2014. január 10. péntek

jan. 10
0:12
Videó: „A győri kispad miatt 30-40 ember hívott fel, de...” (NSO)
Horváth Ferencet nevezték ki a labdarúgó NB I-ben szereplő Győri ETO vezetőedzőjének. A szakember az NSO Tv-nek elmondta, hogy mindent megtesznek azért, hogy megvédjék a bajnoki címet, illetve a Magyar Kupában is az élen végezzenek. A klub kapusa, a szezon végén visszavonuló Szasa Sztevanovics sportigazgatóként, míg Tokody Tibor technikai vezetőként tevékenykedik tovább.
jan. 10
0:16
Mezőkövesd: Rajczi még nincs képben, Tisza adós a válasszal (NSO)
Véber György, az élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban újonc Mezőkövesd-Zsóry vezetőedzője a Nemzeti Sport pénteki számában csapata tervezett téli megerősítéséről is nyilatkozott.
jan. 10
3:48
Lúcio a Palmeirasban folytatja (MaHu)
A 35 éves futballista - aki 2006 és 2010 között a válogatott csapatkapitánya volt - 2015-ig szóló szerződést írt alá.
jan. 10
3:52
A nemzeti Pantheon lehet a legendás labdarúgó végső nyughelye (MaHu)
Első sportolóként a lisszaboni nemzeti Pantheonban lehet a vasárnap elhunyt legendás labdarúgó, Eusébio végső nyughelye.
jan. 10
6:30
A katari szervezők továbbra is a nyári rendezés mellett (Infostart)
A 2022-es katari labdarúgó-világbajnokság házigazdái továbbra is amellett vannak, hogy nyáron rendezzék meg a tornát.
jan. 10
7:06
Az olimpiai zászló alatt versenyeznek az indiaiak (Infostart)
Független indulóként, az olimpiai zászló alatt szerepel a február 7-én kezdődő szocsi téli olimpián részt vevő három indiai sportoló.
jan. 10
7:06
Australian Open: Babos szlovákkal kezd, Nadal „belehúzott” (NSO)
Babos Tímea a szlovák Anna Schmiedlovával játszik az Australian Open első fordulójában. Ha legyőzni a világranglista 82. helyezettjét, akivel eddig még WTA-tornán nem találkozott, az észt Kaia Kanepi és a spanyol Garbine Muguruza mérkőzésének győztesével találkozik.
jan. 10
7:24
NBA: a Knicks nyolc emberrel is legyőzte a Miami Heatet (NSO)
A Keleti és a Nyugati főcsoport második helyezettje is kikapott az NBA legutóbbi játéknapján, amelyen két mérkőzést rendeztek, és mindkettő a jóval esélytelenebb vendéglátó győzelmét hozta. A Miami Heat és az Oklahoma City Thunder mentségére szól, hogy riválisaik jó formában vannak, a New York Knicks zsinórban harmadszor, a Denver Nuggets egymás után negyedszer nyert.
jan. 10
7:26
NHL: képtelenség megállítani az Anaheimet (NSO)
Kétgólos hátrányból nyert 4–3-ra Nashville-ben az Anaheim Ducks az NHL legutóbbi játéknapján, s megtartotta kiváló formáját: a legutóbbi 16 mérkőzéséből 15-öt megnyert. A St. Louis szurkolói sem panaszkodhatnak, a Blues zsinórban hetedszer nyert, ráadásul úgy, hogy ötöt lőtt és egyet sem kapott Calgaryban.
jan. 10
7:42
Katar: fizetett szurkolók buzdítják a volt pápai légióst (NSO)
Mouhamadou Seye, a pápaiak és a zalaegerszegiek szenegáli születésű, de szlovák állampolgársággal is rendelkező futballistája jelenleg Katarban játszik, ahol olyan furcsaságot tapasztalt, hogy a hazai klub olykor fizetett szurkolókat fogad.
jan. 10
7:51
Biztos a Canelo vs. Angulo (profiboksz.hu)
A napokban még csak erős lehetőségnek tűnt, most azonban a felek a szerződés aláírásával is megerősítették, hogy a korábbi nagyváltósúlyú világbajnok Saul Alvarez és a kőkemény Alfredo
jan. 10
8:00
Honvéd: közel a megegyezés az olasz csatárral - sajtóhír (NSO)
Olasz sajtóhírek szerint megegyezett a Honvéddal az egyszeres olasz válogatott Emiliano Bonazzoli, aki a tavaszi idényt tölti Kispesten. A Bp. Honvéd a héten hivatalos honlapján ellenben tudatta: a játékost csakugyan beajánlották Kispestre, ám kapcsolatfelvételen kívül más nem történt.
