2013. június 30. vasárnap

jún. 30
5:54
Disneylandben érte baleset az Oscar-díjas színésznőt (ATV)
A kaliforniai Disneylandben volt néhány barátjával meg a fiával Sandra Bullock, de nem volt felhőtlen a szórakozása. A fején egy jókora púppal távozott – írja a Bors.
jún. 30
6:30
Fordulat: évtizedekre megoldódott az ország energiaellátása (ATV)
„Izrael hamarosan maga választhatja meg a térségben a barátait” – ezt a meglepő kijelentést az elmúlt napokban többször is hallhattuk Jeruzsálemben azon a nemzetközi konferencián, amelyet a most 90 éves államelnök, Simon Peresz tiszteletére tartottak. Az optimizmus nemcsak az „örök álmodozónak” tartott veterán izraeli politikusnak szólt, hanem a rendezvény egészét jellemezte, Bill Clinton…
jún. 30
7:06
"Hagyja békén Afrikát" - tüntettek Obama ellen Dél-Afrikában (ATV)
Sorozatos tüntetések fogadták Dél-Afrikában az amerikai elnököt. Az afrikai körúton tartózkodó Barack Obama még a repülőgépen újságíróknak elmondta, hogy a világ hősének tartja a súlyosan beteg Nelson Mandela elnököt, de nem tervezi, hogy felkeresi őt a kórházban. Találkozik viszont Mandela családjával, és ellátogat a Robben szigetre is, ahol Mandela 18 évig raboskodott.
jún. 30
8:18
Három gyalogosból kettőt elgázolt a sofőr (Alternatív Energia)
Ismeretlen okból árokba hajtott egy kisbusz vasárnap hajnalban a 405-ös út 4-es kilométerénél Pest megyében, ketten megsérültek - közölte reggel a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 30
8:18
Kósa: "a menekültek rendkívül békétlen emberek" (ATV)
Elfogták a rendőrök azt a négy férfit, akik egy társukat súlyosan bántalmazták a debreceni menekülttáborban. Életveszélyt okozó testi sértés elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak nyomozást ellenük. A négy verekedő közül hármat vettek őrizetbe, negyedik társuk szabadlábon védekezhet. Kósa Lajos szerint kezd tarthatatlanná válni a helyzet a menekülttáborokban az unió által…
jún. 30
8:54
Egymilliárdot ígért a kormány a szervezetnek (ATV)
76 ezer polgárőr nevében ünnepeltek Pannonhalmán az Országos Polgárőr napon, ahol Pintér Sándor belügyminiszter 2014-re több mint egymilliárd forintos támogatást ígért a szövetségnek. Az ünnepségen a belügyminiszter a márciusi havazás idején nyújtott segítségre is visszatért beszédében. Azt mondta, hogy a polgárőrök sokat segítettek a szerinte felelőtlenül útra induló autósoknak.
jún. 30
9:12
Kerry harmadszor is találkozik Netanjahuval és Abbásszal (ATV)
Szombat éjjel izraeli vezetőkkel Jeruzsálemben tárgyalt, vasárnap reggel pedig a napirendbe váratlanul beiktatva Rámalláhban palesztin politikusokkal folytat megbeszélést John Kerry amerikai külügyminiszter a békefolyamat megújításáról - adta hírül az izraeli katonai rádió vasárnap reggel.
jún. 30
9:21
Klinghammer emelné a felvételi ponthatárt (Infostart)
Az ösztöndíjak kifizetéséhez meglesznek a szükséges források, azokat még nyáron átutalják az intézményeknek, szeptember közepére pedig el kell készülnie annak a munkaanyagnak, amely a felsőoktatási szakok profiltisztítását, valamint a finanszírozási irányelveket tartalmazza, és amelyet a Felsőoktatási Kerekasztal bevonásával dolgoznak ki - mondta Klinghammer István az MTI-nek. Megjegyezte azt is:…
jún. 30
9:30
Árokba hajtott egy kisbusz (Metropol)
A baleset a 405-ös út 4-es kilométerénél Pest megyében történt, ketten megsérültek.
jún. 30
9:30
Retteg a börtönben a pécsi polgármester lányának támadója (Alternatív Energia)
A jelek szerint szorong és fél a börtönben az a férfi, aki megtámadta és megpróbálta megerőszakolni a pécsi polgármester lányát.
