2020. november 4. szerda

nov. 4
11:06
Kijárási korlátozás: munkába bárki mehet éjfél és reggel 5 között is (SzMo)
A Magyar Közlönyben megjelent a részletes szabályozás. Tavasszal sokkal szigorúbb rendelkezések voltak érvényben.
nov. 4
11:18
Elemző: Joe Biden jobban áll, mint Hillary Clinton négy éve (Infostart)
Az amerikai elnökválasztás demokrata és republikánus jelöltje is úgy értékelte, hogy jól áll a Fehér Házért futott versenyben – mondta el az InfoRádió Reggelinfó című műsorában Rajnai Gergely, a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője.
nov. 4
11:33
Szigorítások Európa-szerte a járvány terjedése miatt (HírTV)
További szigorítások bevezetéséről döntöttek Rómában és Hágában a koronavírus-járvány gyors terjedése miatt.
nov. 4
11:39
Gyászba borult Ausztria (HírTV)
Az Iszlám Állam követte el a bécsi terrortámadást. A merénylet kapcsán már 14 embert letartóztattak, akik a gyanú szerint kapcsolatban álltak a 20 éves merénylővel.
nov. 4
11:39
A lengyel egyház szerint eutanáziával ér fel az elnöki javaslat (Demokrata)
Eutanáziának minősülne megvalósulása esetén az államfői javaslat – mondta a lengyel katolikus püspöki konferencia elnöke.
nov. 4
11:41
Az Egyesült Államok többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek (Demokrata)
Az USA többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek, miután hatályba lépett Washington felmondási nyilatkozata.
nov. 4
12:00
Már gratulált is Donald Trump győzelméhez egy miniszterelnök a szomszédunkból (Infostart)
A szlovén kormányfő szerint "elég egyértelmű", hogy az amerikaiak Donald Trumpot választották meg újabb négyéves ciklusra az Egyesült Államok elnökének - ezt Janez Jansa Twitter-oldalán írta szerdán.
nov. 4
12:09
Janez Janša már most gratulált Trumpnak (Demokrata)
„Minél nagyobb a késedelem és ténytagadás a fősodratú média részéről, annál nagyobb lesz az elnök diadala” – mondta a szlovén kormányfő.
nov. 4
12:12
Országos kijárási tilalom, home office, boltzár – erre az útra lép most Olaszország (Infostart)
Október óta már a negyedszerre szigorít Giuseppe Conte kormányfő, este 10-kor mindenkinek otthon a helye - hol máshol.
nov. 4
12:12
Az Egyesült Államok nem tagja többé a párizsi klímaegyezménynek (ATV)
Az Egyesült Államok többé nem tagja a párizsi klímaegyezménynek, miután szerdán hatályba lépett Washington felmondási nyilatkozata - tájékoztatott az ENSZ klímatitkársága.
nov. 4
12:24
Ismét korlátozzák a vendéglátóhelyek nyitvatartását Észak-Macedóniában (ATV)
Az észak-macedón kormány járványmegelőzési intézkedéseinek értelmében a vendéglátóhelyek ezentúl csak 21 óráig tarthatnak nyitva, emellett pedig a miniszterelnök arra kért mindenkit, hogy lehetőleg este kilenc után ne menjen sehova.
nov. 4
12:42
Komolyabban kellene venni a fényszennyezést? (ATV)
A mesterséges fényt a környezetszennyezés többi formáihoz kellene sorolni, mert már szisztematikus károkat okoz a természetben - erre figyelmeztettek tanulmányukban az Exeteri Egyetem kutatói.
nov. 4
12:45
Világszerte csaknem 48 millió a fertőzöttek száma (HírTV)
Világszerte csaknem 48 millión fertőződtek meg az új típusú koronavírussal az Ensz adatai szerint.
