Az Egyesült Államok a következő három éven belül kivonja a csapatait Irakból - közölte Musztafa al-Kádimi iraki kormányfő pénteken, egy nappal az után, hogy Washingtonban találkozott Donald Trump amerikai elnökkel.
Engedélyezték Alekszej Navalnij kómába esett ellenzéki orosz politikus Németországba szállítását az omszki első mentőkórház orvosai.A diagnózis szerint nem volt mérgezés, csak a cukra eset le.
A lapunknak nyilatkozó belarusz ellenzéki politikus, Alekszandr Milinkevics szerint több ok vezetett a méltóság forradalmához, de legfőképpen az, hogy Alekszandr Lukasenko semmibe vette az emberek akaratát.
A német közvélemény értetlenül áll azelőtt, hogy miként lehetett még Németországban az a 30 éves iraki migráns, akinek a menedékkérelmét 2017-ben elutasították. Sarmad A. a Berlint elkerülő autópályán hajtott végre iszlamista terrortámadást a hét elején.
Szvjatlana Cihanouszkaja, az augusztus 9-i fehérorosz elnökválasztás ellenzéki jelöltje nem indul ismét az elnöki posztért, ha hazájában új voksolást tartanak - derül ki a politikus által pénteken adott interjúból.
Elhagyta Oroszországot szombat hajnalban az a repülőgép, amely a szibériai Omszkból Németországba szállítja Alekszej Navalnij ellenzéki politikust, akit szóvivője szerint valószínűleg megmérgeztek.
Sokkal kisebb a forgalmuk a szlovák kocsmáknak, mint a koronavírus-járvány előtti időszakban. Az emberek a korlátozások feloldása után ahelyett, hogy újra ellátogatnának kedvenc ivójukba, átszoktak az otthoni sörfogyasztásra.
Az Egyesült Államoknak nincs joga visszaállítani az Irán elleni ENSZ-szankciókat, hiszen kilépett az Iránnal megkötött 2015-ös hathatalmi nukleáris megállapodásból, és nem teljesítette a kötelezettségeit - közölte péntek este az orosz külügyminisztérium, a két évvel ezelőtti amerikai kilépésre emlékeztetve.
Ausztráliához, Kanadához és néhány egyesült államokbeli szövetségi államhoz fordult segítségért Gavin Newsom kaliforniai kormányzó a nyugati parti államban pusztító kiterjedt bozóttüzek oltásához - jelentették amerikai médiumok.
Az azonosított koronavírusos esetek rekord napi növekedését jelentette szombaton India, amivel hárommillió közelébe került az eddigi összes fertőzött száma az 1,35 milliárd lakosú dél-ázsiai országban.
A magyar kormány ennek ellenére még nem szigorított, sőt, Orbán Viktor azt tanácsolta: „aki látni akarja, és megteheti, az most nézze még meg a tengert”.
Tavalyhoz képest három héttel későbbre, augusztus 22-re tolódott a túlfogyasztás világnapja. A mérséklődés oka az, hogy a koronavírus-járvány miatt korlátozásokat vezettek be, és ezek gazdasági következményekkel jártak.
Átfogó diagnosztikai teszteket végeznek Vlagyimir Putyin kérlelhetetlen bírálóján, aki nagyon rosszul van. Az omszki kényszerleszállás nélkül a politikus talán már nem is élne.
Külföldről próbálnak forradalmat szítani Fehéroroszországban - jelentette ki Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök szombaton egy katonai támaszponton.
Horvátországban a negyedik egymást követő napon döntött rekordot az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma, meghaladva a háromszázat - derült ki a válságstáb szombati jelentéséből. Szlovéniában is nőtt a napi új esetek száma.