jan. 10
8:09
Haldokló csillagok (divecenter.hu)
Egy búvár szomorú felvételeket készített a pusztuló tengeri csillagokról.
jan. 10
8:18
Labdarúgás: visszatért a korábbi ZTE-kapus (NSO)
Háromévnyi romániai és görögországi légiósélet után visszatért Magyarországra Pogacsics Krisztián, a ZTE korábbi kapusa.
jan. 10
8:20
FTC: Thomas Doll teljes orvosi stábot akar - sajtóhír (NSO)
A Blikk információja szerint visszatérnek az FTC orvosi stábjába azok, akiket korábban Ricardo Moniz elküldött. A menesztett holland futballtréner több munkatársával összekülönbözött, nem tartott igényt a szolgálatukra. A zöld-fehérek együttesének élére nemrég kinevezett Thomas Doll viszont számít Nagy Sándor pszichológusra és dr. Pánics Gergely adjunktusra.
jan. 10
8:36
Babos szlovák ellenféllel kezd (MaHu)
Babos Tímea a szlovák Anna Schmiedlova ellen kezdi meg szereplését az ausztrál nyílt teniszbajnokság főtábláján.
jan. 10
8:38
Nem kapott gólt a New Jersey és a St. Louis (MaHu)
A St. Louis Blues és a New Jersey Devils sem kapott gólt az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) csütörtöki játéknapján.
jan. 10
8:54
New Yorkban kapott ki a Miami (MaHu)
A címvédő Miami kikapott a New York Knicks vendégeként az észak-amerikai kosárlabdaliga (NBA) csütörtöki játéknapján.
jan. 10
8:54
Chelsea: Mourinhónak Rooney kell, nem ideiglenes megoldás (NSO)
Az angol Daily Telegraph szerint José Mourinho, a Chelsea csatárt kereső menedzsere nem fog sietni a téli bevásárlással, mivel nem ideiglenes megoldást akar támadóposztra, hanem nagyágyút – a már nyáron is megkörnyékezett Wayne Rooney szerződtetése továbbra is terítéken van.
jan. 10
8:56
Tenisz: Ferrer kikapott tajvani ellenfelétől Aucklandben (NSO)
Nem jutott döntőbe az első helyen kiemelt, címvédőként induló David Ferrer az aucklandi férfi tenisztornán, miután a legjobb négy között 6:4, 7:6-ra kikapott a tajvani Lu Jen-hszüntől.
jan. 10
8:58
F1: túl sokan fértek hozzá Schumacher leleteihez (NSO)
A német Bild információi szerint a grenoble-i Egyetemi Klinika korlátozta saját dolgozói hozzáférését a továbbra is mesterséges kómában fekvő Michael Schumacher orvosi leleteihez.
jan. 10
9:00
Paks: Tököli Attila még ráhajt a kétszázadik gólra (NSO)
Mint tegnap beszámoltunk róla, Csertői Aurél bemutatása mellett azt is bejelentették Pakson, hogy játékos-pályaedzőként Tököli Attila segíti majd a munkáját. A rutinos támadó nem tett le róla, hogy elérje a 200. NB I-es gólját.
jan. 10
9:12
Ferrer az elődöntőben búcsúzott (MaHu)
A címvédő és első helyen kiemelt spanyol David Ferrer nagy meglepetésre két szettben kikapott a tajvani Lu Jen-hszuntól az Aucklandben zajló, 455 ezer dollár (97 millió forint) összdíjazású keménypályás férfi tenisztorna pénteki elődöntőjében.
jan. 10
9:12
Szocsi 2014: norvég elsőség, egy jó magyar helyezés a tipp (NSO)
Az Infostrada Sports kevesebb mint egy hónappal a szocsi téli olimpia előtt kiadta virtuális éremtáblázatát, azaz a 2010–14-es ciklus alapján jósolt a 2014-es ötkarikás játékokra. A sportadatok szolgáltatásával foglalkozó Infostrada Norvégiát teszi az élre, Magyarországnak egy első nyolcas helyezést jósol.
