2017. június 6. kedd

jún. 6
9:30
Bomba a fedélzeten: Evakuálták egy repülőgép utasait Ausztráliában (ATV)
Sietve evakuálták kedden egy belföldi légi járat utasait Ausztrália egyik vidéki repülőtérén, miután fenyegető feliratot találtak a toalett ajtaján.
jún. 6
9:39
Szörnyű: kétévesen halt meg az orr nélkül született gyermek (Blikk)
Elhunyt a baba, akinek a Harry Potter-filmekből ismert főgonoszhoz, Voldemorthoz hasonlóan nem volt orra, ez okozta a vesztét.
jún. 6
9:41
Sokkoló: lelökte kisfiát a mozgólépcsőn, mert nem akarta már a kicsit (Blikk)
New York - Babakocsiban ülő kisfiát lökte le a lépcsőn egy anya csütörtök délután.
jún. 6
9:43
A föld sem fogadja be a gyilkos londoni terroristákat, nem hogy a Paradicsom (Blikk)
Nem hajlandóak eltemetni vallási előírások szerint az iszlám imámok az agyonlőtt londoni terroistákat. Erről több mint 130 Nagy-Britanniában működő muszlim imám tett bejelentést.
jún. 6
9:45
Kedden erőteljes gomolyfelhő-képződésre számíthatunk (Kripto Akadémia)
Marad a meleg: hajnalban 16, napközben 29-31 fok között alakul a hőmérséklet.
jún. 6
10:15
Kiszivárgott: így hekkelték meg az oroszok az amerikai elnökválasztást (Blikk)
Washington – Az hogy az oroszok meghekkelték az amerikai elnökválasztást, az eddig sem volt kérdés. Az már inkább, hogy milyen mélységű is volt a beavatkozás. Egy most kiszivárogtatott titkosszolgálati jelentésből kiderül, hogy minden képzeletet felülmúlóan komoly munkát végeztek az oroszok.
jún. 6
10:17
Rokonai keresik a 21 éves ausztrál lányt: eltűnt egy fiatal dajka a londoni terrortámadás után (Blikk)
London - Egy dajka is eltűnt a szombati támadás után, aki leszakadt barátaitól.
jún. 6
10:18
A menü: nap, gomolyfelhők, zápor (Kripto Akadémia)
Marad a meleg: hajnalban 16, napközben 29-31 fok között alakul a hőmérséklet.
jún. 6
10:20
Korunk pestise (Kripto Akadémia)
Veszedelmes ellenség lépett be az ajtónkon - Megjelenik a kábítószer Magyarországon
jún. 6
10:22
Kigyulladt egy festékraktár Gödöllőnél (Kripto Akadémia)
A katasztrófavédelem vizsgálja, hogy kerültek-e veszélyes anyagok a levegőbe.
jún. 6
10:24
A gyereknek nincs uzsonnája, éhesen kimegy az osztályteremből... aztán csoda történik (videó) (Kripto Akadémia)
Iskolások adnak leckét a felnőtt társadalomnak, hogy hogy is kell ezt csinálni.
jún. 6
10:33
Bombával fenyegőztek: evakuálták a repülőgép utasait (Blikk)
Sietve evakuálták kedden egy belföldi légi járat utasait Ausztrália egyik vidéki repülőtérén, miután fenyegető feliratot találtak a toalett ajtaján.
jún. 6
10:35
Így néz ki most a szíriai légitámadásban megsérült ötéves kisfiú - videó (Blikk)
A kis Omran fotója sokkolta az egész világot: az ötéves fiú egy légitámadásban sérült meg, amikor házukat egy bomba romba döntötte Szíriában.
jún. 6
10:36
Nem tartották veszélyesnek az egyik londoni merénylőt (HírTV)
Pedig kapcsolatban állt a 2005-ös londoni robbantások egyik felelősével.
jún. 6
10:36
Úgy tűnik, hogy az Intercept maga buktatta le a szivárogtatóját (444.hu)
A szivárogtató, Reality Winner se volt túl elővigyázatos, de a lap se tett meg mindent a forrása védelmében. A titkos információk kiszivárogtatása árulásnak minősül, a 25 éves nő hosszú évekre börtönbe kerülhet.
jún. 6
10:42
Igen borsos árat fizettek az éjszakájukért a kamionsofőrök (Infostart)
Összesen mintegy 113 ezer euró bírságot szabtak ki a hétvégén a belga hatóságok azokra a sofőrökre, akik a pihenőidőre vonatkozó szabályokat megszegve a kamionjukban töltötték az éjszakát - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap kedden.
jún. 6
10:48
Az IÁ fellegvárából menekülő civileket bombáztak le (ATV)
Legalább 21, Rakkából menekülő civillel végzett az Egyesült Államok vezette koalíció légicsapása, miközben az Eufráteszen keresztül próbáltak kis csónakokon távozni az Iszlám Állam terrorszervezet szíriai fellegvárának számító városból - jelentette kedden az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
jún. 6
10:51
Luxuskúra: fiatalok vérét árulja egy cég idős milliomosoknak (Blikk)
Kalifornia - Az Ambrosia LLC nevű cég vérkereskedelemmel foglalkozik: idős milliomosoknak árulják a fiatalok vérét, hogy felfrissítsék vele keringésüket.
