2013. június 3. hétfő

jún. 3
5:00
Halálos betegen műtötték meg az énekest (ATV)
Halálos betegen esett át a májtranszplantáción a rocklegenda. Állítólag néhány hónap múlva már újra aktívan alkothat.
jún. 3
5:18
Foghíjas összefogás a közoktatás jövőjéért (Alternatív Energia)
A két évvel ezelőtti pedagógusnapi tömegtüntetésnél kevesebben demonstráltak a kormány oktatáspolitikája ellen, ami részben a megosztottságnak köszönhető. A Pedagógusok Szakszervezete ugyanis nem vett részt a tüntetésen, a szavaiban támogatólag fellépő Liga Szakszervetek elnökét, Gaskó Istvánt pedig "árulónak" bélyegezték a felvonulók. A sztrájktörvény visszásságai miatt azonban egyelőre csak az…
jún. 3
5:18
Nem örül a városvezetés a katonák lépésének Nagykanizsán (ATV)
Zűrzavar egy emléktábla körül: az egyik volt nagykanizsai laktanya falán nyugdíjas katonák helyeztek el emléktáblát, de az önkormányzat máris levetetné azt. Az okok nem világosak. Előzetes tiltásról nem tudni, de a polgármester október 6-án szeretett volna avatni, míg a laktanya 86 éves utolsó parancsnokhelyettese és társai nem akartak ennyit várni. Most abban bíznak, hogy sikerül az illetékeseket…
jún. 3
5:20
Mesterházy rajthoz állna (Alternatív Energia)
Ha felkérik, elvállalja a miniszterelnök-jelöltséget - mondta pártja szombati választmányi ülésén Mesterházy Attila. Az MSZP elnök-frakcióvezetője egyebek mellett azért gondolja, hogy szocialista jelöltre van szüksége a demokratikus ellenzéknek, mert a rendszerváltás óta Magyarországon mindig baloldali programmal lehetett győzni, és még Orbánék is ilyennel nyertek.
jún. 3
5:36
Kísérlet az utasokkal a 3-as metróban (Alternatív Energia)
Kísérleti alanyokká válnak az utasok július 8-tól a 3-as metró Corvin negyed megállójában. A 4-6-os villamos vonalán már most hallható felhívás szerint bő egy hónap múlva a majdani elektronikus jegyhez és a beléptetőrendszerhez kapcsolódó teszt kezdődik a metróállomáson.
jún. 3
5:38
Ausztriában már fenyeget a Duna (Alternatív Energia)
Várhatóan holnap éri el az alsó rakpart szintjét az árvíz Budapesten, a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) megkezdte az árvízi védekezést. A várakozások szerint a Duna szombat este 800 centiméteres vízállással tetőzik majd, harmadfokú készültség mellett.
jún. 3
5:40
Uniós véleményre várnak a szociális temetésről (Alternatív Energia)
Még az Európai Unió hozzájárulására is szükség van ahhoz a törvényjavaslathoz, amely szerint a rászorulók maguk temettethetnék el hozzátartozóikat. Ennek ellenére a törvényalkotási folyamat rohamos tempóban zajlik, a módosítást már a parlamenti bizottságokban tárgyalják. Korózs Lajos, az MSZP elnökségi tagja szerint "elképesztően torz elme kell ahhoz, hogy előírják: egy anya maga temesse el…
jún. 3
5:42
Előzetes: kettős mérce? (Alternatív Energia)
A rendőri korrupciós ügy kulcsszereplőjének számító vállalkozó - egy év után - a múlt héten házi őrizetbe került. Az erzsébetvárosi ingatlanügyek elsőrendű vádlottja több mint négy év után is előzetesben ül. A jelek szerint kettős mérce érvényesül.
jún. 3
5:44
Balesetveszély a Kossuth téren? (Alternatív Energia)
Repedések a falakon, beremegő ablakok, mozgó csillárok és asztali lámpák - így élik meg a Kossuth tér átépítését a környező épületekben. Ám nem egyszerű kellemetlenségről van szó: a Politikatörténeti Intézet (PTI) és a Néprajzi Múzeum közös épületének homlokzatát több szobor is díszíti, amelyek állapotáról semmilyen információ nincs, így félő, hogy a járdára zuhannak.
jún. 3
5:46
Szavazhatnak a kapcsolati erőszakról (Alternatív Energia)
Várhatóan ma szavaz a parlament arról a büntető salátatörvényről, amely egyebek mellett büntethetővé teszi a családon belüli erőszakot. Ez immár a harmadik változata a javaslatnak.