jan. 10
9:48
Szalayék továbbra is motorgondokkal küszködnek (MaHu)
A továbbra is motorgondokkal küszködő Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel) kettős az autósok között a 17. helyen fejezte be az Africa Race elnevezésű tereprali verseny csütörtöki szakaszát.
jan. 10
9:48
Videó: LeBron James lubickol a jófiúszerepben (NSO)
LeBron James, a Miami Heat szupersztárja a héten a jófiú szerepkörében tetszeleg. Ki ne látta volna az idős hölgynek pózolós, puszilgatós jelenetet kedden? Majd eltelt két nap, és James ahelyett, hogy sietett volna védekezni a New York Knicks elleni, meglehetősen fontos összecsapáson, inkább felsegítette a játékvezetőt, aki még csak nem is miatta esett el. Na, így kell példaképként viselkedni!
jan. 10
9:50
Puskás Akadémia: spanyol edzővel bővült a felcsúti stáb (NSO)
A Puskás Akadémia FC hivatalos honlapján bejelentette, hogy – mint azt a Nemzeti Sport Online spanyol lapinformációk alapján előre jelezte – a spanyol Pepe Losadával bővül Benczés Miklós szakmai stábja.
jan. 10
10:03
Wilder Fury-nak: Küldjétek a szerződést, kis dagadék! (profiboksz.hu)
Folytatódik a végtelennek tűnő üzengetés a két veretlen nehézsúlyú bunyós, Tyson Fury és Deontay Wilder között. A brit ökölvívó már többször elmondta, hogy az amerikai fél szerinte
jan. 10
10:06
F1: tucatnyi pilóta választott már rajtszámot magának - a lista (NSO)
Bár még az FIA nem tette közzé a 2014-es Formula–1-es rajtlistát, több pilóta is megosztotta a választását a közösségi oldalakon, így sejthető, ki milyen számmal indul az idényben, illetve karrierje hátralévő részében.
jan. 10
10:24
A csapattársak szerint Szivós Márton és Varga Dénes a legjobb pólósok (MaHu)
A tavaly nyáron Barcelonában világbajnoki címet szerzett férfiválogatott játékosai szerint 2013 legjobb magyar vízilabdázója Szivós Márton és Varga Dénes.
jan. 10
10:24
FIFA-gála: Orbán Viktor is tagja a magyar küldöttségnek (NSO)
Orbán Viktor miniszterelnök is részt vesz a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) hétfő esti zürichi gáláján, amelyen többek között a FIFA Aranylabdát és a Puskás-díjat is átadják.
jan. 10
10:26
Téli sportok: Farkas Norbert Iránban készült az olimpiára (NSO)
Az enyhe európai időjárás miatt iráni sípályákon készül a szocsi olimpiára Farkas Norbert alpesi síelő, aki a 3000 méter feletti magasságban élete legjobb formájába lendült.
jan. 10
10:28
Toronto: a kanadaiak a Romából és a Tottenhamből igazoltak (NSO)
A Roma labdarúgócsapata hivatalosan bejelentette, hogy 10 millió dollárért eladta amerikai válogatott középpályását, Michael Bradleyt az MLS-ben szereplő Toronto FC-nek. A kanadai klub megszerezte Jermain Defoe-t is a Tottenhamből.
jan. 10
10:42
A csapattársaknál Szivós Márton és Varga Dénes a legjobb (Infostart)
A tavaly nyáron Barcelonában világbajnoki címet szerzett férfiválogatott játékosai szerint 2013 legjobb magyar vízilabdázója Szivós Márton és Varga Dénes.
jan. 10
10:42
PMFC: Márton szerint jelenleg bármi megtörténhet velük (NSO)
Márton Gábor, az NB I-es PMFC vezetőedzője szerint pillaantok alatt széthullhat mindaz, amit a stábjával megpróbáltak összerakni.
jan. 10
11:00
MTK: a kék-fehérek megegyeztek Vass Ádámmal (NSO)
Domonyai László, az MTK klubigazgatója a DigiSport Reggeli Start című műsorában elmondta, hogy Vass Ádámmal megegyeztek, már csak a középpályás klubjával, az Oostendével tárgyalnak.
jan. 10
11:02
Kézi: Görbicz Anita és Nagy László az év játékosai (NSO)
A Magyar Kézilabda-szövetség elnöksége megválasztotta a 2013-as esztendő legjobb kézilabdázóit. Az év játékosai a felnőttek között Görbicz Anita és Nagy László lettek.
