2022. február 21. hétfő

febr. 21
15:00
A Neuromancer cyberpunk víziója már a valóságunk része (Könyves Magazin)
“A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején” - indul a Neuromancer, ami William Gibson Sprawl-trilógiájának első köteteként erőteljesen formálta a (pop)kultúránkat (a trilógiába itt beleolvashatsz). A Neuromancer honosította meg a ‘kibertér’ kifejezést, és belőle táplálkozott a Wachowski testvérek Mátrixa,
febr. 21
16:54
Kézzelfoghatóvá válnak a festmények – Új kiállítás a Fekete házban (SzMo)
A képekhez olyan tekerhető, forgatható, húzogatható makettek készültek, melyeket a látogatók kipróbálhatnak.
febr. 21
17:48
Régészeti és filmművészeti kérdésekről tárgyalt Kásler Miklós Belgrádban (Demokrata)
Áttekintették az elmúlt évek együttműködéseit, valamint a jövőre vonatkozó közös terveket.

2022. február 22. kedd

febr. 22
0:12
Geskó Judit: a hitelesség és a kapcsolatrendszer segít egy nagy kiállítás összeállításában (Infostart)
A járványhelyzet miatt át kellett szervezni a Cezanne-tól Malevicsig című tárlatot a Szépművészeti Múzeumban, de így is nagy siker volt, csaknem százezren látták – mondta az Inforádió Aréna című műsorában Geskó Judit művészettörténész, muzeológus.
febr. 22
0:12
Eladósorba került a rejtélyes festmény: kiderül-e valaha is a Csontváry-kép évszázados titka? (Blikk)
Évtizedek óta próbálják megfejteni, ki szerepelhet Csontváry Kosztka Tivadar Pirosruhás gyermek című festményén. Egyértelmű magyarázata ugyan nincs a szakembereknek, de többen úgy sejtik, a festőóriás testvéréhez lehet köze a képnek.
febr. 22
0:16
Újabb eladó Csontváry-festményt mutat be a Virág Judit Galéria (Infostart)
Az előzőleg meghirdetett Csontváry-kép, a Titokzatos sziget - magyar aukciós rekordot döntve - csaknem fél milliárd forintot ért a vásárlónak. Most az a kép kerül sorra, amely a a művész 2009-es monográfiájának címlapján is szerepel.
febr. 22
8:48
Donyeckből hosszú katonai hadoszlop indult az ukrán frontvonal felé (Könyves Magazin)
Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este videóüzenetben jelentette be az önkényesen kikiáltott Donyecki és Luhanszki Népköztársaságok Moszkva általi elismerését, írja az Mti. Putyin az orosz fegyveres erőket felhatalmazta, hogy "biztosítsák a békefenntartást" a Moszkva által Ukrajnától függetlennek elismert területeken. Könyvek hírek mellé.
febr. 22
8:50
Amerikai őslakos teremtésmítosszal érkezik Gauder Áron új animációs filmje (Könyves Magazin)
Félidejéhez érkezett Gauder Áron Minden a rokonom című alkotásának a gyártása, a magyar animációs film várhatóan jövő év elején kerül a mozikba, írja az Mti.
febr. 22
8:52
Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja újra egyben (Könyves Magazin)
