Michael Ryan, az Egészségügyi Világszervezet szakértője elmondta, mit kell tenni szerinte ahhoz, hogy tavasszal ne legyen szükség újabb országos karanténokra.
Elítélték a fehérorosz tüntetők elleni erőszakot az Európai Unió vezetői. Bejelentette a libanoni kormány lemondását a kormányfő a Bejrútban előző héten történt hatalmas robbanás miatt.
Az Európai Unió rendkívüli csúcstalálkozójának összehívását sürgeti Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő abban a levélben, amellyel hétfőn a fehéroroszországi helyzet miatt Charles Michelhez, az Európai Tanács és Ursula von der Leyenhez, az Európai Bizottság elnökéhez fordult.
Törökországban hétfőn 1193-mal, tehát immár hatodik napja kevéssel 1200 alatti értékkel emelkedett a koronavírus-járvány újonnan igazolt fertőzöttjeinek napi száma – közölte Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter a Twitteren. Az eddig regisztrált esetek száma 241 997-re nőtt.
Amikor visszatért, elmondta: nem világos, hogy mi történt, folyik a vizsgálat. Egyelőre csak annyi tudható, hogy a Fehér Ház mellett lövések dördültek, egy embert mentővel kórházba szállítottak.
Közölték: "nem sikerült "tökéletesen" megakadályozniuk az új koronavírus terjedését, miután az elmúlt két hétben Spanyolországban jelentették a fertőzöttek számának legnagyobb mértékű növekedését a nyugat-európai országok közül.
Hétfőn kiderült, hogy megállapodott az Európai Bizottság a Gilead Sciences gyógyszergyártóval, kedden Vlagyimir Putyin bejelentette, hogy engedélyezett egy oltást, orosz egészségügyi illetékesek meglepő adatot is közöltek.
Csaknem félszáz delfin sodródott partra az amerikai Massachusetts államban, Cape Cod félsziget egy szakaszán; az életveszélybe került tengeri emlősöket állatvédők segítették vissza a vízbe.
Augusztus 17-től 36 európai ország állampolgárai nyújthatnak be kínai vízumkérelmet, amennyiben rendelkeznek érvényes kínai tartózkodási engedéllyel vagy családegyesítésre jelentkeznek.
Nagyragadozók - macskák és más kisebb ragadozók távoltartására alkalmas - ürülékéből jut pénzhez egy, a járvány miatt bevétel nélkül maradt német cirkusz.
A 65 éves Mark Epstein biztos benne, hogy a bátyja nem saját kezével vetett véget az életének. Állítása szerint – a többek közt pedofiliával is vádolt – Jeffreynek olyan házi készítésű videói voltak a páncélszekrényében, amelyek előkerülésével több nagykutya is komoly bajba került volna.
A kikötői biztonságért felelős libanoni állambiztonsági főigazgatóság jelentésében egy magánlevelet említ, amelyet Michel Aun elnöknek és Hasszán Diáb kormányfőnek küldtek.
Afroamerikai hírességek hétfőn újabb nyílt levélben kérték Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét, hogy fekete amerikai nőt válasszon alelnökjelöltjéül. Az InfoRádióban a külpolitikai szakértő értékelte, milyen esélyei vannak a nők és a feketék jelöltségének és sikerének.
Bár a károk felszámolása még tart, a múlt heti robbanás után már rendezettebbek a körülmények Bejrútban - mondta el az InfoRádióban a Baptista Szeretetszolgálat vészhelyzet-kezelési igazgatója, aki a helyszínen segíti a kárelhárítást.