2017. szeptember 3. vasárnap

szept. 3
8:36
Sikeresen földet értek az űrhajósok (HírTV)
Peggy Whitson is visszatért a Nemzetközi Űrállomásról, ő az első nő, aki már kétszer volt parancsnoka az állomásnak.
szept. 3
8:36
Meglepő fordulat: Magyarország egy szinten áll Svájccal (Ripost)
A kontinens legkedveltebb úti célja lehet Magyarország! Látnivalói és biztonságossága miatt már a brit külügyminisztérium is hazánkat és Svájcot ajánlja elsősorban az utazóknak.
szept. 3
8:42
Föld alatti atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea (Blikk)
Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely erős földrengést váltott ki - közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet.
szept. 3
8:51
Kiderült: titkos atomrobbantás okozhatta a két földrengést (Infostart)
Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki - közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet. Több szaktekintély szerint a robbanás legalább tízszer akkora erejű volt, mint a tavaly szeptemberi ötödik.
szept. 3
8:51
Világháborús bombát találtak, tízezreket kellett evakuálni (ATV)
Mintegy 90 ezer embert kellett kilakoltatni a hétvégén két németországi városban, Koblenzben és a pénzügyi fővárosban, Frankfurtban építkezéseken talált, fel nem robbant második világháborús bombák miatt.
szept. 3
9:00
Teljes készültség - újabb földrengést észleltek Észak-Koreából (Blikk)
A kínai földrengéstani intézet egy második rengést is észlelt vasárnap Észak-Koreából azután, hogy Phenjan feltehetőleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre.
szept. 3
9:06
Tízezreket lakoltattak ki világháborús bombák miatt (HírTV)
Frankfurtban 60 ezer embert kellett kiköltöztetni egy második világháborús bomba miatt.
szept. 3
9:18
Döbbenet: a szülők szeme láttára rabolt el egy 2 éves kislányt a strandon egy férfi (Blikk)
Spanyolország - A strandon szemelte ki magának a kislányt egy spanyol férfi, aki később el is rabolta a szülők szeme láttára a gyereket.
szept. 3
9:18
MSZP: Orbán magára hagyta a családokat (Kripto Akadémia)
"Hazánk Európa és a régió egyik legszegényebb országává vált az elmúlt hét évében."
szept. 3
9:21
Magyarok is segítenek a mentésben Texasban (ATV)
Magyar segélymunkások is részt vesznek a mentésben a Harvey vihar sújtotta térségben Texasban.
szept. 3
9:21
Washingtoni segély a vihar utáni helyreállításra (USAracing)
Az amerikai kormány több mint százmillió dollárt biztosít a Harvey hurrikán miatt tönkrement utak és repülőterek helyreállítására – jelentette be Texasban Elaine Chao amerikai közlekedési miniszter. Mike Pence amerikai alelnök és a szövetségi kormány négy tagja Texas több településén tett látogatást, és helyi idő szerint a kora esti órákban Corpus
szept. 3
9:36
Ez volt Észak-Korea eddigi legnagyobb erejű kísérleti atomrobbantása (Blikk)
Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre vasárnap, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki - közölte vasárnap a dél-koreai hadsereg és több földrengéstani intézet. Több szaktekintély szerint a robbanás legalább tízszer akkora erejű volt, mint a tavaly szeptemberi ötödik.
szept. 3
9:38
Borzalmas sebeket szerzett egy 91 éves férfi, akinek a házát iskolások dobálták almával - Fotó (Blikk)
Manchester - Borzasztó sebeket szerzett egy háborús veterán, miután összetűzésbe került két iskoláslánnyal, akik almákat dobáltak a házára.
szept. 3
9:39
Kegyetlen bosszút állt az anya, akinek megerőszakolták 6 éves kislányát (Ripost)
A bébiszitter fajtalankodott a gyerekkel, az anya pedig megbosszulta.
szept. 3
9:51
Allah Akbart kiabáltak viccből a repülőn, hamar megbánták (ATV)
Szombat reggel a Ryanair Brüsszel-Madrid járatán, a Zaventem-repülőtéren egy kilencfős férfitársaság éppen felszállt a fedélzetre, amikor az egyikük viccből azt kiáltotta, hogy Allah Akbar.
szept. 3
9:54
90 ezer embert evakuáltak egy világháborús bomba miatt (Blikk)
Mintegy 90 ezer embert kellett kilakoltatni a hétvégén két németországi városban, Koblenzben és a pénzügyi fővárosban, Frankfurtban építkezéseken talált, fel nem robbant második világháborús bombák miatt.
szept. 3
10:00
Irodalmi utazás Hanoiba, Vietnamba (HírTV)
Vajon mi köze az Egri csillagoknak a vietnami háborúhoz?