jan. 10
11:04
Videó: két kapus sérült meg a Bayern idei első győzelme során (NSO)
Lejátszotta és sikerrel vette idei első felkészülési mérkőzését a Bayern München. A Bundesliga címvédője a szudáni al-Merreih ellen győzött 2–0-ra Julian Green és Claudio Pizarro találatával, pedig teljes lendülettel küzdöttek a természetesen főleg védekezésre kényszerülő észak-afrikaiak. A szudániak kapusát, Akram el-Hadi Szalimot az 56. percben le is kellett cserélnie Michael Krüger…
jan. 10
11:06
F1: „Az idén teljesen más vezetési stílusra kell áttérni” (NSO)
Fernando Alonso szerint sok mindent újra kell tanulniuk a Formula–1-es versenyzőknek a 2014-es idényben érkező turbómotorok miatt. A spanyol a Ferrari szimulátorban szerzett tapasztalatai után beszélt erről a James Allisonnak, a Scuderia technikai igazgatójának.
jan. 10
11:18
Férfi kézilabda Eb: íme a menetrend (MaHu)
A vasárnap kezdődő férfi kézilabda Európa-bajnokság menetrendje:
jan. 10
11:18
Válogatott: Pintér orvosi téren nagy előrelépést tervez (NSO)
Orvosi reformot (is) szeretne Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya egészségügyi stábokat is foglalkoztatna a csapat mellett.
jan. 10
11:21
Görbicz Anita 2013 legjobbja (handball.hu)
A Magyar Kézilabda Szövetség Elnöksége megválasztotta a 2013-as esztendő legjobb kézilabdázóit és játékvezetőit.
jan. 10
11:36
Holnaptól nem vihetnek magukkal folyadékot az oroszországi légi utasok (MaHu)
Szombattól nem vihetnek magukkal semmilyen folyadékot kézi poggyászukban az oroszországi repülőterekről utazó légi utasok.
jan. 10
11:54
Bayern: Nem tudom elképzelni, hogy máshol játsszam - Pizarro (NSO)
Robert Lewandowski érkezése ellenére szerződést hosszabbítana a Bayern Münchennel Claudio Pizarro, a német bajnok 35 éves támadója, aki jelenleg is csak a második számú középcsatár a klubnál Mario Mandzukic mögött.
jan. 10
11:56
Chelsea: Eden Hazard biztos a PSG-be igazolásában - sajtóhír (NSO)
A francia Le Parisien című napilap információi szerint Eden Hazard, a Chelsea belga labdarúgója biztos abban, hogy nyáron a Paris Saint-Germainbe igazol.
jan. 10
12:12
Norvégia nyerheti az éremversenyt (MaHu)
A sportadat- és médiaszolgáltatással foglalkozó Infostrada Sports előrejelzése szerint Norvégia nyeri a február 7-én kezdődő, szocsi téli olimpia éremversenyét.
jan. 10
12:12
Tenisz: először nyert tornát a wimbledoni elődöntős (NSO)
Cvetana Pironkova 6:4, 6:4-re legyőzte a német Angelique Kerbert a sydneyi női teniszverseny döntőjében. A 26 éves bolgár játékosnak ez volt az első fináléja WTA-tornán.
jan. 10
12:14
Újpest: két román és egy dán csapat is ellenfél lesz (NSO)
Újabb edzőmeccsekre derült fény az Újpest labdarúgócsapatánál, a lila-fehérek a Rapid Bucuresti-tel, a Gaz Metannal és a Bröndbyvel is megmérkőznek a február eleji törökországi edzőtábor alatt.
jan. 10
12:15
Roach inkább Provodnikovot látná Pacquiao ellen, mint Bradley-t (profiboksz.hu)
Az már biztos, hogy április 12-én láthatjuk legközelebb a szorítóban napjaink egyik legjobb bokszolóját, Manny Pacquiaot. A vele szemben álló félről még egyelőre nincsenek biztos információk, de leginkább
jan. 10
12:16
NB II: elkezdte a Gyirmót is, nem várható nagy mozgás (NSO)
Elkezdte a felkészülést a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr. Sisa Tibor játékosai a tegnapi első tréningen fizikai felmérésen vettek részt.

Keresés