2022. január 5. szerda

jan. 5
13:24
Antiszemita koboldábrázolással vádolják Rowlingot a Harry Potter-filmek miatt (Könyves Magazin)
A Harry Potter világában megjelenő koboldok ábrázolását már korábban is kritizálták azzal, hogy antiszemita zsidósztereotípiákat testesít meg. Ezzel szemben áll az a tény, hogy Rowling rendszeresen kiáll a zsidók mellett és az antiszemitizmus ellen. Az ellentmondásos helyzet megértéséhez valószínűleg a középkorig vissza kell tekintenünk.
jan. 5
15:00
Elena Ferrante megmutatja a pszichodrámát az anyaságban (Könyves Magazin)
Maggie Gyllenhaal nagy álma valósult meg azzal, hogy filmet rendezhetett az általa feminista hősnek tartott Elena Ferrante Nő a sötétben című regényéből. A film december végén debütált a Netflixen Az elveszett lány címmel, a rajongásból pedig a nézők egyértelműen jól jönnek ki: Gyllenhaal rendezői debütálása ugyanis egy lassan csordogáló, de feszül
jan. 5
17:06
Vay Blanka: Meg kell keresni a kis játéktereket, mert nagyon sok megnyerhető szabadság van bennük (Könyves Magazin)
A 2021-es őszi Margón Karafiáth Orsolya beszélgetett Vay Blankával a frissen megjelent Saját ketrec című könyvéről, a bemutatón részt vett még Gaborják Ádám, a kötet szerkesztője, valamint Bolba Márta evangélikus lelkész is. (Vay Blankával mi is interjúztunk, a Saját ketrec a top50-es listánkra is felkerült, Itt pedig bele is olvashatsz.) A margós

2022. január 6. csütörtök

jan. 6
0:12
Látványos felvételen a Dubaji Világkiállítás magyar pavilonja (Infostart)
70 ember dolgozott a bemutatóhelyen, amelybe most bárki bekukkanthat.
jan. 6
0:16
Görögország meg fogja az istennő lábát kapni (Infostart)
Olaszország visszaadja Görögországnak az athéni Akropoliszon álló Pallasz Athéné-templomot, a Parthenónt díszítő fríz egy darabját, egy istennőlábat, amelyet jelenleg Szicíliában, a palermói Antonio Salinas Régészeti Múzeumban őriznek.
jan. 6
8:00
Tíz cím, amit még elolvashatsz a 2022-es premier előtt! (Könyves Magazin)
Tavaly év végén már összegyűjtöttük, milyen adaptációkat várunk 2022-ben, szerencsére a kínálat sokkal szélesebb, így most további tíz címet hoztunk, amelyek bemutatója az idei évben esedékes.
jan. 6
8:42
Hogyan jutott a csúcsra Rotschild Klára, a vörös divatdiktátor? (Könyves Magazin)
Hogyan jutott a csúcsra Rotschild Klára, a vörös divatdiktátor?
jan. 6
9:24
Nézd meg a Sirokai-kötet után készült díjnyertes stop-motiont! (Könyves Magazin)
Nézd meg a Sirokai-kötet után készült díjnyertes stop-motiont!
jan. 6
10:12
Irodalmi kéziratok sorozatos lopásával vádolnak egy most letartóztatott férfit (Könyves Magazin)
Több éve húzódó rejtélyes bűnügy végére tett pontot az amerikai rendőrség, amikor szerdán a New York-i reptéren letartóztatta a 29 éves Filippo Bernardinit, aki kéziratokat csalt ki népszerű és kevésbé ismert szerzőktől.
jan. 6
10:24
Retteghetnek az unokázós csalók – Megnéztük Az unokát (SzMo)
A Mindenkiért Oscar-díjat nyert Deák Kristóf első mozifilmjében egy nyugdíjasokra leselkedő rém üti fel a fejét, avagy ilyen egy magyar bosszúdráma.
jan. 6
10:42
Könyv is készült a Platon Karataev új lemezéhez (Könyves Magazin)
A Partért kiáltó című kötet Balla Gergely szövegeit tartalmazza, melyeket a Platon Karataev zenekar dalaihoz készített: az azonos című, és szintén január végén bemutatásra kerülő új lemezének dalszövegeit.
jan. 6
11:06
Ellis Island története rajzolódik ki Gaëlle Josse díjnyertes könyvéből (Könyves Magazin)
A francia Gaëlle Josse az őszi Margón mesélt díjnyertes az Ellis Island utolsó őre című regényéről. A beszélgetés most francia nyelven visszahallgatható.
jan. 6
11:06
Látványos showműsor nyitja meg a férfi kézilabda Eb-t (SzMo)
Az összecsapást nagy érdeklődés övezi, a mérkőzést előreláthatólag telt ház előtt rendezik meg.
jan. 6
11:42
Nosztalgiázós lett a Harry Potter-különkiadás, de sok kulisszatitkot megtudunk belőle (Könyves Magazin)
„Titokzatos dolog az idő” – mondja Albus Dumbledore a Harry Potter és az azkabani fogolyban. Stílszerűen ezzel az idézettel kezdődik a Visszatérés Roxfortba, amely az első Harry Potter-film bemutatásának huszadik évfordulójára készült, és amely január 1-je óta nálunk is elérhető az Hbo Go-n. A különleges Harry Potter-különkiadás valódi időutazás, a
jan. 6
13:00
Bejelentették: elhalasztják az idei Grammy-díj-átadó gálát (Blikk)
A szervezők remélték, hogy az elmaradt tavalyi esemény után idén visszatérhetnek a gála szokásos formájához egy nagyobb közönség előtt.
jan. 6
13:42
Csupán 16 éves volt az Artic Monkeys alapításakor: születésnapot ünnepel a zenekar frontembere (Blikk)
36. születésnapját ünnepli a mai napon Alex Turner, az Arctic Monkeys frontembere.
jan. 6
14:12
Joós Andrea: Akkor vagyok jó tanár, ha önazonos vagyok emberként (Könyves Magazin)
A Delonghival közös új podcastsorozatunkban olyan nőkkel beszélgetünk, akik úttörők, illetve példaképek lettek a saját szakmájukban. A Túl a plafonon podcast sorozatindító beszélgetésének vendége Joós Andrea tanár, tudománykommunikációs szakember volt, most pontokba szedtük, miről is esett szó a beszélgetésben, amit természetesen meg is hallgathats
jan. 6
14:24
Elmarad a Grammy-gála (Infostart)
Az ok természetesen a koronavírus omikron variánsának gyors terjedése.
jan. 6
16:00
Jon Stewart csak viccelt azzal, hogy antiszemita a Harry Potter koboldábrázolása (Könyves Magazin)
Jon Stewart csak viccelt azzal, hogy antiszemita a Harry Potter koboldábrázolása
jan. 6
16:06
Németh Róbert: Elhagyni az inerciarendszert (Könyves Magazin)
Németh Róbert: Elhagyni az inerciarendszert