Jimi Hendrix kettétépett dalszöveglapja újra egyben
febr. 22
8:54
Jane Austen tűket használt a kézirata szerkesztéséhez (Könyves Magazin)
Hogyan javítsd át a szöveget, ha nem maradt semmi hely a lapon? Jane Austen befejezetlen regénye, a The Watsons kézirata megmutatja nekünk, hogyan lehetett régen átlathatóan átdolgozni egy írást.
febr. 22
9:48
Egy Krakkó melletti kocsmában kezd nyomozásba a mester (Könyves Magazin)
Egy Krakkó melletti kocsmában kezd nyomozásba a mester
febr. 22
10:00
Britney Spears sokmillió dollárért ír életrajzi kötetet (Infostart)
Az amerikai popsztár 15 millió dolláros (4,7 milliárd forint) üzletről állapodott meg a Simon and Schuster könyvkiadóval.
febr. 22
10:00
Grecsó Krisztián háromrészes videóban mesélt új kötetéről (Könyves Magazin)
Grecsó Krisztián háromrészes videóban mesélt új kötetéről
febr. 22
10:18
Váláskor nemcsak anyagilag, hanem érzelmileg is ki lehet semmizni a másikat (Könyves Magazin)
Kalapos Éva Veronika legújabb regénye, az Ezek voltak az apák egy válás története két idősíkon elmesélve. A szempontok, amelyeket megismerünk, kivételesen nem a férfi-nő viszonyról szólnak elsősorban, hanem egy apa-lánya kapcsolatról, amelyet visszafordíthatatlanul megtör a család széthullása. A szereplők életét ebben a történetben a tehetetlenség
febr. 22
10:48
Hatalmas sztárokat jelentett be a Sziget (Infostart)
Justin Bieber, Calvin Harris és a Tame Impala is érkezik a nyáron.
febr. 22
11:12
Justin Bieber és Calvin Harris is jön a Szigetre - újabb fellépőket jelentettek be (SzMo)
A fesztivál két év kihagyás után ismét igazi világsztárokkal tér vissza augusztus 10-15 között.
febr. 22
15:42
Kisvasút és Trianon – ilyen Magyarország egy lengyel újságíró szemével (Könyves Magazin)
A Via Carpatia egy közlekedési folyosó: egy tervezett nemzetközi autópálya, ami Litvániától Görögországig hét országot fűz össze a kelet-közép-európai régióban. És ugyanez lett a lengyel Ziemowit Szczerek író, újságíró könyvének címe is, aki a lengyeleknek írt Magyarországról, és a múltbéli eseményekkel és örökséggel is bőven kiegészítve magyarázta
febr. 22
16:30
Oscar 2022: Így kínoz mesterien a pszichopata? - A kutya karmai közt (SzMo)
Az idei év egyik meglepetésfilmjében Benedict Cumberbatch brutális figura. A sebek a múltban gyökereznek.
febr. 22
17:18
Nagy bejelentéssel és egy formabontó hiánycikkel állt elő a Vasovski Live (SzMo)
Mivel elenyésző számban találni magyar nyelven írt, crossover house zenét, ezért megírtuk ezt a felvételt - árulta el Vasovski Norbi, hogyan született meg a Kellettél című dal.
febr. 22
20:18
Protest album (Demokrata)
Neil Young: Barn – Magneoton/Warner, 2021
febr. 22
20:24
Összefutó szálak (Demokrata)
Az utolsó szerelmes levél – kanadai romantikus dráma, Netflix

