Az élelmiszeripari trendek között egyre hangsúlyosabb a tejmentes, vegán alternatívák térnyerése. A mogyoróból készült ital különösen kedvelt karakteres, mégis lágy ízvilága miatt.
Az elmúlt 15 év gazdaságpolitikája sikeres volt, gazdasági fejlettségben az EU-átlagának 75 százalékát érte el Magyarország, ami 10 százalékpontos javulás 2010 óta - mondta egyebek között Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) által szervezett konferencián. A miniszter az átfogó beszédben ismét kitért a bankszek
Négy megyére is elsőfokú figyelmeztetést adtak ki zivatar veszélye miatt keddre Magyarországon. Az érintett területeken esődleges veszélyforrást a villámlás jelent, emellett esetenként szélerősödés, jégeső is előfordulhat.
Az először 600, majd 700 milliárdra bővített keretet most 900 milliárd forintra emeli a kormány a Demján Sándor Program keretében nyújtott EXIM-hitelkonstrukcióknál.
Csordogál előre a hollywoodi stúdió felvásárlási maratonja. Úgy tűnik, nem lefutott kérdés, kihez kerül a folyamat végén a Warner Bros. Mi történt? A Paramount Skydance még feljebb tornázta felvásárlási ajánlatát a Warner Bros. Discovery számára, tudja a Reuters. Az újabb ajánlat annak az egyhetes ultimátumnak a végén érkezett, amelyet a Warner Bro
Az MNB kamatdöntő ülésére figyelnek ma a befektetők, a várakozások szerint ugyanis másfél év után újraindulhat a kamatcsökkentési ciklus Magyarországon. Bár a piaci árazások már tükrözik a kamatok esetleges csökkentését, Varga Mihály mai sajtótájékoztatója és a hazai monetáris politika jövőbeli iránya fontos üzeneteket közvetíthet a devizapiacok sz
Kétszázmilliárd forinttal, 900 milliárd forintra emeli a kormány a Demján Sándor Programon belül elérhető EXIM konstrukciókat. Százmilliárd forinttal emelkedik a forgóeszköz-beszerzések és a beruházások hitelkerete, 40 milliárd forinttal a lízinghitelek kerete, és 60 milliárd forinttal a beruházási és zöld beruházási hitelek kerete – közölte Facebo
A harmadik alkalommal sorra kerülő márciusi kampány során az Insura.hu előrejelzése szerint várhatóan 200-300 ezer lakásbiztosítási szerződés mozdulhat meg: ezek egy részét lecserélik, a másik részét pedig kedvezőbb biztosítási feltételek mellett dolgozzák majd át. A díjcsökkenés mellett fontos cél lehet idén a meglévő fedezetek körének bővítése, a
A Rossmann Magyarország Kft. közleménye szerint Németh Kornél saját döntése alapján távozik a vállalattól, 2026 második felében. Mi történt? Hét éve után elhagyja a Rossmann Magyarország ügyvezető igazgatói székét Németh Kornél, derült ki a cég szerkesztőségünknek is elküldött sajtóközleményéből. "Saját döntése alapján távozik a vállalattól, hogy a
Lengyelországban egyesül két szélsőjobboldali párt, az Új Remény (Nowa Nadzieja) és A Birodalom Visszavág (Imperium Kontratakuje), hogy így kerüljék meg azt a bírósági döntést, mely szerint az előbbi pártot törölni kell a nyilvántartásból, miután nem teljesítette a pénzügyi jelentéstételi kötelezettségeit – írja a Notes From Poland.
Éles vita bontakozott ki a Trump-kormányzat felső köreiben arról, hogy katonai csapást mérjenek-e Iránra, vagy inkább a diplomáciának engedjenek teret. Míg a katonai vezetés a súlyos kockázatok miatt óvatosságra int, a kormányzaton kívüli szövetségesek - köztük az izraeli miniszterelnök - a támadást sürgetik.
A fóliasátor fűtése télen komoly kihívás, főleg februári éjszakákon. Bemutatjuk, mely gazdaságos megoldások segíthetnek a növényeid védelmében, mik a legfőbb buktatók, és mire figyelj a komposztfűtés, hőtároló tömeg és takarások alkalmazásánál.
A Spanyolországot és Portugáliát elérő, egyes területeken tartós vízborítottságot okozó ciklonok, esőzések és áradások következtében jelentősen megugrott a holland sárgarépa iránti kereslet, ami érezhető áremelkedést idézett elő a piacon. A Middenmeer nagybani piacon regisztrált jegyzések szerint a C/D-kategóriás áru ára 12,00-15,00 €/100 kg-ról (4
A befektetők számára a hozam két tényezőből áll össze: az egyik az ingatlan értéknövekedése, a másik a bérleti díj. Az ingatlanárak növekedése az idei évben lassulást mutathat, és úgy néz ki, hogy a lakáskiadás is egyre szerényebb vonzerőt jelent.
Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője hétfőn ismét felvetette a szankciók által immobilizált orosz vagyon felhasználásának lehetőségét Ukrajna katonai és pénzügyi támogatására. A lépésre azt követően került sor, hogy Magyarország megakadályozta a korábban elfogadott, 90 milliárd eurós hitelcsomag ratifikálását – í
Számos közszolgálati szakszervezet csatlakozik a korkedvezményes nyugdíjazás visszaállításáért folytatott küzdelemhez, így a vasutasok és buszvezetők oldalán immár rendőrök, mentők, tűzoltók is követelik a régóta kivezetett, kedvezményes nyugdíjba vonulás keretrendszerének újbóli megteremtését.
A Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) közérdekű bejelentéssel fordult a Magyar Nemzeti Bankhoz a Mol ügyében. A szervezet álláspontja szerint az olajipari vállalat feltehetően megsértette tájékoztatási kötelezettségét, amikor nem számolt be a Barátság kőolajvezeték leállásáról. Ezzel párhuzamosan a vezető tisztségviselők mill
Az ajándékozás piaca látványosan átalakulóban van. A klasszikus tárgyi meglepetések mellett egyre nagyobb teret nyernek az élményalapú megoldások, és ezzel párhuzamosan új lendületet kapnak az ajándékutalványok is. Ami korábban sokak szemében „utolsó pillanatos” választásnak számított, ma tudatos, rugalmas és stratégiai döntéssé vált – vásárlói és
Legújabb Facebook-posztjában a mérethatékonysággal indokolja a nemzetgazdasági miniszter, miért van szükség szerinte kevesebb nagy bankra Magyarországon. A bankok működési és árazásai hatékonyságát rontó állami terhekről ezúttal sem tett említést Nagy Márton.
Tavaly június óta először csökkentek éves összevetésben az európai újautó-eladások januárban. A visszaesés fő oka a legnagyobb felvevőpiacok gyengélkedése és a benzines modellek iránti kereslet drasztikus zuhanása volt, miközben az elektromos és hibrid hajtásláncok tovább növelték piaci részesedésüket - írta a Portfolio.
Az Emily Párizsbanból jól ismert színésznő, Lily Collins alakítja Audrey Hepburnt abban az új filmben, amely az 1961-es Álom luxuskivitelben születésének történetét dolgozza fel.
A digitális polccímkék ma már nemcsak az árak frissítésének eszközei, hanem a bolti működés hatékonyságának kulcselemei is: csökkentik a hibákat, munkaerőt szabadítanak fel és új marketinglehetőségeket nyitnak meg – mondta el a Portfolio-nak Kolonics Attila, az ART Match Hungária Kft. tulajdonos-ügyvezetője. A Portfolio Retail Day 2026 konferencia
A mesterséges intelligencia ma már szinte megkerülhetetlen az üzleti életben, a vezetők többsége komoly hatékonyságnövekedést és versenyelőnyt vár tőle, közben viszont egyre többen látják azt is, hogy az AI új kockázatokat nyithat meg. Ezt a kettősséget mutatja az Allianz Kockázati Barométer legfrissebb, 15. alkalommal elkészített felmérése is, ame
Lezárult a Demján Sándor 1+1 KKV Beruházás-élénkítő Program második ütemében beadott pályázatok értékelése. Két és félszeres túljelentkezés mellett 257 vállalkozás jutott 20 milliárd forint vissza nem terítendő támogatáshoz, ezzel 40 milliárd forintnyi beruházás valósulhat meg – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kis- és középvállalkozások
Az Orbán Viktor által is támogatott, Donald Trumphoz köthető Board of Peace (Béketanács) egy stabilcoin bevezetését vizsgálja a Gázai övezetben – számolt be a Financial Times. A lap értesülései szerint a kezdeményezés még előkészítési szakaszban van, és egy olyan digitális fizetési eszköz létrehozását célozza, ami a hagyományos banki infrastruktúra
Ez az első olyan lépés egy nagyvállalattól, amely megpróbálja visszaszerezni a becslések szerint 175 milliárd dollárnyi vám rá eső részét. Mi történt? A FedEx pert indított az amerikai kormány ellen hétfőn, "teljes visszatérítést" követelve azokért a vámokért, amelyeket Donald Trump korábban vetett ki, és amelyeket a Legfelsőbb Bíróság múlt héten t
A Bitcoinról gyakran úgy beszélünk, mint minden idők egyik legjobban teljesítő befektetéséről. És ez hosszú távon igaz is. Azonban a számok mögé nézve kiderül valami meglepő: a hozamok döntő része nem folyamatos emelkedésből jön, sokkal inkább néhány nagyon rövid, intenzív időszakból. Rövid, intenzív időszakokból jön a Bitcoin befektetés hozamának
A szezon első zivatara mellett elszórt záporok fokozták a tavaszias hangulatot. A Nyírségben jégeső is kialakult, de van ahol szivárványt is lehetett látni.
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről. A nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető, és online beadható – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Eséssel indul a nap a magyar tőzsdén, a tegnapi jó teljesítményt követően a BUX több mint 1 százalékos mínuszban indítja a napot, összhangban a gyenge nemzetközi hangulattal.
2026. március 1-jétől új országigazgató irányítja a JYSK magyarországi működését: Szűcs Tamás veszi át a pozíciót Szimeiszter Sándortól, aki regionális vezetői szerepkörben folytatja munkáját a vállalatnál, több ország működéséért felelve.
Több megoldás is felmerült az Oroszország elleni 20. szankciós csomag bevezetésére annak ellenére, hogy Magyarország és talán Szlovákia sem kívánja azt megszavazni.
A twn.hu a bulváron belül is az alsó mezőnybe tartozik, ennek ellenére 2019 óta több mint 5 milliárd forintnyi osztalékot vettek ki a lapot kiadó cégből.
A keretösszeg megemelésével 9,1 milliárd forint vissza nem térítendő támogatás jut a távolról leolvasható fűtési költségmegosztók felszerelésére. A pályázat első körében az 5 milliárd forintos eredeti forrásmennyiséget teljes egészében lekötötték 612 távhővel ellátott társasház vagy lakásszövetkezet fejlesztéseire. A keretemeléssel még több helyszí