jún. 30
9:30
Ezekről az oldalakról gyűjtött adatokat az NSA (ATV)
Kilenc internetes óriásvállalattól, köztük a Google és a Yahoo keresőprogramokat működtető cégektől, illetve Facebook népszerű közösségi oldalt vagy a világszerte használt YouTube videomegosztó portált üzemeltető vállaltoktól gyűjtött be információkat az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) - írja a The Washington Post című napilap, folyamatábrákkal mutatva be a világ egész internetforgalmát…
jún. 30
9:48
Emelik a ponthatárt és az érettségi követelményeket - Orbánék újra felforgatják a felsőoktatást (Alternatív Energia)
Az ösztöndíjak kifizetéséhez meglesznek a szükséges források, azokat még nyáron átutalják az intézményeknek, szeptember közepére pedig el kell készülnie annak a munkaanyagnak, amely a felsőoktatási szakok profiltisztítását, valamint a finanszírozási irányelveket tartalmazza, és amelyet a Felsőoktatási Kerekasztal bevonásával dolgoznak ki - mondta Klinghammer István. Megjegyezte azt is: jövőre a…
jún. 30
9:48
Hétfőn megnyitnak a nemzeti dohányboltok (ATV)
Több mint 5000 nemzeti dohánybolt nyit meg hétfőn, július 15-től már csak ezekben lehet dohányárut kapni Magyarországon.
jún. 30
9:50
Mesterházy: Ez egy maffiakormány, amely szabad prédának tekinti a gazdaságot (Alternatív Energia)
A kormány nem törődik az emberekkel, a különböző társadalmi csoportok problémáival, ezért az ilyen kormány a nemzete ellen cselekszik - jelentette ki Mesterházy Attila az MSZP politikai nagygyűlésén szombaton Nyíregyházán.
jún. 30
10:06
A nyáron 4-6-os pótlóbuszok járnak majd (Metropol)
Július 1. és 27. között a Bérkocsis utca és az Oktogon között újulnak meg az elhasználódott villamosvágányok.
jún. 30
10:06
Segélyt kapnak a bostoni robbantás áldozatainak családjai (ATV)
Jelentős segélyt kapnak az áprilisi bostoni maratoni versenyen végrehajtott robbantásos támadás áldozatainak a családjai abból a pénzalapból, amelyben már mintegy 61 millió dollár pénzadomány gyűlt össze - jelentette be az alapot kezelő amerikai jótékonysági szervezet.
jún. 30
10:24
Torlódás Röszkénél és Záhonynál (Metropol)
A szabadságuk idejére hazatérő, Nyugat-Európában dolgozó vendégmunkások miatt alakult ki torlódás.
jún. 30
10:24
Egy egész éjszakán át verte módszeresen halálra élettársát egy férfi (Alternatív Energia)
Agyonverte élettársát egy férfi Budapesten - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság vasárnap reggel a rendőrségi honlapon.
jún. 30
10:24
Veszekszik a család Mandela betegágyánál (ATV)
Nem oszlik a tömeg a praetóriai kórház körül, ahol Nelson Mandelát tűdőgyulladással ápolják már majdnem három hete. Állapotát látogatói javulónak, orvosai továbbra is kritikusnak tartják.
jún. 30
10:26
Vascsővel verte a fémtolvaj a rendőrt (Alternatív Energia)
Nem életbiztosítás rendőrnek lenni, különösen ha fémtolvajokat kell kézre keríteni - a tetten ért bűnözők ugyanis bárkinek nekimennek.
jún. 30
10:42
Horvát csatlakozás: gyorsabb lesz a határátlépés (Metropol)
Már nem négyszer, csupán egy alkalommal kell átadniuk az irataikat az utazóknak.
jún. 30
10:42
Figyelem: Hétfőn bitang nehéz lesz gyógyszert szerezni, orvoshoz menni (Alternatív Energia)
Zárva lesz a gyógyszertárak többsége, a háziorvosi rendelők és szakrendelők is hétfőn, az egészségügyi dolgozók munkaszüneti napján, a Semmelweis-napon. A kórházakban és az Országos Mentőszolgálatnál munkaszüneti napnak megfelelően dolgoznak - közölte az egészségügyi államtitkárság.
