Volodimir Zelenszkij ukrán elnök megerősítette, hogy az amerikaiak javaslatot tettek a júniusi békére. Az abu-dzabi tárgyalások kudarca után a következő forduló már a jövő héten, Miamiban lehet.
Feltehetően szándékos rongálások okoztak fennakadásokat Észak-Olaszország vasúti közlekedésében a miláno-cortinai téli olimpia első napján – jelentették szombaton az olasz nyomozó hatóságok.
"Nem a szomszédos országokat támadnánk meg, hanem az ott állomásozó amerikai bázisokat. Nagy különbség van a kettő között" – mondta az iráni külügyminiszter.
Az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) dróncsapást mért egy rakétahajtóanyag-összetevőket gyártó üzemre az oroszországi Tveri területen – közölte szombaton az UNN ukrán hírügynökség SZBU-forrásokra hivatkozva.
Lemondott a Bolgár Szocialista Párt vezetéséről Atanasz Zafirov, az ügyvezető kormánykoalíció miniszterelnök-helyettese pártja Szófiában zajló rendkívüli kongresszusán szombaton. Döntését azzal indokolta, hogy nem akar rész venni a szervezet megosztására irányuló kísérletekben.
Az Epstein-aktákban elég sokszor szereplő volt elnök szerint a kongresszusi republikánusok csak a politikai játszmáikban akarják felhasználni Clintonék zárt ajtók mögötti tanúvallomását.
Leállítaná a kisodródásunkat az EU-ból, ellenzi Ukrajna gyorsított uniós tagságát, katonák küldését oda vagy Csádba, zéró toleranciát ígér az illegális bevándorlással szemben a Tisza a programjában.
A kubai kormány pénteken egy sor vészhelyzeti intézkedést jelentett be hétfői hatállyal, mivel a szigetország súlyos üzemanyaghiányra készül az Egyesült Államok fokozott nyomása miatt.
Iráni drónok és csónakok vegzáltak amerikai kereskedelmi hajókat és egy repülőgép-hordozót a héten, miközben folytatódott az USA csapásmérő erőinek összpontosítása a Közel-Keletre. A pénteken ilyen körülmények között kezdődött tárgyalásokon csak abban volt egyetértés, hogy folytatódjanak.