nov. 4
13:00
Koronavírus: brutális számok érkeztek Ukrajnából (ATV)
Tovább gyorsult a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, szerdára már több mint 9500 új fertőzöttet és csaknem kétszáz elhunytat jegyeztek fel egy nap alatt, az egészségügyi miniszter pedig új korlátozásokat helyezett kilátásba.
nov. 4
13:09
Nem teljesítette ígéreteit az egy éve beiktatott Orban-kormány (Demokrata)
Adós maradt ígéretei teljesítésével az egy éve beiktatott, Ludovic Orban vezette jobbközép román kormány.
nov. 4
13:18
Pennsylvania miatt "ragadhat be" az amerikai elnökválasztás eredményhirdetése (Infostart)
Milliós nagyságrendben lehetnek a még nem összesített levélszavazatok az eddigi eredmények szerint Donald Trumpnak kedvező keleti államban, de a regnáló elnök nem bízik a levélszavazatok még hátralévő összesítésében, ami egy Németországból érkezett üzenet szerint akár alkotmányos válságot is előidézhet az újvilágban.
nov. 4
13:36
Szívni és árulni is lehet marihuánát New Jerseyben, Washington DC-ben a varázsgomba lett legális (SzMo)
Több amerikai államban nemcsak az elnökről, hanem más kérdésekben is döntöttek a szavazók. Szinte mindenhol a legalizálás mellett döntöttek, több helyen a termesztést is engedik, és persze meg is adóztatják.
nov. 4
14:09
USA 2020: Szorosabb lehet a végeredmény mint 4 évvel ezelőtt (HírTV)
Déri Stefi beszélgetőtársai az USA 2020 című műsorunkban Varga Gergely, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója és Baksay László voltak.
nov. 4
14:18
A szenátusi többség valószínűleg eldőlt (Infostart)
A republikánusok várhatóan meg tudják tartani többségüket a szenátusban az amerikai sajtó szerdai előrejelzése szerint, több ingadozó államban nem jártak sikerrel a demokrata párti kihívók az előző nap tartott választásokon.
nov. 4
14:24
Egy kutatás kiderítette, nagyobb kockázatot jelent-e a koronavírusnál, ha gyerek is van a családban (ATV)
A gyerekekkel való együttélés nem befolyásolja a kockázatát annak, hogy a felnőttnél az új koronavírus okozta súlyos tünetek alakulnak ki - állapították meg brit kutatók.
nov. 4
14:27
A republikánusoknak várhatóan sikerül megtartaniuk a többségüket (Demokrata)
Több ingadozó államban nem jártak sikerrel a demokrata párti kihívók az előző nap tartott választásokon.
nov. 4
14:30
Mégis nyerhet Biden? Őrületes izgalmak várhatóak: fej-fej mellett a két jelölt (SzMo)
Úgy néz ki, hogy bár Georgiát és Észak-Karolinát Trump behúzta, de Wisconsint elvitte Biden, és Michiganban is fordítani látszik. Nevada marad billegő állam, de ott csak csütörtökön hirdetnek eredményt.
nov. 4
14:48
Spanyolországban ennyivel nőtt októberben a munkanélküliség (ATV)
Spanyolországban 1,3 százalékkal, mintegy 50 ezerrel nőtt a munkanélküliség októberben az előző hónaphoz viszonyítva - közölte a spanyol munkaügyi minisztérium szerdán.
nov. 4
14:51
Szlávik: Nem értek egyet a szlovákiai tömeges teszteléssel (HírTV)
Tíz erős állítás a vírusválságról a legfrissebb Forbes páros interjújából.
nov. 4
15:21
Biden vezet hivatalosan, mégis Trumpnak áll a zászló (HírTV)
Most már biztos, hogy az úgynevezett billegő államokon múlik az amerikai elnökválasztás végeredménye.
nov. 4
15:23
Ismét válságos állapotban az elkövető (HírTV)
A 21 éves Brahím Iszávi válságos állapotban szállították kórházba, miután a tett helyszínén a rendőrség éles lövésekkel ártalmatlanította.