jún. 3
5:48
Strasbourgra várnak az egyházi törvénnyel? (Alternatív Energia)
A strasbourgi emberi jogi bíróság ítéletére vár a kormány, ezért csúszott újabb hetet az egyházügyi törvényjavaslat (az alaptörvény negyedik módosításához kapcsolódó előterjesztés) zárószavazása - értesült lapunk. A jelenleg az Országgyűlés honlapján olvasható ülésterv szerint legközelebb június 10.-én, várhatóan a tavaszi ülésszak utolsó napján szavazhatnak erről a képviselők.
jún. 3
5:54
„Könnygázbombát használnak..." Magyarok a török káoszban (ATV)
A törökországi összecsapásokban nem sérültek meg magyarok és egyetlen honfitársunkat sem tartóztatták le. A kint élő magyarok egyelőre még nem gondolnak arra, hogy hazajöjjenek. Akikkel sikerült beszélnünk, azt mondják, hogy a tüntetők nagyon felkészültek, például gázmaszkkal mennek ki az utcára, mert számítanak a rendőrségi könnygázra. Van, aki azt mondta, hogy a rendfenntartók rendkívül…
jún. 3
6:06
Visszaküldött törvényjavaslatokról dönthet a parlament (Infostart)
Két korábban a köztársasági elnök által visszaküldött törvényjavaslatról is szavazhat hétfőn az Országgyűlés.
jún. 3
6:30
Szavazhatnak az Áder által visszadobott törvényjavaslatokról (ATV)
Az Országgyűlés mai ülésén újra szavazhat az államfő által a közelmúltban megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, valamint kapcsolati erőszak néven új büntető-törvénykönyvi tényállást hozhat létre a családon belüli bántalmazások szankcionálására.
jún. 3
6:32
Árad a Duna: vasúti késések, járatkimaradások vannak (ATV)
Fennakadásokat okoz az osztrák vasúton a Duna áradása, a folyó ugyanis vasútvonalakat mosott el, alagutakat árasztott el - közölte a Mávinform az MTI-vel hétfőn reggel.
jún. 3
6:34
Figyelmeztetnek: rekordnagyságú árhullám közelít felénk (ATV)
A Duna felső magyarországi szakaszán a 2002-ben levonult, rekordnagyságú árhullámhoz hasonló lehet a helyzet az idén - állapította meg a vízügyi szolgálat Országos Műszaki Irányító Törzse (OMIT), miután vasárnapi ülésén elemezte a legfrissebb meteorológiai előrejelzéseket. Németországban és Csehországban már városok úsznak.
jún. 3
6:36
GKI: Orbánék tíz új adója akadályozza a gazdasági fejlődést (ATV)
A GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzése szerint Magyarország júniusban kikerül ugyan a túlzottdeficit-eljárás alól, de az ennek érdekében, az elmúlt években bevezetett tíz új adó akadályozza a gazdasági fejlődést - közölte a gazdaságkutató az MTI-vel.
jún. 3
6:38
Sólyom: a Tavares-jelentés alapos, a Velencei Bizottság tekintélye megkérdőjelezhetetlen (ATV)
Sólyom László volt köztársasági elnök szerint az alaptörvény negyedik módosításának európai fogadtatása arról szól, hogy Magyarország hogyan viszonyul az európai alapértékekhez. Az Európai Parlamentben vita alatt álló Tavares-jelentést alaposnak, a Velencei Bizottság mindenkori véleményét pedig általánosításoktól mentesnek minősítette. Navracsics Tibor miniszter véleményére, miszerint a Velencei…
jún. 3
6:40
Sokkolta a nézőket: szörnyethalt a neves műrepülő pilóta (ATV)
A Moszkva környéki Szerpuhov mellett vasárnap, bemutató repülés közben lezuhant és életét vesztette Alekszandr Andrijenko neves orosz műrepülő pilóta.
jún. 3
6:42
A rekordhoz közelíthet az idei árhullám a Dunán (Infostart)
Várhatóan kedden éri el a budapesti alsó rakpart szintjét a Dunán levonuló árhullám. Az alsó rakpartok lezárása mellett a Margitszigetet és a Római-partot is érinti a védekezés.
