Vlagyimir Putyin népszerűségvesztése áll az éves beszédében bejelentett alkotmánymódosítás és a szociálpolitikai intézkedések mögött – vélekedett az InfoRádió Aréna című műsorában Sz. Bíró Zoltán történész. Az Oroszország-szakértő szerint akár Vlagyimir Putyin hatalmának valamilyen módon való meghosszabbítása, akár az átadása lesz napirenden, nem m
Már Kína összes régiójában regisztráltak koronavírusos beteget. Egy nap alatt 1700-zal nőtt a betegek száma, a halottaké pedig 170-re emelkedett. Már több mint húsz országban vannak betegek, köztük Finnországban és Franciaországban. Egyre több ország küld különgépeket Kínába, hogy kimentse az állampolgárait. Az Egészségügyi Világszervezet órákon be
Szakszervezeti források szerint az Air France munkatársai csütörtök délutáni ülésükön aggodalmukat fejezték ki az igazgatóságnak a kínai úti célokat érintően, és ezt követően született meg a döntés a járatok felfüggesztéséről.
Évek óta először sikerült megpillantani egy elefántot a kelet-szenegáli Niokolo Koba nemzeti parkban, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a korábban az orvvadászat miatt nagyon megfogyatkozott elefántpopuláció kezdi nagyobb biztonságban érezni magát.
Az Air France is leállítja minden kínai járatát csütörtöktől február 9-ig az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt - jelentette be csütörtökön a francia légitársaság.
A módosított alaptörvény egyebek között szavatolná a nyugdíjak rendszeres indexálását, valamint azt, hogy a minimálbér ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.
Páncélozott csapatszállító járműveket szállítottak török hajókísérettel Líbiába, ami sérti az ENSZ-fegyverembargó előírásait - közölték francia katonai források csütörtökön.
A néhány nap óta koronavírusos fertőzéssel kezelt chicagói asszony férje is megbetegedett. Az asszony korábban a kínai Vuhan városában tett látogatást, de a férje nélkül.
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt - közölte Tedros Adhanom Ghebreyesus, WHO főigazgatója.
Érvényesült a Bolton-hatás, Trump védői taktikát váltottak. Péntekre maradt a legizgalmasabb szavazás - és utána akár rögtön le is zárulhat az eljárás.
Több mint 182 millió utast szállítottak 2019-ben a Cseh Vasutak (Ceské dráhy). Az állami részvénytársaság utasainak száma éves összehasonlításban három millióval emelkedett. Növekedést mutatott ki a két nagy kereskedelmi utasszállító, a RegioJet és a Leo Express társaság is.
A Who azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a koronavírus.
A koronavírus tombolása miatt egyre kevesebb embert érdekel az, hogy komoly szankciókra számíthatnak, ha – a tilalmak ellenére – videókat osztanak meg a valós vuhani helyzetről.
A lakbérek befagyasztásáról fogadott el jogszabályt csütörtökön a berlini törvényhozás, a tartományi rangú német főváros parlamentjének döntése alapján a lakosság többségének lakbére nem emelkedik a jövedelméhez képest a következő öt évben. A lakhatási költségek rohamos emelkedése miatt hozott törvény a 2014 előtt épült lakásokra vonatkozik, és a t
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval közös harcot azután függesztették fel, hogy az amerikaiak január 3-án a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében likvidálták Kászim Szulejmánit.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a bukaresti jobbközép kormány ellen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (Psd) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz), hogy a kabinet megbuktatásával megakadályozza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését.
Korábban nem látott részletességgel mutatja be a Nap felszínét az új hawaii teleszkóp. Felvételei akár 30 kilométeres felszíni jelenségeket is láthatóvá tesznek.
A cseh külügyminisztérium leállította a vízumok kiadását a kínai állampolgároknak – jelentette be Tomás Petrícek külügyminiszter csütörtökön Prágában. A vízumkiadás leállításáról szerdán született döntés Prágában. “A vízumkiadó központok Kínában már zárva vannak” – mondta a külügyminiszter. A lehetséges további intézkedésekről folynak a tárgyalások
A minimálbér 5,5 százalékos emeléséről írt alá megállapodást a legnagyobb munkáltatói és dolgozói érdekképviseletekkel a spanyol kormány csütörtökön. Az egyezség értelmében idén január elsejétől visszamenőleg érvényes emeléssel a minimálbér havi összege eléri a 950 eurót (321 ezer forint). A hivatalos tájékoztatás szerint a munkavállalókat 14 havi
A spanyol rendőrség doppingszerrel kereskedő bűnözői hálózatot derített fel, ennek eredményeként csütörtökön több mint 850 Epo-t tartalmazó fiolát foglalt le és hat embert őrizetbe vett.