2022. január 7. péntek

jan. 7
0:12
Elhunyt Peter Bogdanovich (Infostart)
A Papírhold, a Mi van, doki? és Az utolsó mozielőadás rendezőjét 82 éves korában érte a halál Los Angelesben.
jan. 7
8:18
Az olvasásra kötelezett fiatal nenonáci jobban szereti Shakespeare-t Austennél (Könyves Magazin)
Egy brit bíróság ősszel úgy döntött, hogy nem börtönbe küld egy szélsőséges nézeteket valló fiatalt, helyette inkább arra kötelezte, hogy olvasson. Ben Johnnak a napokban kellett számot adnia arról, hogy is halad.
jan. 7
9:12
Kommunista nézetei miatt Neruda majdnem nem kapta meg a Nobel-díjat (Könyves Magazin)
Kommunista nézetei miatt Neruda majdnem nem kapta meg a Nobel-díjat
jan. 7
11:00
Mit keres Yeats Az elveszett lányban? (Könyves Magazin)
Maggie Gyllenhaal rendezői bemutatkozása, a Ferrante-regényt feldolgozó Az elveszett lány tele van olyan kis irodalmi utalásokkal, amelyek elsőre nem is biztos, hogy azonnal megragadják a nézők figyelmét.
jan. 7
11:54
Film készült a magyar szinkronról, itt az előzetese (Könyves Magazin)
Film készült a magyar szinkronról, itt az előzetese
jan. 7
12:18
„Megtanultam nem félni saját magamtól, mint erős nőtől” – íme Solére első EP-je (SzMo)
„Érzelmileg talán az egyik legbonyolultabb évemen vagyok túl. A fentek és a lentek szélsőséges váltakozását próbáltam megjeleníteni az albumon, mindezt szerelmi témába csomagolva” – meséli az énekesnő új dalairól.
jan. 7
12:42
Benedict Cumberbatch annyira ellenszenves új filmjében, hogy az már díjat érdemel (Könyves Magazin)
Ez egy western. Na, nem az a fegyverrántós fajta, itt megszelídült már annyira a vadnyugat, hogy civilizálatlan sötétsége legfeljebb csak a fejekben él. Ahogy Bronco Harry mondaná, az igazi férfi lóra, és nem puskavégre termett. E történet főhőse, Phil egy végét járó korszak utolsó renitens képviselője. Amikor nem az volt a fontos, hogy ki vagy, ha
jan. 7
13:36
Megvan, pontosan hol épülhet fel az új Természettudományi Múzeum (Demokrata)
A debreceni Nagyerdőben, egy sportpálya helyén épülhet fel az új Természettudományi Múzeum – közölte a polgármester.
jan. 7
14:06
Megvannak a Magyar Zene Háza első koncertjei (Infostart)
Az első előadások ingyenesek lesznek.
jan. 7
14:12
Az Amanda Gormant fordító roma fiatalokról közölt riportot az amerikai rádió (Könyves Magazin)
A Van Helyed Alapítvány roma növendékei fordítják magyarra Amanda Gorman verseskötetét. Erről most az amerikai közszolgálati rádió, az Npr közölt egy riportot, amelyben megszólal mások mellett több fordító és a mentoruk, Bódis Kriszta is.
jan. 7
14:30
Évezredek dallamai (Demokrata)
Aranyló lombok, átlátszó üvegfalak, fénykutak és csodás akusztika: a Magyar Zene Háza izgalmas kiállítással és programokkal nyitja meg kapuit.
jan. 7
14:36
Vonnák Dianát érdekelte, mit lehet kezdeni a hatalmas hullámzó történeti pillanatokkal (Könyves Magazin)
Az őszi Margóra időzítve jelent meg Vonnák Diána első novelláskötete (Látlak), a szerzővel Tompa Andrea beszélgetett. Utóbbit most teljes terjedelmében vissza lehet hallgatni, mi pedig pontokba szedtünk néhány érdekes megállapítást. (Korábbi beszámolónkat Itt olvashatjátok).
jan. 7
17:18
Mit esznek a százévesek? – Dan Buettner: A hosszú élet ízei (SzMo)
A könyvben a világon a legtöbb száz év felettivel büszkélkedő tájegységek konyháit megismerve indulhatunk el az egészségesebb és tudatosabb táplálkozás, valamint a hosszú, betegségmentes élet irányába.
jan. 7
17:36
Óriási rekordot döntött a Ne nézz fel!, Leonardo Dicaprio és Jennifer Lawrence új filmje a Netflixen (SzMo)
Még sosem néztek egy hét alatt annyian egy filmet, mint ezt.
jan. 7
18:00
Új klip: Szívmelengető dallal indítja az évet Berkes Olivér és Béci (SzMo)
Érzelmekben gazdag klippel érkezett az újdonság, amiben egy anya és fiú kapcsolatát láthatjuk. Meglepetésként pedig a két előadó édesanyja is megjelenik az Édesanyám című dal videójában.
jan. 7
18:12
Objektív szubjektív – Wei Xiang képei a Foton Galériában (Demokrata)
Wei Xiang fotográfiai festészete miközben megőrzi a fotó dokumentum értékét, mégiscsak egy szubjektív valóságot tár elénk.
jan. 7
18:30
Meghalt az Oscar-díjas Sidney Poitier (SzMo)
A színészlegenda 94 éves volt.

