Továbbra sem lassul a koronavírus-járvány terjedése Ukrajnában, vasárnapra ismét több mint 1100 új beteget regisztráltak, az azonosított fertőzöttek száma pedig már meghaladta a 72 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból. Magyarországot pedig augusztus 1-jétől a zöldből a vörös zónába sorolta á
Továbbra sem csitul a koronavírus-járvány a világban: Ausztrália legnépesebb államában ismét szigorítanak a járványügyi intézkedéseken, míg Oroszországban ígéretetek tettek arra, hogy októberben érkezik a vírus elleni vakcina.
Pár hete jelent meg Mary Trump könyve nagybátyjáról, Donald Trump amerikai elnökről, amelyben a pszichológus szerző igazi kórképet közöl rokona személyiségzavarairól.
A koncerteken résztvevőket követőeszközzel látják el, illetve floureszkáló kézfertőtlenítőt is kapnak, így vizsgálják a vírus terjedését német kutatók.
Egy, a közösségi médiában posztolt, drámai videófelvételen látható, amint egy vérző férfi egy kamion motorháztetejébe kapaszkodik, miközben a jármű az autópályán halad.
Angliában a jövő héten bevezetik a gondozóotthonokban és a laboratóriumokban az új, 90 perces teszteket, amelyek kimutatják a koronavírust és az influenzát.
Nem Magyarország az egyetlen, ahol összemossák a menekültek identitását a vallásukkal – nyilatkozta a Népszavának Dr. Idil Akinci, az Edinburgh-i Egyetem kutatója.
A Microsoft vezetője, Satya Nadella mentené meg Tiktok amerikai leányvállalatát, miután a kormány a hétvégén bejelentette, készek betiltani a népszerű kínai videós platformot.
Az eddig sem tartozott a hétpecsétes titkok közé, hogy az orosz milliárdosok mérhetetlen vagyonuknak köszönhetően saját lélegeztetőgépekhez, gyógyszerekhez jutottak, hogy nagyobb biztonsággal gyarapíthassák tovább birodalmukat. Vagyonukat folyamatosan nyomon követte a Forbes Magazin, ezúttal azonban kizárólag arra koncentrált, ki kereste a legtöbbe
A házelnököt és helyetteseit egyelőre nem választották meg. Az új összetételű törvényhozásban a 250 helyből 188 jutott az Aleksandar Vucic vezette Szerb Haladó Pártnak.
A kínai külügyminisztérium szóvivője szerint az új-zélandi kormány politikai ügyet csinált a Hongkonggal folytatott igazságszolgáltatási együttműködéséből, Kína belügyeibe avatkozott be, és súlyosan megsértette a nemzetközi jogot.
Radikális elképzelésekkel akarja elkerülni a brit kormányfő az újabb össznemzeti karantént. Boris Johnson ma tanácskozik Rishi Sunak pénzügyminiszterrel a tervek gazdasági hatásairól. Felmerült például, hogy otthonukba parancsolják az 50 év felettieket.
A korábbi napokhoz képest kevesebb, de így is csaknem ezer új koronavírusos fertőzöttet regisztráltak vasárnap Ukrajnában, a járvány kezdete óta azonosítottak száma velük együtt meghaladta a 73 ezret.
A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen - jelentette ki hétfőn az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.