Spanyolországi lapértesülés szerint Guti nem tudott megegyezni a West Ham United vezetőivel, a spanyol játékos így inkább a visszavonulás mellett döntött.
Bordazúzódást szenvedett Tóth Péter, a Haladás csapatkapitánya a szerdai Gloria Bistrita elleni felkészülési-mérkőzésen. A meccsen az egyik román védő sportszerűtlenül lekönyökölte a szombathelyi játékost.
Boris Johnson főpolgármester csütörtökön bemutatta az olimpiai falut, amelyben 204 ország tízezer versenyzője, továbbá hétezer kísérő lakik majd a július 27-én kezdődő londoni nyári játékok ideje alatt.
Az első helyen kiemelt spanyol David Ferrer magabiztosan verte az olasz Simone Bolellit a 360 ezer euró összdíjazású, svédországi salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében, s a legjobb nyolc között honfitársával, Tommy Robredóval találkozik.
A tavaly még a másodosztályban szereplő MTK Budapest FC nagyon nehéz mérkőzés elé néz, ugyanis a magyar együttesnek az FK Senica otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást. Garami József tanítványainak mindenképpen gólt kell rúgniuk.
Csütörtökön, a Magvassy Mihály Sportcsarnokban tartott első edzéssel megkezdte a felkészülést a következő idényre a magyar bajnoki címvédő, kupagyőztes és Bajnokok Ligája-döntős Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Komolyabb megerőltetés nélkül győzött csütörtökön 42-20-ra a magyar férfi kézilabda-válogatott a britek ellen a londoni olimpiára készülő csapatok nem hivatalos barátságos mérkőzésén, Kunszentmártonban.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
Sporttörténelmet írhat Londonban a 65 éves Ian Millar. A kanadai díjugrató tizedik olimpiájára készül, ami idáig még senkinek nem sikerült, ám mégsem ő lesz a legidősebb résztvevő, hanem a japánok 71 éves díjlovasa
Rolando Blackburn vezetésével az FK Senica 2-1-re legyőzte az MTK Budapest FC-t, így a szlovák csapat jutott tovább. A mérkőzésen Vadnai Dánielt kiállították. A győztes csapat mindkét gólját a piros lap után jegyezte.
A tavaly még a másodosztályban szereplő MTK Budapest FC nagyon nehéz mérkőzés elé néz, ugyanis a magyar együttesnek az FK Senica otthonában kell kiharcolnia a továbbjutást. Garami József tanítványainak mindenképpen gólt kell rúgniuk.
Az MTK Budapest 2-1-es vereséget szenvedett csütörtökön a szlovák FK Senica otthonában a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának visszavágóján, s így 3-2-es összesítéssel kiesett.
A harmadikként kiemelt ausztrál Bernard Tomic és a nyolcadikként rangsorolt német Tommy Haas is búcsúzni kényszerült a 410 ezer euró összdíjazású, stuttgarti salakpályás férfi tenisztorna csütörtöki nyolcaddöntőjében.
A Neftchi – Dinamo párharc a 60. percben félbeszakadt, mert a horvát huligánok pályára szaladtak és sörös dobozokkal megdobálták a lelátón tartózkodó Dinamo vezetőt, Mirko Barisicet és feleségét.
A Budapest Honvéd 2-0-s győzelmet aratott a Bozsik Stadionban az albán Flamurtari Vlore felett a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójának csütörtöki visszavágóján, így kettős győzelemmel, 3-0-s összesítéssel továbbjutott.
A bosnyák Sarajevo 9-6-os összesítéssel búcsúztatta a máltai Hibernianst a labdarúgó Európa Liga-selejtező 1. fordulójában, mivel csütörtökön - a múlt heti 5-2-es sikere után - idegenben 4-4-es döntetlent játszott riválisával.
Csütörtök este rendezik meg az Impact Wrestling 418. adását, amelyben Hulk Hogan köszönteni fogja az új Nehézsúlyú világbajnokot, Austin Aries-t. Bully Ray és Joseph Park összecsap egymással. AJ Styles, Daniels és Kazarian viszálya is folytatódhat.
A brazilok kétszeres világbajnok korábbi kiváló labdarúgója, Ronaldo szerint hazájának válogatottja az esélyese a július 27-én kezdődő londoni olimpia futballtornájának.
Miután kapott gól nélkül, biztosan lépett tovább az Európa-liga következő körébe a Honvéd együttese, Kemenesék készülhetnek a Samuel Eto'óval felálló orosz sztárklub, az Anzsi Mahacskala ellen.