szept. 3
10:24
Nekimentek a szerb elnök autójának (Kripto Akadémia)
Biztonsági őrök szórakoztak egy Bentley-vel, amikor jött Vucic konvoja.
szept. 3
10:27
Itt a hivatalos bejelentés a rejtélyes földrengésekkel kapcsolatban (Infostart)
Észak-Korea hivatalosan is közölte, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát, aminek erejéről több részletet is közölt az állami hírügynökség. A robbantás két földrengést is okozott.
szept. 3
10:30
Bohóc maszkos bűnözőktől tart a rendőrség a legújabb horrorfilm miatt (Blikk)
Pennsylvania - A rendőrség tart egy esetleges "bohóc inváziótól", miután bemutatták Stephen King "Az" című regényének feldolgozását.
szept. 3
10:32
Észak-koreai robbantás: sikeres volt a hidrogénbomba teszt - példátlan ereje van a termonukleáris fegyvernek (Blikk)
Észak-Korea hivatalosan is megerősítette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát.
szept. 3
10:42
Breaking! Atomrobbantást hajtott végre Észak-Korea (Ripost)
A dél-koreai hadsereg készültségben!
szept. 3
10:44
Mióta leálltak a migránstaxik, nem fulladt senki a Földközi-tengerbe (Ripost)
Több mint három hete nem történt fulladásos tragédia a Földközi-tengeren - jelentette a Nemzetközi Migrációs Szervezet (IMO). Vagyis azóta, amióta a nem állami szervek (NGO-k) befejezték a térségben a mentőakciót!
szept. 3
10:48
Bosszú: fejbe lőtte bébiszitterét egy kétgyermekes anya (Blikk)
Florida - Megölte lánya 18 éves megerőszakolóját egy kétgyermekes anya.
szept. 3
11:03
Emmanuel Macron: a Nyugat válságának idejét éljük (USAracing)
A Nyugat válságának idejét éljük, az 1945 után kialakult multilaterális rendszert még az az Egyesült Államok is megkérdőjelezi, amely a rendszer garanciáját jelentené – a hirado.hu szombati beszámolója szerint ezt nyilatkozta Emmanuel Macron francia köztársasági elnök a Le Point című francia hetilap legfrissebb számában megjelent interjúban.
szept. 3
11:24
Hoppá: Szexelő párost vett videóra a Pokémonokra vadászó fiatal - videó (Blikk)
Szexelő párost videózott le egy fiatal, aki pont a népszerű Pokémon Go-val játszott, amikor belefutott a kényelmetlen jelenetbe.
szept. 3
11:30
Rejtélyes gázolás Felcsúton - Az ügy nincs lezárva (Kripto Akadémia)
Egy nappal az önkormányzati választás előtt ütötték el az Együtt jelöltjét.
szept. 3
11:42
Nincs pardon: a lehető legszigorúbb büntetést követelik Észak-Koreának (Blikk)
Kína és Dél-Korea élesen elítélte, hogy Észak-Korea kísérleti robbantást hajtott végre vasárnap hajnalban, Phenjan állítása szerint hidrogénbombával, amely felszerelhető újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétájára.
szept. 3
11:45
Hetvenezres kitelepítés egy házromboló bomba miatt (Infostart)
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát csaknem 70 ezer embernek vasárnap a németországi Frankfurtban, mert egy építkezésen rábukkantak egy második világháborús bombára.
szept. 3
11:45
A lehető legszigorúbb büntetést követeli Észak-Koreának szomszédja (ATV)
Kína és Dél-Korea élesen elítélte, hogy Észak-Korea kísérleti robbantást hajtott végre vasárnap hajnalban, Phenjan állítása szerint hidrogénbombával, amely felszerelhető újonnan kifejlesztett interkontinentális ballisztikus rakétájára.
szept. 3
11:51
Dél-Korea a lehető legszigorúbb büntetést követeli Észak-Koreának (444.hu)
Azt szeretnék, ha az ENSZ mindenkitől elszigetelné az országot.
szept. 3
12:03
Osztrák kancellár: Meg kell fékezni az illegális bevándorlást (ATV)
Az illegális bevándorlás megfékezése mellett állt ki Christian Kern osztrák kancellár, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke egy vasárnap megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy növelni kell az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők Ausztriából történő visszatoloncolását.
szept. 3
12:15
70 ezer embert költöztettek ki ideiglenesen otthonról Frankfurtban egy II. világháborús bomba miatt (444.hu)
Estére a terv szerint mindenki hazamehet.
szept. 3
12:48
Kiürítették a kórházakat is, bomba keltett riadalmat (Ripost)
Átmenetileg el kellett hagynia az otthonát csaknem 70 ezer embernek vasárnap a németországi Frankfurtban, mert egy építkezésen rábukkantak egy második világháborús bombára.
