Zuhanó bitcoin-árfolyam ide vagy oda, a JPMorgan szerint hosszú távon a kriptovaluta egyre versenyképesebb befektetés lehet az arannyal szemben. A megállapítás hallatán többen okkal húzzák fel a szemöldöküket: a BTC négy egymást követő hónapja folyamatosan gyengülve közel 50%-ot esett a 2025-ös októberi csúcsához képest, miközben az arany ralizott.
A szőlő aranyszínű sárgaság (FD) fitoplazma megfékezésében kulcsfontosságú az ellenőrzött szaporítóanyag használata. A Nébih felhívja a termelők figyelmét, hogy csak minősített, címkézett anyagot ültessenek, ezzel megelőzve a betegség terjedését, amely súlyosan érintheti a szőlészeti ágazatot.
Védett erdei élőhelyek pusztulnak – miközben a kivágott és erőművekben elégetett fa kétharmada nem az otthonok fűtését, hanem veszteségként az utcák és a környezet melegítését szolgálja. A rendszerszinten rossz fakitermelési és fafelhasználási gyakorlat visszásságaira mutatott rá Lillafüreden, a Bükki Nemzeti Park közepén öt szakmai szervezet.
Bács-Kiskun vármegyében, Lakitelek településen magas patogenitású madárinfluenza vírusát igazolta a Nébih egy pecsenyekacsa telepen. Az érintett állomány felszámolása folyamatban van, a járvány terjedésének megakadályozása kulcsfontosságú. A vadmadarak fertőzésének kockázata az enyhülő időjárás miatt nőtt.
Egy friss magyar tanulmány szerint a kutyatartás új gondoskodási formát teremt, amely érzelmi kötődést és napi rutint biztosít, hasonlóan a szülőséghez, de annál kisebb elköteleződéssel jár. A kutyák érzelmi támaszt nyújtanak, és társas kapcsolatokat is teremtenek, miközben több szabadságot hagynak gazdáiknak.
Több ponton módosította a kapcsolt vállalkozások közötti ügyletek dokumentálására vonatkozó hazai szabályokat a tavaly decemberben kihirdetett transzferár-nyilvántartásról és a transzferár-adatszolgáltatásról szóló új rendelet. A jogalkotói cél az adminisztratív terhek csökkentése és az ellenőrizhetőség javítása, ugyanakkor az ICT Business Advisory
Az idei téli olimpia közeledtével nemcsak a sportolók, hanem a kiberbűnözők is csúcsformába lendülnek – figyelmeztetnek az ESET kiberbiztonsági szakértői. A világ legnagyobb sporteseményei évről évre mágnesként vonzzák az online csalókat, akik pontosan tudják: ahol szenvedélyes szurkolók, jegyek, utazás és exkluzív tartalmak vannak, ott könnyebb le
A kiemelt zárlati károsítók közé tartozó japán cserebogár (Popillia japonica) a szomszédos országok közül Ausztria és Szlovénia mellett már Horvátországban is megjelent. Ezzel jelentősen megnövekedett a "stopposként" terjedő kártevő behurcolási és a hazai növényvilágra gyakorolt növényegészségügyi kockázata. A szakemberek munkája mellett a lakosság
A külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek utasbiztosítást az idei síszezon első felében. Ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél. Idén a síbiztosítások 73 százalékához igényeltek kiegészítő gépjármű-asszisztencia fedezetet is.
2026 januárjában 2300-nál is több elektromos autó kapott zöld rendszámot Magyarországon, ami decemberhez képest 18,5%-os visszaesést, azonban tavaly januárhoz képest 20,4%-os növekedést mutat. A Belügyminisztérium legfrissebb adatai szerint a tisztán elektromos gépkocsik száma közel 103 900 volt a múlt hónap végén. Tavaly 44%-kal 101 534-re nőtt az
A gyengébb dollár Trump elnök jelenlegi nem konvencionális gazdasági megközelítésévé vált, és ez éles szakítást jelent az évtizedek óta tartó politikai meggyőződéstől. A dollár a cikk írásakor négy éves időtávra vetítve a leggyengébb szinten áll, miután 2025-ben közel 10%-ot, 2026-ban pedig eddig további 2%-ot esett az euróval szemben, ami 2017 ót
Davosban gyűltek össze január közepén a világ vezető politikusai, üzletemberei, tudósai és döntéshozói a Világgazdasági Fórumon annak érdekében, hogy megvitassák a világ legfontosabb történéseit és legnagyobb kihívásait. Lehet, hogy sokaknak csak az amerikai elnök Grönlanddal kapcsolatos kijelentései, a francia elnök napszemüvege vagy a kanadai eln
A győri Széchenyi István Egyetem az általános felvételi eljárásban meghirdetett több száz képzése között az egy tucatot is meghaladja az első ízben indítottak száma. Ezek között hangsúlyos szerepet kap a fenntarthatóság és az agrárdigitalizáció. Újdonság, hogy a nagy népszerűségnek örvendő Esg-mesterszak már angolul is elérhető.
Az országban működő nyolc regionális békéltető testület 2025-ben összesen 11 574 fogyasztói jogvitát zárt le sikeresen, 704-gyel többet, mint az előző évben. A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara által koordinált békéltető testületek ingyenesen vehetők igénybe, és az ország egész területén elérhető vitarendezési fórumok a fogyasztók és a vállalkozáso
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) volt elnöke, közgazdász a február 4-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 91. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Szabó Zsófi és Aurelio teszi próbára magát Az 1% Klub vasárnapi adásában. Aurelio természetesen már a stúdióban megkezdte az üzletelést, és a számára szimpatikus játékosokat arról győzködte, hogy felezzék vele a mesés összeget, ha netán megnyerik.
