2012. október 5. péntek

okt. 5
6:48
Németh: Nagyon sokan leköpnének (Spa Trend Online)
Németh Kristóf, három társával együtt, megvásárolta a Játékszín nonprofit közhasznú kft. százszázalékos tulajdonát, így ő lett a Játékszín igazgatója. Azt mondja, 3,1 millió forintért kapták meg a céget, amin állítása szerint, még körülbelül 10 millió teher van, amit szintén átvállaltak. Tovább játszana régi produkciókat, sőt, az egykori munkatársakból, akik már fölvették a végkielégítésüket, is…
okt. 5
6:50
A hír igaz (Spa Trend Online)
Hála a jól sikerült reklámkampánynak, az utóbbi hetekben azt már megtudhattuk, hogy az ég kék, a fű zöld és az élet szép. (Mivel elindult.) Az RTL Kettő. A plakátok jóvoltából azonban immár újabb ismeretekre is szert tehetünk. Például arra, hogy a hír igaz. Ez már többértelmű közlés. Először is hirdeti az új csatornát, aztán az egyik konkrét műsorát, de annak tartalmi törekvésére is utal. Ami…
okt. 5
12:30
Omega-jubileum - A zenekar jövőre is aktív lesz (Spa Trend Online)
Az idei jubileumi év lezárását követően jövőre is aktív lesz az Omega, amely a tervek szerint lemezt és könyvet is kiad, illetve újabb koncerteket tart; erről Benkő László, a zenekar billentyűse beszélt az MTI-nek a szombati Aréna-koncert előtt.
okt. 5
13:24
"FISE 30" - Segítség a fiatal alkotóknak (Spa Trend Online)
Pályafutása elején sok fiatal alkotó érezheti úgy, hogy magukra maradnak az iparművészet, a design világában: nehezebben jutnak információhoz, nehezen találnak utat munkáik a közönséghez. Attól is tarthatnak, hogy szakmai kapcsolataik elhalványulnak, megszakadnak.
okt. 5
20:54
Visszatér az ABBA-tag (Infostart)
Nyolc évi hallgatás után visszatér a zenei arénába Agnetha Faltskog, az egykori svéd szupercsapat, az ABBA egyik tagja.

Keresés