2022. január 8. szombat

jan. 8
9:06
80 éves lenne Stephen Hawking, aki szerint a túlnépesedés és az energiafogyasztás véget vet a földi létnek (Könyves Magazin)
Nyolcvan éve, 1942. január 8-án született Stephen Hawking angol elméleti fizikus, matematikus, korunk egyik legnagyobb elméje. Az Mtva Sajtóarchívumának portréja segítségével emlékezünk rá, ráadásként pedig a könyveiből is ajánlunk.
jan. 8
11:42
A túlélésért küzdenek a vidéki klubok a kötelező védettségi igazolvány bevezetése óta (SzMo)
A koncertek átlagos nézőszáma a járvány előtti szint felére-harmadára esett vissza. Pályázati támogatások nélkül a többség lehúzhatná a rolót, de így is van, akinek be kellett zárnia.
jan. 8
14:12
Itt vannak a Magyar Zene Háza induló koncertprogramjai, hamarosan jegyeket is lehet vásárolni (SzMo)
A Ház működésének három pillére a kiállítások, a zenei programok és a zenepedagógia lesznek. De a legkülönbözőbb zenei műfajok, stílusok, különleges produkciók és együttműködések is otthonra találnak majd itt.
jan. 8
14:36
Újévi csobbanás Tiszafüreden (Demokrata)
.
jan. 8
16:36
Büszke volt, dühös, de megbocsátó - Sidney Poitier emlékére (SzMo)
Utat tört a sztereotípiák nélküli afro-amerikai filmszínészetnek.
jan. 8
19:12
Így még sosem hallhatta Anne Frank történetét: a féltestvére emlékezik rá (Blikk)
Anne Frank és Eva Schloss nem mindennapi élete rajzolódik ki abból a dokumentumfilmből, melyet vasárnap este (21.10) tűz műsorára a Spektrum. A lányok családjukkal együtt Hollandiába menekültek a második világháború elől, itt ismerkedtek meg és kötöttek egy szempillantás alatt barátságot.

2022. január 9. vasárnap

jan. 9
0:12
Babarczy Eszter: Egy telefonbeszélgetés (Könyves Magazin)
Babarczy Eszter A mérgezett nő című elbeszéléskötetével a legjobb három között végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Mi ketten - rasszista történet című tárcasorozata egy évig olvasható a Könyves Magazinon. (A sorozat eddigi részei Itt olvashatók.)
jan. 9
8:00
A gyulai iskoláról (Demokrata)
Több mint ötven éve működik a Gyulai Nyári Művésztelep. A művészcsoport történetéről és jelenéről végre egy nagyszabású kiadvány is megjelent.
jan. 9
13:30
Vivát, Benyovszky! A malgasok magyar királya (Blikk)
Ki volt Benyovszky Móric? Kalandor vagy rettenthetetlen felfedező? Szélhámos vagy szabadsághős? Önpusztító fantaszta, vagy kiváló diplomata? Nehéz rá választ adni. Személye máig megosztja a közvéleményt és a történelemtudósokat, kutatókat. A világhírű utazó kalandokban bővelkedő életéről a hetvenes évek közepén csehszlovák és magyar tévések forgatt
jan. 9
14:00
Az elveszett lány - Dakota Johnson szenved az anyaszerepben, és nincs ezzel egyedül (SzMo)
A felelősség terhe és az emlékek súlya alatt Olivia Colman is összeroppan Az elveszett lányban.
jan. 9
15:24
Elhunyt az Oscar-díjas dalszerző (Demokrata)
Elhunyt 93 éves korában Los Angelesben Marilyn Bergman dalszerző.
jan. 9
17:30
Elhunyt az Oscar-díjas Marilyn Bergman (Infostart)
Férjével Frank Sinatra, Barbra Streisand, Aretha Franklin és Michael Jackson számára is írt dalokat.
jan. 9
21:00
Fürdött a csillogásban, plakátokon hirdették a nevét az amerikaiak – 124 éve született a némafilmek legnagyobb magyar sztárja (Blikk)
Kovácsmester és színésznő gyermekeként látott napvilágot, majd az 1930-as évek egyik leghíresebb némafilmsztárjává nőtte ki magát Bánky Vilma.

Keresés