2013. június 4. kedd

jún. 4
4:54
Közlekedési változások a Duna áradása miatt - Lezárások Budapesten (Infostart)
Emelkedik a Duna vízszintje, Budapesten várhatóan szombaton tetőzik az árvíz. A Budapesti Közlekedési Központ tájékoztatása a keddi intézkedésekről. A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn éjjel.
jún. 4
5:00
Jön minden idők legidősebb Bond-lánya? (ATV)
A hírek szerint Penélope Cruz is szerepet kap a következő epizódban, ami 2014 végén, 2015 elején kerülhetne a mozikba.
jún. 4
5:18
Erősen ajánlott énekelni a barackfáról (Alternatív Energia)
Az Országházban is felzúg ma az "Összetartozás Dala", amelynek iskolások általi "énekeltetésére" kérte körlevélben a pedagógusokat és az iskolaigazgatókat Balatoni Mónika, a közigazgatási tárca egyik államtitkára. A kezdeményezést lapunknak nyilatkozva az egyik fideszes képviselő is bírálta, továbbá azt is, hogy "egy államtitkár feleségének szerzeményét választották a Trianon-emléknapra Bartók…
jún. 4
5:18
8 ezer forintos húst lopott - 50 év börtönt kapott (ATV)
Igaz, a férfi visszaeső, ráadásul késsel meg is fenyegette a sült húst áruló bolt eladóját.
jún. 4
5:20
A nagyszülőknek már nem jár védelem (Alternatív Energia)
Együttélés vagy közös gyerek - ez a feltétele annak, hogy kapcsolaton belüli erőszakról lehessen beszélni a bántalmazáskor. Este, lapzártánk idején fogadta el a parlament, hogy a július 1-jén életbe lépő új Btk-ban önálló tényállásként rögzítsék a hozzátartozók bántalmazását, és ebben kötötték ki ezeket a követelményeket.
jún. 4
5:20
Nyilatkozatstop: "zűrös családi ügy" miatt mondott le a KDNP-s (ATV)
A kereszténydemokrata képviselőnek nincs köze a Bors Online által megszellőztetett szexuális zaklatási ügyhöz. Azt nem tudni, hogy ki lesz Stágel utódja, de úgy tűnik, a kormányzat nem kívánja elkapkodni a kérdést. A KDNP-frakciónak SMS-ben megüzenték, hogy nyilakozatstop van a témában.
jún. 4
5:22
Bárki lakását elvehetnék (Alternatív Energia)
Az MSZP veszélyben látja a magántulajdon biztonságát a fideszes György István törvényjavaslatának elfogadásával, amely szélesebb körben tenné lehetővé ingatlanok kisajátítását. Eddig csak szigorú keretek közt, komoly közérdekből lehetett kisajátítani, mostantól viszont "az a közérdek, amit ők úgy gondolnak és az a köztulajdon, ami a fideszeseknek megtetszik" - fejtette ki az MSZP fővárosi…
jún. 4
5:30
Földrengés volt Hevesben (Infostart)
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt hétfőn éjjel a Heves megyei Heves térségében.
jún. 4
5:36
Meghazudtolta magát Pintér (Alternatív Energia)
Egyetért a márciusi hókáosz kommunikációjával kapcsolatos ombudsmani kritikával a Belügyminisztérium (Bm), holott Pintér Sándor két és fél hónapja még úgy gondolta: mind a lakosság tájékoztatása, mind a belügyi szervek belső kommunikációja megfelelő volt.
jún. 4
5:38
Trafikügy: rosszul járnak a szivárogtatók (Alternatív Energia)
Nyomozást rendelt el a trafikbotránnyal összefüggésben a Központi Nyomozó Főügyészség, ám nem a sok száz dohánybolt "Fidesz-közelbe" ítélésének jogosságát vizsgálja, hanem személyes adattal visszaélés miatt indított eljárást a szivárogtatók ellen. Úgy tűnik, a Fővárosi Főügyészség azonban ellenőrzi a pályázatok jogszerűségét. Eközben Orbán Viktor korábbi ígéretével ellentétben tegnap is az…
jún. 4
5:40
Szegényeket igazoltattak (Alternatív Energia)
Nem először vegzálta a Blaha Lujza térnél ételért sorban álló tömeget a rendőrség. Miközben az Ételt az életért alapítvány állami feladatot vállal a szegények étkeztetésével, és naponta 500 adag étellel segít, a hatóság a múlt hét előtti pénteken is, majd tegnap újra megjelent igazoltatni. De ők sem tudják, hogy miért.
jún. 4
5:48
Trianonra emlékezik az ország (Infostart)
Országszerte megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak kedden a nemzeti összetartozás napjának alkalmából. A trianoni békeszerződésre emlékezve kezdi munkáját az Országgyűlés is.
jún. 4
6:06
Kérdések és válaszok a cigányságról (Infostart)
Kérdések és válaszok a cigányságról címmel jelent meg könyv a romák világáról, történelméről, kultúrájáról, a legnagyobb lélekszámú magyarországi nemzetiség életét érintő problémákról, a 2011-es népszámlálás adatairól, és arról, "ki a cigány": az, akit a többség annak tart vagy aki annak mondja magát.
jún. 4
6:30
Kisajátítási szabályok a Ház előtt (ATV)
A trianoni békeszerződésre történő emlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen egyebek mellett terítékre kerül a kisajátítási szabályok módosítása is.
jún. 4
6:32
Ma van a nemzeti összetartozás napja (ATV)
Országszerte megemlékezéseket, ünnepségeket tartanak ma a nemzeti összetartozás napjának alkalmából.
jún. 4
6:34
Megint rengett a föld éjjel (ATV)
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt hétfőn éjjel a Heves megyei Heves térségében.
jún. 4
6:36
Amerika újabb szankciókat hozott Irán ellen (ATV)
Barack Obama amerikai elnök rendeletben újabb szankciókat hirdetett meg Irán ellen, hogy megakadályozza, hogy Teherán nukleáris fegyverhez jusson, és megerősítse az iszlám köztársaság elszigeteltségét, amiért az nem teljesíti nemzetközi kötelezettségeit - közölte hétfőn a Fehér Ház szóvivője.
jún. 4
6:38
Tarlós nem vár az MTA-ra: nem lesz Tormay Cécile utca (ATV)
Tarlós István főpolgármester a közgyűlés jövő heti ülésén javasolja, hogy vonják vissza a határozatot, amely alapján Tormay Cécile, a vitatott történelmi szerepű írónőről neveznek el egy II. kerületi utcát - írta a Népszava kedden.
jún. 4
6:40
Kerry: lehet, hogy többé már nem lesz esély békét kötni a Közel-Keleten (ATV)
Ha most nem sikerül békeszerződéssel lezárni az izraeli-palesztin konfliktust, akkor lehet, hogy arra nem lesz többé esély - jelentette ki hétfőn Washingtonban John Kerry, az amerikai diplomácia vezetője, aki a jövő héten ismét - külügyminiszterségének kezdete óta immár ötödik alkalommal - Izraelbe utazik.
jún. 4
6:42
Trianonra emlékezik az Országgyűlés (Infostart)
A trianoni békeszerződésre történő emlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen egyebek mellett terítékre kerül a kisajátítási szabályok módosítása is.
jún. 4
6:42
Újabb halálos áldozata van a törökországi tüntetéseknek (ATV)
Könnygázt és vízágyúkat vetett be a rendőrség Törökországban hétfő éjjel is, hogy feloszlasson több, a kormány ellen zavargásokkal is tüntető csoportot. Hajnali sajtójelentések szerint az ország déli részében ismeretlenek lelőttek egy tüntetőt.
jún. 4
6:48
Lettországot várja az euróövezet (ATV)
Felkészültnek fogja nyilvánítani az Európai Bizottság szerdán Lettországot az euróövezeti tagságra - értesült a Reuters hírügynökség hétfő este európai uniós tisztviselőktől.
jún. 4
7:06
Ma lezárják a budapesti alsó rakpartokat (Alternatív Energia)
A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn éjjel.