nov. 4
15:24
Koronavírus - már katonáknak is kórházi betegeket kell ápolniuk Belgiumban (Infostart)
A Liége tartományban lévő kórházakba katonákat küldött a belga hadsereg, hogy segítsék a koronavírus-fertőzöttek ápolását, mivel az egészségügyi dolgozók nem bírják ellátni az egyre több beteget - írta szerdán a helyi sajtó.
nov. 4
15:30
Válságos állapotba került a nizzai merénylő (ATV)
Ismét válságosra fordult az állapota a nizzai Notre-Dame-bazilikában előző héten végrehajtott, három emberéletet követelő iszlamista merénylet tunéziai elkövetőjének - jelezték szerdán rendőrségi források, amelyek megerősítették, hogy továbbra is öten vannak őrizetben az üggygel kapcsolatban.
nov. 4
15:36
Keményen odaszúrt a Ryanair Trumpnak, aki már előre győzelmet hirdetett (SzMo)
A kommentelők viszont annyira nem díjazták a poént.
nov. 4
15:54
Belgiumban nem bírja tovább az egészségügy a terhelést (ATV)
A belgiumi Liége tartományában lévő kórházakba katonákat küldött a belga hadsereg, hogy segítsék a koronavírus-fertőzöttek ápolását, mivel az egészségügyi dolgozók nem bírják ellátni az egyre több beteget - írta szerdán a helyi sajtó.
nov. 4
16:00
Romániában antigénteszteléssel próbálják csökkenteni a torlódást a sürgősségi ügyeleteken (ATV)
Romániában szerdán is megdőltek a koronavírus-járvány eddigi rekordjai, a kórházak sürgősségi ügyeletein órákig várakoznak a betegek, a hatóságok pedig bejelentették: antigénteszteléssel próbálják csökkenteni a torlódást.
nov. 4
16:12
Dráma a romániai kórházakban, remegnek az egészségügyi rendszer lábai (Infostart)
Romániában szerdán is megdőltek a koronavírus-járvány eddigi rekordjai, a kórházak sürgősségi ügyeletein órákig várakoznak a betegek és beteltek a kórházak covidos intenzív osztályai. Új módszerhez folyamodtak.
nov. 4
16:12
Csehországban csökkent a munkanélküliség (ATV)
Októberben 3,7 százalékra csökkent a munkanélküliség Csehországban. Az előző három hónapban egyaránt 3,8 százalékos volt ez a mutató - közölte a cseh munkaügyi hivatal szerdán Prágában.
nov. 4
16:18
Szakértő: nem sok esély van arra, hogy Donald Trump terve működjön (Infostart)
Joe Bidennek kedveznek az amerikai elnökválasztás várható fejleményei – mondta az InfoRádióban a Méltányosság Politikaelemző Központ elemzője, de néhány kulcsfontosságú államban még kérdéses az eredmény. Rajnai Gergely szerint Donald Trump elnök hiába jelentette be, hogy a Legfelsőbb Bírósághoz fordul a szavazatszámlálás miatt, kevés az esély, hogy
nov. 4
16:24
„Ezt teszik a diktátorok” – élesen bírálják Trumpot, amiért előre győzelmet hirdetett (SzMo)
A jelenlegi elnök csalást emlegetett és jogi lépéseket ígért a még meg nem számolt voksok miatt. Sokak szerint ez abszurd.
nov. 4
16:30
Trump és Biden fej fej mellett: így áll most az amerikai elnökválasztás (ATV)
Egyelőre nem tudni, ki nyerte meg a 2020-as amerikai elnökválasztást, a szerdai előzetes eredmények szerint fej fej mellett halad Donald Trump jelenlegi elnök, a republikánusok jelöltje és ellenfele, a demokrata Joe Biden. Az elnök azt pedzegette, hogy "jelentős csalások" történnek a szavazatszámlálások során.
nov. 4
16:57
Nehammer: A videófelvételek kiértékelése megerősítette, hogy egy elkövető volt (HírTV)
A videófelvételek kiértékelése megerősítette, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek.
