2020. június 10. szerda

jún. 10
9:45
Belga kormányfő: a vasárnapi tüntetés nem teremthet precedenst (Demokrata)
A belga kormányfő szerint a rasszizmus elleni harc nemes, de tilos nagy létszámú rendezvényeket tartani.
jún. 10
9:51
Világszerte 7,2 millióan fertőződtek meg és 411 ezren haltak meg (HírTV)
A fertőzés 188 országban van jelen.
jún. 10
9:51
Egymillió eurót adományozott Ferenc pápa a járvány miatt munka nélkül maradt embereknek (ATV)
Egymillió eurót (344 millió forintot) ajánlott fel Ferenc pápa egy új jótékonysági kezdeményezés számára, amely a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került embereknek segít Rómában.
jún. 10
10:15
Váratlan fordulat: tudják, ki ölte meg Olof Palmét (Infostart)
A svéd miniszterelnököt 1986-ban gyilkolták meg, halálának körülményeit 34 éve rejtély övezte. Úgy tűnik, mostanáig.
jún. 10
10:15
34 év után a svéd rendőrség megoldotta az Olof Palme-gyilkosságot (444.hu)
A rendőrség szerint Stig Engström, egy korábban tanúként kihallgatott férfi lőtte le az egykori miniszterelnököt. Elítélni már nem tudják, mert 2000-ben meghalt.
jún. 10
10:18
Megviselte a karantén a "járványbörtönbe" kényszerült olaszok több mint felét (Kripto Akadémia)
Szorongással, depresszióval élték meg a koronavírus-járvány miatti bezártságot.
jún. 10
10:27
Eltemették George Floydot, akinek a halála után milliók vonultak az utcára (ATV)
A férfi Minneapolisban halt meg a múlt hónapban, miután egy rendőri intézkedés alatt majdnem kilenc percen át térdeltek a nyakán.
jún. 10
10:33
Túl rasszista az Elfújta a szél, az Hbo levette kínálatából (Képmás)
Megszűnik az 1989 óta futó Zsaruk is, ami arról szólt a rendőrök hogyan tartóztatnak le gyanúsítottakat – írta meg a Magyar Narancs.
jún. 10
10:48
Megnyitják a diszkókat, de nem szabad táncolni (Ripost)
A tánctérre is asztalokat tesznek.
jún. 10
10:50
Hatalmas bejelentés: 34 év után megvan Olof Palme gyilkosa (Ripost)
Azonosították a 34 éve megölt Olof Palme gyilkosát.
jún. 10
11:09
Elképesztő fotó készült a 99 éves Fülöp hercegről (ATV)
II. Erzsébet királynő férje ma ünnepli a szóletésnapját.
jún. 10
11:21
A Cia volt igazgatója már a katonai bázisokat is átnevezné (Képmás)
Szerinte a konföderációs tábornokok árulók voltak – írta meg a The Blaze.
jún. 10
11:27
Az 1700-as évek eleje óta nem tapasztalt mélységű recesszióra számítanak a britek (Képmás)
Londoni elemzői számítások szerint havi összevetésben 18 százalékkal zuhanhatott áprilisban a brit hazai össztermék (Gdp) a koronavírus-járvány átszűrődő gazdasági hatásai miatt.
jún. 10
11:45
Diktátorként működik Soros lapja, a The New York Times (HírTV)
Nehezen viselik a baloldali The New York Times című lapnál, hogy egyesek nem azt gondolják a világról, amit ők - hívta fel rá a figyelmet a V4NA Hírügynökség.
jún. 10
11:51
Van Rompuy kérte a bölcsek tanácsának feloszlatását (Infostart)
Ezért állt le a Fidesz néppárti értékelése.
jún. 10
11:51
Megvan, ki ölte meg a volt svéd miniszterelnököt (Képmás)
Már 20 éve nem él a gyilkos.
jún. 10
12:09
A New York-i rendőr szakszervezet elnöke: "Úgy bánnak velünk mint az állatokkal " (ATV)
Továbbra sem csillapodnak a kedélyek George Floyd rendőri brutalitás okozta halála óta Egyesült Államokban. A tüntetők egy része azt követeli, hogy az állami forrásokat vonják el a rendőrségtől. A törvényhozók egy része is a kezdeményezés mögé állt.
jún. 10
12:27
A koronavírusról elhíresült tobzoska kiemelt védelmet kapott Kínában (Képmás)
A pikkelyeket mindeddig a kínai hagyományos gyógyításban használták, az állat húsát pedig különlegességként árulták.