jún. 3
6:48
Árvíz: halottak és szükséghelyzet a cseheknél - bevetik a haderőt (ATV)
Szükségállapotot hirdetett ki a Cseh Köztársaság csaknem egész területére a fokozódó árvízgondok miatt vasárnap este 21 órától a cseh kormány - közölte Petr Necas miniszterelnök a kabinet rendkívüli ülése után.
jún. 3
6:50
Halottak? Kíméletlen módszerekkel oszlat a török rendőrség (ATV)
Több száz tüntető újra elfoglalta Isztambul egyik központi terét, annak ellenére, hogy a török kormány az elmúlt két napban mintegy ezer demonstrálót letartóztatott. Az egy hete kezdődött kormányellenes tiltakozásokkal szemben a rendőrség kíméletlen módszerekkel lépett fel. Az Amnesty International úgy tudja, hogy két tüntető meghalt, amikor közelről vízágyúval lőttek rájuk. Ez az eddigi…
jún. 3
7:06
Akcióban a TEK, kiutasítottak egy ujgur vezetőt Magyarországról (ATV)
Kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét, aki ellen korábban azért rendeltek el beutazási tilalmat, mert neve a világ több országában vetődött fel terrorcselekmények szervezésével kapcsolatban - írta a Magyar Nemzet hétfőn rendészeti forrásokra hivatkozva.
jún. 3
7:18
Halad a városligeti múzeumnegyed tervezése - lapszemle (Infostart)
A Magyar Nemzet szerint peren kívül is megállapíthatják az apaságot, míg a Népszabadság a múzeumi negyedről ír.
jún. 3
7:24
500-1000 sérült: a török miniszterelnök az ellenzékre mutogat (ATV)
Nem csitulnak a tüntetések Törökországban: Isztambulban éjjel újból összecsaptak a tüntetők a hatóságokkal. Közel félezren sérültek meg a hatósági erőszak nyomán. A miniszterelnök az ellenzékre mutogat, de azt állítja, hogy a tüntetők „fosztogatók”.
jún. 3
7:42
Ritkán eszik együtt a család (Metropol)
Pedig a közös étkezéseknek a táplálkozáson túlmutató jelentőségük van.
jún. 3
7:42
Az Áder által visszaküldött törvényekről szavaz a parlament (Alternatív Energia)
Az Országgyűlés mai ülésén újra szavazhat az államfő által a közelmúltban megfontolásra visszaküldött két törvényjavaslatról, valamint kapcsolati erőszak néven új büntető-törvénykönyvi tényállást hozhat létre a családon belüli bántalmazások szankcionálására.
jún. 3
7:54
Kiutasították az ujgur vezetőt (Infostart)
Kiutasították Magyarországról az Ujgur Világkongresszus Európáért felelős elnökét.
jún. 3
8:00
Lezárták a pesti alsó rakpart egy szakaszát (Metropol)
A későbbiekben hajózási zárlat is várható a fővárosi Duna-szakaszon az áradás miatt.
jún. 3
8:12
Jobbikos nyert Monorierdőn (Infostart)
Három időközi választást tartottak a hét végén Magyarországon.
jún. 3
8:18
Tudós ovisok (Metropol)
„Az bizony igaz, hogy agyunk az első öt évben fejlődik a leggyorsabban, s jól tesszük, ha ezt kihasználjuk.”
jún. 3
8:18
Robbanások és tűz a baromfifeldolgozóban - 112 halott (ATV)
Az újabb jelentések szerint legkevesebb 112 halálos áldozata van annak a tűzesetnek, amely egy északkelet-kínai baromfifeldolgozó üzemben történt. Több tucat a sérültek száma is - közölte helyi forrásból hétfőn a kínai központi televízió (CCTV).
jún. 3
8:30
Gulyás: Megsértette a szabályokat a Velencei Bizottság (Infostart)
Nem a Velencei Bizottságnak, hanem a választópolgároknak kell megítélni, hogy a kormánypártok hogyan éltek a rájuk ruházott felelősséggel - reagált Gulyás Gergely a Fidesz országgyűlési képviselője a Velencei Bizottság múlt héten nyilvánosságra került jelentés-tervezetére.
jún. 3
8:36
Sajátos nevelési igények, korlátozott lehetőségek (Metropol)
A sajátos nevelési igényű (SNI) gyerekek integrálását a mentalitás, és nem a tárgyi feltételek akadályozzák.