nov. 4
17:00
Bécsi terrortámadás: a kamerafelvételek megerősítették, hogy egy merénylő volt (ATV)
A videófelvételek kiértékelése megerősítette, hogy egy elkövetője volt a hétfő esti bécsi iszlamista merényletnek - jelentette ki Karl Nehammer osztrák belügyminiszter szerdai sajtótájékoztatóján.
nov. 4
17:00
Az osztrákok tudták, hol próbált lőszert venni a bécsi terrorista, mégsem tettek semmit (SzMo)
Egyre több jel mutat arra, hogy az osztrák titkosszolgálat súlyos hibákat követett el a terrortámadás előtt.
nov. 4
17:03
USA 2020: Ki lesz az új elnök? (HírTV)
Még mindig számolják a szavazatokat az Egyesült Államokban, de nem dőlt el, ki lesz az elnök.
nov. 4
17:33
Lefejezést tanítanak a gyerekeknek a muszlim iskolában (HírTV)
Sokkoló videó jelent meg arról, ahogy egy muszlim iskolában azt mutatják be a gyerekeknek, hogyan kell lefejezni valakit.
nov. 4
17:36
Lengyelországban tovább szigorítanak: bezárnak a bevásárlóközpontok (ATV)
Újabb járványügyi intézkedéseket jelentett be szerdán Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő, köztük a bevásárlóközpontok és a kulturális intézmények bezárását, valamint az alsótagozatos osztályok távoktatásra való áttérését.
nov. 4
17:54
Koronavírus: Svájcban is mozgósították a hadsereget (ATV)
A svájci kormány szerdán engedélyezte mintegy 2500 katona bevetését, hogy segítsenek a koronavírus-járvány második hulláma miatt szorult helyzetbe került egészségügyi ellátórendszer tehermentesítésében.
nov. 4
18:06
Amint elkezdtek csökkenni az esélyei, Trump máris a demokraták választási csalására utal (SzMo)
Szerinte tegnap este még vezetett, „meglepetésszavazatokról” beszél.
nov. 4
18:24
Karanténba vonul több kambodzsai vezető, aki találkozott Szijjártó Péterrel (ATV)
Karanténba vonul több kambodzsai kormányzati vezető és tisztviselő, miután Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter koronavírus-tesztje pozitív lett ázsiai útjának következő állomásán, Bangkokban - jelentette be közleményben szerdán a phnompeni külügyminisztérium. Szijjártó Péter Kambodzsából érkezett a thaiföldi fővárosba.
nov. 4
18:33
Közel 400 gyermekkereskedőt állítottak elő és mintegy 250 áldozatukat azonosították Európa-szerte (HírTV)
Az Europol tájékoztatása szerint a gyermekkereskedő bűnözői csoportok a legkiszolgáltatottabb társadalmi csoportokat keresik.
nov. 4
18:48
Joe Biden több szavazatot kapott, mint eddig bármelyik elnökjelölt (SzMo)
Még soha senkire nem szavaztak ennyien, de az elektori rendszer miatt ez még nem biztos győzelem.
nov. 4
20:00
Donald Trump szerint "rejtélyesen eltűnt" az előnye (ATV)
"Az előnyöm rejtélyesen eltűnt" - írta Donald Trump amerikai elnök a Twitteren helyi idő szerint szerdán délelőtt.
nov. 4
20:06
Török Gábor: „Új helyzet lesz Amerikában és a világban is” (SzMo)
A politikai elemző már lényegében Joe Bidennek adta a győzelmet az amerikai választáson. Szerinte ez kihatással lehet Magyarországra is.
nov. 4
20:24
Még soha nem kapott annyi szavazatot egy elnökjelölt, mint Joe Biden (ATV)
Az eddigi csúcstartó Barack Obama volt, ezt döntötte meg Biden, de ez még mindig nem jelent biztos győzelmet az elektori rendszer miatt.

Keresés