Javier Zanetti, az Internazionale argentin csapatkapitánya a Juventus elleni vesztes rangadót követően elmondta, a következő szezonban is játszani fog, eloszlatva a visszavonulásáról szóló pletykákat.
Öngóllal szerzett vezetést a Valladolid az Osasuna ellen a spanyol labdarúgó-bajnokságban. A 12. percben Rubén Rocha ki akart fejelni egy előreívelt labdát, helyette csapatának kapujába juttatta azt. Ezzel együtt az Osasuna megfordította az állást, pár perccel a vége előtt 3–1-re vezet.
Szombaton Bukarestben rendezik a női kézilabda Bajnokok Ligája elődöntőjének első meccsét, amelyen a román Oltchim Valcea és a Győri ETO KC méri össze erejét. Alexandrina Barbosa, a Valcea légiósa elmondta, nem félnek a magyar bajnoktól, míg Ambros Martín szerint nincs favoritja a párharcnak.
Az U17-es elitkör utolsó, harmadik fordulójában válogatottunk Svédországgal küzd meg Telkiben. Két mérkőzés után mind a két csapat hat ponttal áll, de a skandinávok gólkülönbsége jobb, így csak akkor juthatunk ki a szlovákiai nyolcas döntőre, ha nyerünk. Kövesse a mérkőzést folyamatosan frissülő cikkünk segítségével!
A Roda 2–2-es döntetlent játszott a PSV-vel hazai pályán a holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 28. fordulójában. A vendégeknél Ola Toivonen duplázott, de ez sem volt elég a győzelemhez a Németh Krisztiánt nélkülöző csapat ellen.
Ritkán látni olyan szabadrúgást, mint amilyet a Fürstenfeld és a Weiz regionális német bajnoki labdarúgó-mérkőzésén végeztek el. A Weizben játszó Kevin Steiner nagy erővel kapura rúgta a labdát, de az az előtte pár méterre térdelő(!) csapattársat találta el.
Újabb bejegyzéssel jelentkezett blogjában Thury Gábor, a Nemzeti Sport főmunkatársa. Mostani írásában a profi ökölvívó Erdei Zsolt Gyenisz Gracsov elleni vereségének okait kutatja.
Kentin Mahé személyében francia válogatott balszélsővel erősödik a következő szezontól a Hamburg férfi kézilabdacsapata. A 21 éves játékos jelenleg a Gummersbachban játszik, de már aláírta három évre szóló szerződését a HSV-val.
A skót élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 32. fordulójában a listavezető Celtic 1–1-es döntetlent játszott az utolsó előtti helyen álló St. Mirren vendégeként.
A francia első osztályú labdarúgó-bajnokság (Ligue 1) 30. fordulójában az Olympique Marseille André-Pierre Gignac első negyedóra végén szerzett találatával 1–0-ra legyőzte idegenben a Nice-t.
A magyar U17-es válogatott a Telkiben rendezett Európa-bajnoki elitkör utolsó meccsén 1–1-et játszott a svédekkel, így nem jutott ki a szlovákiai kontinensviadalra. A mieink a második perctől kezdve 1–0-ra vezettek, ám a skandinávok a hosszabbítás első percében egyenlítettek.
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 31. fordulójának vasárnapi mérkőzésén a Liverpool hátrányból fordítva 2–1-re legyőzte idegenben az Aston Villát.
A 2012-es bajnok DVSC-Teva az Újpestet fogadja a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A mérkőzés alakulását nyomon követhetik folyamatosan frissülő cikkünk, illetve élő, szöveges tudósításunk segítéségével is!
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 31. fordulójában a Liverpool az Aston Villa otthonában fordított, és nyert 2–1-re. A birminghamieknél Christian Benteke talált be, míg a másik oldalon egy remek indítás után Jordan Henderson volt eredményes. A döntő gól Steven Gerrard nevéhez fűződik, aki büntetőből vette be az ellenfél kapuját.
Túl van a műtéten az MTK elleni mérkőzésen súlyos arcsérülést szenvedő Vernes Richárd. A játékost a mérkőzés után kórházba vitték, majd átszállították a Szájsebészeti Klinikára, ahol ma délelőtt megoperálták.
Vasárnap megoperálták Vernes Richárdot, a Budapest Honvéd labdarúgóját, aki a szombati, MTK Budapest elleni bajnoki mérkőzésen összefejelt egy védővel és súlyos arcsérülést szenvedett.
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Bundesliga) 27. fordulójában kétgólos előnyről veszített két pontot hazai pályán a Wolfsburg a Nürnberg ellen. A házigazdák korai vezetésüket az első félidő közepén megduplázták, majd tartották kétgólos előnyüket a 61. percig. Az akkor szépítő vendégek megtáltosodtak, és öt perccel később egyenlítettek.
Éjfél körül átesett az operáción Hegedüs Lajos. Az MTK kapusa a Honvéd elleni mérkőzésen szenvedett vállizomszakadást, és tavasszal várhatóan már nem védhet. Erről az mtkhungaria.hu számolt be.
Tiltakozik a francia profi labdarúgóliga az ellen, hogy a szupergazdagok 75 százalékos adóját a kormány az őket foglalkoztató cégekre akarja áthárítani. A 112 első osztályú labdarúgót érintő intézkedés mintegy 30 százalékkal megnövelné a profi klubok terheit.
Ráadásban esett góllal mentette döntetlenre a svéd válogatott a magyarok elleni vasárnapi mérkőzését az U17-es Európa-bajnoki selejtezőn, Telkiben, ezzel az északi csapat jutott be a szlovákiai kontinenstorna nyolcas döntőjébe.
Tito Vilanova nemcsak visszatért Barcelonába az amerikai gyógykezeléséről, hanem el is utazik a csapattal a francia PSG elleni labdarúgó BL-negyeddöntő első felvonására. Bár azt egyelőre nem tudni, hogy a vezetőedző a kispadra is leül-e – vélhetően nem –, vagy csak a lelátón nézi meg övéit, az irányítás változatlanul kollégájánál, a hetek óta megbízott edzőként funkcionáló Jordi Rouránál…
A spanyolországi San Sebastiánban atlétikai versenyt rendeztek veteránoknak, két versenyző azonban még ebben a mezőnyben is feltűnést keltett 94, illetve 95 életévével. Emiel Pauwels Belgiumból érkezett, míg Ilmari Koppinen Finnországból. Pauwels kezdett lassabban – igaz, mint a belga média megjegyezte, sose rajtolt jól, és ez 94 év után valószínűleg nem fog megváltozni –, ám a verseny közben…
Kijutott a magyar női strandkézilabda-válogatott a kolumbiai világjátékokra. A magyar csapat így Duisburg után ismét pályára léphet a strandkézisek, illetve a nem olimpiai sportágak négyévente megrendezendő legfontosabb világversenyén. A magyar együttes első számú tartalékként szerzett kvótát a világjátékokra, amelyet Caliban rendeznek meg.
A labdarúgó NB II 20. fordulójában a vasárnapi játéknapon a Keleti csoportban kettő, a Nyugatiban egy mérkőzést játszottak. Keleten a Honvéd akadémistái Bobál Gergely vezérletével kiütötték az Újpest második csapatát, míg a Mezőkövesd egygólos győzelmével átvette a vezetést a bajnokságban. Nyugaton a Sopron magabiztosan győzte le a Paks II–t.