jún. 4
7:18
Tűzoltók a vádlottak padján (Infostart)
Magánvád alapján indult büntetőeljárás hét tűzoltó ellen hétfőn a Miskolci Járásbíróságon - írta az Észak-Magyarország kedden.
jún. 4
7:24
Kisebb földrengés volt Hevesben (Alternatív Energia)
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt hétfőn éjjel a Heves megyei Heves térségében.
jún. 4
7:24
Kettészakított az árvíz egy cseh várost (ATV)
További néhány ezer embert kellett kitelepíteni lakóhelyéről keddre virradóra a csehországi áradások miatt az ország északi részén.
jún. 4
7:26
Korlátozzák a vasúti forgalmat a Budapest-Hegyeshalom vonalon (Alternatív Energia)
A Duna áradása miatt a Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonalon Almásfüzitő és Komárom között kedden reggel 8 órától lezárják a folyóhoz közelebbi vágányt, míg a másik vágányon a vonatok lassabban, váltakozó irányban közlekednek - közölte a MÁV honlapján.
jún. 4
7:42
Jövő szerdáig „él” a Tormay Cécile köz (Metropol)
Tarlós javasolni fogja, hogy vonják vissza a határozatot, amely alapján a vitatott történelmi szerepű írónőről neveznek el egy II. kerületi utcát.
jún. 4
7:42
Trianonra emlékezik az Országgyűlés (Alternatív Energia)
A trianoni békeszerződésre történő emlékezéssel kezdi munkáját az Országgyűlés mai ülésnapján, amelyen egyebek mellett terítékre kerül a kisajátítási szabályok módosítása is.
jún. 4
7:42
Sose látott árvíz: komplett településeket evakuálhatnak (ATV)
Kedd déltől veszélyhelyzetet rendelt el Orbán Viktor miniszterelnök a Duna áradása miatt. A rendkívüli árvízveszély miatt kedd reggel 8 órakor Budapesten összeült a Kormányzati Koordinációs Tárcaközi Bizottság. A Duna vízszintjének folyamatos emelkedése miatt várhatóan kedden lezárják a budai és a pesti alsó rakpartot - közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) hétfőn éjjel. A Duna 875…
jún. 4
7:44
Tűzoltók a vádlottak padján (Metropol)
Miskolc avasi lakótelepének egyik panelházában 2009 augusztusában ütött ki tűz, amely három ember életét követelte.
jún. 4
7:44
"Bizonytalanság, kishitűség" Borúsan látják itthoni jövőjüket a fiatalok (ATV)
Bizonytalanság, kishitűség és alacsony kockázatvállalási hajlandóság jellemzi a magyar fiatalokat – derül ki a Bridge Budapest kutatásából. Sokan közülük maradnának, de egyúttal mennének is, mert borúsan látják itthoni jövőjüket. Az elemzés mellett fiatal tehetségeket is kérdeztünk arról, miként élik meg ezt az ellentmondást.
jún. 4
7:46
Egresi: a törökországi tüntetők az iszlamizmussal nem értenek egyet (ATV)
Törökországban nem gazdasági problémák vannak, hiszen az ország impozáns gazdasági adatokkal rendelkezik, a napok óta tartó tüntetések ideológiai törésvonalak mentén alakultak ki – ezt Egresi Zoltán mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 4
8:00
Az OPNI utóda (Metropol)
Szimbolikusan már megkezdte működését, hivatalosan augusztus 1-jétől létezik az Országos Pszichiátriai és Addiktológiai Intézet.
jún. 4
8:00
293 forint alatt az euró árfolyama (ATV)
Erősödött a forint kedden délelőtt: az eurót fél tizenegykor 292,71 forinton jegyezték a hétfő esti 293,55 forint után.
jún. 4
8:12
Napi 562 forintba kerülhet az iskolai reformmenü - lapszemle (Infostart)
Átlagosan 562 forintba kerülne a felső tagozatosok napi étkezése és 262 forintba az ebédje, ha a menzákon bevezetnék a kötelező reformkonyhát - írta a Népszabadság kedden.
