Február 16-tól tíz előadással indul a Szenior Akadémia tavaszi évada, amely az orvostudomány és egészség témáit járja körül. Az online szabadegyetem főként nyugdíjasoknak szól, de minden érdeklődő számára nyitott. Az ingyenes programon többek között szemészeti problémákról, katasztrófamedicináról és emlőrákról hallhatnak az érdeklődők.
Szombaton 17 órától ismét egymásnak feszül a Ferencváros és az Újpest a Fizz Liga 21. fordulójában. A több mint százéves hagyományokra visszatekintő fővárosi fociragadó az M4 Sport, a Nemzeti Sportrádió és a nemzetisport.hu is élőben közvetíti.
Az idei síszezon első felében a külföldre induló síelők naponta átlagosan 930 forintért kötöttek síbiztosítást, ez az összeg 10 százalékkal magasabb a tavalyi hasonló értéknél - közölte saját adatai alapján az Insura.hu pénteken az MTI-vel.
Luisa Gagliardi, a Bocconi Egyetem menedzsment és technológia tanszékének docense azt vizsgálja, hogyan alakítja a földrajz a gazdasági esélyeket – a startupok növekedésétől a városrészek átalakulásán át egészen a munkaerőpiaci egyenlőtlenségekig. Londoni adatokra épülő kutatásai szerint a startupok megjelenése nemcsak innovációt hozhat egy negyedb
Mint sokan a térségben, Szatmári Benő is már harmadik generációs kertészként termeszt zöldséget Bugyi község határában. Családi gazdaságuk 20 éve káposztafélékre szakosodott, a hajdani nagybani piaci értékesítést felváltotta az áruházi beszállítás.
A szántóföldjeinken megtermelt különféle termények csak akkor jelentenek bevételt és remélhetőleg jövedelmet is, ha azokat értékesíteni tudjuk. Sajnálatos módon jó néhány károsító ugyanazokat a betárolt, raktárakban pihenő javakat tekinti élelemforrásnak, amelyeket a gazdálkodók áruba szeretnének bocsátani.
Sok vállalkozás számára a fizetés még mindig csupán a folyamat lezárása: kiállítjuk a számlát, a vevő majd utal, a webshopban pedig „valahogy” működik a kártyás fizetés. A gyakorlatban azonban a fizetési megoldások ennél jóval többről szólnak. Közvetlen hatással vannak a működésre, a likviditásra és az ügyfélélményre is. Nem mindegy, hogy milyen gy
Elindult a Vendéglátás és Étkeztetés Jó Higiéniai Útmutató (GHP) frissítése, amely a hazai vendéglátás és közétkeztetés élelmiszer-biztonságának alapvető irányelve. A 2012-ben bevezetett és 2018-ban aktualizált útmutatót a Közszöv koordinálásával szakmai szervezetek széles köre dolgozza fel, hogy a legújabb jogszabályokhoz és technológiákhoz igazít
Jelentős emelkedéssel zártak pénteken a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. A 30 vezető iparvállalat Dow Jones indexe történelme során most először lépte át az 50 ezer pontot.
Egy évtizedes kutatómunka után a tudósok jelentős előrelépést értek el a veseátültetések terén: közelebb kerültek ahhoz, hogy a donor és a recipiens vércsoportjától függetlenül lehessen transzplantációt végezni, ami drámaian lerövidítheti a várakozási időt és életeket menthet meg - számolt be a Sciencealert.
Johannes Schneider és Manuel Schindele veszi át az Austro Diesel irányítását, miközben a nyugdíjba vonuló Johann Gram tanácsadóként továbbra is támogatja a vállalatot.
Jelmezesek, állat-és kézművesprogramok, valamint a Csürrentő együttes táncháza is várja a közönséget a Fővárosi Állat-és Növénykert farsangi programjában Budapesten.
Tegnap este kihúzták az Eurojackpot 2026/6. heti nyerőszámait. Noha egy magyar játékos milliókat kaszált ezen a héten, telitalálat azonban nem született. Így a következő sorsoláson 42 millió euró, azaz 16,2 milliárd forint lesz a tét az Eurojackpoton.