jún. 10
12:33
Világszerte tüntetnek a rasszizmus ellen (HírTV)
Ahol a hatóságok nem intézkedtek, ott a tiltakozók megrongálták vagy maguk döntötték le az általuk nem kívánatosnak tartott szobrokat.
jún. 10
13:03
Olof Palme meggyilkolása: valóban a tettest nevezték meg? (Kripto Akadémia)
Régi rejtély oldódott meg Svédországban. A rendőrség sajtótájékoztatóján bejelentette, Stig Engström ölte meg 1986-ban a legendás miniszterelnököt, Olof Palmét.
jún. 10
13:15
A hagyományos család védelmét ígérte Andrzej Duda elnök (Képmás)
Hangsúlyozta, hogy a gyermekeket védeni kell az Lmbt-ideológiával szemben.
jún. 10
13:27
Az EU fokozza a „független média” támogatását (Demokrata)
Az EU fokozza a független média támogatását a dezinformációk terjedésének visszaszorítására.
jún. 10
13:33
A hagyományos család védelmét ígérte Andrzej Duda elnök (Demokrata)
Többek között a gyermekek LMBT-ideológiával szembeni védelmét ígérte Andrzej Duda.
jún. 10
13:45
Agresszívnak nevezi Oroszországot Románia új védelmi stratégiája (444.hu)
Románia veszélyben érzi a régió biztonságát.
jún. 10
13:52
Koronavírus: 3 millió európai életét menthették meg a korlátozások egy új tanulmány szerint (SzMo)
11 országra tért ki a vizsgálat.
jún. 10
14:03
Nem lehet március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe (HírTV)
Nagy többséggel elutasította a román képviselőház, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen.
jún. 10
14:12
Támadhat a migráns, ha megpróbálják levenni az ujjlenyomatát (888.hu)
Nem tetszik a határőröknek a brit belügyminiszter legújabb ötlete.
jún. 10
14:30
Ez a különbség az USA és Európa között (888.hu)
Nemzetbiztonsági normakeret – eltérő jogpolitikai irányok az Egyesült Államokban és az Európai Unióban címmel jelentetett meg elemzést ifj. Lomnici Zoltán a Századvég Alapítvány jogi szakértője az Origo.hu-n.
jún. 10
14:42
Civileken is tesztelik az orosz hadsereg vakcináját (Kripto Akadémia)
Az első katonai önkéntesek már kórházi karanténban vannak.
jún. 10
14:44
Családi fotóval ünneplik Fülöp herceg 99. születésnapját (Kripto Akadémia)
Idén először jelent meg nyilvánosan a korábban igen aktív, de "szavatossági idejének" lejárta előtt visszavonult edinburghi herceg.
jún. 10
14:45
Mi vár Dubaira? Nagyon rossz helyzetben van az arab város (ATV)
A koronavírusjárvány miatt rengetegen hagyták el az Egyesült Arab Emírségek legnépesebb városát. Dubai gazdasága főként a turizmusra, kereskedelemre, vendéglátásra alapul, ahol nagyrészt külföldi munkavállalók dolgoznak. A turizmus viszont a koronavírus miatt ott is megállt.
jún. 10
15:18
Újabb pofont kapott az erdélyi magyarság (888.hu)
A román képviselőház hozta a formáját.
jún. 10
15:18
Terrortámadás megakadályozásáról számolt be a Krímből az Fszb (Képmás)
Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (Fszb) közleménye szerint az elfogott személyek saját készítésű pokolgép felrobbantására készültek.
jún. 10
15:24
A bolgár kormány június végéig meghosszabbította az egészségügyi vészhelyzetet (Képmás)
Az utóbbi napokban gyorsabb ütemben növekedett a koronavírusos fertőzöttek száma.
jún. 10
15:30
Leleményesen védekeznek a fertőzés ellen az indonéz taxisok (Képmás)
Az ázsiai ország fővárosában a járvány miatt a taxisoknak tilos volt személyt szállítani, csakis tehertaxiként működhettek.
jún. 10
15:33
Elutasította a román képviselőház, hogy március 15. a romániai magyarság hivatalos ünnepe legyen (HírTV)
A jogszabály lehetővé tette volna a magyarlakta települések számára, hogy saját költségvetésükből támogassák a március 15-i ünnepségek megrendezését.