jún. 4
8:18
Kisebb földrengés volt Hevesben (Metropol)
Kisebb, a Richter-skála szerinti 2,3-as erősségű földrengés volt hétfőn éjjel a Heves megyei Heves térségében.
jún. 4
8:18
Négyszáz katona kapcsolódik be az árvízi mentésbe (Alternatív Energia)
Kedden négyszáz katona kezdi meg munkáját az árvízi mentésben - mondta Benkő Tibor honvéd vezérkari főnök kedden az M1 Ma reggel című műsorában.
jún. 4
8:18
Paneltűz Miskolcon: tűzoltók a vádlottak padján (ATV)
2009-ben három ember halt meg egy miskolci paneltűzben. Az egyik hozzátartozó szerint a tűzoltók hibái vezettek a tragédiához.
jún. 4
8:20
Ma van a nemzeti összetartozás napja (Metropol)
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
jún. 4
8:36
Sok magyar nő megy Ausztriába szülni (Metropol)
Az eisenstadti kórházban az anyák 15-20 százaléka magyar.
jún. 4
8:36
Gavra: elképesztő cinizmus lenne Hadházy ellen eljárást indítani (ATV)
Nem meglepő, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség csak a személyes adattal való visszaélés miatt indított nyomozást a trafikbotrány kapcsán – ezt Gavra Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 4
8:38
A nemzeti összetartozás napja (Metropol)
Az Országgyűlés 2010. május 31-én döntött úgy, hogy a trianoni békeszerződés aláírásának napja a jövőben a nemzeti összetartozás napja.
jún. 4
8:38
"Nem vehetik el valaki ingatlanját azért, mert másnak megtetszik" (ATV)
Nem kell attól tartani, hogy a nagy értékű ingatlanokat tömegesen elveszi majd az állam, a kisajátításoknál továbbra is a közcélúság lesz a mértékadó – ezt Hidas Gábor mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 4
8:54
Napi: csökken a dohánycégek bevétele (ATV)
A Napi Gazdaság szerint az árbevétel növekedése ellenére a piac és az eladások csökkenésére utalnak a dohánycégek elmúlt évről szóló beszámolói.
jún. 4
8:56
Árvíz: rendkívüli helyzetet rendeltek el Pozsonyban (ATV)
Rendkívüli helyzetet rendelt el kedden Pozsony önkormányzata a Duna és a Morva folyó megemelkedett vízszintje és az abból adódó árvízveszély miatt, a délután folyamán összeül a város válságstábja is - közölte az MTI-vel Lubomír Andrássy, Pozsony főpolgármesterének irodavezetője kedden.
jún. 4
9:12
Lecsaphat az állam a lakásunkra (Alternatív Energia)
Akár azért is kisajátíthatják a jövőben a lakásunkat, házunkat, telkünket, mert megtetszik egy országgyűlési képviselőnek vagy valamelyik közjogi méltóságnak. Megeshet, hogy azért kell szednünk a cókmókunkat, és költözködnünk, mert a hajlékunkat lakásnak vagy irodai helyiségnek szeretné egy politikus vagy a házelnök, esetleg a legfőbb ügyész - írja a Blikk.
jún. 4
9:48
Surányi: a devizahitelek miatt felelősség terheli az MSZP-kormányokat (ATV)
A devizahitel válság miatt komoly felelősség terheli a mindenkori kormányokat 2002-től 2008-ig – ezt Surányi György mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
jún. 4
10:00
Veszélyhelyzetet hirdetett ki a miniszterelnök (Infostart)
Kedd déltől veszélyhelyzetet hirdetett ki Orbán Viktor kormányfő a Duna áradása miatt az érintett térségekre. A kormányfő azt kérte a kormányzati koordinációs bizottság ülése után a folyó mentén élőktől, szükség esetén készüljenek fel az esetleges evakuálásra, amely akár egész településeket is érinthet.
jún. 4
10:06
Londonból hozták haza a csalót (Alternatív Energia)
Londonból hozták haza hétfőn azt a szerb-szlovák állampolgárt, aki 9 embertől csalt ki pénzt külföldi munka ígéretével, Komárom-Esztergom megyében - értesült a HavariaPress.

Keresés