A korábbi váltósúlyú világbajnok, Victor Ortiz bejelentette, hogy elbocsátotta jelenlegi trénerét, Danny Garciát. A tehetséges ökölvívó legutóbbi mérkőzésén vereséget szenvedett, Josésito Lópeztől, aki eltörte az állkapcsát.
Néhány perccel lerövidítették a londoni olimpia jövő pénteki megnyitójának programját, hogy a nézők még hazajuthassanak a közösségi közlekedést használva.
Egy héten át magaslati edzőtáborban készül az új idényre a Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata. A zöld-fehérek Szlovéniában, Roglában készülnek az új idényre.
Az Európa-bajnokság után jóval kevesebb szurkolót érdekel az olimpiai labdarúgás, mindez abból is látszik, hogy a szervezők még majd félmillió jegyet nem tudtak eladni.
A londoni játékokra készülő magyar női vízilabda-válogatott simán legyőzte szerdán az olimpiai házigazda briteket a dunaújvárosi barátságos mérkőzésen.
Lewis Hamilton és Jenson Button a főszereplői annak a rajzfilmnek, melyet a Brit Nagydíjra készítetett a McLaren istálló. A bevezető részt minden futam után új történet követ majd.
Lila-fehérről - átmenetileg? - zöld-fehérre cserélte szerelését a volt újpesti futballista, Dvorschák Gábor. A belső védő kedden a Rohonci úton edzett, szerdán pedig a Veszprém elleni felkészülési-mérkőzésen tesztelheti Artner Tamás, a játékos sorsa vélhetően a héten eldől.
Ha jól megy a játék, az Egri FC is ugródeszkát jelenthet Németh Norbertnek. A Budapest Honvédtól érkezett 31 éves támadó középpályás számára több kihívást is tartogat a megyeszékhelyi szereplés.
Gabriele Volpi az olasz vízilabda bajnokságban (Serie A1) szereplő Ferla Pro Recco elnöke pár nappal ezelőtt bejelentette, hogy lemondott a posztjáról. Amennyiben a klub nem talál új befektetőt, akkor a világsztárok az utcára kerülnek.
Marad a Championshipben Futács Márkó: a magyar támadó eligazolt a harmadosztályba kiesett Portsmouth csapatától, és a következő szezonban a Leicester játékosa lesz.
A BATE Boriszov - amely tavaly a csoportkörben szerepelt - hazai környezetben 3-2-re nyert a macedón Vardar Szkopje ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
Kobe Bryant, az amerikaiak világsztár kosárlabdázója szerint ostoba ötlet, hogy korhatárt vezessenek be az olimpiai tornán. A terv David Stern, NBA-komisszár fejéből pattant ki.
A szabadkártyával induló, hazai közönség előtt szereplő Tommy Haas szetthátrányból fordítva nyert a címvédő, második helyen kiemelt francia Gilles Simon ellen az egymillió euró összdíjazású hamburgi salakpályás férfi tenisztorna szerdai nyolcaddöntőjében.
Három ausztrál tollaslabdázó is az ágyat nyomja, miután ma kiderült, hogy ételmérgezést kaptak edzőtáborozást alatt. A fertőzés miatt elmarad az ausztrálok britek elleni felkészülési meccse.
Mindig van egy ügyeletes rosszfiú az F1-ben, ez a szerep pedig ezúttal Lewis Hamiltoné. Láthatóan nem esik nehezére, a sok mással töltött bulinak persze barátnője nem örül túlzottan, sőt a McLaren sem.
Egy kukkoló kémkedett a minap a kínai úszónők után, míg a sportolók öltözködtek. A férfi a női wc-ben bújt el, de lebukott, majd letartóztatták és kedden el is ítélte a bíróság. Mint kiderült, ez már a szokása.
Meglepő módját választott az Arsenal labdarúgócsapata annak, hogy közelgő ázsiai túráját reklámozza, a videóban Thomas Vermaelen szamurájnak öltözve mutat be harcművészeti trükköket.
Az Átigazolások percről-percre című rovatunkban napi szinten forró nyomon követjük a legfrissebb magyar és nemzetközi játékospiaci mozgásokat. Hírek, tények és pletykák az Európai futballpiacról...
A ciprusi AEL Limasszol simán, 3-0-ra nyert szerdán az északír Linfield ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.
Csötönyi Sándor, a Magyar Ökölvívó Szakszövetség (MÖSZ) elnöke, Laurencz László kézilabda mesteredző, valamint Kovács István, az egyetlen magyar szabadfogású birkózó világbajnok is megkapta szerdán Csepel díszpolgári címét.
Megkapják a jövő pénteken kezdődő londoni olimpia idejére igényelt prémiumukat a brit főváros buszvezetői, akik korábban azzal fenyegetőztek, hogy sztrájkba lépnek a játékok ideje alatt, ha nem jutnak hozzá a plusz juttatáshoz.
Szerkesztőségünk úgy gondolta, hogy mindenképpen új rovatot kell szentelnünk Olvasóinknak, akik nap, mint nap kommentezik, lájkolják és megosztják cikkeinket a Facebookon.
A szlovén Maribor hazai pályán 4-1-re nyert szerdán a bosnyák Zseljeznicsar Szarajevo ellen a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező második fordulójának első mérkőzésén.