2022. január 29. szombat

jan. 29
10:30
Jávor Pál 120 éve született (Demokrata)
A legenda szerint, ahogy a filmvásznon és életében is gyakran tette, utoljára még a kórházban muzsikus cigányokkal mulatott.
jan. 29
11:06
Világsztárok budapesti fellépései a Covid árnyékában: felemás a kép (Infostart)
A koronavírus-járvány nem kedvez a turnézó sztároknak, már többeknek le kellett mondaniuk fellépésüket, de mi lesz azon koncertekkel, amikre Budapesten kerülne sor?
jan. 29
12:36
Olyan feszült az Ozark záróévadja, hogy nehéz utána elaludni (SzMo)
Kritika az egyik legjobban futó Netflix-sorozat befejező szezonjának első feléről.
jan. 29
12:48
Születésnapi Hobo-koncert a Sportarénában (Demokrata)
Földes László élete olyan pillanataiba enged bepillantást, amelyek eddig nem voltak ismertek.
jan. 29
18:30
Mitől olyan izgalmas még ma is Jane Austen? (Könyves Magazin)
Kosztümös love storyk, romantikus lányregények, netán kortárs társadalomkritikák vagy finom humorral megfestett korrajzok – Jane Austen regényeire valamennyi állítás igaz, attól függően, miként olvassuk és miért olvassuk történeteit. Az életművet feldolgozó Az Austen-projekt utolsó adásában összegeztük, mi mire jutottunk vele kapcsolatban.

2022. január 30. vasárnap

jan. 30
6:42
Mindenki láthatja, ahogy az 57 éves német festő 360 négyzetméteres képén dolgozik (Infostart)
Hatalmas, 360 négyzetméteres festményen dolgozik Peter Lindenberg német képzőművész Berlinben.
jan. 30
7:30
Erdélyi boszorkányok, tündérek, garabonciások (Demokrata)
Az archaikus hiedelemvilág eltűnőben van, számos témakör merül feledésbe.
jan. 30
8:36
Babarczy Eszter: Baleset (500 ezer Ft) (Könyves Magazin)
Babarczy Eszter A mérgezett nő című elbeszéléskötetével a legjobb három között végzett 2020-ban a legjobb elsőkötetesnek járó Margó-díjért folyó versenyben. Mi ketten - rasszista történet című tárcasorozata egy évig olvasható a Könyves Magazinon. (A sorozat eddigi részei Itt olvashatók.)
jan. 30
11:12
Idén 125 éves a tárogató (Demokrata)
Szeretné ezt a hungarikumnak tekintett hangszert koncertekkel, illetve iskolai előadásokkal népszerűsíteni Erdő Zoltán tárogató művész.
jan. 30
16:42
Kiderült a csupasz igazság II. Erzsébet királynő viaszszobráról (Infostart)
Spórolni akartak, a kalap alatt kopaszon hagyták.
jan. 30
17:12
Valós képet kaptunk a magyar gróflegendáról (Infostart)
Új kutatási eredménnyel gazdagodott a Benyovszky Móricról alkotott kép. Emellett megjelent egy sorszámozott, latin-magyar-angol nyelvű, díszkiadású könyvritkaság Benyovszky Móric grófi címeres levele Mária Terézia királynő - 1778 címmel. A Benyovszky Nemzeti Emlékbizottság vezetőjével beszélgettünk.
jan. 30
18:00
Szőke Gábor Miklós: Ennyi elismerést és kritikát még nem kaptam egyszerre (Demokrata)
Monumentális szobraival már az elmúlt évtizedben komoly hírnevet szerzett. A 2021-es esztendő életének egyik legkiemelkedőbb éve volt. Szőke Gábor Miklós szobrászművésszel beszélgettünk.
jan. 30
19:36
Elhunyt Benedek György (Demokrata)
Elhunyt Benedek György festő- és szobrászművész, az MMA rendes tagja.
jan. 30
20:24
A függöny másik oldalán (Demokrata)
Mire jó az utcafény? Miben különleges a táncszínház színpada? Mi a kinetográfia? E kérdésekre is választ kaphattak a látogatók a Táncszínház rejtett tereiben.

