2022. március 1. kedd

márc. 1
0:18
Zene szenvedéllyel: a művészvilág nagyjai érkeznek Kismartonba (Infostart)
Julian Rachlin hegedűművész meghívására a nagyközönség láthatja többek között John Malkovichot A zenekritikus című showban, Juan Diego Flórez tenort, Schiff András zongoraművészt, Valerij Gergijev karmestert a Szentpétervári Mariinszkij Színház Zenekarának élén, Dirk Stermann és Christoph Grissemann komikusokat, valamint a Carolin Pienkos és Cornel
márc. 1
0:18
Mága Zoltán 10 millió forinttal segíti az Ukrajnából érkező menekülteket (Blikk)
Mága Zoltán 10 millió forintos adománnyal járul hozzá az Ukrajnából menekülő emberek megsegítéséhez.
márc. 1
0:20
Látványos kötet mutatja be Budapest különleges bérházait (Könyves Magazin)
Ha azt mondjuk valakinek, hogy gangos budapesti bérház, akkor az illető valószínűleg pontosan tudja, hogy miről van szó, hiszen ezek a jellegzetes, zárt udvaros, körfolyosós épületek szinte összeforrtak a fővárossal. Ám ha azt mondjuk, hogy franciaudvaros bérház, már kevesebben tudják, hogy miről is beszélünk, pedig ez a speciális építési forma is
márc. 1
0:22
Thrillersorozat készül Móricz Zsigmond Tündérkertjéből (Infostart)
Történelmi-politikai thrillersorozat készül a Nemzeti Filmintézet támogatásával Móricz Zsigmond máig nagy hatású, 100 évvel ezelőtt megjelent Tündérkert című regényéből, amelyben a 17. századi Erdély politikai és társadalmi világa elevenedik meg Bethlen és Báthory főszereplésével.
márc. 1
0:22
Kleopátrát ölelte, Elizabeth Taylort szerette – A nőfaló bányászfiú legendája (Blikk)
A filmtörténet egyik legnagyobb színésze Richard Burton. Bár majd negyven esztendeje halott, népszerűsége mit sem kopott. Sztárocskák jönnek-mennek, a Burton név azonban ma is jól cseng, filmjei rendszeresen peregnek a képernyőn. Most sorozatban láthatók a Duna Televízión (1984, Kleopátra, A makrancos hölgy). Majd három évtizeden át ő testesítette
márc. 1
0:26
Elkészült A koronatanú című dokumentumfilm - online megnézhető (Infostart)
A kommunizmus áldozatainak emléknapjához kapcsolódva elkészült az Országgyűlés Hivatala és a Nemzeti Emlékezet Bizottsága együttműködésében A koronatanú című dokumentumfilm, amely Arany Bálint azonos című emlékiratait dolgozza fel.
márc. 1
7:27
Poe koporsójának egy darabját is megkapta a múzeum (Könyves Magazin)
Poe koporsójának egy darabját is megkapta a múzeum
márc. 1
7:57
Vágvölgyi az új nemzedék nyelvén jeleníti meg az öncélúan mohó világot (Könyves Magazin)
Vágvölgyi az új nemzedék nyelvén jeleníti meg az öncélúan mohó világot
márc. 1
8:33
Rátóti Zoltán: Nem küldöm az embereket a vágóhídra (Demokrata)
Rátóti Zoltán szerint a woke-ideológia önmagában sem egészséges. A Színház- és Filmművészeti Egyetem új rektorával beszélgettünk.
márc. 1
9:33
Az Orosz diszkó szerzője szerint Putyin a múltban él (Könyves Magazin)
Az Orosz diszkó szerzője szerint Putyin a múltban él
márc. 1
10:27
Egy értelmetlen háborút kell megállítani a Legendás állatok 3. részében (Könyves Magazin)
Áprilisban érkezik a mozikba a Legendás állatok 3. része, a Dumbledore titkai, amelyben Grindelwald háborút hirdet a muglik ellen. Most végre megérkezett a film hosszú előzetese, amelyben Dumbledore arra figyelmeztet, hogy az emlékezet a legfontosabb, ha át akarjuk látni, mi történik a világban.
márc. 1
11:27
Több hollywoodi stúdió leállította új filmjei oroszországi forgalmazását (Demokrata)
Elsőként a Disney jelentette be, hogy lemondja összes új produkciója oroszországi forgalmazását, mozis vetítését.
márc. 1
19:57
Kizárják az orosz delegációt a cannes-i filmfesztiválról (SzMo)
Üdvözölnek ugyanakkor minden olyan orosz művészt, akik tiltakoznak az invázió ellen.