Az Európai Unió felszólította a TikTokot, hogy alakítsa át "függőséget okozó" működését, különben akár több tízmilliárd eurós bírságot is kaphat az online biztonsági szabályok megsértése miatt - írta meg a BBC.
A kártevők csoportjainak pontosabb megismerése kiemelt jelentőségű a növényvédelemben, és a talajok biodiverzitásának feltárása is egyre fontosabb feladat. Ezért hasznosak a magyar kutatók eredményei.
A Demján Sándor Program keretében megvalósuló "Minden vállalkozásnak legyen saját honlapja" program második üteme a rendelkezésre álló források kimerülése miatt 2026. február 6-án 18 órakor lezárult.
A síszezon beindulásával látványosan megugrott az érdeklődés a téli sportfelszerelések iránt: az Árukereső.hu adatai szerint a múlt héthez képest a síeléshez kapcsolódó termékek keresései több kategóriában is jelentősen nőttek. A számok alapján egyértelműen látszik, hogy a vásárlók már a szezon elején igyekeztek felkészülni a havas hegyekre és a té
Legyen szó akár mezei, erdei vadvirágokról, akár a saját kertünkben elültetett növényekről, a hobbikertészek jól tudják, hogy az év első virágai már februárban, kora márciusban kibontják színpompás szirmaikat. A Pénzcentrum mai kvízében arra vagyunk kíváncsiak, mennyire ismered a télvégi, tavaszeleji kerti- és vadvirágokat - lássuk, vajon hányat va
Visszakapaszkodott a BUX-index 130 ezer fölé, és végül minimális emelkedéssel zárta a hét utolsó kereskedési napját. A Richter délutánra tartogatta az emelkedést, a vezető részvények közül a gyógyszergyártó árfolyama emelkedett a legnagyobb mértékben pénteken.
A globális memóriachip-hiány egyre súlyosabban érinti az okostelefon-piacot. A Reuters cikke elemzése szerint a technológiai szektorban az amerikai Szilícium-völgytől a kínai Sencsenig mindenki azt találgatja, hogy az Apple megemeli-e legnépszerűbb termékének, az iPhone-nak az árát, vagy feláldozzák a profitjuk egy részét, hogy alacsonyabban tartha
Előrehaladott állapotban van a Dunai Finomító AV3 üzemének helyreállítása, határidő előtt befejeződött a tűzesetben sérült berendezések és szerkezeti elemek gépészeti bontása, folyamatban van a csőhálózat és a szivattyúk felújítása, május végére pedig elkészül az új kondenzátorállvány is – közölte a Mol.
A médiarendszer kétosztatúságának gyökerei a rendszerváltozásig nyúlnak vissza, és a közéletben ma már mindenki a saját közönségéhez beszél - ez is elhangzott a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (Nmhh) új podcastsorozatában, amely a szólás- és sajtószabadság átfogó, sokoldalú megközelítését mutatja be közérthető formában. Az első adásban Koltay
Megjelent, és társadalmi egyeztetés alatt áll az a kormányrendelet-tervezet, amely lehetővé teszi, hogy a támogatott lakáshitelek – köztük az Otthon Start – már az építkezés alatt folyósíthatók legyenek. Az új szabályozástól az építési projektek felgyorsulását reméli a kormány – írja a BiztosDöntés.hu.
A győri egyetem az idei felvételi eljárásban több mint egy tucat új képzést indít, kiemelten fókuszálva a fenntarthatóságra és az agrárdigitalizációra.
A fővárosi használt lakáspiacon az előző évben a panellakásoknál mérte a legnagyobb drágulást az Otthon Centrum, a házgyári technológiával épült ingatlanok átlagosan mintegy 35 százalékkal értek többet, mint egy évvel korábban. A téglalakások átlagos árszintje is emelkedett, miközben a használt házak iránt Budapesten visszafogottabb volt kereslet.
A bitcoin zuhanása a hatalmas méreteket öltő vállalati BTC-tartalékáról ismert Strategy (korábban: MicroStrategy) eredményeit is finoman szólva érzékenyen érintette. A kriptovaluta 2025 utolsó három hónapjában 22%-ot esett, amelynek hatására Michael Saylor cége a negyedik negyedévében (Q4) mintegy 5,21 billió forintnak megfelelő értékű nettó veszte
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Kara stratégiai jelentőségű nemzetközi együttműködést kötött a jordániai Applied Science Private University-vel. Az együttműködés célja az egészségtudományi képzések és kutatások fejlesztése, valamint a nemzetközi kapcsolatok erősítése.
Különleges adással érkezik a héten az Ez Viszont Privát. Gyükeri Mercédesszel és Tóth Leventével beszélget a gazdaság és közélet aktuális témáiról Herman Bernadett főmunkatársunk.
A gazdálkodást érintő kihívások közül a vízgazdálkodás, talajvédelem, generációváltás és makrogazdasági környezet egyaránt terítékre került a Hód-Mezőgazda Zrt., a Nmnk területi szervezete, és a Szegedi Tudományegyetem Mezőgazdasági Kar rendezvényén.
A sándorfalvi bevásárlóközpont építése tervszerűen halad: a két 400 négyzetméteres üzlet – a SPAR és a Rossmann – szerkezetkész, belső munkáik folynak, nyitásuk nyár közepére várható.
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó felhasználói felülete sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendeletet (DSA) – közölte a brüsszeli testület. A vállalatnak lépnie kell, különben komoly bírságot kaphat.