A tél és a tavasz osztozkodik kontinensünkön ezekben a napokban. Európa északkeleti felét fagyos légtömeg uralja, és többfelé napközben is kemény mínuszok röpködnek. Ezzel szemben a kontinens délnyugati részét nyugat felől enyhe, óceáni levegő árasztja el, ahol kifejezetten tavaszias időjárás jellemző, sőt néhol már nyáriasnak mondható értékek is e
Törökország és Szaúd-Arábia védelmi együttműködése új szintre léphet: Rijád befektetőként csatlakozhat a török KAAN ötödik generációs vadászgépprogramhoz, ami mindkét országnak stratégiai előnyöket hozhat.
A bitcoin és az ether piacán az elmúlt napok ármozgásai egyértelműen új piaci helyzetet jeleznek. A fontos technikai támaszszintek letörése után már nem egy lassú, elnyúló korrekció zajlik, hanem kényszerlikvidálásokkal teli, kapkodó átárazódás. Ebben a környezetben a legnagyobb kockázat nem az, hogy merre indul el az árfolyam, hanem az, milyen gyo
A héten másfél éves mélypontra, rövid időre 60 ezer dollár alá is süllyedt a világ legnagyobb kriptodevizájának az árfolyama. Pénteken felpattanás jött, szombaton pedig ismét mínuszokat látunk.
A Bizottság hét széles körben használt adalékanyag – köztük a karragén és a guargumi – felhasználási feltételeit és tisztasági követelményeit módosította.
Masszív turbulencia rázta meg az elmúlt napokban a kriptovaluta-piacot, amely tovább erősíti azt a tényt, hogy a kripto-tél már 2025 októberében elkezdődött a történelmi csúcs megdöntését követően. A vezető kriptovaluta napok alatt szakította át először a 80 000, majd a 70 000 és a 60 000 dolláros támaszokat, végül pedig 59 500 dollárnál találta me
Évtizedes csúcson van a magyar szabadalmi bejelentések száma: 2025-ben 533 szabadalmi bejelentést tettek a magyar innovátorok - közölte Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán szombaton.
2025-ben 15,2 milliárd forint jogdíjat fizetett ki a dalok, zeneművek szerzőinek az Artisjus, ami így reálértékben végre meghaladta a pandémia előtti szintet. Ennek az összegnek minden korábbinál nagyobb része járt a magyar szerzőknek összesen 22 945 főnek. Tovább nőtt a regisztráló új szerzők száma, és immár több mint az ötödük 20 év alatti.
Kérdések merültek fel Bódis Kriszta Van Helyed Alapítványánál a dán Villum Foundation-támogatás felhasználásával kapcsolatban. Egy névtelenséget kérő forrás azt állítja, hogy a támogatás tényéről nem tudtak az alapítvány munkatársai.
A precíziós állattartás alapja, hogy digitális eszközökkel figyeljük az állatok egészségét és viselkedését. Egy friss, áttekintő tanulmány bemutatja, hogyan segítenek a szenzorok és az adatelemzés a hatékonyabb, állatbarát gazdálkodásban.
A Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (Mme) a lakosság, a gazdálkodók és az önkormányzatok figyelmébe ajánlotta a rendkívül egyszerű, különösen látványos méhecskehotel-eszközcsoportot, amivel erkélyen, ablakpárkányon is hatékonyan és hiánypótló módon segítheti az ember a magányos életmódot folytató, kevésbé közismert, szelíd beporzó méhe
Ez a kvíz nem csak a tudásodat teszi próbára, hanem azt is megmutatja, hogy mennyire vagy képben a bolygónk jövőjével. Nézzük meg, mely élőlények vannak ma is eltűnőben, miközben mi nyugodtan pörgetjük a feedet…
Anyatej-kiegészítő tápszertermékek visszahívását kezdeményezte a forgalomból a Müller Drogéria Magyarország Bt. – közölte a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH).