A Vajdahunyad utcában akkor készült a fotó, amikor megérkeztek az első élelmiszer- és gyógyszerszállítmányok. A csoportképen katonák, civilek, fiúk, lányok és egészen fiatal gyerekek láthatók fegyverrel, köztük Varga János pomázi villanyszerelő. Ez a fénykép később sokakat bajba kevert, és több ember vesztét okozta.
A Békéscsabai Jókai Színház és a kiadásában megjelenő, elsősorban irodalmi folyóirat, a Bárka már számos más módon együttműködött az elmúlt években. Közös munkájuk eredményeként évekkel ezelőtt kortárs magyar évadot terveztek, majd drámaíró versenyeket bonyolítottak, egyfelvonásos-, illetve tematikus drámapályázatokat írtak ki.
Április 24-én lesz hetvenöt éves Barbra Streisand, a szórakoztatóipar állócsillaga, aki sikert aratott énekesnőként, színésznőként, rendezőként is, s azon kevesek egyike, akik a show-biznisz mind a négy nagy kitüntetését megkapták.
Senkit se tévesszen meg ez a rövid, ám velős leírás: rockoratorikus passió magyar nyelven. Nem Karinthy Frigyes humoros lexikonából való, hanem a Messiás.ma című produkció műfaji megjelölése, amelyben Händel leghíresebb oratóriumát, a Messiást korszerűsítik.
Olvasóinknak bizonyára nem kell bemutatni Pál Dániel Levente Az Úr nyolcadik kerülete című anekdotasorozatát, hiszen rovatunk hasábjain, majd később a hétvégi mellékletünkben eddig is rendszeresen betekinthettek a világnak ebbe a furcsa szegletébe.
Antall József a harmadik magyar köztársaság első miniszterelnöke volt, személyét és politikusi életművét két tényező teszi többé személyének és politikájának önértékénél. Az egyik a történelmi pillanat volt, a másik pedig gyógyíthatatlan betegsége, mely idő előtt elragadta, így pályafutása befejezetlen maradt, politikusi karrierje pedig hirtelen zá
Öt év után visszatér Magyarországra Chris Rea: a The Road to Hell és az Auberge című lemezeivel negyedszázada világhírűvé vált olasz származású brit zenész november 6-án lép fel a Papp László Budapest Sportarénában.
Személyiségfejlesztő módszerekről, a belső béke megtalálásáról és az emberi kapcsolatok jobbításáról szól a május 12-i "OK vagyok A mentális jólét show-ja" elnevezésű budapesti konferencia. A Belvárosi Színházban aznap 21 pszichológus, kineziológus, zenész, író, coach és blogger tart előadást.
Nem elég egy ilyen kis országban birtokolni a hatalmat: részt kell szerezni, és egyre nagyobb mértékben kell részt szerezni a világ hatalmi rendszeréből.
A 89-ben kikiáltott harmadik Magyar Köztársaság, illetve az azt követő Orbán-rezsim színre lépése óta még egyszer sem fordult elő, hogy bárhol nyilvánosan tiltakozzanak egy államfői látogatás előtt-ellen.
Robert Capa öt háborúból tudósító fotográfiáiból nyílt kiállítás Ljubljanában, a Cankarjev Domban. A Magnummal együttműködésben létrehozott, retrospektív tárlathoz a Ljubljanai Magyar Intézet különleges kezdeményezéssel csatlakozott: Magyar fotográfusok háborús képei 100 éve és ma címmel nyitottak kiállítást az épület kiállítótermében.
Életének 87. évében elhunyt Földes Anna újságíró, színikritikus, az Irodalmi Újság és a Nők Lapja egykori munkatársa, a Bálint György Újságíró Iskola volt igazgatója, tanára - közölte a család.
Életének 87. évében elhunyt Földes Anna újságíró, színikritikus, az Irodalmi Újság és a Nők Lapja egykori munkatársa, a Bálint György Újságíró Iskola volt igazgatója, tanára - közölte a család kedden az MTI-vel.
Vasárnap délután kezdődött el az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 2017-es kínai filmfesztivál. A megnyitón többek között Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Tuan Csie-long kínai nagykövet és Csang Hung-szen miniszterhelyettes mondott beszédet.
Könnyítéseket javasol a kulturális tárca az előadó-művészeti szervezetek vezetőválasztása terén – mondta el kedden Budapesten Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, aki kiemelte: továbbra sem lesznek meghívásos pályázatok.
Vajda Miklós Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító kedden reggel, hosszan tartó betegség után 85 éves korában elhunyt - közölte a család.
