Így próbálják meg segíteni az állatokat a hatóság emberei. A szerdai műholdas megfigyelés szerint a nap folyamán 18 ezerre emelkedett a forró foltok száma, és nyolc aktív erdőtűz keletkezett.
A Kreml lekezelően beszél a történtekről, de nem hallgathatja el a behatolást Kurszk megyébe. Ez is jelzi, hogy ha kis területről van is szó, mégis nagy súlya van annak, hogy az ukrán reguláris erők orosz területen lévő falvakat foglaltak el, amelyek közelében az orosz gáz európai tranzitja is zajlik. Ez példa nélküli fejezetet jelent az ukrajnai h
Az amerikai külügyminisztérium szóvivője elismerését hangoztatta az osztrák hatóságok határozott intézkedése iránt, amellyel "egy nyilvánvalóan nagyon súlyos incidenst" sikerült megelőzniük.
A hatóságok határozott fellépése, a gyors letartóztatások megtették a hatásukat, vélik. De arra is figyelmeztetnek, hogy az erőszakos tüntetők nem tűntek el, és az online uszítás ellen is határozottabban kellene fellépni.