2013. június 29. szombat

jún. 29
0:30
Nemzeti emlékhelyet avattak Somogyváron (Metropol)
"Nem titkoltan a nemzettudat és a nemzeti érzés erősítését is szolgálják ezek az avatások."
jún. 29
5:18
Hazudnak a nyugdíjról (Alternatív Energia)
A jelenlegi kormánynak köszönhető, hogy a következő 25 évben nem omlik össze a nyugdíjrendszer, mert megszüntették a "nagy rablást" folytató kötelező magánpénztárakat, sőt, a Fidesz érdeme az is, hogy ma nem adóznak az ellátások. Ilyen, és ehhez hasonló kijelentéseket tett a napokban Soltész Miklós, ám az államtitkár arról hallgatott, hogy miként zsarolták ki 3 millió kasszatag 3000 milliárd…
jún. 29
5:20
Ismét visszatáncolt Orbán (Alternatív Energia)
Hazugsággal próbálta indokolni Orbán Viktor, hogy ismét kénytelen volt engedni az Európai Bizottságnak. A kormányfő az uniós csúcs után bejelentette, a kereskedelmi médiában is lehet majd ingyenes politikai kampányhirdetést közölni. Orbán azt állította eddig: azért tiltották - idén márciustól az alaptörvényben - a kereskedelmi médiában a hirdetést, hogy az ne növelje a pártok és a kampányok…
jún. 29
5:22
Pestről konvoj Brüsszelbe (Alternatív Energia)
Televíziós tudósításokon volt látható, hogy Orbán Viktor brüsszeli tárgyalásaira ismét saját biztonsági autókonvojával érkezett. Ilyet eddig csak Obama és Putyin tett külföldi látogatásai során. Szakértők szerint ez barátságtalan a vendéglátókkal szemben, ugyanakkor veszélyes is a több országon átvezető közlekedés. Protokolláris szempontból nem először modortalan a magyar miniszterelnök.
jún. 29
5:24
7-en a 7-ről (Alternatív Energia)
Önnek milyen titkos értesülései vannak a Bilderberg-konferenciáról?
jún. 29
5:26
Csak sajnálatra futja a BÖSZ elnökétől (Alternatív Energia)
Nagyon sajnálja, hogy "Tóth úr így döntött" - fogalmazott lapunknak Láng Zsolt, a II. kerület fideszes polgármestere, a Budapesti Önkormányzatok Szövetségének (BÖSZ) elnöke arra reagálva, hogy a XIII. kerület kilép a szervezetből. A kormánypárti politikus ennél többet nem akart mondani.
jún. 29
5:36
Októberig "ül a pénzen" a tankönyvellátó (Alternatív Energia)
Arra szólította fel a köznevelési államtitkárság az állami tulajdonú, tankönyvterjesztési monopóliummá tett Könyvtárellátó Nonprofit Kft.-t (Kello), hogy július 31-ről augusztus 15-re módosítsa a könyvek árának kiegyenlítéséhez megküldött csekkek befizetési határidejét. Az államtitkárság közleményében kiemelte: az első tanítási napra minden gyermek kezébe veheti tankönyveit, és a kormány "a…
jún. 29
5:38
Csaknem tucatnyi pert indítottak már Polték (Alternatív Energia)
Jó hírnevének védelme érdekében eddig összesen 11 pert indított a Legfőbb Ügyészség (LÜ), illetve Polt Péter a legfőbb ügyész első és második hivatali ideje alatt.
jún. 29
5:40
Mégis eltüntetik a bizonyítékokat (Alternatív Energia)
Visszaküldi a vesztes trafikosok pályázatait a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. - tudta meg lapunk az NDN Zrt. illetékesétől, aki a döntés indokait viszont nem árulta el. Ezzel azonban Orbán Viktor korábbi ígéretével szemben sosem derül ki, mivel tudtak többet a nyertes pályázók a veszteseknél. Ráadásul az is eldőlt, hogy ha a jövőben egy nemzeti trafikosnak vissza kellene adnia a…
jún. 29
5:54
Brad Pitt és Angelina Jolie még két gyereket akar? (ATV)
A legfrissebb jelentések szerint Angelina Jolie és Brad Pitt még két gyermeket szeretnének.
jún. 29
6:12
Tömegverekedés a debreceni menekülttáborban (ATV)
Farkasszemet néznek egymással a menekültek csoportjai a debreceni befogadóállomáson péntek este, a két tábort rendőrségi kommandósok választják el egymástól – tudta meg a helyszín közelében, magukat megnevezni nem kívánóktól az MTI tudósítója.
