Ha nem javulnak a közvélemény-kutatási adatok, akár ez is bekövetkezhet, bár a legtöbben nem tartják valószínűnek. Nagyon nem a tervek szerint alakul az elnök újraválasztási kampánya.
Sem elutasítani, sem végrehajtani nem meri Beni Gánc volt vezérkari főnök Donald Trump és Benjamin Netanjahu álmát, az izraeli szuverenitás kiterjesztését a Jordán völgyére.
Július első napján, azaz szerdán megkezdődhet az Unió külső határainak fokozatos megnyitása. A lista összeállításakor a huszonhetek elsősorban az adott országra jellemző járványhelyzetet és a hatályban lévő korlátozó intézkedéseket mérlegelték bizonyos gazdasági és társadalmi megfontolások mellett.
Az üldözött keresztények megsegítéséért felelős helyettes államtitkárságnak vagy a Lidl joghurtos papírjáról leszedetett kereszt miatt kiálló Németh Szilárdnak alighanem dolga lesz…
Tizennégy ország állampolgárai számára szünteti meg a koronavírus-járvány miatt bevezetett beutazási korlátozásokat - meghatározott feltételek függvényében - július 1-től az Európai Unió. A listát kedden fogadta el az EU.
Bővítette az amerikai betegségmegelőzési szervezet azon csoportok listáját, akiknél még nagyobb elővigyázatosság szükséges a koronavírus-fertőzések megelőzése kapcsán – számolt be a Babaszoba.hu.
Ha súlyosbodna a koronavírus-helyzet, szigorítani kell az óvintézkedéseket - mondta az osztrák kancellár kedden. Sebastian Kurz hangsúlyozta, hogy meg kell akadályozni a járvány ismételt nagyobb mértékű növekedését.