2013. június 4. kedd

jún. 4
6:48
Felesleges volt a sok dosszié (Spa Trend Online)
Először áll a kamerák nyilvánossága elé a Kádár-korszak állambiztonságának egy tartótisztje. Varga Ágota egyórás dokumentumfilmjében nevét ugyan nem, de arcát vállalva beszél munkájáról a nyugalmazott alezredes, aki a Belügyminisztérium III/III-1-a alosztályának, azaz a Római Katolikus Egyházzal szembeni elhárításért felelős ügyeknek volt a vezetője.
jún. 4
6:50
Koronázási játékok (Spa Trend Online)
Augusztusban hagyományteremtő szándékkal egyedülálló összművészeti, kulturális rendezvénysorozat lesz Székesfehérváron, a magyar királyok koronázási székhelyén.
jún. 4
6:52
Kiszólás (Spa Trend Online)
A színész kétségkívül kiesett a szerepéből. "Hogy tud kitalálni ennyi marhaságot" - mondta, a közönség nem kis derültségére.
jún. 4
6:54
Összevont filharmóniák (Spa Trend Online)
Filharmónia Magyarország Koncert és Fesztiválszervező Nonprofit Kft néven szervezi a kulturális tárca egyetlen céggé a budapesti, a dél-dunántúli, és a kelet-magyarországi filharmóniai kft-ket. Több pénzt nem kap az új cég, egyelőre nem látszik, mitől működik jobban majd a koncertszervezés a központosítás után.
jún. 4
8:00
Kérdések és válaszok a cigányságról címmel könyv jelent meg (Spa Trend Online)
Kérdések és válaszok a cigányságról címmel jelent meg könyv a romák világáról, történelméről, kultúrájáról, a legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség életét érintő problémákról, a 2011-es népszámlálás adatairól, és arról, "ki a cigány": az, akit a többség annak tart vagy aki annak mondja magát.
jún. 4
8:18
Egy feminista író Shakespeare nyomában (Metropol)
A világhírű ausztrál írónő Germaine Greer a Hay Fesztivál keretein belül látogatott Budapestre.
jún. 4
8:20
Kelta játék és rock-Óz (Metropol)
A könnyűzene nem zárja ki a színházat, de a balettet sem. A Müpa Hey, June! sorozata keveri a műfajokat.
jún. 4
9:21
Az Attraction vezetője már hisz a győzelemben (Infostart)
A világ egyik legnagyobb tehetségkutatója, a Britan`s Got Talent döntőjébe jutott be a hétvégén egy magyar látványszínház. Az Attraction először Magyarországon próbálkozott, de közel sem ért el akkora sikert, mint most. A Real Action művésznévre hallgató Szűcs Zoltán, a csapat vezetője az InfoRádiónak azt mondta: külföldre kell mennünk, hogy ismertek legyünk itthon is.
jún. 4
11:27
Nemzeti emlékhely lett az ópusztaszeri park (Infostart)
Nemzeti emlékhellyé avatták az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkot kedden, a nemzeti összetartozás napján.
jún. 4
13:24
Sziget - Quimby- és Muzsikás-koncert a nulladik napon (Spa Trend Online)
A nagyszínpadon különleges Quimby-koncertet rendeznek, a világzenei nagyszínpadon pedig az idén 40 éves Muzsikás együttes lép fel a Sziget fesztivál nulladik napi programjában augusztus 6-án a Hajógyári-szigeten.
jún. 4
14:00
Lakatos György első lett New Yorkban (Metropol)
A magyar hegedűművész az American Protégé Nemzetközi Zenei Versenyen lett első.
jún. 4
14:36
Bán Teodóra válthatja Vitézy Zsófiát (Spa Trend Online)
Vitézy Zsófiát Bán Teodóra válthatja a Budapesti Fesztivál- és Turisztikai Központ Nonprofit Kft. élén - tudta meg lapunk. A Balassi Bálint Intézettől megtudtuk, Vitézy Zsófiát a napokban kinevezték a Brüsszeli Magyar Kulturális Intézet igazgatójának. Orbán Viktor unokatestvére szeptember 1-vel foglalja el pozícióját.
jún. 4
14:36
Sziget: Quimby és Muzsikás a 0. napon (Metropol)
Quimby Csodaországban címmel nemcsak koncert lesz, hanem cirkusz, tánc, színház, irodalom, vetítés, slam poetry és sok más is.
jún. 4
14:54
Felfordulás és életöröm a konyhában (Spa Trend Online)
Zsonglőrmutatványok és bohóctréfák elementáris sorozata a koreai Nanta, amit a Millenárison láthattunk. Nevezhetem akár a kortárs cirkusz egy sajátos leágazásának, de komikus főzőshow-nak hirdetik.
jún. 4
15:03
Quimby és Muzsikás a Sziget nulladik napján (Infostart)
A nagyszínpadon különleges Quimby-koncertet rendeznek, a világzenei nagyszínpadon pedig az idén 40 éves Muzsikás együttes lép fel a Sziget fesztivál nulladik napi programjában augusztus 6-án a Hajógyári-szigeten.
jún. 4
15:12
Michael Caine életműdíjat kap Münchenben (Metropol)
A világhírű brit művész július 1-jén veheti át a Cine Merit Award elnevezésű díjat.
jún. 4
15:48
„Animáció határok nélkül” (Metropol)
Ez a mottója az idei Kecskeméti Animációs Filmfesztiválnak. Idén teret kap az ázsiai művészet is.
jún. 4
17:00
Indul a szabadtéri színházi szezon (Metropol)
Gazdag programmal, összművészeti fesztiválokként várják a közönséget a június közepétől augusztus végéig a szabadtéri színházak.
jún. 4
17:36
Szcientológiai reklám lenne a Föld után? (Metropol)
Már a bemutató hétvégéjén megbukott a mozikban Will Smith új filmje.
jún. 4
19:06
Elvarázsolt házibuli a Szigeten a Quimbyvel (Metropol)
A Sziget nulladik napján a rendhagyó Quimby-koncert mellett 40. évfordulóját ünnepli meg a Muzsikás együttes.

Keresés