jún. 29
6:21
Nem jár a 2-es metró (Infostart)
A biztosítóberendezés cseréje miatt sem szombaton, sem vasárnap nem közlekedik a 2-es metró Budapesten, az egész vonalon buszok viszik az utasokat.
jún. 29
6:30
Manőverek: félázsiai demokráciákkal „kupeckedik” a kormány? (ATV)
A magyar nagykövetek a kormány utasítására egyenként igyekeztek meggyőzni az Európa Tanács tagjait, hogy ne szavazzák meg a Magyarországgal szembeni monitoring eljárást – nyilatkozta a Heteknek Harangozó Gábor, az Európa Tanács MSZP-s tagja. A legkönnyebben az olyan „jelentős demokráciákkal” sikerült megegyezni, mint Oroszország és Törökország – az alku része volt például az is, hogy a magyarok…
jún. 29
7:06
MSZP: Kétharmad tenné lapátra a kétharmadot (Alternatív Energia)
Mivel a lakosság háromnegyede ellenzi, hogy a kormány döntse el kinek lesz trafikja és kinek nem, ezért a 2014-es hatalomváltás után - ahogy az MSZP már többször is kijelentette - az új kormány a pályázatokat megsemmisíti, új és igazságos pályázatot ír ki.
jún. 29
7:24
Megbénult az egyik budapesti metróvonal (Alternatív Energia)
A biztosítóberendezés cseréje miatt sem szombaton, sem vasárnap nem közlekedik a 2-es metró Budapesten, az egész vonalon buszok viszik az utasokat.
jún. 29
7:42
Lassanként kirajzolódnak az MSZP választási ígéretei (Alternatív Energia)
Az MSZP programjának legfontosabb téziseiről tárgyal ma a szocialista párt választmánya, amely az ülés kezdetén megemlékezik a múlt szerdán elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnökről.
jún. 29
8:00
Nem vicc: Repülőket és tankokat árul a honvédség (Alternatív Energia)
A Honvédelmi Minisztérium (HM) az év második felében milliárdos nagyságrendű bevételt vár hadrendből kivont eszközei, valamint raktárakban lévő, használaton kívüli értékei eladásából. A MiG 29-es vadászgépek és T-72-es harckocsik mellett katonai ruházatot, használati tárgyakat is értékesítenek, mondta a tárca védelemgazdaságért felelős helyettes államtitkára.
jún. 29
8:18
Szakított a barátnőjével, a kórházban kötött ki a magyar énekes (Alternatív Energia)
Napokig infúziót és nyugtatókat nyomtak a Megasztár egykori énekesébe, a férfit ugyanis érzelmileg - és végül fizikailag is - nagyon megviselte a barátnőjével való szakítás.
jún. 29
8:18
Súlyosan megsérült a tűzharcban a söptei ámokfutó (ATV)
Lövöldözés volt a szombathelyi pszichiátrián. Kora reggel egy férfi a pszichiátria udvarán benzint locsolt szét, majd riasztófegyverrel a kezében azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a főbejáratot. Mire a rendőrök kiértek, az aljnövényzet már égett. A férfi feléjük is lőtt. Ekkor lőtt vissza az egyik rendőr, aki a vállán és combján találta el az ámokfutót, akit súlyos sérülésekkel vittek kórházba…
jún. 29
8:54
Tüntetés vámosszabadi menekülttábor ellen (ATV)
Győrbe, a megyeháza előtti térre hívták a vámosszabadiak azokat, akik nem értenek egyet azzal, hogy településük határában nyíljék meg Magyarország kilencedik befogadó állomása. A helyiek továbbra is azt sérelmezik, hogy egy szerintük nem odaillő létesítményt úgy visz oda a kormányzat, hogy velük nem egyeztetett. Eddig sem a vámosszabadi önkormányzat, sem az eddigi tiltakozó akciók szervezői nem…
jún. 29
9:03
A pártprogram alapvetéseiről tárgyal az MSZP-választmány (Infostart)
Az MSZP programjának legfontosabb téziseiről tárgyal ma a szocialista párt választmánya, amely az ülés kezdetén megemlékezik a múlt szerdán elhunyt Horn Gyula egykori miniszterelnökről.
jún. 29
9:12
Sok helyen ünneplik a Dunát (Metropol)
Ma több helyszínen is szerveznek programokat a Nemzetközi Duna Nap kapcsán.