2022. március 2. szerda

márc. 2
0:15
Akkor hívják őket, ha minden más módszer csődöt mond – A légimentősök különleges egysége: Medicopter 117 (Blikk)
A mentőszolgálat legfiatalabb, egyben legdinamikusabb ága a légimentés. Kialakulását a szükségszerűség és az élet diktálta: a légimentő csapat akkor és ott kerül bevetésre, amikor minden más módszer csődöt mond. A különleges világba nyújt bepillantást a Medicopter 117 – A légimentők című német-osztrák sorozat, amelynek első évada hétköznaponként 10
márc. 2
0:15
Grecsóban örökké ott volt egyfelől a kételkedés, másfelől a vágyódás (Könyves Magazin)
Grecsóban örökké ott volt egyfelől a kételkedés, másfelől a vágyódás
márc. 2
0:15
Art and Antique (Demokrata)
Művészeti vásár négy napon keresztül a legnevesebb aukciósházakkal, galériákkal és műkereskedőkkel a Bálna Budapest Rendezvényközpontban.
márc. 2
0:19
2021 emlékezetes könyvei magyar női szerzőktől - a Könyves kritikusai szerint (Könyves Magazin)
2021 emlékezetes könyvei magyar női szerzőktől - a Könyves kritikusai szerint
márc. 2
0:19
Vallás és politika (Demokrata)
Jethro Tull: The Zealot Gene – Century Media, 2022
márc. 2
0:23
L. Ritók Nóra: Ha egyéni sorsokon akarunk javítani, akkor a rendszer hibáit kell megoldani (Könyves Magazin)
Közel öt éve jelent meg L. Ritók Nóra könyve, a Láthatatlan Magyarország, amely a mélyszegénységben élő gyerekekkel folytatott munkája közben megírt blogbejegyzéseire, cikkeire épült (itt beleolvashatsz). Ezek a megrendítő és felkavaró írások az olvasót elviszi egy olyan világba, amelynek arcai az átlagemberek előtt nem látszódnak. Ezen a Magyarors
márc. 2
0:23
Bolondok aranya (Demokrata)
A Tinder-csaló – angol krimi, dokumentumfilm, 2022
márc. 2
0:27
Ezt gondolja a Bridgerton írója az adaptációról (Könyves Magazin)
Márciusban folytatódik a Netflix meglepetés sikerének számító Bridgerton, hiszen jön a második évad. A sorozat Julia Quinn könyveit dolgozza fel, az író pedig most a Tatler oldalán fejtette ki véleményét az adaptációról és általában a könyvekről.
márc. 2
0:27
Mindannyiunk megcsókolt élete (Demokrata)
Czibak Ilona: Megcsókolt élet – IAT kiadó, 2021
márc. 2
0:31
Szívünk rajta: a Volt egy ház lett a hónap könyve (Könyves Magazin)
A Szívünk rajta havonta mutatja be azokat a gyerek- és ifjúsági könyveket, melyeket a program független zsűrije a legkiemelkedőbbnek talál. Márciusban Ruff Orsolya Volt egy ház című regénye lett a hónap könyve. Nyitókép: Manó Könyvek/Facebook
márc. 2
8:30
Ken Follett az ukrajnai háborúról: "Az egyetlen reményünk az eszkaláció mérséklése" (Könyves Magazin)
Ken Follett az ukrajnai háborúról: "Az egyetlen reményünk az eszkaláció mérséklése"
márc. 2
8:42
Arra kéri egy ukrán költő a kárpátaljai magyarokat, hogy lobbizzanak a fegyverszállítások ügyében (Könyves Magazin)
Arra kéri egy ukrán költő a kárpátaljai magyarokat, hogy lobbizzanak a fegyverszállítások ügyében
márc. 2
9:00
Franciául is megjelent Molnár T. Eszter regénye (Könyves Magazin)
Molnár T. Eszter Teréz, vagy a test emlékezete című könyve franciául is megjelent az Actes Sud kiadónál, a műfordítást Sophie Aude készítette.