jún. 6
10:53
Szörnyű: videóra vette, ahogy agyonlövi a barátját - Videó (Blikk)
Törökország - Egy irodába felszerelt biztonsági kamera rögzítette azt a tragikus pillanatot, amikor egy török férfi kioltja egyik barátja életét. A férfi a székében ülve vesz elő egy fegyvert asztala fiókjából, majd viccelődve a barátjára szegezi a fegyvert.
jún. 6
11:18
Tudja, melyek a világ legértékesebb márkái? (Infostart)
Tavalyhoz hasonlóan a Google volt idén is a világ legértékesebb márkája - derült ki a Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat "Brandz Top 100" felméréséből.
jún. 6
11:36
Több mint huszonötezer keresztény tért vissza Aleppóba (ATV)
Több mint huszonötezer, különböző felekezetekhez tartozó keresztény tért vissza az észak-szíriai Aleppóba, amióta a kormányerők tavaly decemberben elfoglalták a várost.
jún. 6
11:45
Borzasztó: élve dobták oda a szamarat a tigriseknek egy állatkertben - videó (Blikk)
Kína - Egy élő szamarat dobtak be a tigrisekhez egy állatkertben.
jún. 6
11:48
Megkezdődött az Iszlám Állam fellegvárának felszabadítása (ATV)
Az Egyesült Államok támogatta arab-kurd Szíriai Demokratikus Erők (SDF) szervezet megkezdte a hadművelet Rakka visszafoglalására az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezettől - erősítette meg kedden az SDF.
jún. 6
12:12
Ötven éve történt: Elképesztő képek a hatnapos háborúról (ATV)
Ötven éve, 1967. június 5-én tört ki a harmadik, úgynevezett hatnapos arab-izraeli háború, amelynek során Izrael Egyiptomtól elfoglalta a gázai övezetet és a Sínai-félszigetet, Szíriától a Golán-fennsíkot, Jordániától pedig Ciszjordániát és a teljes Jeruzsálemet. Képes összefoglalónkban archív felvételekkel elevenítjük fel a történteket.
jún. 6
12:21
Újabb részletek derültek ki a londoni terrortámadás elkövetőiről (Blikk)
Egyre több részlet derül ki a londoni terrortámadás elkövetőiről. Tegnap délután már lehetett tudni információt az egyik elkövetőről, de akkor még nem nevezték meg a gyilkost.
jún. 6
12:23
Döbbenten hallgatta Balázs a magyar fiatalember sokkoló beszámolóját (Blikk)
A Reggeli Show-ban egy Londonban élő magyar séf mesélt a terrortámadás borzalmairól.
jún. 6
12:39
Így gyalázta meg Ferenc pápát az ISIS harcosa - videó (Blikk)
Marawi - Nem áll le a Iszlám Állam a Fülöp-szigeteken, ahol a terroristák területszerző akciói miatt egyre több fegyveres összetűzés robban ki az ISIS és a helyi hadsereg között.
jún. 6
12:41
Az emeleten ragadtak a lakók: lebontották a lépcsőjüket, amíg aludtak - fotók (Blikk)
Georgia - Arra ébredtek egy társasházban a második emeleti lakók, hogy lebontották a lépcsőt, ami az egyetlen út volt arra, hogy a házat elhagyják.
jún. 6
12:42
Kiszivárgott egy szigorúan titkos jelentés az orosz hackertámadásról (ATV)
Pár nappal a tavaly novemberi amerikai elnökválasztás előtt az orosz katonai hírszerzés (GRU) informatikai támadást hajtott végre legalább egy olyan amerikai cég ellen, amely szavazógépekhez való szoftvert gyártott, továbbá adathalász e-maileket küldött több mint 100 amerikai választási tisztviselőnek - jelentette a The Intercept nevű amerikai okny
jún. 6
12:42
Megnevezték a harmadik londoni támadót (444.hu)
Az olasz-marokkói Youssef Zaghba nevét egy olasz lap hozta nyilvánosságra. Az olasz hatóságok régi ismerőse volt, tavaly megpróbált eljutni Szíriába is.
jún. 6
13:00
Össztűz alatt az Iszlám Állam fővárosa (Infostart)
Szíriában hivatalosan is megkezdődött az Iszlám Állam úgynevezett "fővárosa", Rakka ostroma. A támadást az amerikaiak által támogatott Szíriai Demokratikus Erők nevű koalíció indította meg. Közben meg nem erősített hírek szerint egy koalíciós légicsapásban több menekülő civil vesztette életét.
jún. 6
13:00
Az oroszok ellen épít kerítést Litvánia (HírTV)
Katonai provokációtól tartanak a két ország határán.
jún. 6
13:06
Theresa May: ha az internetszolgáltatók nem lépnek, a brit kormány blokkolhatja a szélsőséges tartalmakat (444.hu)
A londoni merénylet után egyre erősebbek az internet cenzúrázását követelő hangok.
