A Leroy Fer-Adam Maher csere után újabb változás történt vasárnap a keddi, magyarok elleni világbajnoki selejtezőre készülő holland labdarúgó-válogatott keretében: Tim Krul kapus könyöksérülést szenvedett, s már haza is utazott az együttes főhadiszállásáról.
Sebastian Vettel rendkívül csalódott a kiesése miatt, ugyanakkor nem érti, hogy miért büntették meg Fernando Alonsóval szembeni védekezése miatt - főleg, mivel tavaly egy hasonló szituációért a spanyol semmit nem kapott.
A Mezőkövesd hazai pályán egygólos győzelmet aratott vasárnap a Vasas felett a labdarúgó NB II 4. fordulójában, ezzel az egész másodosztályú mezőnyt tekintve egyedüliként százszázalékos.
Fernando Alonso és Sebastian Vettel 2011-hez hasonlóan ismét fej-fej mellett csatázott egymással Monzában. Az idei eset kísértetiesen hasonlított a tavalyihoz, ám míg akkor nem lett a vége büntetés, most igen.
A házigazda Balatonfüred legyőzte az észt Kehra együttesét a férfi kézilabda EHF Kupa első fordulójának vasárnapi visszavágóján, ezzel továbbjutott a 36 közé.
A várakozásoknak megfelelően nem változott az élmezőny sorrendje a vasárnapi utolsó szakaszon, így a kétéves doppingeltiltása után visszatért spanyol Alberto Contador 2008 után másodszor nyerte meg a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körversenyt.
Lemaradtál a nap legfontosabb sporthíreiről? Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu napi összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A Medvescak Zagrebtől pénteken, hazai pályán elszenvedett vereséget követően a Vienna Capitals vendégeként is kikapott a Fehérvár az osztrák jégkorongligában (EBEL).
Egyre élesebb kritikákat kap Pepe Reina az angol Liverpool FC spanyol kapusa. A hálóőr egyelőre nem találja formáját, több potyagólt is kapott már idén.
A második világbajnoki selejtezőjére készülő magyar labdarúgó-válogatott tagjai a szombati pihenőnap után vasárnap ismét jelentkeztek Telkiben. A sérüléssel bajlódó Mészáros Norbert hazautazott, Gera Zoltán ugyanakkor óvatosan ugyan, de edzett.
A Csíkszereda és a Dunaújváros hazai pályán egyformán kapott gól nélkül nyert vasárnap a jégkorong MOL Ligában: előbbi az Újpestet, utóbbi a Miskolci Jegesmedvéket múlta felül.
A finn Kimi Räikkönen az ötödik helyen ért célba a Lotusszal, amely véleménye szerint nagyon lassú volt és esélye sem volt a dobogósokat megközelíteni.
A második helyen kiemelt Sara Errani, Roberta Vinci olasz kettős nyerte vasárnap a női párosok versenyét a New Yorkban zajló amerikai nyílt teniszbajnokságon, az év utolsó Grand Slam-tornáján.
A TNA vasárnap este Orlandóban rendezi meg a 2012-es esztendő kilencedik előfizetéses adását, a No Surrender-t, amelyen Austin Aries megmérkőzik az Aces & Eights egyik tagjával, nem mellesleg véget ér a Bound For Glory Series.
A tengerentúli profi amerikaifutball-liga (NFL) első játékhetén a Green Bay Packers kikapott a San Francisco 49ers-től. A New England Patriots kiütötte a Tennessee Titans-t. Robert Griffin III vezetésével nyert a Washington Redskins a New Orleans Saints otthonában.
A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
A hazai közönség előtt szereplő Serena Williams nyerte az amerikai nyílt teniszbajnokságon, a US Openen a női egyest, miután magyar idő szerint hétfőre virradóra nagy csatában, három játszmában győzött a fehérorosz Viktorija Azarenka ellen.
A lehető leggyorsabban szeretne visszatérni a Formula-1-be Robert Kubica, a Renault-ból lett Lotus istálló ex-pilótája, aki másfél éve súlyos ralibalesetet szenvedett.
Érdekel, mik voltak a hazai és nemzetközi sportvilág legfontosabb történései? A Sport365.hu reggeli összefoglalójában egy csokorba szedi a nap legfontosabb híreit, hogy semmiről ne maradj le.
A profi világbajnoki címét megvédő ökölvívó Vitalij Klicsko jobbnak bizonyult az első világbajnoki selejtezőjét játszó német labdarúgó-válogatottnál - legalábbis ami a németországi televíziós nézettségi adatokat illeti.
Megrendítő nyilatkozatot tett a Manchester United angol válogatott támadója, Wayne Rooney. Az elnyűhetetlen csatár a Fulham ellen elszenvedett horrorisztikus sérülése után azt hitte, befellegzett a pályafutásának.