márc. 2
9:12
Bodor Ádám: Ha az író túl sokat árul el önmagáról, az utólag is átminősítheti a műveit (Könyves Magazin)
Bodor Ádám Kossuth-díjas íróval beszélgetett új kötetéről Szegő János az őszi Margó Fesztiválon. Az értelmezés útvesztőiben a szerző a vele készült interjúkon keresztül engedi magához közelebb az olvasót. A beszélgetéseket helyenként átdolgozva szedte csokorba az elmúlt évtized során készült interjúkat. A podcastot teljes egészében meghallgathatod,
márc. 2
10:33
Elkezdődött a húsvéti böjti időszak (Infostart)
Kezdődik a negyvennapos böjt, amellyel a keresztények húsvétra, Jézus feltámadásának ünnepére készülnek. Nagyböjt első napján, hamvazószerdán Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke 18 órakor a győri Nagyboldogasszony-székesegyházban mutat be szentmisét. A keresztények ebben a bűnbánati időszakban hitü
márc. 2
11:51
Kiderült, mikor lesz a tévében az Elkxurtuk, azaz a „Gyurcsány-film” (Blikk)
Műsorra tűzi az Elkxurtuk című mozifilmet a TV2, s mostanra az is kiderült, pontosan mikor.
márc. 2
14:36
Bocuse d'Or Europe – Tizennyolc ország indul a budapesti kontinensdöntőn (Demokrata)
Az orosz csapat a jelenlegi háborús helyzetben nem tud elindulni.
márc. 2
16:54
Kürtszó kíséretében vágtatott ki az Epreskertből minden reggel Stróbl Alajos (SzMo)
Kiállítás mutatja be a szobrászképzés folyamatát az Epreskertben.

2022. március 3. csütörtök

márc. 3
0:12
Mit gondol az író az olvasók országában? Aki válaszol: Kukorelly Endre (Könyves Magazin)
Az olvasók országa című sorozatunkban a választások előtt könyvek segítségével igyekszünk válaszokat találni az aktuális hazai közéleti kérdésekre. Érdekel minket az is, hogy a hazai szerzők hogyan látják irodalom és közélet kapcsolatát, de nem aktuál- és pártpolitikai törésvonalak mentén, hanem eggyel általánosabb nézőpontból, ezért összeállítottu
márc. 3
0:12
Joghallgató, aki könyvért adja a lelkét (Demokrata)
Szívügye a gyermekvédelem, szenvedélye az olvasás. Ismerjék meg a Bookstagram közösség 23 éves joghallgatóját, a Könyvért Lelkemet oldal mögött álló Herman Nórát.
márc. 3
0:15
Már keményen készülnek a magyarok a Bocuse d'Orra (Infostart)
Oroszország visszalépésével tizennyolc nemzet - köztük Magyarország - csapatai vesznek részt a világ legrangosabb szakácsversenyeként számon tartott Bocuse d'Or európai kontinensdöntőjén, amelyet március 23-24-én rendeznek meg a Hungexpón, a Sirha Budapest szakvásár keretein belül.
márc. 3
0:15
Híres jelenetek, emlékezetes poénok: nemcsak Mozart muzsikája élvezetes, de Salierié is (Blikk)
Mozart és Salieri? Erről a zenehallgatók többségének Rimszkij-Korszakov egyfelvonásos operája, Peter Shaffer színműve, az Amadeus, avagy Miloš Forman ebből készült filmklasszikusa jut eszébe. Híres jelenetek, emlékezetes poénok, és persze a nagy jelkép: a Zseni és a Középszerű konfliktusa.
márc. 3
0:16
Perzsa szerelmes verset szavalt a fronton egy ukrán férfi (Könyves Magazin)
Perzsa szerelmes verset szavalt a fronton egy ukrán férfi
márc. 3
0:19
Végre kiderült a felbecsülhetetlen műkincs titka! Innen származik a willendorfi vénusz (Blikk)
Megfejtették végre a 30 ezer éves szobor származásának titkát?
