Igor Matovič miniszterelnök szerint minél gyorsabban minél több fertőzöttet kell azonosítani, hogy ne nem fertőzzenek meg további százakat vagy ezreket.
Kedden nem csak elnököt választanak az amerikaiak, hanem még számtalan kisebb-nagyobb ügyben dönthetnek. A marihuánát egyre több állam legalizálja, de a nyugati parton most a heroinig mennének.
Hétfőn este nyolc órakor a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén kezdődött az elhúzódó támadás. Az imaházban ekkor nem voltak emberek, így egyelőre nem tudni, hogy ez volt-e a célpont.
Koronavírussal diagnosztizálták a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet elkövetőjét - jelentette hétfő éjszaka a BFM francia hírtelevízió.
Liverpool teljes lakossága rendszeres koronavírus-szűrésen vehet részt e hét végétől, és ezzel megkezdődik a brit kormány által kilátásba helyezett, egész városokra és országrészekre kiterjedő tömeges szűrési program első, egyelőre próba jellegű szakasza.
Franciaországban az elmúlt 24 órában több mint 52 ezer új koronavírusos esetet tártak fel, ami a napi esetszámban újabb rekordnak számít, miközben a Covid-19 betegségben elhunytak száma 416-tal 37 435-re emelkedett - közölte hétfő este az egészségügyi minisztérium.
A voksoláson a hivatalban lévő republikánus elnök, a 74 éves Donald Trump és demokrata párti kihívója, a 77 éves Joe Biden között döntenek a választók.
Hétfőn este nyolc órakor a Seitenstettengasse utcai zsinagóga környékén kezdődött az elhúzódó támadás, hat helyszínen volt lövöldözés. Kedd reggel újabb sajtótájékoztatón számoltak be a fejleményekről.
Az eddigi információk szerint három ember halt meg, és legalább tizennégyen sérültek meg, miután Bécs belvárosában hétfő este több helyszínen történt lövöldözés. A Startban Braun Róbert a helyszínről számolt be a legfrisebb fejleményekről: a lelőtt merénylő az Iszlám Állam szimpatizánsa volt.
Az elnök a Legfelsőbb Bíróság számára kedvezőtlen döntése miatt posztolt a választási csalás és az utcai zavargások veszélyéről, ami a szolgáltatók szerint félrevezető lehet.
Akár zavargások is kirobbanhatnak az elnökválasztás után a szövetségi alkotmánybíróság azon mostani döntése miatt, hogy a voksolás után három nappal beérkező szavazatokat is figyelembe kell venni - jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a wisconsini Kenosha városában helyi idő szerint hétfőn este.
Az egyesült államokbeli New Hampshire két kistelepülésén szerdára virradóra ismertté váltak az első elnökválasztási eredmények: az egyikben a hivatalban lévő elnök, Donald Trump, a másikban pedig demokrata párti kihívója, Joe Biden győzött.
A bécsi terrortámadás egyik kórházban ápolt civil sérültje, egy 40 és 50 év közötti nő életét veszítette, ezzel négyre nőtt a merénylet civil áldozatainak száma - közölte kedd reggel az osztrák belügyminiszter.
Különös tendenciára lettünk figyelmesek a Demokrata szerkesztőségében, amelynek nem tudjuk a magyarázatát, de ettől még a jelenség vitathatatlanul felismerhető.
Észak-Macedóniában a napokban jelentősen megnőtt a koronavírus-fertőzöttek száma, az ország közegészségügyi intézetének jelentése szerint az utóbbi 24 órában a teszteltek több mint 42 százaléka bizonyult fertőzöttnek, ami nagyon magas aránynak számít.
"Legyetek biztosak abban kedves Sebastian, hogy mi mindent megteszünk, hogy sikerüljön elrettenteni a jövőbeli elkövetőket, hogy kézre kerítsétek az elkövetőket."
A járókelők közül két férfi és két nő hunyt el a hétfő este kezdődött lövöldözéssorozatban. Egy fegyverest lelőttek a rendőrök. A mentők beszámolóiból újabb részletek derültek ki.