jún. 30
10:42
Extrém hőhullám: már halottja is van a hőségnek (ATV)
Tucatnyi embert kezelnek kiszáradással és dehidratációval az Egyesült Államok nyugati államaiban, amelyekre extrém magas hőhullám csapott le. Egy ember meg is halt a hőség miatt.
jún. 30
11:00
Adatgate: Schulz tisztázást követel Washingtontól (ATV)
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke teljes körű tisztázást és sürgős tájékoztatást követelt Washingtontól annak nyomán, hogy a Der Spiegel értesülése szerint az amerikai Nemzetbiztonság Ügynökség (NSA) célirányosan lehallgatja, kifürkészi az Európai Unió tisztségviselőt.
jún. 30
11:09
Orbán Viktor: Nem kellett csalódni a rendőrségben (Infostart)
Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.
jún. 30
11:18
Orbán: jobban teljesítünk a rendvédelemben is (Metropol)
A miniszterelnök a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban beszélt erről.
jún. 30
11:18
Mesterházy: Nem leszünk Orbán-gyarmat! (Alternatív Energia)
Ezzel a rendszerrel nem lehet egyezkedni, nem lehet kompromisszumot kötni. Ez a rendszer a jelenünket és a jövőnket zabálja fel, írja Mesterházy Attila. Az MSZP-elnöke szerint azonban Magyarország nem lesz többé Orbán Viktor gazdasági és politikai prédája.
jún. 30
11:18
Nagyszabású kelet-jeruzsálemi építkezésről döntenek (ATV)
John Kerry amerikai külügyminiszter térségbeli látogatásának idején, hétfőn határoz a jeruzsálemi városháza pénzügyi bizottsága egy régebben befagyasztott, 930 új kelet-jeruzsálemi lakást felölelő tervről - írta vasárnap a Maariv című izraeli napilap.
jún. 30
11:27
Elfogadta a kormány a kiemelt sportágak fejlesztési igényeit (Infostart)
Elfogadta a kormány az egyes kiemelt sportágak sportfejlesztési elképzeléseinek és igényeinek támogatását - közölte a kormányszóvivő.
jún. 30
11:29
Letenyén gyorsabb lesz a határátlépés (Infostart)
Vasárnap éjféltől, Horvátország európai uniós csatlakozásától kezdődően átalakul és gyorsabbá válik a két letenyei határátkelőn a ki- és beléptetés rendje, a magyar rendőrök egy része horvát területen fog dolgozni - közölte a nagykanizsai rendőrkapitány.
jún. 30
11:36
Tömegek próbálták áttörni a magyar határt (Alternatív Energia)
Huszonhét csoportban összesen 186 határsértőt fogtak el Csongrád megyében egy nap leforgása alatt - közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
jún. 30
11:36
Megkéselt egy férfit, majd nekiment a rendőröknek (ATV)
Megkéselt egy vaszari férfit szombat este a településen egy 50 éves helybeli férfi, az áldozatot hasi sérüléssel szállítottak kórházba; a tettes a rendőröket is megtámadta - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság vasárnap a rendőrségi honlapon.
jún. 30
11:38
Így juthat le gyorsabban az Adriára (ATV)
Vasárnap éjféltől, Horvátország európai uniós csatlakozásától kezdődően átalakul és gyorsabbá válik a két letenyei határátkelőn a ki- és beléptetés rendje, a magyar rendőrök egy része horvát területen fog dolgozni - közölte a nagykanizsai rendőrkapitány vasárnap délelőtt.
jún. 30
11:45
Navracsics: Hatszáznál is több törvényt fogadott el a parlament (Infostart)
Több mint hatszáz törvényt fogadott el három év alatt a parlament, ezek azonban semmilyen veszélyt nem jelentenek a demokráciára - közölte Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 30
11:54
Mit adtak a magyarok Európának? - Navracsics most elárulja (Alternatív Energia)
A bírósági ügyáthelyezést a kormány amúgy is csak rövid időre tervezte bevezetni; a Velencei Bizottság uniformizálni próbál; Magyarország egy csomó mindent adott Európának - Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes interjúja a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 30
11:54
Orbán: önökön is múlik, hogy a becsületes magyar ember biztonságban érezze magát (ATV)
Magyarország ma már erős, és jobban teljesít a rend és a biztonság védelme területén is - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kara tisztavatási ünnepségén, a budai Várban.