márc. 3
0:20
Dmitry Glukhovsky: Ez a háború igazságtalan, meggondolatlan és helytelen (Könyves Magazin)
Dmitry Glukhovsky: Ez a háború igazságtalan, meggondolatlan és helytelen
márc. 3
0:24
Versterápia: „mögöttük vak düh bujkál s visszhangzó félelem” (Könyves Magazin)
A mai Versterápiában Radnóti Miklós Lángok lobognak... című versét ajánljuk.
márc. 3
0:28
Dmitry Muratov szerint a háborúellenes oroszok tudják megmenteni a bolygót (Könyves Magazin)
A Novaya Gazeta főszerkesztője tavaly nyerte el a Nobel-békedíjat a véleménynyilvánítás szabadságának védelmében végzett munkájáért. Most egy videóban arról beszélt, hogy az orosz háborúellenes mozgalom tudja megmenteni a bolygót.
márc. 3
0:32
Al Ghaoui Hesna: Sokszor fel sem ismerjük, hogy amit érzünk, az maga a félelem (Könyves Magazin)
Al Ghaoui Hesna: Sokszor fel sem ismerjük, hogy amit érzünk, az maga a félelem
márc. 3
8:09
Magyar gyerekkönyvek az Ibby listáján (Könyves Magazin)
Magyar gyerekkönyvek az Ibby listáján
márc. 3
8:51
Baba Jaga, a háború és a politika gyerekszemmel, Donbasz, Kaffka Margit (Könyves Magazin)
Eheti programajánlónkban a népmesék világa találkozik a háborúval, a történelmi múlt és jövő pedig az orosz jelennel.
márc. 3
8:51
Különleges helyen forgattak klipet magyar néptáncosok: erre felkapja a fejét a világ (Blikk)
Lenyűgöző videóklip készült a látványos színpadi produkcióiról ismert, a néptánc hagyományait kortárs elemekkel ötvöző Urban Verbunk és a horvát származású HAUSER, a világhírű 2CELLOS formáció csellistája közös előadásában.
márc. 3
8:53
Így tiltakozik a kulturális világ az orosz háború ellen (Könyves Magazin)
Az elmúlt napokban nemcsak gazdasági szankciók sújtják Oroszországot az Ukrajna elleni invázió miatt, de a kulturális élet több szereplője is korlátozással tiltakozott az agresszió ellen. A Dw alapján pontokba szedtük az eddig ismerteket.
márc. 3
8:55
Brandon Sanderson öt regényt írt a karantén alatt (Könyves Magazin)
Brandon Sanderson öt regényt írt a karantén alatt
márc. 3
8:57
92 évesen elhunyt Tolkien egyetlen lánya (Könyves Magazin)
92 évesen elhunyt Tolkien egyetlen lánya
márc. 3
9:15
Barabási Albert-László: Az egész művészettörténet egy óriási háló (Könyves Magazin)
Nem a véletlenen és nem csupán a tehetségen múlik, hogy egy műalkotás a saját korában és generációkkal később is meghatározó erejű marad-e. A Hálózatok Hetén Barabási Albert-László, Nyáry Krisztián és Készman József beszélt a kulturális élet mögött rejlő hálózatokról. Szóba került például a Nyugat szerepe a magyar irodalomtörténetben, az intézményi
márc. 3
9:33
"Van itt meló, van itt tennivaló" - Önálló portált kapott a magyar krimi (Könyves Magazin)
Négy, a krimi iránt elkötelezett író, szerkesztő, tanár összefogott és megalapította a Magyar krimiszemlét, azaz a magyar krimi kritikai portálját. Az oldal célja, hogy adatbázisba sorolja a műfaj magyar szerzőit (a régieket és az újakat), segítsen eligazodni a zsáner útvesztőiben, valamint összegyűjtse a releváns kritikákat és tanulmányokat. Az ol
márc. 3
13:39
A változás állandó, a zene marad – Djabe25 (SzMo)
Negyedszázadot átívelő jubileumi koncert a Mom Kultban.

Keresés