2022. február 23. szerda

febr. 23
0:12
Sztárban sztár: Rácz Gergő kifakadt Orosvai Reni kiesése miatt (Blikk)
A Sztárban Sztártól vasárnap Orosvai Reni búcsúzott, ám a kiesése nem maradt szó nélkül, a zenésztársa kiáll mellette.
febr. 23
0:16
Magyarázkodik a Tinder-csaló, mindent tagad amit róla állítanak (Blikk)
A Netflix legújabb, igaz történeten alapuló dokumentumfilmje által ismertté vált férfi tagadja, hogy szélhámos lenne, ő csak találkozni akart pár lánnyal.
febr. 23
8:30
Dániel András könyvét ajánlja az Ibby (Könyves Magazin)
A Gyermekkönyvek Nemzetközi Tanácsa (Ibby) közzétette a Hans Christian Andersen-díjra jelöltek rövidlistáját, emellett húsz olyan könyvet ajánlott, amelyeket érdemes lenne a gyerekeknek világszerte olvasniuk. Köztük van A nyúlformájú kutya is. Fotó: Valuska Gábor
febr. 23
8:36
Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Nyáry Krisztián (Könyves Magazin)
Az olvasók országa című sorozatunkban a választások előtt könyvek segítségével igyekszünk válaszokat találni az aktuális hazai közéleti kérdésekre. Érdekel minket az is, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottu
febr. 23
8:38
Negyven év után került elő egy 17. századi ellopott falkárpit darabja Spanyolországban (Könyves Magazin)
A falikárpitot az Erik, a belga néven közismert műkincstolvaj lopta el egy észak-spanyolországi település egyik templomából. Könyvek hírek mellé.
febr. 23
8:54
Gyász: elhunyt a garázsrock legendás alakja, Mark Lanegan (Blikk)
Kedden az otthonában elhunyt Mark Lanegan, a Screaming Trees énekese.
febr. 23
10:18
Határok Kiss Tibor Noéval és Máté Gáborral (Könyves Magazin)
Határok címen sorozatot indított a Könyves Magazin a Hadikban. A havonta jelentkező beszélgetőműsor azokat a vékony mezsgyéket járta körbe, amelyek reményeink szerint a kultúra legizgalmasabb területei. Sorozatunkban írókat, filmeseket, színházi embereket ültettünk egy asztalhoz. Test- és énhatárokról, valóság és fikció területeiről beszélgettünk.
febr. 23
10:36
Versterápia: „ima fény ünnep lengj béke” (Könyves Magazin)
A mai Versterápiában Weöres Sándor Dob és tánc című versét ajánljuk.
febr. 23
11:36
Elhunyt Lippai László (Demokrata)
A Madách Színház társulatának tagját hosszú, súlyos betegség után érte a halál.
febr. 23
14:12
Haszán Míra: Az iskolai hajtás a kreativitás kárára megy, ezért nincs annyi kamasz író sem (Könyves Magazin)
Egy 17 éves balettintézetes lány Haszán Míra Spicc / pipa című regényének hőse, akit megroppant a saját bizonyítási vágya és a rá helyezett elvárások (a könyvbe itt beleolvashatsz). A regény bemutatója az őszi Margón volt, ahol a szerzőt és Móra kiadós szerkesztőjét, Pacskovszky Zsoltot Csepelyi Adrienn kérdezte. A beszélgetést most végighallgathat
febr. 23
16:06
Szomorú hírrel indult a reggel: Elhunyt a népszerű énekes, Mark Lanegan (Blikk)
Felfoghatatlan tragédia.
febr. 23
16:18
„Egymást érik benne a’ czifraságokkal tömött boltok” - Mindennapi élet a reformkori Pest-Budán (Könyves Magazin)
„Szép cifra boltok, cifra emberek” – ezt a Petőfi-sort választotta mottójául az a Petőfi Irodalmi Múzeum és a Fuga Budapesti Építészeti Központ együttműködésében megvalósuló várostörténeti előadássorozat, amely – már a Petőfi-bicentenáriumra készülve – a 19. század eleji, gyors ütemű városfejlődés néhány ikonikus mozzanatát térképezi fel. A Pest-bu
febr. 23
16:42
A holtszezonban is irány Veszprém: Cserna, Grecsó, Háy, Nyáry, Vecsei az új irodalmi fesztiválon (Könyves Magazin)
Új irodalmi fesztivál indul Veszprémben február 25-27. között Holtszezon néven. Sok-sok helyszínen kis és nagy programokkal szólítják meg a fiatal kultúrafogyasztókat, mert a balatoni régió holtszezonban is izgalmas. A Veszprém–Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa-program irodalmi rendezvénye hagyományteremtő szándékkal kifejezetten az uborkasze
febr. 23
17:00
Klippremier: A Heatlie már most megmutatja, milyen lesz a nyári koncertszezon (SzMo)
A Basszus, lábdob, gong című dal most a kedvencük, ebben ismét a rockosabb oldalukat vették elő.
febr. 23
17:42
A Reacher-sorozat kőegyszerű, de szórakoztató - kritika (SzMo)
Velőig hatoló véres akció, egy szerethető, medve méretű főhős előadásában.
febr. 23
22:06
Eltáncolják a hangokat a fiatal, szexi táncosok (Blikk)
A világot uraló zajra reagálnak a Közép-Európa Táncszínház művészei.