jún. 10
15:36
Németország újabb migránsokat vesz át a dél-európai országoktól (Képmás)
Visszavonják a járvány miatti határigazgatási szigorításokat is.
jún. 10
15:39
Visszavonják a járvány miatti határigazgatási szigorításokat Németországban (HírTV)
A partnerországokkal egyeztetett döntésekkel Németország hozzájárul a belső határok szabad átjárhatóságának helyreállításához az Európai Unióban.
jún. 10
15:48
Szíria: nagy zűr, kis Venezuelában (Kripto Akadémia)
“Az emberek a rezsim bukását akarják” - ezt, a 2011-es Arab tavasz idején ismertté vált szlogent skandálták tüntetők a délnyugat-szíria Szuveidában, ahol szerdán már negyedik napja követelték Bassár El-Aszád szír elnök lemondását, valamint az őt támogató Irán csapatainak kivonulását. A demonstrációkat elsősorban a nemzeti valuta hétvégi mélyrepülés
jún. 10
16:15
Elképesztő dologra bukkantak egy londoni építkezésen (ATV)
London legkorábbi színházára bukkantak egy építkezésen. A feljegyzésekből már ismert Red Lionról (Vörös Oroszlán) úgy vélték, ez lehetett az első Erzsébet-kori színház, amelyet kifejezetten előadások céljából építettek, helyszíne azonban régóta vitatott volt.
jún. 10
16:21
Novák Katalin: Tusk a twitteres üzengetésen túl nem küldött értesítést a “bölcsek tanácsa” feloszlatásáról a Fidesznek (ATV)
Tusk a twitteres üzengetésen túl hivatalos értesítést nem küldött - nyilatkozta az Novák Katalin, a Fidesz külkapcsolatokért is felelős alelnöke az atv.hu kérdésére, hogy kaptak-e bármilyen tájékoztatást Donald Tusktól a Fideszt vizsgáló “bölcsek tanácsa” feloszlatásáról. Novák Katalin szerint a feloszlatással kapcsolatos az ellentmondásos hírekből
jún. 10
16:24
Amerika, vigyázz! – Salman Rushdie "ócska kis despotának" nevezte Donald Trumpot (SzMo)
Diktatúra fenyegeti az Egyesült Államokat – véli a világhírű indiai származású író.
jún. 10
16:30
Sajátos módszerrel kívánják visszaszorítani a fertőzéseket Tádzsikisztánban (Képmás)
Kettőtől öt évig terjedő börtönbüntetés várhat arra, aki nem szándékosan fertőz meg mást.
jún. 10
16:42
Olajbogyókat töltött agyműtétje közben egy olasz nő (Képmás)
A páciens 90 olajbogyót töltött meg egy óra alatt.
jún. 10
16:51
Olajbogyókat töltött a műtőasztalon agyműtétje közben egy olasz nő (ATV)
Olajbogyókat töltött egy 60 éves olasz nő a műtőasztalon, miközben az orvosok egy tumort távolítottak el a baloldali halántéklebenyéből - számolt be az esetről a BBC hírportálja.
jún. 10
16:54
A román bíróság elutasította Beke István szabadon bocsátási kérelmét (Képmás)
A terrorizmus vádjával elítélt székelyföldi férfi a börtönben tanúsított jó magaviseletére és a ledolgozott napok után járó kedvezményekre hivatkozva kérte a feltételes szabadon bocsátást.
jún. 10
16:57
Senki nem számított arra, ami az olasz Alpokban történt (ATV)
Hétfő éjjel és kedden az Aosta völgyben és Livigno környékén intenzív havazás kezdődött, melynek következtében helyeként 20 centiméternyi friss hó gyűlt össze, számolt be az Időkép.
jún. 10
17:03
Olivabogyót töltögetett egy olasz nő két órás agyműtétje közben (444.hu)
Az éberen végzett agyműtétek célja, hogy az orvos elkerülje az egészséges idegszövet károsítását.
jún. 10
17:06
Szívszaggató: egymás kezét szorítva vitte el a koronavírus az idős házaspárt (Ripost)
Mindenhova együtt mentek és mindent együtt csináltak.
jún. 10
17:06
Aggódik Izrael annexiós tervei miatt a német külügyminiszter (Képmás)
Heiko Maas három héttel a tervbe vett annektálás előtt érkezett Izraelbe a koronavírus megjelenése óta első külföldi útján.

Keresés