Több mint tízezer adag influenza-oltóanyagot loptak el Mexikóban egy forgalmazó cégtől, egy héttel azután, hogy 38 ezer egységnyi rákgyógyszert zsákmányoltak tolvajok - közölték a hatóságok pénteken.
Új óvintézkedéseket vezettek be több európai országban a koronavírus-járvány megfékezésére. Kijevben teljesen megtelt az egyik Covid-betegek kezelésére kijelölt kórház. Szlovákiában kötelezővé tették a maszkviselést a köztereken is. Oroszországban pedig rekordot döntött az új fertőzöttek száma.
A Moody's Investors Service leminősítette Nagy-Britannia államadós-besorolását pénteken, egyebek mellett azzal a véleményével indokolva a döntést, hogy a brit EU-tagság megszűnése (Brexit) tovább rontotta a brit gazdaság egyébként is gyengülő szerkezeti dinamikáját.
Iszlamista terrorista merényletnek nevezte Emmanuel Macron francia államfő péntek este azt a támadást, amelynek során a Párizstól északnyugatra található Conflans-Sainte-Honorine külvárosban lefejeztek egy középiskolai történelemtanárt, aki a szólásszabadságról tartott óráján Mohamed-karikatúrákat mutatott a diákjainak. Az elkövetőt agyonlőtte a re
Súlyosbodik a koronavírus-helyzet az EU minden országában - jelentette ki az Alapjogokért Központ európai uniós műhelyének projektvezető-helyettese az M1 aktuális csatorna szombat reggeli műsorában.
A lehető legkeményebben fel fog lépni a francia állam a köztársasági eszme védelmében - reagált szombaton a francia kormányfő arra az előző napi bestiális gyilkosságra, amelyben egy csecsen diák késsel megölt, és lefejezett egy középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában.
Több mint tízezer adag influenza-oltóanyagot loptak el Mexikóban egy forgalmazó cégtől, egy héttel azután, hogy 38 ezer egységnyi rákgyógyszert zsákmányoltak tolvajok - közölték a hatóságok pénteken.
Az Európai Unió elfogadta a németek és a franciák elméletét arról, hogy az orosz állam áll a Alekszej Navalnij megmérgezése mögött, és hat magas rangú orosz vezető ellen szankciókat vezetett be.
Bosszút esküdött Ilham Alijev azeri elnök szombaton azután, hogy hajnalban lövedékek csapódtak be Azerbajdzsán második legnépesebb városában, Gandzsában, és 13 civil életét vesztette.
Telítődnek Ukrajnában a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Harkiv megye és a főváros után már a déli országrészben lévő Odessza megyében is, miközben szombatra ismét megdőltek a korábbi csúcsok hatezer feletti újonnan regisztrált fertőzöttel és százat meghaladó elhunyttal.
Telítődnek Ukrajnában a koronavírusos betegek kezelésére kijelölt kórházak Harkiv megye és a főváros után már a déli országrészben lévő Odessza megyében is, miközben szombatra ismét megdőltek a korábbi csúcsok hatezer feletti újonnan regisztrált fertőzöttel és százat meghaladó elhunyttal.
A lehető legkeményebben fel fog lépni a francia állam a köztársasági eszme védelmében - reagált szombaton a francia kormányfő arra az előző napi bestiális gyilkosságra, amelyben egy csecsen diák késsel megölt, és lefejezett egy középiskolai történelemtanárt Párizs külvárosában.
A koronavírus-járvány németországi megfékezéséhez mindenkinek kevesebb emberrel kell találkoznia, és amikor csak lehet, otthon kell maradnia - mondta Angela Merkel kancellár egy szombati videóüzenetben.
Joe Biden demokrata párti amerikai elnökjelöltnek először meg kellene válaszolnia az ukrajnai korrupciógyanús ügyeiben felmerülő kérdéseket, mielőtt újra Magyarországgal kezdene foglalkozni - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szombaton a közösségi oldalán megjelent felvételen.