A sízők, az íjászok és a sportlövők nemzetközi szövetségéhez fordultak segítségért az illetékes észak-koreai szövetségek vezetői, mert az országot sújtó nemzetközi szankciók miatt nem tudnak felszereléseket vásárolni a külföldi sportszergyártóktól.
Irán az amerikai és francia bírálatok ellenére megerősíti katonai képességeit, beleértve a ballisztikus rakétákat is - jelentette be pénteken Teheránban, az 1980-ban Irak és Irán között kirobbant háború kezdetének évfordulóján Haszan Róháni iráni elnök.
Elsüllyedt pénteken egy menekülteket szállító halászhajó a Fekete-tengeren a török partoknál, négy menekült hullámsírba veszett, és sokan eltűntek - jelentette az Anadolu török hírügynökség.
Tennessee államban fekvő kisvárosban végül a rendőrség adott ki közleményt, hogy telefonálgatás helyett inkább gratuláljanak a tulajnak a remek dekorációhoz.
Feldarabolják a fizetésképtelen Air Berlin német légitársaságot és elosztják három versenytárs, a Lufthansa, az Easyjet és a Condor között - írta pénteken a Der Tagesspiegel című berlini lap.
A Lengyelországgal szembeni jogállami kritikák alaptalanok - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Varsóban, Beata Szydlo lengyel kormányfővel közös sajtótájékoztatón.
Elhunyt 78 évesen Los Angelesben Bernie Casey egykori amerikaifutball-sztár, aki első fekete színészként alakította James Bond CIA-s kollégáját, Felix Leitert - írta pénteken a BBC News.
London - A kisfiú épp hazafelé tartott az édesanyjával, amikor meglátta, hogy hatalmas füst száll fel az egyik ház hátsó kertjéből, így azt gondolta, hogy biztos grilleznek.
Donald Trump legújabb Twitter-üzenetében ismét megfenyegette pénteken Kim Dzsong Unt: az amerikai elnök szerint "példátlan próbatétel elé fogják állítani" az észak-koreai vezetőt.
„Drágán megfizet beszédéért” Donald Trump – erre figyelmeztette Kim Dzsong Un észak-koreai vezető az amerikai elnököt, aki a héten azt mondta az ENSZ-ben, hogy akár az ország elpusztítása is lehetőség. Mindez aggodalommal tölti el Japánt, amely attól tart, hogy a phenjani rezsim újabb hidrogénbombát tesztel majd, ezúttal a Csendes-óceánon.
Hasba szúrta magát két ember a finn parlament épületénél - írta pénteken Twitter-profilján a helsinki rendőrség. A Helsingin Sanomat című finn napilap értesülései szerint mindketten migránsok.
Hasba szúrta magát két ember a finn parlament épületénél - írta pénteken Twitter-profilján a helsinki rendőrség. A Helsingin Sanomat című finn napilap értesülései szerint mindketten migránsok.
Moszkvát mély aggodalommal tölti el a feszültség növekedése a Koreai-félszigeten az Egyesült Államok és Észak-Korea között kibontakozott, "meglehetősen durva és fenyegetésekkel teli" nyilatkozatháború miatt - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő pénteken Moszkvában.
Aláírta pénteken Emmanuel Macron francia államfő a munkajogi reform öt rendeletét az előző napi szakszervezeti és a hétvégére tervezett politikai tiltakozás ellenére.
Csaknem tízezren hagyták el otthonukat az indonéziai Bali szigetén az Agung nevű vulkán lehetséges kitörése miatt - jelentették a helyi hatóságok pénteken.
Csaknem tízezren hagyták el otthonukat az indonéziai Bali szigetén az Agung nevű vulkán lehetséges kitörése miatt - jelentették a helyi hatóságok pénteken.
A brit miniszterelnök szerint London azt szeretné, ha a Brexit, vagyis a brit EU-tagság megszűnése után is Nagy-Britanniában maradnának a külföldi EU-állampolgárok.
Egyre jobban elmérgesedik a Kim Dzsong Un és Donald Trump közötti szóváltás kedd óta. Az egymásnak való üzengetés legújabb fejezeteiben az észak-koreai diktátor kijelentette, hogy Trump „megtébolyodott”, az amerikai elnök szerint azonban Kim Dzsong Un „teljesen őrült”, és „úgy próbára lesz téve, mint még soha.” Sokan csak azért szorítanak, hogy ne
Sogyal Rinpoche valószínűleg a legismertebb buddhista tanító a Dalai Láma után, ugyanis a Tibeti könyv életről és halálról című könyvéből több mint 3 millió példány fogyott világszerte.