Jelentős siker Ukrajna számára, hogy az Európai Unió eltörölte vele szemben a vízumkényszert, jóllehet ezt már 20 évvel ezelőtt meg kellett volna tennie, vagy eleve be sem kellett volna vezetnie azt – jelentette ki Brenzovics László, a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség (KMKSZ) elnöke, az ukrán parlament képviselője az MTI-nek nyilatkozva hétf
A világ népességének csaknem egyharmada elhízott vagy túlsúlyos, és egyre többen halnak bele a súlyfelesleg okozta egészségi problémákba - figyelmeztettek kutatók a New England Journal of Medicine című folyóiratban hétfőn közölt tanulmányukban.
Az elnökválasztás után a parlamenti választáson is tarolt Emmanuel Macron. Az új francia elnök alig egy éve létrehozott pártja, az En Marche! (Előre!) lesöpörte a hagyományos nagy pártokat a színtérről a vasárnapi választáson.
Theresa May brit miniszterelnök hétfőn elnézést kért a kormányzó Konzervatív Párt frakciójától a múlt heti parlamenti választások eredményéért. Közölte: a frakció döntésén múlik, hogy ő meddig álljon a kormány élén.
Újabb honlapokat blokkoltak az egyiptomi hatóságok, amelyek valóságos hadjáratot folytatnak a kormánykritikus média ellen - állította a Gondolat- és Szólásszabadság Egyesület nevű jogvédő szervezet hétfőn.
Továbbra sem enyhül a fegyveres konfliktus a Donyec-medencében, három nap alatt összesen hét ukrán katona halt meg és tucatnyi sebesült meg - erősítette meg Andrij Liszenko, a kijevi védelmi minisztérium hadműveleti ügyekben illetékes szóvivője hétfői sajtótájékoztatóján.
Pénzbírsággal sújtják ezentúl azokat a turistákat Rómában, akik piknikeznek a város történelmi szökőkútjainál vagy felmásznak rájuk - jelentette be hétfőn az olasz főváros polgármestere.
Juha Sipilä finn kormányfő hétfőn egy Twitter-bejegyzésben közölte, hogy felmondja a koalíciót a Finnek Pártjával annak erőteljes jobbratolódása miatt.
Világszerte merényletek elkövetésére szólította fel követőit hétfőn az Iszlám Állam a május végén kezdődött ramadán, a most zajló böjti hónap idején egy olyan hangfelvételen, amelyet állítólag a terrorszervezet készített.
Katalónia a 18. századi spanyol örökösödési háború vesztes oldalán állt, így vesztette el önállóságát, ám ebbe azóta se törődött bele. Vasárnap sok híresség mellett Josep Guardiola, a világhírű futballedző is sokadszorra állt ki a függetlenségről szóló népszavazás mellett.
Egyszerűbb energiafogyasztási-jelölés, klímapolitika, a nyugdíjak összege és a korhatárok közötti különbségek csökkentése. Egyebek között ezzel foglalkozik a héten az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Egyszerűbb energiafogyasztási-jelölés, klímapolitika, a nyugdíjak összege és a korhatárok közötti különbségek csökkentése. Egyebek között ezzel foglalkozik a héten az Európai Parlament strasbourgi plenáris ülésén.
Nem igaz, hogy az Egyesült Államok harcol az Iszlám Állam ellen, mindazok, akik valóban meg akarják semmisíteni ezt a dzsihadista szervezetet, szemben állnak Washingtonnal - ezt a gondolatot fejtette ki hétfőn Szajed Ali Hamenei ajatolláh, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője a magyas rangú iráni vezetőkkel tartott egyik találkozón.
Világszerte merényletek elkövetésére szólította fel követőit hétfőn az Iszlám Állam a május végén kezdődött ramadán, a most zajló böjti hónap idején egy olyan hangfelvételen, amelyet állítólag a terrorszervezet készített.
A folyton mosolygó Balog miniszter úrnak sikerült beletaposnia a mentősök lelkébe, akik között volt, aki hálálkodott a kormány és a miniszter jótékonykodásáért.
Harminc napos elzárásra ítélte egy orosz bíróság hétfőn este Alekszej Navalnij ellenzéki politikust azzal a váddal, hogy megszegte a tüntetések szervezésére vonatkozó szabályokat.
Szerintem, azért jobb, ha aggódunk, és szkeptikusak vagyunk azzal a felfogással szemben, hogy a jelenlegi kapitalista piacrendszer végül majd mindent megold...
Nemcsak a vasárnap éjjel megszólaló vezető francia politikusok, hanem a tegnapi francia lapok is figyelmeztettek a nemzetgyűlési választások első fordulójának riasztó adatára: kevesebb mint minden második választópolgár járult az urnákhoz.
James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét - legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán.
A panamai kormány hétfőn bejelentette, hogy megszakítja diplomáciai kapcsolatait Tajvannal, ugyanakkor nagyköveti szintű diplomáciai viszonyt létesít Kínával.
James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét - legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán.
James Mattis amerikai védelmi miniszter elképesztően siralmasnak tartja országa fegyveres erőinek harckészültségét – legalábbis ennek a véleményének adott hangot ő maga hétfőn Washingtonban a képviselőház katonai ügyek bizottsága előtt tartott meghallgatásán.