jún. 29
9:12
„A pénzügyi kultúra itthon még javításra szorul” (ATV)
Felkészületlenül találta a pénzügyi válság a magyarokat öt éve. Pedig a pénzügyi kultúra javítása nélkül nem lehet hosszútávon rend a közpénzek körül. Az Állami Számvevőszék elnöke beszélt erről annak kapcsán, hogy felmérték, mi alapján döntenek pénzügyeikről a fiatalok.
jún. 29
9:30
Demján levelet írt Orbánnak (Metropol)
Demján Sándor elfogadhatatlannak tartja, hogy a Takarékbankban meglévő tulajdoni arányokat egyoldalú beavatkozással megváltoztatják.
jún. 29
9:30
Halottak is "támogattak" egy milliárdos beruházást Cecén (ATV)
588 rendbeli magánokirat hamisítás megalapozott gyanújával nyomozott a rendőrség a cecei csatornaberuházás ügyében. A hamis meghatalmazásokkal önkormányzati képviselők szavaztak az 1,2 milliárdos uniós támogatás elnyerése érdekében. A szennyvíztelep építése éppen a napokban kez­dődött, miközben az adóhatóság is nyomoz az ügyben. A Hetek cikke.
jún. 29
9:48
Annyi a strandolásnak: zápor és hűvösség jön a hétvégén (Alternatív Energia)
Sétálni remek lesz az idő, a vízbe azonban csak a jó hidegtűrőek merészkedhetnek be a hétvégén.
jún. 29
9:48
Ezúttal Brüsszelben osztotta az EU-t Orbán (ATV)
Immár az Európai Unió vezetőtestületei is tudják, hogy októberben újabb tízszázalékos gáz- és villamosenergiaár-csökkentés lesz Magyarországon. A rezsicsökkentést maga Orbán Viktor jelentette be Brüsszelben az uniós csúcs után. A miniszterelnök azt mondta: a bizottság értésére adta, hogy Magyarország az uniós országspecifikus ajánlások ellenére nem mond le a rezsicsökkentésről. A kormányfő…
jún. 29
10:06
Megtagadta féltestvérét a magyar tévésztár (Alternatív Energia)
Minden nap összecsavarodik a szíve Ágnesnek, mert hiányzik neki Damu Roland.
jún. 29
10:06
Százévesen fejezte be az általános iskolát (ATV)
Százévesen sikerült elvégeznie az alapfokú tanulmányait a mexikói Manuela Hernandeznek. Az asszony optimistán tekint a jövőbe, felvételizik egy középiskolába.
jún. 29
10:24
Megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon (Metropol)
Vasárnap éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon, miután július 1-jével Horvátország csatlakozik az Európai Unióhoz.
jún. 29
10:24
Tömegverekedés a menekülttáborban (ATV)
Az MTI információi szerint péntek este tömegverekedés tört ki a debreceni menekülttáborban, a rendőrség csak a helyszínen való beavatkozás tényét erősítette meg.
jún. 29
10:42
Magyarország támogatja Washingtont Szíriában és Izraelben (ATV)
Magyarország EU-tagállamként és önállóan is támogatja az Egyesült Államoknak a szíriai politikai rendezésért, valamint az izraeli-palesztin békefolyamat érdekében tett erőfeszítéseit - jelentette ki pénteken Washingtonban az amerikai külügyminisztérium és a kongresszus képviselőivel folytatott megbeszélései során Takács Szabolcs helyettes külügyi államtitkár.
jún. 29
11:18
Halálra éheztetett kisbaba: Az anya a cellában jókedvű és gondosan csinosítja magát (Alternatív Energia)
Cellatársai szerint nem gyászoló anyukához hasonlít az Agárdon halálra éheztetett kisbaba édesanyja, a külsejére és a gyomrára egyaránt ad.
jún. 29
11:18
EU-csatlakozás: ünnepségre készül Zágráb (ATV)
Forgalomkorlátozásokat, rendkívüli biztonsági intézkedéseket rendeltek el Zágrábban a vasárnapi európai uniós csatlakozási ünnepség miatt, amelyre mintegy 120 külföldi vezető politikust várnak a horvát fővárosba.
jún. 29
11:36
Földmutyi: évekre előre dobnak szét több ezer hektárt (Alternatív Energia)
Már az egész ország tudja, hogy a fideszes földoligarchák, és agárgazdaságot sose látott műkörmös haverok zsebeltek be óriási földterületeket a helyben termelő gazdák helyett, jelentette be Gőgös Zoltán, az MSZP képviselője, illetve Nagy Attila, Sellye polgármestere.