jún. 3
8:36
Élettársával végzett a szentendrei férfi (Alternatív Energia)
Élettársi kapcsolatban élt a vasárnapi szentendrei gyilkosság áldozata és az elkövető, aki végül maga ellen fordította a fegyvert. A tragédia pontos körülményei és előzményei még tisztázására várnak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 3
8:38
Kiégett egy autó az M5-ös autópályán - Fotó! (Alternatív Energia)
A Németországból Szerbiába tartó járműben két bosnyák férfi utazott, akik a füstöt észlelve, azonnal kiugrottak a járműből.
jún. 3
8:54
Csermely Ákos: közértesek a médiásokból (Metropol)
Egyre kisebb összegből lehet internetes újságot indítani, a médiavállalatoknak pedig új bevételi forrásokat kell keresniük.
jún. 3
8:54
Megölte élettársát a szentendrei öngyilkos (ATV)
Élettársi kapcsolatban élt a vasárnapi szentendrei gyilkosság áldozata és az elkövető, aki végül maga ellen fordította a fegyvert. A tragédia pontos körülményei és előzményei még tisztázására várnak - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfőn az MTI-vel.
jún. 3
8:56
Árvíz: több ezer embert evakuáltak Csehországban (ATV)
Több ezer embernek kellett elhagynia az otthonát Csehországban hétfőre virradó éjszaka az áradások miatt. Országszerte mintegy ötven helyen harmadfokú, tehát a legmagasabb árvízkészültség van érvényben.
jún. 3
9:12
Élettársát lőtte le az öngyilkos férfi (Metropol)
Szentendrén egy férfi és egy nő holttestét találták meg vasárnap.
jún. 3
9:12
Halálra gázolt egy embert a személyvonat (Alternatív Energia)
A helyszínen életét vesztette az az ember, akit elgázolt a Kazincbarcikára közlekedő személyvonat Sajószentpéter-piactér megállóhelynél - értesült a HavariaPress.
jún. 3
9:12
Árvíz: nem állnak meg a Szent Gellért téren a BKK-hajók (ATV)
A Duna magas vízállása miatt a D11-es és a D12-es hajójáratok nem állnak meg a Szent Gellért tér kikötőben - közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Facebook-oldalán hétfőn.
jún. 3
9:30
Trafikmutyi - Gyulay egykori cégtársának családja is kaszált (Alternatív Energia)
Gyulay Zsolt egyik legjobb barátjának, volt cégtársának családtagjai is nyertek az állami dohánypályázaton - tudta meg a Blikk.
jún. 3
9:48
Rekordárvíz jöhet a Dunán (Alternatív Energia)
A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi igazgató hétfő reggel Győrben, sajtótájékoztatón.
jún. 3
9:50
Szörnyethalt a fának csapódó motoros (Alternatív Energia)
A helyszínen életét vesztette az a férfi, aki motorjával lesodródott az útról és egy fának csapódott vasárnap, a Fejér megyei Soponya, Szőlőhegyen - értesült a HavariaPress.
jún. 3
10:00
Rekordárvíz jöhet a Dunán (Infostart)
A 2002-es rekordárvíz szintjén, esetleg annál is magasabban tetőzhet a Duna a mostani árhullám során - mondta Bakondi György országos katasztrófavédelmi igazgató hétfő reggel Győrben, sajtótájékoztatón.
jún. 3
10:36
A kereskedők negyede nem ad számlát (Infostart)
A kereskedők negyede nem ad számlát - közölte a tavaszi átfogó vizsgálat után a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
jún. 3
10:38
Másodfokú árvízvédelmi készültség Budapesten (Infostart)
Tarlós István főpolgármester hétfő reggel 8 órakor másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el.
jún. 3
10:42
Romagyilkosságok: a titkosszolgálati főnök is a helyszínen járt (ATV)
A gyanúsítottak védői szerint a hatóságok elszúrták az ügyet, az áldozatok rokonai szerint drámai hatása lesz, ha felmentés, vagy enyhe ítélet születik. Az ügyvédek szerint az sem biztos, hogy mindenki a vádlottak padján ül. Megrázó riportfilm.
jún. 3
11:00
Az évszázad árvízére készül a főváros (Alternatív Energia)
Az elmúlt ötven évben nem volt olyan magas vízszint a Dunán, mint amilyenre a következő napokban várható árvízhelyzetben számítani kell - mondta Giró-Szász András kormányszóvivő hétfői sajtótájékoztatóján a Parlamentben.

Keresés