A szlovák főváros járványügyi szakemberei a friss adatokon végzett alapos vizsgálataik után megállapították, hogy a város epidemiológiai fázist jelölő Covid-19 jelzőlámpája piros színűre kell, hogy váltson. Pozsonyban több megelőző intézkedést vezetnek be, a gazdasági miniszter szerint ugyanakkor nagy hiba lenne ismét bezárni a boltokat és éttermek
Duplájára nőtt a Mount Everest sikeres megmászásának esélye pár évtized alatt, már a tapasztalat sem igazán számít és a nők - bár jóval kevesebben vannak - nagyobb eséllyel érik el a céljukat, mint a férfiak, mindeközben változatlan maradt a halálozási ráta - derítették ki kutatók a Himalayan Database expedíciós adatbázis statisztikáit elemezve.
Változatlanul gyors ütemben terjed a koronavírus-járvány Ukrajnában, csütörtökre ismét csaknem kétezer új beteget regisztráltak, velük együtt az igazolt fertőzöttek száma már meghaladta a 112 ezret, ezenfelül az elmúlt napon rekordszámú, 49 haláleset történt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, a
Brazil sajtóhírek szerint Lionel Messi felvette a kapcsolatot korábbi barcelonás csapattársával, akit arra buzdít, hogy csatlakozzon a Manchester Cityhez - írja az M4Sport.
Félbeszakadhat az észak-amerikai profi kosárlabdaliga, az NBA rájátszása: a játékosok a rasszizmus elleni harc fontosságára szeretnék jobban felhívni a figyelmet.
Párizsban is kötelezővé fogja tenni a maszkviselést a köztereken a francia kormány a koronavírus terjedésének erősödése miatt - jelezte csütörtöki sajtótájékoztatóján a miniszterelnök. Jean Castex elmondta, megkérte a párizsi prefektust, hogy a polgármesteri hivatallal együtt dolgozza ki a rendeletet, amely alapján a fővárosban és az elővárosok
“Aki átesett azon a vírusteszten mint mi, a pekingi nagykövetünkkel, az biztos lehet abban, hogy nem csak nem volt, de nem is lesz koronavírusos az elkövetkező néhány hétben” - mondta szerdán Szijjártó Péter a nagyköveti értekezleten, miután hazatért a kínai útjáról.
Vizsgálatot indított Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus kórházi kezelésének ügyében a közlekedésrendészet - közölte a TASZSZ hírügynökséggel az orosz belügyminisztérium nyugat-szibériai részlege.
Fehéroroszország belügyeibe való nyílt beavatkozással vádolta meg Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök a hazájával szomszédos országokat csütörtökön, hozzátéve, hogy ezek kormányai "hibrid háborút" folytatnak Minszk ellen.
A tájékoztatás szerint a rendőrök átvizsgálták az ellenzéki politikus szállodai szobáját és szibériai mozgásának helyszíneit. Lefoglaltak több mint száz olyan tárgyat, amelyek bizonyítékul szolgálhatnak.
Libanoni és francia katonák együtt dolgoznak a romok eltakarításán és a part mentén elsüllyedt hajók kiemelésén. A munkálatok vélhetően még két hétig tartanak.
Az orosz elnök azt mondta, Lukasenka kérésére intézkedett így. Úgy fogalmazott, kettejük megállapodása szerint a beavatkozás csak akkor történik meg, ha a helyzet ellenőrizhetetlenné válik.
Az orosz elnök azt mondta: megállapodtak, hogy egységet küld Fehérorországba, ha a helyzet kikerül a minszki rezsim ellenőrzése alól. Putyin szerint ez a pillanat még nem jött el.
A lehető legsúlyosabb büntetést szabta ki a bíróság az 51 embert rasszista indíttatásból meggyilkoló Brenton Tarrantra. A szélsőjobboldali terroristát tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélték – ilyen súlyos büntetést Új-Zéland történetében még senki sem kapott.
Ősszel a tanév megkezdése és a közelgő influenzaszezon miatt új kihívásokkal kell szembenézni a járvánnyal folytatott harcban – hangsúlyozta az Egészségügyi Világszervezet európai regionális irodájának vezetője.
A koronavírus-fertőzéseknek a fiatalok körében gyorsan növekvő számára hívta fel a figyelmet csütörtökön Koppenhágában az Egészségügyi Világszervezet (WHO) európai regionális irodájának vezetője, hozzátéve, hogy a kontinens mindazonáltal felkészültebb, mint februárban volt.
Ismét meghaladta a háromszázat Horvátországban az újonnan azonosított koronavírus-fertőzöttek száma - derült ki a válságstáb csütörtöki jelentéséből, a járványhelyzet alakulása miatt Dubrovnik-Neretva megyére is korlátozásokat vezetnek be.
A fehérorosz rendőrség különleges alakulata (OMON) megkezdte a minszki Függetlenség terén tüntetők oszlatását - közölte csütörtökön a TASZSZ orosz hírügynökség helyszíni tudósítója.
Megint hatalmas tömeg tüntetett Minszkben. A belügyesek 20 újságírót vittek el, állításuk szerint csak ellenőrizték, hogy jogszerűen tudósítanak-e. A telefonjaikat és irataikat elkobozták.
Az ukrán külügyminisztérium csütörtökön megerősítette, hogy csatlakozott az Európai Unió nyilatkozatához, és úgyszintén nem ismeri el, hogy a fehéroroszországi elnökválasztás megfelelt volna az európai normáknak - írta a Jevropejszka Pravda ukrán hírportál.
Több mint 6 ezer új koronavírusos esetet regisztráltak az elmúlt 24 órában Franciaországban, ami a március 30-i rekord (7578) után a második legjelentősebb napi fertőzési adat, de a kórházban ápoltak száma, beleértve a súlyos eseteket is nem emelkedett - közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
Továbbra is súlyos állapotban van Alekszej Navalnij, az orosz ellenzék mérgezéses támadás gyanúja miatt Berlinben ápolt vezére - jelentették csütörtökön német hírportálok a politikus legközelebbi munkatársaira hivatkozva.
A hatalmi elit és az erőszakszervezetek hűségétől függ, hogy Aljakszandr Lukasenka meg tudja-e tartani a hatalmát – mondta az InfoRádióban Sz. Bíró Zoltán Oroszország-szakértő. Szerinte kulcsfontosságú annak a különleges rendőri egységnek a lojalitása, aminek a demonstrációk szétverésében van szerepe.
Ismét háromszáz fölött az új napi esetek száma Horvátországban. A járványhelyzet alakulása miatt Dubrovnik-Neretva megyére is korlátozásokat vezetnek be.
A brüsszeli testület 27 uniós tagállam nevében írt alá szerződést az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyárral a koronavírus elleni oltóanyag beszerzéséről.