Élelmiszeráruházakban kezdi árusítani a járatainak első osztályán kínált ételeket Finnország legnagyobb légitársasága, hogy dolgozóinak munkát, az utazást hiányoló embereknek pedig a repülés egy "falatnyi" élményét biztosítsa.
Romániában szerdán először haladta meg a négyezret az egy nap alatt diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma, a román kormány pedig október 15-től kezdődően újabb harminc napra meghosszabbította a járvány miatt május közepén elrendelt veszélyhelyzetet.
Bejelentette a Covid-19 elleni második orosz vakcina bejegyzését Vlagyimir Putyin orosz elnök a szerdai, a Rosszija 24 hírtelevízió által közvetített online kormányülésen.
Túllépte a hétezret Olaszországban az egy nap alatt diagnosztizált fertőzöttek száma, ami az eddigi legmagasabbnak számít azóta, hogy a február 20-án megkezdődött a járvány terjedése az országban is.
Csaknem 10 millió dollárral a világ legdrágábban elárverezett irodalmi műve lett Shakespeare első gyűjteményes kötetének (fóliójának) egy példánya, amelyet 9,97 millió dollárért, átszámítva kereken három milliárd forintért vásárolt meg egy névtelenséget kérő vevő szerdán a Christie's aukciósház New York-i árverésén.
A koronavírus-járvány megfékezésére a francia kormány rendeletben szerdán ismét kihirdette az egészségügyi rendkívüli állapotot, amely biztosítja a jogi keretet bizonyos korlátozásokhoz október 17-én éjféltől az ország egész területén.
Deutsch Tamás, a Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP) képviselőcsoportjának vezetője, a néppárti magyar delegáció nevében írásbeli kérdéseket intézett Vera Jourovához, az Európai Bizottság alelnökéhez - közölte a képviselőcsoport az MTI-hez eljuttatott közleményében szerdán.
A november 3-ai választás tétje az, hogy folytatódik-e az amerikai álom, vagy beköszönt a szocialista rémálom - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, azon a videokonferencián, amelyet a Milken Intézet szervezett amerikai közgazdászoknak.
Katalónia két hétre bezáratja a vendéglátóegységeket és több korlátozó intézkedést is bevezet, hogy a súlyosbodó járványügyi helyzetet visszájára fordítsa a térségben - jelentette be az autonóm tartomány kormánya szerdán.
A koronavírus-járvány megfékezésére szerdán a francia kormány egy rendeletben ismét kihirdette az egészségügyi rendkívüli állapotot, amely biztosítja a jogi keretet bizonyos korlátozásokhoz október 17-én éjféltől az ország egész területén.
Ez a kép október 11-én készült az egyetlen helyen, ahol most ilyen tömött lelátók előtt lehet sportolni. Új-Zélandon csírájában sikerült elfojtani a járványt. És Izlandon is majdnem.
A november 3-ai választás tétje az, hogy folytatódik-e az amerikai álom, vagy beköszönt a szocialista rémálom - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök csütörtökön a Fehér Házban, azon a videokonferencián, amelyet a Milken Intézet szervezett amerikai közgazdászoknak.
Magyar politikusokról és családtagjaikról is gyűjtött adatokat egy, a kínai államhoz köthető cég. Az adatbázisban többek között Orbán Viktor, Rogán Antal, Tuzson Bence, Kósa Lajos és Lázár János gyermekeinek a közösségi médián elérhető adatai is szerepelnek. Az ATV Híradónak nyilatkozó szakértő szerint nemzetbiztonsági kockázata is van az adatgyűjt
Lassan finisébe érkezik az elnökválasztási kampány az Egyesült Államokban: alig három hét van hátra a voksolás hivatalos időpontjáig, azonban már milliók éltek az előzetes, illetve levélszavazás lehetőségével. Donald Trump elnök és kihívója, Joe Biden elsősorban a "csatatér-államokra" koncentrál, ahol a legkiélezettebb a verseny.
Több mint negyvenezer egészségügyi dolgozó fertőződött meg a koronavírussal Törökországban a járvány kezdete óta, 107-en meghaltak - közölte szerdán Fahrettin Koca egészségügyi miniszter.
Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy robbanásszerűen, exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban - jelentette ki Angela Merkel kancellár szerda este Berlinben.
A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánya tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.
A szülők azt állítják, hogy a 14 éves lányuk meggyógyítására felbérelt „ördögűző” többször is megerőszakolta a kislányt a rendelőjében az indiai Nizamabad városában.
Pozitív volt korábban a vírustesztje Donald Trump legkisebb fiának, Barron Trumpnak is - jelentette be szerdán este a 14 éves fiú édesanyja, Melania Trump.
Ezt a 14 éves fiú édesanyja, Melania Trump jelentette be a Twitteren, a first lady azt is közölte, hogy a fiú már jól van, az újabb vírustesztje már negatív.
A koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére újabb szigorításokat vezet be Szlovénia, hétfőtől az egész ország területén 5. osztálytól fölfelé az általános iskolák és a középiskolák is digitális oktatásra állnak át - jelentette be Janez Jansa kormányfő szerdán késő este, a kabinet ülése után.
Az Ikea az elmúlt időkben el kezdett nyitni a fenntartható fejlődés irányába, újabb és újabb ötletekkel rukkolnak elő, melyekkel kicsit tehetünk a bolygónk megvédésnek érdekében. Most pedig itt az újabb kezdeményezés: visszavásárolja a már feleslegessé vált bútorokat.
Már nem csupán fenyegető veszély, hanem tény, hogy exponenciálisan növekedik az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Németországban - jelentette ki a német kancellár szerda este Berlinben.
A New York Post szerdán nyilvánosságra hozta Joe Biden fiának, Hunter Bidennek egyes leveleit az ukrajnai Burisma-kapcsolatokról. Joe Biden kampánya tiltakozott és visszautasította, hogy a demokraták elnökjelöltjének közvetlen kapcsolatai lettek volna az energetikai céggel, a Twitter pedig betiltotta a levelek közlését.