jún. 6
13:12
Újabb politikusok szólaltak fel Trump döntése ellen (HírTV)
A fasizmushoz hasonlította a klímaváltozást Kalifornia állam kormányzója.
jún. 6
13:12
Theresa May bekeményít: A kormány kész blokkolni a szélsőséges tartalmakat (ATV)
Theresa May brit miniszterelnök szerint ha a nagy internetszolgáltató társaságok nem lépnek fel a radikalizáló hatású online tartalmak terjesztése ellen, a kormány fontolóra veheti olyan új intézkedési hatáskörök bevezetését, amelyekkel útját állhatja a hozzáférésnek e szélsőséges tartalmakhoz.
jún. 6
13:15
Breaking - Megnevezték a harmadik londoni terroristát (Blikk)
A Scotland Yard megnevezte a harmadik londoni terroristát is.
jún. 6
13:30
Ő a harmadik londoni terrorista, az olasz hatóságok figyelték (ATV)
Hivatalosan is megnevezte kedden a londoni merénylet harmadik elkövetőjét a Scotland Yard.
jún. 6
13:48
Szijjártó: Hungary first (Infostart)
Új világrendben élünk, amelyben a magyar kormány feladata továbbra is a magyar érdekek védelme - fogalmazott Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az "Új Amerika születik?" című konferencián.
jún. 6
13:51
Pengeélen táncol a világbéke - Megindult Rakka ostroma, Törökország már fenyeget (Blikk)
Ha Törökország biztonsága számára fenyegetést jelent az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet szíriai fellegvárának felszabadítását célzó rakkai hadművelet vagy bármilyen konfliktus a régióban, Ankara azonnal megteszi a szükséges válaszlépést - jelentette ki Binali Yildirim török miniszterelnök kedden a kormányzó Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) parlam
jún. 6
13:53
Önzetlenségébe halt bele: megnevezték a londoni terrortámadás harmadik áldozatát (Blikk)
A brit hatóságok folyamatosan nevezik meg a szombat esti londoni terrortámadás áldozatait. Nem sokkal ezelőtt adták közre a harmadik áldozat kilétét, aki egy 28 éves ausztrál nővér.
jún. 6
13:54
Drámai dolgot közölt az afgán elnök (ATV)
A korábban közöltnél sokkal többen, legalább 150-en haltak meg a Kabul diplomáciai negyedének bejáratánál múlt szerdán elkövetett robbantásban - közölte kedden Asraf Gáni afgán elnök egy kabuli nemzetközi konferencia megnyitóján, amelyen ismételten béketárgyalásokra szólította fel a kormányellenes tálib lázadókat.
jún. 6
14:12
Londoni merénylet - megnevezték a harmadik elkövetőt is (Infostart)
Hivatalosan is megnevezte kedden a londoni merénylet harmadik elkövetőjét a Scotland Yard.
jún. 6
14:24
Egyre durvább a helyzet Európában (Infostart)
Uniós drogügynökség: nő a kábítószer-túladagolás okozta halálesetek száma Európában.
jún. 6
14:30
Az Intercept még a legalapvetőbb óvintézkedéseket se tette meg forrása védelmében (444.hu)
Át se kellett volna adniuk az orosz hackerek tevékenységéről kiszivárogtatott dokumentumot, az oldalukon közzétett .pdf alapján is azonosítható, hogy ki szivárogtatta ki az NSA-ből az iratot.
jún. 6
16:48
Amerikai nehézbombázó került szokatlan helyzetbe az orosz határnál (Infostart)
Egy orosz vadászrepülőgép "elfogott" egy amerikai nehézbombázót a Balti-tenger felett.
jún. 6
16:48
Elkezdődött? Invázió és rettegés: ez lehet egy brutális természeti csapás előjele (Blikk)
Rangun - Patkányok ezrei lepték el a délnyugat-mianmari Haingji sziget falvait, és sokan természeti csapás előjelét látják a szokatlan invázióban.
jún. 6
16:48
Megrohamozták a katariak az élelmiszerboltokat (HírTV)
A Perzsa-öböl térségében hétfőn kirobbant diplomáciai krízis miatt ugyanis az utánpótlást szállító kamionok a szaúdi–katari határon rekedtek.
jún. 6
16:50
Beszakadt a föld egy autó alatt Brazíliában - Videó (Blikk)
Egy hatalmas lyukban tűnt el a családi autó az út közepén Brazíliában.
jún. 6
16:50
Adatokat csalhatott ki amerikaiaktól az orosz hírszerzés (HírTV)
Az orosz katonai hírszerzés meghekkelte az amerikai szavazási szoftverek egyik beszállítóját a novemberi amerikai elnökválasztás előtt.
jún. 6
16:51
Körözött bűnözőket és szélsőségeseket szállított Olaszországba egy szervezet (ATV)
Tizenöt személyt vettek őrizetbe az olasz hatóságok Szicíliában kedden: egy tunéziai embercsempész-szervezet tagjait, akik az afrikai országból távozni akaró személyeket szállítottak Európába, közöttük körözött bűnözőket és a feltételezések szerint terroristákat is.

Keresés