A választási vereségét elismerni képtelen Donald Trumpnak sikerült eléggé feltüzelni a híveit, hogy azok megrohanják az éppen a választás eredményét hitelesítő törvényhozás épületét.
Pedig a két közösségimédia-óriás évekig teljesen tétlenül türte, hogy az elnök a felületeiken hazugságokat terjeszt, és a választás óta is csak figyelmeztetéseket raknak a hazug üzeneteire.
Csaknem négyórányi zavar után nyilvánították biztonságosnak az amerikai törvényhozás épületét, amelyet Donald Trump leköszönő elnököt támogató tüntetők ostromoltak meg.
Mitch McConnel, a republikánusok szenátusi vezére arról beszélt, hogy a fejvesztett tömeg nem akadályozhatja meg őket alkotmányos kötelességük teljesítésében, a választás eredményének hitelesítésében. A szenátus 93:6 arányban vetette el az első óvást.
Donald Trump távozó amerikai elnök hívei este betörtek az amerikai Kongresszus épületébe, és megzavarták a választási eredmény jóváhagyását. A káoszban a rendőrök lelőttek egy Trump-párti tüntetőt.
Két nő és két férfi halt meg, amikor a Capitoliumot megtámadta a Donald Trump által felhergelt tömeg. Még mindig nem hitelesítették Biden győzelmét a képviselők.
Biztossá vált, hogy a demokrata párti jelöltek nyertek az előző napi amerikai szenátusi pótválasztáson, így a következő ciklusban a Demokrata Párt veszi át az ellenőrzést a törvényhozás felsőháza felett - jelentette több amerikai hírtelevízió.
Miniszterelnökök, államfők és az Európai Unió vezető tisztségviselői szerint sem elfogadható, ami történt, sokan Trump személyes felelősségét is felvetik.
Amennyiben a republikánusoknak sikerült volna akár csak az egyik helyet ismét elnyerni Georgiában, akkor meg tudták volna tartani az ellenőrzést a szenátus felett.
Az Egyesült Államok korábbi elnöke szerint az erőszak nem érhetett senkit meglepetésként, mert Donald Trump két hónapja hergeli hazugságokkal az embereket.
Az amerikai szövetségi szenátus vita nélkül elutasította a Donald Trump elnököt támogató republikánus szenátorok kifogását az elnökválasztás pennsylvaniai eredményének hitelesítése ellen.
A Capitoliumban éppen az elektorok üléseztek, ahol szavazással szerették volna megerősíteni Joe Biden elnökségét. A tüntetők azonban ostrom alá vették a Capitoliumot. A helyszínről élőben jelentkezett Simonyi András, volt washingtoni nagykövet.
Lakatos Júlia szerint a tegnapi washingtoni események nem pusztán Donald Trump személyének tudhatóak be, az amerikai társadalom polarizálódása régóta tart. Vujity Tvrtko is élőben jelentkezett Hawaii-ról, és elmondta, sokan kint úgy érzik, hogy ellopták az ünnepüket.
Az amerikai szövetségi szenátus vita nélkül elutasította csütörtök hajnalban Donald Trump elnök híveinek kifogását az elnökválasztás pennsylvaniai eredményének hitelesítése ellen. Az államban Joe Biden demokrata párti jelölt győzött az elektori szavazatok és a helyi hitelesítés szerint.
Csaknem fél év óta a legtöbb napi új Covid-19-esetet regisztrálták Kína szárazföldi részén szerdán a kínai nemzeti egészségügyi bizottság csütörtöki jelentése szerint, az ország érintett területein emiatt szigorúbb járványügyi intézkedéseket vezettek be.
Amilyen megdöbbentőek a capitoliumi képek, éppen olyan logikus, hogy ide jutott a trumpizmus. A támadás előtt arról beszélt az elnök feltüzelt rajongóinak, hogy soha nem ismeri el a vereséget.
Két hét múlva már gond lehet a temetésekkel Szlovákiában, annyi áldozatot szed a koronavírus. A Szlovákiai Temetkezési Vállalatok és Krematóriumok Szövetsége szerint az emberek hosszabb ideig fognak várni arra, hogy elhunytaikat elhamvasszák vagy eltemessék. Az elhunytak tárolására szolgáló hűtőberendezések hiánya is egyre kritikusabbá válik.
Közleményt adott ki csütörtök hajnalban szóvivője útján Donald Trump amerikai elnök, melyben azt írja, hogy bár egyáltalán nem ért egyet a novemberi elnökválasztás eredményével, "és a tények az ő oldalán állnak", rendezett hatalomátadás lesz január 20-án.
Százezerből egy embernél váltott ki heves allergiás reakciókat a BioNTech és a Pfizer cégek koronavírus elleni oltóanyaga az Egyesült Államokban - számoltak be szerdán amerikai egészségügyi szakemberek, hangsúlyozva, hogy az immunizáció előnyei jelentős túlsúlyban vannak.
A választás végeredményével nem ért egyet a leköszönő elnök, sőt nem is hajlandó elfogadni a vereséget, de a Fehér Házat állítása szerint át fogja adni utódjának, Joe Bidennek.