jún. 30
12:12
Morszi lemondását követeli a tüntető tömeg Egyiptomban (ATV)
Sok ezren gyűltek össze már éjszaka Kairóban az ellenzék vasárnapra szervezett demonstrációjára. A békés tüntetés az egy évvel ezelőtt megválasztott elnök, Mohamed Morszi lemondását követeli.
jún. 30
12:21
MSZP: több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben (Infostart)
Az MSZP szerint tavaly csökkent a munkaügyi ellenőrzések száma és több visszaélés történt a munkavállalókkal szemben.
jún. 30
12:30
Szíriában elraboltak három német állampolgárt (ATV)
Szíriában elraboltak három német állampolgárt a Grünhelme humanitárius szervezet aktivistái közül - jelentette be Berlinben a szervezet alapítója.
jún. 30
12:48
Az ecuadori elnök szerint Snowden Moszkva kezében van (ATV)
Az ecuadori elnök, Rafael Correa azt is bejelentette, hogy megbüntetik Ecuador londoni konzulját, miután engedély nélkül állított ki menlevelet Edward Snowden-nek, a titkos adatmegfigyelés kiszivárogtatásával vádolt amerikainak.
jún. 30
13:06
Videofelvétel a szegedi postarablás elkövetőjéről (ATV)
Videofelvételt tett közzé a pénteki szegedi postarablás elkövetőjéről a rendőrség vasárnap a honlapján, a nyomravezetőnek félmillió forintos díjat ajánlottak fel.
jún. 30
13:24
Tizenhat kiemelt sportágat stafíroznak ki Orbánék (Alternatív Energia)
Elfogadta a kormány az egyes kiemelt sportágak sportfejlesztési elképzeléseinek és igényeinek támogatását, jelentette be a kormányszóvivő.
jún. 30
13:24
Észak-Korea újabb rakétaütegeket telepített a határra (ATV)
Észak-Korea újabb rakétaütegeket telepített Dél-Koreával közös határára, amelyekkel Szöulon túli célpontok is elérhetők - jelentette vasárnap a Yonhap hírügynökség egy név nélkül nyilatkozó kormányilletékesre hivatkozva.
jún. 30
13:26
Mégsem lesz színházigazgató Alföldi (Alternatív Energia)
Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó vezetője.
jún. 30
13:33
Alföldi Róbert egyelőre nem lesz színházigazgató (Infostart)
Nem lesz színházigazgató a közeljövőben Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház távozó vezetője.
jún. 30
13:42
Árvíz: a helyreállítás csaknem befejeződött (ATV)
A 95 érintett település közül már csupán négyben zajlanak az árvíz utáni helyreállítási munkálatok - közölte a katasztrófavédelem vasárnap a honlapján. A kitelepített 1570 emberből szombat estig 1559 térhetett vissza az otthonába, ami 99 százalékos arány.
jún. 30
13:51
Az árvíz utáni helyreállítás csaknem befejeződött (Infostart)
A 95 érintett település közül már csupán négyben zajlanak az árvíz utáni helyreállítási munkálatok - közölte a katasztrófavédelem vasárnap a honlapján. A kitelepített 1570 emberből szombat estig 1559 térhetett vissza az otthonába, ami 99 százalékos arány.
jún. 30
14:00
Pokolgép robbant Pakisztánban: 14 halott (ATV)
Autóba rejtett pokolgép robbant vasárnap a pakisztáni Pesavar városának egyik külső negyedében, amikor éppen egy félkatonai alakulat haladt arra. Az AP hírügynökség szerint legkevesebb 16 ember meghalt, az AFP szerint 14.
jún. 30
14:18
Véres viadalnak vetettek véget a terrorelhárítók (videó) (Alternatív Energia)
Tiltott állatviadal részvevőin ütöttek rajta a rendőrök szombaton hajnalban Verpelét külterületén, egy tanyán. Öt embert őrizetbe vettek.
jún. 30
14:18
Világbajnok átlövőt igazolt az MKB Veszprém (ATV)
Cristian Zeitz-el, a THW Kiel világbajnok jobb átlövőjével kötött három évre szóló megállapodást az MKB Veszprém férfi kézilabdacsapata, amelyhez legkésőbb jövő nyáron csatlakozhat a német játékos.

Keresés