jún. 29
11:36
Megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon (ATV)
Vasárnap éjféltől megszűnik a vámellenőrzés a horvát határon, miután július 1-jével Horvátország csatlakozik az Európai Unióhoz.
jún. 29
11:38
Visszarántottak 20-25 milliárd forintot az egészségügyből Orbánék (Alternatív Energia)
Egyrészt kevesebb pénz jut az egészségügyi dolgozók béremelésre, mint amennyit ígért a kormány, másrészt a fizetések megemelésének mikéntje komoly feszültségeket generál az ágazatban.
jún. 29
11:54
Visszaküldte az állami támogatást Kübekháza (Metropol)
A polgármester a 3480 forintot postán küldte vissza és ő állta a postaköltséget.
jún. 29
11:54
Mesterházy: Ahogy Horn Gyulának 1990 után, úgy kellett nekünk is újraépíteni a pártot most (Alternatív Energia)
Horn Gyula volt kormányfő és pártelnök emléke előtt tisztelgett az MSZP választmánya szombaton.
jún. 29
11:54
Randalírozó csoport okozott riadalmat Tatabányán (ATV)
Egy garázda társaság randalírozása keltett félelmet és megbotránkozást Tatabánya belvárosában péntek délelőtt. A kiérkező rendőrök a banda tagjait előállították - közölte a Komárom-Esztergom Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton.
jún. 29
11:56
Vascsővel, kővel támadtak egy asszonyra és fiára (ATV)
Vascsővel, bottal, kővel támadt rá egy testvérpár egy asszonyra és fiára a saját udvarukban Bakházán, mindkettőjüknek súlyos sérüléseket okoztak - közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata szombaton az MTI-vel.
jún. 29
12:12
Nyolc kilogramm füvet találtak (Metropol)
Aaz ügyben három ember, köztük két vietnami állampolgár már előzetes letartóztatásban van.
jún. 29
12:14
Horn Gyulára emlékezett az MSZP (Metropol)
A múlt szerdán elhunyt politikusra először egy kisfilmmel emlékeztek, majd Mesterházy Attila méltatta érdemeit.
jún. 29
12:16
Vascsővel, bottal, kővel támadtak (Metropol)
Egy testvérpár támadt rá egy asszonyra és fiára a saját udvarukban Bakházán.
jún. 29
12:30
Őrizetben a verekedő menekültek (Metropol)
A menekülttáborban lévő sportpálya használatán robbant ki a tömegverekedésbe torkolló vita afgánok, pakisztániak és afrikaiak között.
jún. 29
12:30
Répássy szereti, hogy a bírák szeretik a tényleges életfogytiglant (Alternatív Energia)
A kormánynak lett volna lehetősége, hogy megvédje a bírósági ügyáthelyezés jogintézményét, de úgy ítélte meg, ez nem hoz annyi előnyt, mint amennyi problémát okoz - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak Répássy Róbert igazságügyi államtitkár, aki megvédte a tényleges életfogytiglant, és úgy vélekedett, néha úgy tűnik, a magyar igazságszolgáltatás annyira független és elszigetelt, mintha kifejezetten a…
jún. 29
12:30
Hann Endre: a kormánypártiak többsége elutasítja a trafikügyet (ATV)
A megkérdezettek 68 százaléka szerint a kormány elsősorban politikai szempontok alapján döntött, és többnyire a Fideszhez kötődő személyek kaptak trafiknyitási jogot.
jún. 29
12:32
Jelentős leépítés: 500 postás kerülhet az utcára? (ATV)
A Népszabadság szerint csendben "fogyókúrázik" a Magyar Posta, akár fél ezren is az utcára kerülhetnek. Az állami társaság kisebb csoportokban, egyedi alkukkal igyekszik csökkenteni a létszámát, hogy az akcióra a bejelentési kötelezettség ne vonatkozzon.
jún. 29
12:48
Tömegverekedés a menekülttáborban: elkapták a balhé kirobbantóit (Alternatív Energia)
Életveszélyt okozó testi sértés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt rendelt el nyomozást a rendőrség négy külföldi ellen, aki péntek délután a Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal Debreceni Befogadó Állomásának területén egy 32 éves menekültet bántalmazott, közölte a hajdú-bihari rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 29
13:06
"Az egész Orbán-rendszer hazug és álságos" (ATV)
A miniszterelnök hülyének nézi az embereket, folyamatosan a szemükbe hazudik, az egész fideszes akvárium pedig ki van stafírozva.

Keresés