Vajda Miklós Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszttel kitüntetett, Déry Tibor- és Szépíró-díjas író, műfordító kedden reggel, hosszan tartó betegség után 85 éves korában elhunyt - közölte a család az MTI-vel.
A Lengyel Színház Shakespeare forever! című darabjával, az orosz Rimas Tuminas rendezésével, a Jevgenyij Anyeginnel és a marosvásárhelyi társulat Nyugalom című darabjával folytatódik a Madách Nemzetközi Színházi Fesztivál. A seregszemle második hetében a befogadó Nemzeti Színház műsoron szereplő darabjai is láthatók lesznek, az Eiffel-csarnokot ped
Ne tagadjuk, hogy imádjuk az olyan, rontott helyesírással megszövegezett könyveket, amelyek olvasása közben hízeleghetünk magunknak azzal, mennyire helyesen tudunk mi írni, és közben látjuk, hogy a humor forrása bizony jelentős részben éppen ez az öröm és rácsodálkozás.
Az Alien-rajongók már jó ideje készülnek, hiszen hamarosan mozikba kerül a sorozat minden eddiginél rémisztőbbnek ígérkező új része, az Alien: Covenant (hazai bemutató: május 18.), amelyet Ridley Scott rendezett. Ám előtte április 26-án, szerdán lesz a Nemzetközi Alien Nap!
Ritka vendég szlovák sorozat a hazai képernyőn, pedig a történeteket, emberi sorsokat és mentalitást tekintve sokkal közelebb állnak hozzánk, mint a dél-amerikai teleregények vagy akár a török sorozatok. Kellemes meglepetés A múlt árnyékában című széria, amely hétköznaponként a Duna tévén látható.
Faye Dunaway azt hitte az Oscar-gálán, hogy Warren Beatty csak viccel vele, amikor átadta neki a borítékot. A színésznő a februári Oscar-gálán történt borítékcserével kapcsolatban az NBC televízióban szólalt meg.
Miyavi szombaton lép föl az A38 Hajón. A 34 éves Isihara Takamasza 15 éve alkot szólóban, ennek örömére idén megjelentetett egy válogatásalbumot, de a koncerten hallhatjuk majd a tavalyi lemez, a Fire bird nótáit is.
Nem lesz lehetőség meghívásos pályázatra a színházigazgatói kinevezések esetében, mivel a kormány nem támogatta a javaslatot – mondta Hoppál Péter. A kultúráért felelős államtitkár ugyanakkor több törvénymódosítási tervezetről számolt be, amelyek hamarosan az Országgyűlés elé kerülnek.
A világ egyik legnagyobb képzőművészeti seregszemléjén, az immár 57. Velencei Képzőművészeti Biennálén magyar művészek is bemutatkoznak. Évtizedek óta először kerültek magyar alkotások is a főkurátori válogatásba: Hajas Tibor és Csörgő Attila munkái meghívást kaptak a november 26-ig nyitva tartó seregszemle Viva Arte Viva című központi kiállítására
A hegedűs bevette Kínát: teltházas koncertekkel népszerűsítette a magyar zenei kultúrát koncertkörútján, és még az Újévi Koncertjét is közvetíti a kínai állami televízió.
Milyen a jó portré? Amely a láthatót, vagyis a fizimiska valóságát közli? Netán az, amely érzékeltetni engedi a bensőt, vagyis az arc mögöttit, a személy megvívott harcait? Amely nem ábrázol, hanem sejtetni engedi a szemmel láthatón túli gazdagságot?
A 2013-ban Vági Bence rendező-koreográfus által alapított Recirquel Magyarország első újcirkusz-társulata, amely nemcsak itthon, hanem világszerte is hamar hírnevet szerzett. Egy-egy új bemutatójukat felfokozott várakozás előzi meg, folyamatosan műsoron tartott régebbi produkcióikat pedig újra és újra telt házzal játsszák külföldön is és itthon is,
Hetvenhárom évesen elhunyt Jonathan Demme Oscar-díjas amerikai filmrendező, olyan művek alkotója, mint A bárányok hallgatnak, a Philadelphia vagy A mandzsúriai jelölt. Szóvivőjének közlése szerint a nyelőcsőrákban szenvedő filmes szerda reggel halt meg New Yorkban, családja körében.
Július 16-án indul az Isonzó expressz emlékvonat, amely a caporettói áttörés 100. évfordulójáról, az I. világháború tizenkettedik isonzói csatáját lezáró hadműveletéről emlékezik meg. Idén az Isonzó expressz fővédnöke Kövér László, az Országgyűlés elnöke és Milan Brglez, a szlovén nemzetgyűlés elnöke, akik az utazás első napján a magyar–szlovén hat