2022. február 24. csütörtök

febr. 24
0:12
Elhunyt az emlékezetes hangú Lippai László (Infostart)
Az egyik legfoglalkoztatottabb szinkronszínész 37 év alatt száznál is több színházi szerepet vitt, sorozatokban, filmekben is játszott.
febr. 24
0:16
Valami nagyon ősi dologra bukkantak a sivatag mélyén (Infostart)
Körülbelül kilencezer éves szentélyt fedeztek fel francia és jordániai régészek egy távoli újkőkori régészeti lelőhelyen a kelet-jordániai sivatagban.
febr. 24
0:20
Kezdetét vette az Esterházy-kastély nyugati szárnyának helyreállítása (Infostart)
A munkákat a ZÁÉV Építőipari Zrt. és a Fertődi Építő és Szolgáltató Zrt. (FÉSZ) konzorciuma végzi el.
febr. 24
0:24
Orosz állami alkalmazott lesz Emir Kusturica (Infostart)
Ő lesz az Orosz Hadsereg Központi Akadémiai Színházának főigazgatója.
febr. 24
0:28
Mi legyen az új érméken? Ötleteket vár az MNB (Infostart)
2023-ban számos jelentős évforduló lesz, a közönség segítségét is kérik.
febr. 24
8:12
Sorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből (Könyves Magazin)
Madarász Isti rendezésében történelmi-politikai thriller sorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond 100 évvel ezelőtt megjelent regényéből, a Tündérkertből – írta a Filmhu.
febr. 24
8:14
Egy ötéves lehet a világ legfiatalabb szerzője (Könyves Magazin)
Egy ötéves lehet a világ legfiatalabb szerzője
febr. 24
8:18
4,5 milliárdért írja meg Britney Spears a memoárját (Könyves Magazin)
4,5 milliárdért írja meg Britney Spears a memoárját
febr. 24
8:48
Kemény Zsófi, Mérő László, Farsangi lakodalom, Volt egyszer egy Hollywood (Könyves Magazin)
Tarantino-filmet, online Mérő-előadást és koncertet is ajánlunk a következő napokra, de az is kiderül, miért hagyják el rengetegen a harmincas éveikre a művészeti pályát.
febr. 24
9:18
Mit lehet kezdeni egy robottal, aki azt sem tudja, mi mindent tud? (Könyves Magazin)
Dávid Ádám új mesekötetében négy fejezeten keresztül olvashatunk egy kisfiú és egy robot barátságáról, a történeteket Monszport Vivien illusztrálta. Olvassatok bele!
febr. 24
10:18
Forró Bence: A döntés azt hozza magával, hogy kizárunk egy másik utat (Könyves Magazin)
Forró Bence Variációk boldogtalanságra című novelláskötetét a tavalyi Margó Fesztiválon mutatta be, ahol mesélt az írás folyamatáról, az életünket meghatározó apró döntések súlyáról, és arra is kitért, hogy miként definiálhatjuk a boldogságot vagy a szomorúságot. A szerzővel Csepelyi Adrienn beszélgetett, az eseményen pedig a borítón szereplő festm
febr. 24
10:36
Üldözték a nácik, üldözték a kommunisták - film a "gépezetbe került kavicsról" (Infostart)
Arany Bálint áll A koronatanú című film középpontjában, aki koncepciós perének tárgyalásán egyetlen mondattal minden korábbi vallomását visszavonta, mondván, kényszer hatása alatt tette azokat. A történelem neki szolgáltatott igazságot.
febr. 24
11:00
Al Ghaoui Hesnának a háborús tudósítói évei alatt soha nem a halál gondolata volt a legrémisztőbb (Könyves Magazin)
Miért vágynak az emberek a félelem nélküli élet titkos receptjére? Miért fél mindenki a félelemtől? Al Ghaoui Hesna számtalan háborús övezetet és békés terepet megjárva ezekre a kérdésekre kereste a választ és elkezdte vizsgálni a félelem természetét magában, a világban, és egyre mélyebben beleásta magát a félelemkutatás orvosi, pszichológiai és sz

Keresés