Az MTel negyedik negyedéves eredménye nagyjából összhangban volt az elemzői konszenzussal. Az igazgatóság a 2025-ös eredmények alapján 186,4 milliárd forint (+43,4 százalék év/év) részvényesi javadalmazás kifizetését javasolja.
Egy nagyméretű, tőkeáttételes long pozíció összeomlott az ARC örökös határidős piacán a Lighter decentralizált derivatív platformon, aminek következtében a kereskedő mintegy 8,2 millió dollárt veszített. Az eset szerdán, keleti parti idő szerint 18 órakor kezdődött, amikor az ARC árfolyama csökkenni kezdett. A Lighter közlése szerint a nagybefektet
A Barátság kőolajvezetékkel kapcsolatos fennakadásokkal és a tanároknak adandó újabb juttatásokkal foglalkozott tegnapi ülésén a kormány, jelentette be Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter.
A globális adósság, beleértve a kormányok, a háztartások, a pénzügyi és nem pénzügyi vállalatok kötelezettségeit, 29 ezer milliárd dollárral 348 ezer milliárd dollárra, új rekordszintre nőtt tavaly a Nemzetközi Pénzügyi Intézet (IIF) honlapjára fölkerült adatok szerint.
"Egy jolly joker a sürgősségi" – mondta egy sürgősségin dolgozó ápoló, aki szerint az orvosok mindent megtesznek a betegekért, de egyszerűen nem bírják már a terhelést. Mi történt? A sürgősségire (SBO) érkező betegek gyakran 15-18 órákat várnak az ellátásra, és akkor sem biztos, hogy a megfelelő kezelést kapják. "Az SBO egy pokol. Vannak betegek, a
Még biztonságosabb az online állampapír-vásárlás a Magyar Államkincstárban: új védelmi elemekkel bővült a WebKincstár és a MobilKincstár alkalmazás február 26-tól. A Kincstár állampapír-forgalmazási online felületeinek újabb biztonsági fejlesztései a befektetések védelmét szolgálják.
Az RWA-piacok megnyitása új korszakot indíthat a DeFi-ben. Az Aave történelmi mérföldkőhöz érkezett: a protokoll kumulatív hitelezési volumene meghaladta az 1 billió dollárt, miközben elindult a Horizon nevű, intézményi szereplőkre szabott RWA-piac. A rekord nemcsak a decentralizált hitelezés (DeFi lending) iránti tartós keresletet mutatja, hanem a
A Microsoft 15 országban közel 15 ezer embert – tinédzsereket, szülőket és felnőtteket – kérdezett meg arról, milyen incidensekkel találkoztak az online térben, hogyan ítélik meg annak biztonságát, a trendeket pedig tízéves távlatban is megvizsgálták. Biztató, hogy a tizenévesek nemcsak többet használják a mesterséges intelligenciát, mint a szüleik
Jelentős szerkezeti átrendeződés látható a német prémium márkák között a hazai használtautó piacon 2025 és 2026 januárját összehasonlítva. Míg egy évvel ezelőtt még a BMW 3-as sorozat vezette a toplistát 8 200 érdeklődéssel, addig 2026 januárjára a BMW X-sorozat került az élre 6 600 érdeklődéssel. A 3-as iránti kereslet egy év alatt közel 29%-kal c
Miért választ a legtöbb játékos rossz loadoutot? Az újak gyakran azokra a fegyverekre mennek rá, amelyek jól néznek ki, vagy brutális sebzésértékeket mutatnak. Aztán csodálkoznak, miért lövik ki őket minden párharcban. A valóság? A Delta Force 2025-ös metája a „megbocsátó” kezelhetőséget jutalmazza a nyers erővel szemben. Azok a fegyverek teljesíte
Christine Lagarde, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke az Európai Parlament előtti meghallgatásán hangsúlyozta: bár az inflációt sikerült megfékezni, a lakosság által érzékelt pénzromlás mértéke továbbra is meghaladja a hivatalos adatokat. Ez a jelenség komoly kockázatot jelent a gazdaság számára - jelentette a Bloomberg.