szept. 3
12:54
„Allah akbar" - kiabálta viccből egy férfi a repülőn - a pilóta nem akart felszállni (Blikk)
Brüsszel - Egy kilencfős társaság okozott kisebb botrányt egy Madridba utazó járaton, miután egyikük elkiáltotta magát, hogy "Allah akbar".
szept. 3
13:09
Hintabaleset - Életveszélyes az egyik sérült állapota (Kripto Akadémia)
szept. 3
13:30
Kiderült, miért szerepelt Donald Trump a Reszkessetek, betörők! 2-ben (Blikk)
USA - Donald Trump híres 6 másodperces vendégszereplése a Resszkessetek, betörők 2-ben csak azért jöhetett létre, mert a jelenet az ő hoteljében játszódott.
szept. 3
13:48
Brutálisan elverték a dühös anyák a gyereküket fenyegető nőt - videó (Blikk)
USA - Kegyetlenül elvertek egy nőt az utcán, amit aztán videóra is vettek.
szept. 3
13:50
Agyonlőtte urológusát egy férfi, mert őt okolta az impotenciája miatt (Blikk)
Kalifornia - A 79 éves férfi az urológusát hibáztatta azért, hogy impotensé vált, ezért kivégezte az orvosot.
szept. 3
13:57
Észak-Korea állítása szerint sikeresen tesztelt egy hidrogénbombát (USAracing)
Észak-Korea hivatalosan bejelentette, hogy sikeresen tesztelt vasárnap egy hidrogénbombát. Több ország földrengéstani intézete és a dél-koreai hadsereg előtte közölte, hogy Észak-Korea valószínűleg föld alatti atomrobbantást hajtott végre, immár a hatodikat, amely két erős földrengést váltott ki. Több külföldi ország és nemzetközi szervezet elítélt
szept. 3
14:09
Osztrák kancellár: meg kell fékezni az illegális bevándorlást (USAracing)
Az illegális bevándorlás megfékezése mellett állt ki Christian Kern osztrák kancellár, a nagyobbik kormánypárt, az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) elnöke egy vasárnap megjelent interjúban, amelyben arról is beszélt, hogy növelni kell az elutasított menedékkérelemmel rendelkezők Ausztriából történő visszatoloncolását.
szept. 3
14:54
Teljes döbbenet: a LIDL eltávolítja termékeiről a keresztény jelképeket (Ripost)
Az európai kiskereskedelmi üzletlánc vezetősége úgy döntött, hogy termékeik csomagolásán többé nincs keresnivalójuk a vallási jelképeknek.
szept. 3
15:00
USA sem hagyta szó nélkül: így reagált Donald Trump az észak-koreai nukleáris robbantásra (Blikk)
A megbékítés politikája Phenjannal szemben nem működik - hangsúlyozta vasárnapi Twitter-üzenetében Donald Trump amerikai elnök a legújabb észak-koreai kísérleti robbantásra reagálva.
szept. 3
15:09
Trump szerint Észak-Korea csak egyetlen dologból ért (444.hu)
Az amerikai elnök szerint a megbékítés politikája nem működik.
szept. 3
15:12
Bedrogozva hajtottak a szerb elnök autójába (HírTV)
Kokaint fogyasztott az egyik férfi, aki belehajtott Aleksandar Vucic kocsijába. Az elnök nem sérült meg.
szept. 3
15:18
Rajtakapta az asszony a hűtlen férjét - nem kellett volna - videó (Blikk)
Kína - Szörnyű tragédiával ért véget annak a feleségnek az élete, aki rajtakapta férjét, amint szeretőjével az autóban ülnek.
szept. 3
15:21
Bennfentes kereskedésre gyanakszik az LMP (Kripto Akadémia)
Róma, Hamburg és Párizs után most New Yorkban nyit irodát az MNB.
szept. 3
15:21
Ausztria: sok hó esett vasárnap reggelre (Síelők)
Bekeményített a tél az osztrák hegyekben, helyenként félméteres hó esett, csak hólánccal járható néhány magasabb hegyi út, a gleccser síterepek elkezdtek hóágyúzni. Vasárnapra virradóra jelentős mennyiségű hó hullott a nyugati tartományokban.
szept. 3
15:33
Függősége miatt vehetik el gyerekeit az egykori X-Faktor zsűritagnak (ATV)
Válófélben lévő férje szerint még mindig iszik és drogozik a Spice Girls énekesnője.
szept. 3
15:33
Rengeteg szennyező anyag juthatott ki a levegőbe a Harvey hurrikán pusztítása után (444.hu)
Houston az USA egyik vegyipari központja, több ezer tonna szennyeződés juthatott most ki innen.

Keresés