A belpolitikai botrányokhoz szokott Libanonban is szintlépést jelent a legújabb botrány: a gyanú szerint egy befolyásos sejk megbízásából eljáró férfi még a miniszterelnök-választásba is bele tudott szólni.
A kormányzati kommunikáció az amerikai elnök budapesti látogatásáról szól, de a valóságban JD Vance alelnök lehet a befutó. A meghívásán már több mint egy éve dolgoznak a háttérben Panyi Szabolcs oknyomozó újságíró szerint.
Moszkvában többször rálőttek és megsebesítettek egy magas rangú orosz katonai vezetőt. Vlagyimir Alekszejev altábornagyot a támadást követően azonnal kórházba szállították az orosz főváros északnyugati külvárosában található lakóházból, állapotáról egyelőre nem közöltek hivatalos információt.
Tragikus körülmények között vesztette életét egy halász Kelet-Zambiában. A férfi elefántok elől menekülve egy folyóba vetette magát, de hiába futott az életéért: a vízben egy prédára leső krokodil támadta meg. Bár sikerült kiszabadulnia a vérszomjas hüllő szorításából, a férfi sajnos már nem tudták megmenteni.
Ománban újraindultak a közvetlen amerikai–iráni tárgyalások, miközben a januári, iráni tüntetések brutális leverése után amerikai flotta vonult fel a térségben. Kommentátorok szerint az álláspontok és a felek által fontosnak ítélt témák annyira különböznek, hogy a forma fontosabban tűnik, mint a tartalom.
Egyre több ország prominens képviselőjéről derül ki, hogy érintett lehet az úgynevezett Epstein-botrányban, amely már Londont is elérte. Gálik Zoltánt, a budapesti Corvinus Egyetem docensét kérdeztük.
Starmer minisztelnöknek inog a széke, pedig ő nem is ismerte Epsteint, mégis Londonban borulhat a dominó. Elitellenesség, Sötétség Hercege és az Epstein-akták.
Észak-Macedónia 2016-ban engedélyezte a kannabisz orvosi célokra történő termesztését, de az a gyanú, hogy ez a 30 tonna fű nem orvosi célra ment volna.
Az amerikai elnök a Truth Socialön biztosította támogatásáról Orbán Viktort és Takaicsi Szanaét. A két posztban használt azonos fordulatok és a rövid időkülönbség megkérdőjelezik a dicséret őszinteségét.
Nőtt Európában az atomenergia támogatottsága és csökkent a technológia elutasítóinak aránya – ez derült ki a Századvég Alapítvány vezetésével az Európai Unió 27 tagországára kiterjedő közvélemény-kutatásból. Az InfoRádió Hortay Olivért, a Századvég energia- és klímapolitikai üzletágának igazgatóját kérdezte.
Nemzetközi jelentőségű római kori lelőhely helyszínén létesítenének buszpályaudvart Gyulafehérváron, miután az erdélyi város önkormányzati testülete pénteken jóváhagyta a beruházást.
Irán folytatni szeretné tárgyalásait az Egyesült Államokkal – közölte az iráni külügyminiszter pénteken, az amerikai elnök közel-keleti megbízottjával, Steve Witkoff-fal, és Donald Trump amerikai elnök vejével, Jared Kushnerrel folytatott tárgyalásai első fordulóját követően.
Kilenc hónappal hivatalba lépése után bemutatkozó látogatásnak szánta Friedrich Merz a Perzsa-öböl országaiban tett vizitjét. A Rijádban, Dohában és az utolsó állomást jelentő Abu-Dzabiban folytatott tárgyalások azonban messze túlmutattak ezen, mindenekelőtt a gazdasági, ezen belül az energetikai és nem utolsósorban a biztonságpolitikai együttműköd
Az Európai Bizottság előzetes megállapítása szerint a TikTok kínai tulajdonú közösségi médiavállalat függőséget okozó felhasználói felülete sértheti a digitális szolgáltatásokról szóló uniós rendeletet (DSA) - közölte a brüsszeli testület.
A bűnöket feljegyezzük és nem hagyjuk büntetlenül- ezt üzente Zelenszkijnek a miniszterelnök a kényszersorozások kapcsán. Orbán Viktor hangsúlyozta: Brüsszel gond nélkül feláldozza a magyarokat, falaznak az ukránoknak, de mi nem hagyjuk annyiban.