Több mint hatezer ember fertőződött meg biztosan a koronavírussal, és a szakértők már a 2003-as SARS-járványnál súlyosabb következményeket prognosztizálnak. Több ország evakuálásba kezdett, és egyre több szigorítja a Kínából érkezők ellenőrzését.
A napokban Magyarországon járt Ádil bin Ahmed al-Dzsubejr, Szaúd-Arábia külügyi államminisztere. A Magyar Nemzetnek adott interjúban beszélt például arról, mit kellene tenni a terjeszkedő Irán ellen.
Kazahsztán felfüggeszt mindenfajta, légi, közúti és vasúti utasközlekedést Kínával, és nem ad ki vízumot kínai állampolgároknak, megelőzendő a koronavírus terjedését az országban - jelentette be szerdán a válságmegelőzéssel foglalkozó tárcaközi bizottság.
A Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését - írta a helyi sajtó.
Magyarország számára ugyanúgy elfogadhatatlan a kettős mérce Lengyelországgal szembeni alkalmazása, ahogy mindazok számára, akik a jogállamiság alapjait tiszteletben tartják.
A londoni kormány és az Európai Bizottság között létrejött kilépési megállapodás értelmében Észak-Írországra másfajta szabályok vonatkoznak majd, mint az Egyesült Királyság többi részére.
Dóra Szucsou-ban él a férjével és a kisfiával. Mivel a város a Sanghajt Vuhannal összekötő vasút vonalán fekszik, hamar elértek ide is a biztonsági intézkedések.
A tartományi választásokon Emilia-Romagnában elért sikereken és az 5 Csillag Mozgalom leszereplésén felbuzdulva, a baloldali Demokrata Párt gőzerővel látott hozzá a migránspárti politika feltámasztásához.
Leállítja kínai járatait Európa legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa-csoport, az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt hozott döntést szerdán jelentették be. Ugyancsak szerdán német hírportálok azt írták, hogy szombaton menekítik ki a járvány gócpontjában, a kínai Vuhanban rekedt német állampolgárokat, a műveletet a légierő (L
Legalább 47 megerősített esetet jelentettek 16 országból, köztük Thaiföldről, Franciaországból, az Egyesült Államokból és Ausztráliából. Haláleset még nem történt Kínán kívül.
Leállítja kínai járatait Európa legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa-csoport, az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt hozott döntést szerdán jelentették be.
Egyebek mellett a területén élő kisebbségek jogait érintő törvényeket illetően kell tárgyalni Ukrajnával – jelentette ki az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke Strasbourgban.
Egyre több az áldozat is, az aggasztó statisztikákat látva számos ország evakuálja állampolgárait a betegség epicentrumából, Vuhanból és a Hupej tartományból.
Leállítja kínai járatait Európa legnagyobb légitársasága, a német Lufthansa-csoport, az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt hozott döntést szerdán jelentették be. Ugyancsak szerdán német hírportálok azt írták, hogy szombaton menekítik ki a járvány gócpontjában, a kínai Vuhanban rekedt német állampolgárokat, a műveletet a légierő (L
Az Európai Parlament szerda este megszavazta a Brexitet biztosító alkut. Február 1-től Nagy-Britannia nem lesz tagja az EU-nak, de még legalább 11 hónapig betartja az összes szabályt, és befizeti a tagdíját is. Hogy aztán mi lesz, azt senki sem tudja.
Az Európai Parlament képviselői szerdán, brüsszeli kétnapos plenáris ülésükön tartott szavazáson jóváhagyták Nagy-Britannia uniós tagságának megszűnéséről (Brexit) szóló megállapodást.
A Zágráb megyei bíróság szerdán hatályon kívül helyezte Hernádi Zsolt, a Mol Nyrt. elnök-vezérigazgatója vizsgálati fogságára vonatkozó, 2018-as döntését - írta a helyi sajtó.
Csak szóbeli egyeztetés történt a bölcsekkel a Fidesz tagságáról – információink szerint ezt is elmondta Donald Tusk, az Európai Néppárt (Epp) szerdai frakcióülésén Brüsszelben.
Az uniós parlamenti szavazás után csütörtökön a dokumentumot még az uniós tagországok kormányainak képviselőiből álló Tanácsnak is végérvényesen el kell fogadnia.
Kínában már több a koronavírus-fertőzött, mint a 2003-as SARS-járvány idején. Miközben több ország evakuálja állampolgárait, Hszi kínai elnök azt mondta: biztos abban, hogy legyőzik az „ördögi vírust”. Hongkongi tudósok azt állítják: már van kísérleti vakcinájuk.
Riadalmat keltett egy kínai pilóta, aki kedd este lázasan érkezett Budapestre. Azonnal elkülönítették, a vizsgálatok azonban kiderítették, hogy nem az új koronavírus okozta a betegségét. Közben egyre kevesebben érkeznek Kínából Magyarországra. A csoportos utazások betiltását már a magyar szállodák is érzik.
Az iskolai román nyelvoktatás a legtöbb esetben egy passzív nyelvtudást eredményez, és nem segíti elő, hogy a gyermekek valós élethelyzetben meg merjenek szólalni románul.