Vajon a művészetek és a művészek hasznukra tudják fordítani a digitalizáció nyújtotta előnyöket? Előny vagy hátrány egy művésznek, ha influenszerségre adja a fejét, és arca lesz egy-egy terméknek? Mit szól ehhez a közönség és mit szól a szakma? Vannak-e kételyek ennek kapcsán az influenszerré lett művészben? Ezekre a kérdésekre kerestük a választ a
A magyar kutatók áttörést értek el az akkumulátortechnológiában, amely mind a hat kulcsfontosságú fejlesztési szempontot egyszerre valósítja meg – jelentette be Áder János volt köztársasági elnök a Planet Budapest 2026 Expo és Konferencián. Az Edortech Kft. ónalapú anódtechnológiája a hagyományos eljárások több energia- és anyagigényes lépését kivá
A második világháború után, 1948-ban Magyarországon államosították a pénzintézeteket, és létrejött a szovjet mintájú, egyszintű, centralizált bankrendszer. Az ötvenes évek elejére a Magyar Nemzeti Bankon kívül mindössze öt intézmény működhetett a gazdaság finanszírozási igényeinek kielégítésére. Bármilyen áthallás a mai elképzelésekkel nem csupán a
Stratégiai szemléletű, nemzetközi szinten is elismert szakember csatlakozott a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat vezetéséhez: a szervezet marketing, kommunikációs és közkapcsolati igazgatói pozícióját Bánhegyi Zsófia tölti be. A több mint két évtizedes, multinacionális és állami vállalati környezetben szerzett vezetői tapasztalattal rendelkező szakem
Tovább emelkednek péntektől az üzemanyag nagykereskedelmi árak. Az elmúlt napokban a figyelem középpontjába kerültek a hazai üzemanyagárak, a Barátság olajvezeték leállása és a magyar kormány, valamint az ukránok reakciója miatt. Írásunkban megnézzük, hogy a legfrissebb kormányzati kommunikáció alapján mennyivel drágulhat a magyar benzin.
A Shopper Park Plus (SPP) és az Aareal Bank aláírta a lengyelországi kiskereskedelmi portfólió megvásárlásához szükséges finanszírozási dokumentációt, amivel biztossá vált a tranzakció pénzügyi háttere. A megállapodás értelmében az ügylet lezárására várhatóan 2026 márciusának első felében kerül sor.
Megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg rádióműsorok készítésére a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz. A Médiatanács a rádiós médiaszolgáltatók számára meghirdetett RÁDIÓÁLLANDÓ2025 pályáza
Hónapok óta az látható, hogy a nettó keresetek nagyobb arányban növekednek, mint a bruttók - jelentette ki a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.
Rádióműsorok készítésére megközelítőleg 90 millió forint támogatást szavazott meg a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa. Emellett a hatóság a klasszifikációs rendelkezések megsértése miatt egy újabb ügyben fordult a luxemburgi társhatósághoz.
A Cardano (ADA) árfolyama egy nap alatt 16 százalékkal emelkedett, amivel a kriptovaluta ismét a tíz legnagyobb piaci kapitalizációjú digitális eszköz közé került. Az ADA 0,25 dollárról közel 0,312 dollárra erősödött, piaci értéke pedig mintegy 10,6 milliárd dollárra nőtt. Az árfolyam-emelkedés hátterében részben a teljes kriptopiac erősödése áll.
Komoly dilemmát okoz az aktuális időjárás, már ami az öltözködést illeti: míg hajnalban mínuszokat mérhetünk, napközben akár kabát nélkül is kellemes a hőmérséklet. A jelenség oka a Magyarország felett elhelyezkedő anticiklon - számol be a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Facebook-oldalán.
