Szakszervezeti források szerint az Air France munkatársai csütörtök délutáni ülésükön aggodalmukat fejezték ki az igazgatóságnak a kínai úti célokat érintően, és ezt követően született meg a döntés a járatok felfüggesztéséről.
Évek óta először sikerült megpillantani egy elefántot a kelet-szenegáli Niokolo Koba nemzeti parkban, ami a szakértők szerint arra utal, hogy a korábban az orvvadászat miatt nagyon megfogyatkozott elefántpopuláció kezdi nagyobb biztonságban érezni magát.
Az Air France is leállítja minden kínai járatát csütörtöktől február 9-ig az új típusú koronavírus okozta járvány terjedése miatt - jelentette be csütörtökön a francia légitársaság.
A módosított alaptörvény egyebek között szavatolná a nyugdíjak rendszeres indexálását, valamint azt, hogy a minimálbér ne lehessen alacsonyabb a létminimumnál.
Páncélozott csapatszállító járműveket szállítottak török hajókísérettel Líbiába, ami sérti az ENSZ-fegyverembargó előírásait - közölték francia katonai források csütörtökön.
A néhány nap óta koronavírusos fertőzéssel kezelt chicagói asszony férje is megbetegedett. Az asszony korábban a kínai Vuhan városában tett látogatást, de a férje nélkül.
Nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította az Egészségügyi Világszervezet (WHO) csütörtökön az új koronavírus által Kínában okozott tüdőgyulladás-járványt - közölte Tedros Adhanom Ghebreyesus, WHO főigazgatója.
Érvényesült a Bolton-hatás, Trump védői taktikát váltottak. Péntekre maradt a legizgalmasabb szavazás - és utána akár rögtön le is zárulhat az eljárás.
Több mint 182 millió utast szállítottak 2019-ben a Cseh Vasutak (Ceské dráhy). Az állami részvénytársaság utasainak száma éves összehasonlításban három millióval emelkedett. Növekedést mutatott ki a két nagy kereskedelmi utasszállító, a RegioJet és a Leo Express társaság is.
A Who azt követően foglalt állást a nemzetközi vészhelyzet kihirdetéséről, hogy az összegyűlt bizonyítékok szerint már 18 országba terjedt át a koronavírus.
A koronavírus tombolása miatt egyre kevesebb embert érdekel az, hogy komoly szankciókra számíthatnak, ha – a tilalmak ellenére – videókat osztanak meg a valós vuhani helyzetről.
Az Egyesült Államok vezette nemzetközi koalícióval közös harcot azután függesztették fel, hogy az amerikaiak január 3-án a bagdadi nemzetközi repülőtér közelében likvidálták Kászim Szulejmánit.
Bizalmatlansági indítványt terjesztett be a bukaresti jobbközép kormány ellen az ellenzéki Szociáldemokrata Párt (Psd) és a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (Rmdsz), hogy a kabinet megbuktatásával megakadályozza a kétfordulós polgármester-választás bevezetését.
Korábban nem látott részletességgel mutatja be a Nap felszínét az új hawaii teleszkóp. Felvételei akár 30 kilométeres felszíni jelenségeket is láthatóvá tesznek.
A spanyol rendőrség doppingszerrel kereskedő bűnözői hálózatot derített fel, ennek eredményeként csütörtökön több mint 850 Epo-t tartalmazó fiolát foglalt le és hat embert őrizetbe vett.
Napi küzdelmet folytatunk, hogy sikerüljön közös nevezőre jutni a jövőbeli uniós normákról az őshonos nemzeti és nyelvi kisebbségi közösségek védelmében - mutatott rá a képviselő
Costa Smeralda hajóorvosa jelezte csütörtökön az olasz kikötői hatóságoknak, hogy a hajón egy kínai házaspár tartózkodik, a feleség köhög és magas láza van
Hosszú lesz az az idő, amíg az Európa Tanács elfogadja az oroszok visszatérését – mondta Németh Zsolt, és hozzátette, fontos fellépni a diszkriminatív kijevi törvények ellen
A jelenlegi koronavírus halálozási rátája alacsonyabb, mint a korábbi változataié, és a pánik is nagyobb, mint a veszély – egyebek mellett erről beszélt Szlávik János infektológus az ATV Start című műsorában. Közben a Kiss Róbert Richárd turisztikai szakújságíró szerint azzal sem történik tragédia, ha kevesebb kínai turista érkezik az országba, mer
Három és fél évvel azután, hogy népszavazáson döntöttek róla, a britek pénteken, brüsszeli idő szerint éjfélkor kilépnek az Európai Unióból. Szerdán ugyanis az Európai Parlament is elfogadta a Brexit feltétel-rendszerét rögzítő megállapodást, amit a londoni törvényhozás még múlt héten hagyott jóvá.
Nem találtak koronavírust annál a kínai házaspárnál, akik miatt mintegy hétezer utas rekedt a Róma melletti Civitavecchia kikötőjében egy Palma de Mallorcából érkezett Costa Smeralda tengerjáró hajón.
Két kínai turistánál kimutatták a koronavírus-fertőzést, őket egy római szállodából kórházba szállították – közölte Giuseppe Conte olasz miniszterelnök csütörtök esti sajtótájékoztatóján. Az olasz kormány leállította a Kínába tartó és innen érkező repülőjáratokat.
Százhetvenre nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma tegnapra Kínában, közülük 162-en a járványgóc Hupej tartományban haltak meg.