2022. január 31. hétfő

jan. 31
7:48
Februártól foroghat A Szolgálólány meséje új évada (Könyves Magazin)
Februártól foroghat A Szolgálólány meséje új évada
jan. 31
8:12
Teret neveznek el Budán Solt Ottiliáról (Könyves Magazin)
Február 1-jén ünnepélyes keretek között avatják fel Budán a Solt Ottilia tér utcanévtábláit.
jan. 31
8:48
Mit tanítanak nekünk az ősi kultúrák a gyereknevelésről? (Könyves Magazin)
Azokban a közösségekben, amelyek ma is őrzik ősi életformájukat, a gyerekekből kiegyensúlyozott felnőttek lesznek. Mit tanulhatunk ezektől a hagyományőrző kultúráktól? Michaeleen Doucleff új könyvében elmeséli. Mutatunk egy részletet a Hogyan neveljünk önálló és kedves felnőtteket? című kötetből.
jan. 31
9:36
Könyvesblokk: A rémes rendrakástól a skót tündérmesékig (Könyves Magazin)
Hétfői Könyvesblokkunkba ezúttal a friss gyerekkönyvek közül válogattunk: van köztük rendrakós, titkos barátokról szóló, és olyan is, amely a skót meséket mutatja be.
jan. 31
10:24
Igazat adtak a grúz sakkmesternőnek A vezércsel ügyében (Könyves Magazin)
A bíróság helyt adott Nona Gaprindasvili grúz női sakkvilágbajnok keresetének, aki azt kifogásolta, hogy rossz hírben tüntették fel őt A vezércselben.
jan. 31
12:00
A tilalom a bestseller-lista élére repítette a Maust (Könyves Magazin)
A tilalom a bestseller-lista élére repítette a Maust
jan. 31
13:12
Hercule Poirot februártól a Níluson nyomoz (Könyves Magazin)
Február 17-től vetítik a magyar mozik a Halál a Níluson című Agatha Christie-klasszikusból forgatott krimit, aminek megérkezett az új előzetese.
jan. 31
13:30
Meghalt a Francia Akadémia legidősebb tagja, a 103 éves René de Obaldia (Könyves Magazin)
Hatra nőtt a megüresedett helyek száma a negyven tagú Francia Akadémiában, miután 103 évesen elhunyt René de Obaldia író, költő és drámaíró, a "halhatatlanok" legidősebb tagja.
jan. 31
13:42
Elhunyt Büky Dorottya (Könyves Magazin)
Életének 61. évében elhunyt Büky Dorottya volt Szdsz-es országgyűlési képviselő, kommunikációs tanácsadó - közölte a Feldmar Intézet a Facebook-oldalán.
jan. 31
14:06
A női barátságokat az évek száma és az évtizedes titkok is felemészthetik (Könyves Magazin)
A borító a türkiz vízbe csobbanó piros fürdőruhás nővel egy könnyed nyári történetet ígér. Charlotte Wood Hétvégéjében viszont minden másként van. Az igaz, hogy egy szemlátomást könnyű kézzel megírt, erősen behatárolt időkeretben játszódó sztorival van dolgunk (és még meleg is van, bár épp karácsonyt ünnepelnek a déli féltekén), viszont olyan hétkö
jan. 31
15:00
Az olvasók országa: kerülj képbe a választások előtt! (Könyves Magazin)
Képzeljünk el egy olvasót, aki komolyan veszi, hogy a választás nemcsak hatalmi játszma, hanem valódi kérdések mentén kell válaszokat adni a mindenkit érintő kérdésekre. Képzeljünk el egy tematikus sorozatot, ami a könyvek segítségével igyekszik körbejárni a legaktuálisabb kérdéseket.
jan. 31
15:30
A Hotel Margaret az Ötvös Csöpi-filmek és a Linda „hagyományait” idézi (SzMo)
Habkönnyű, humoros szappanopera, remek színészi alakításokkal, és bár „krimi”, a körmét senki nem fogja lerágni
jan. 31
16:12
„Mint egy katartikus befelé robbanás” – Platon Karataev-interjú (SzMo)
Néhány év alatt lettek az egyik legnépszerűbb magyar zenekar, pedig közel sem popzenét játszanak, inkább egzisztenciális kérdéseket feszegetnek dalaikban. Új lemezük megjelenése alkalmából beszélgettünk velük.
jan. 31
16:36
Elhunyt Babarczy László (Infostart)
Hosszú betegség után, nyolcvanéves korában meghalt a Kossuth- és Jászai Mari-díjas magyar színházrendező, színigazgató.
jan. 31
16:48
Meghalt Babarczy László színházrendező (SzMo)
Hosszú betegség után, 80 évesen hunyt el a kaposvári színház egykori legendás rendezője és igazgatója.
jan. 31
18:00
Elhunyt Babarczy László színházrendező, színigazgató (Demokrata)
A rendezőt hosszú betegség után hétfőn hajnalban érte a halál.

Keresés