A légitársaságok mindig is a csúcsidőben zajló, utolsó pillanatos foglalások, a különféle hűségprogramok és a nagyértékű tranzakciók középpontjában álltak, így nem meglepő módon a bűnözői csoportok is több ezer, ezekre a márkákra megtévesztésig hasonlító domaint regisztrálnak, hogy utazókat, alkalmazottakat és üzleti partnereket célozzanak meg és v
Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a NAV Ügyfélportál (ÜPO) részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét, március 1-éig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani – hívta fel a figy
Komoly dilemmát okoz az aktuális időjárás, már ami az öltözködést illeti: míg hajnalban mínuszokat mérhetünk, napközben akár kabát nélkül is kellemes a hőmérséklet. A jelenség oka a Magyarország felett elhelyezkedő anticiklon - számol be a HungaroMet Nonprofit Zrt. a Facebook-oldalán.
A Bme korábbi hallgatóiként Kapu Tibor és Cserényi Gyula visszatérnek az egyetemre, hogy megkezdjék doktori tanulmányaikat. Mindkét kutatóűrhajós értekezésének témája szorosan kapcsolódik az űrkutatáshoz, folytatva korábbi alap- és mesterszakos tanulmányaikat az intézményben.
Február közepén élesedett a Vállalkozói Ügysegéd, amely a Nav Ügyfélportál részeként az egyéni vállalkozók bejelentéseinek kezelésére szolgál, és ezeknél az ügyintézéseknél átveszi a Webes Ügysegéd szerepét. Március 1-ig a régi felület, a Webes Ügysegéd is használható, de ott ezután már nem lehet ilyen bejelentést indítani – emlékeztet az adóhivata
Több mint 28 ezer új lakásra adtak ki építési engedélyt Magyarországon 2025-ben, ez 37%-kal volt magasabb a 2024-es adatnál. Közben a használatba vételi engedélyek száma 9 százalékkal esett vissza, így alig 12 ezer lakás készült el az országban. Nem csak a budapesti piac indult élénkülésnek, a megyei jogú városokban például hatéves csúcs dőlt meg a
Magyarország nem tervezi újból kinyitni a tárgyalásokat az Európai Bizottsággal a befagyasztott forrásokról – mondta el Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter Brüsszelben. A miniszter az EU többéves pénzügyi keretének lehívásáról és a kohéziós forrásokról beszélt, és hangsúlyozta a kormány álláspontját a következő költségvet
Hat embert ítélt el úgynevezett darkweben hirdetett kábítószer kereskedelme ügyében első fokon a Fővárosi Törvényszék. Az elsőrendű vádlott 15 év, az apja 10 év fegyházbüntetést kapott.
A GKI Gazdaságkutató Zrt. – az EU támogatásával végzett – felmérése szerint februárban a fogyasztók kilátásai érezhetően javultak, míg a cégeké gyakorlatilag nem változtak januárhoz képest. A kilátások összefoglaló jelzőszáma, a GKI konjunktúra indexe 1 ponttal emelkedett.
Az online kaszinó bónuszok sok játékos számára elsődleges szempontot jelentenek regisztráció előtt. Az Online Casino Magyarország témájában kereső felhasználók gyakran a legjobb ajánlatokat, üdvözlő bónuszokat és gyors kifizetést kínáló oldalakat szeretnék megtalálni, de nem minden ajánlat éri meg egyformán. A valóban jó döntéshez nem elég a bónusz
Új eszközt fejlesztett a Google a biztonságosabb internetezés érdekében. A funkció célja megvédeni az embereket attól, hogy könnyen hozzáférhetővé váljanak személyes adataik a világhálón.
A modern magyar online kaszinó oldalak esetében ma már nem elég, ha sok játék érhető el. Az Online Casino Magyarország kulcsszóra kereső felhasználók egyre inkább olyan oldalakat keresnek, amelyek mobiltelefonról is kényelmesen használhatók, miközben a HUF támogatás is rendelkezésre áll. A jól működő platformok ezért nemcsak látványosak, hanem gyor
Indulhat a Petőfi híd felújításának tervezése, miután a Fővárosi Közgyűlés szerdai ülésén jóváhagyta a tervezési feladatokra vonatkozó közbeszerzési eljárás elindítását – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) csütörtökön az MTI-vel.