2014. január 3. péntek

jan. 3
0:21
NB I: Vidi-játékosként szerettem volna bemutatkozni a válogatottban - Nikolics (Agroinform)
A támadó tavasszal annyi góllal segítené bajnoki elsőséghez a Videotont, amely a gólkirályi címhez is elég lehet.
jan. 3
4:48
Adams temetését a Fradi fizeti ki (Blikk)
Budapest – Már szervezik Akeem Adams (†22) holttestének hazaszállítását. A Ferencváros trinidadi labdarúgója hétfőn vesztette életét, azt követően, hogy szeptemberben infarktusa volt, később amputálni kellett a bal lábát, szívátültetésre várt, s múlt hét végén agyvérzést kapott. Az újabb sokkot már nem bírta el sokat szenvedő szervezete.
jan. 3
5:24
Ma 45 éves Michael Schumacher (Infostart)
Csendes ünnepséget szervez a Ferrari Michael Schumacher hétszeres Forma-1-es világbajnoknak, aki vasárnap szenvedett súlyos síbalesetet a francia Alpokban és azóta kritikus az állapota.
jan. 3
6:18
Új pálya (Infostart)
A magyar labdarúgás népszerűsítése érdekében a futball minden szereplőjének jól kell teljesítenie, így nem csak a szövetségnek, hanem a labdarúgóknak is - mondta az InfoRádiónak az MLSZ új szóvivője. Sipos Jenő hozzátette: eladhatóbbá kell tenni a ma már iparágnak számító sportágat.
jan. 3
6:54
Nem lesz játékosmozgás januárban a Real Madridnál (Infostart)
Nem ad el, és nem is szerződtet játékost a téli átigazolási szezonban a spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő Real Madrid.
jan. 3
8:15
Videó: így nyert a Real Madrid a PSG elleni meccsen (Sport365)
A Real Madrid 1-0-ra nyert a francia Paris Saint-Germain ellen a két csapat csütörtöki barátságos labdarúgó mérkőzésén Dohában.
jan. 3
8:27
Ma lett 45 éves Schumi (Metropol)
Hatodik napja fekszik kómában a hétszeres Forma-1-es világbajnok. Várják a szurkolókat a kórház elé.
jan. 3
8:45
Átigazolás: Lewandowski orvosira utazik a Bayern Münchenhez (Agroinform)
A lengyel csatárnak nyáron lejár a szerződése a Borussia Dortmundnál és a biztosan elhagyja az együttest.
jan. 3
9:03
Babos kikapott a selejtezőben Sydneyben (Metropol)
Párosban még maradt esélye javítani.
jan. 3
9:05
Nagycsapatok fekete napja az NBA-ben (Metropol)
Kikapott a Miami Heat, az Oklahoma City Thunder és a San Antonio Spurs is.
jan. 3
9:21
Magyar-cseh a kézi Eb jegyében - Ezt látod élőben (Sport365)
A pénteki élő sportközvetítések a hazai televíziókban.
jan. 3
9:39
Átigazolás: Nem erősít a Real Madrid és senki sem távozik (Agroinform)
A PSG elleni barátságos mérkőzést követően Carlo Ancelotti a januári tervekről beszélt.
jan. 3
9:54
A selejtező volt a végállomás Babosnak Sydney-ben (Sport365)
Babos Tímea a selejtező első fordulójában búcsúzott a Sydneyben zajló 710 ezer dollár (150 millió forint) összdíjazású női tenisztornán.
jan. 3
10:27
Videó: Ibra sejtelmesen pusmogott valamiről Ancelottival a PSG-Realon (Sport365)
Láthatóan remek kapcsolatot ápol egymással Zlatan Ibrahimovic és Carlo Ancelotti. A PSG csillaga és a Real Madrid edzője. A svéd csatár kedvesen megbúbolta korábbi trénerét a két csapat csütörtöki barátságos mérkőzésén és még súgott is valamit a fülébe.
jan. 3
10:33
Tovább menetelhet a Barcelona (Metropol)
A téli szünetet követőin folytatódik a spanyol labdarúgó-bajnokság.
jan. 3
10:51
Winter Classic nézőcsúccsal (Metropol)
Több mint 105 ezer néző látta a Detroit Red Wings és a Toronto Maple Leafs NHL-mérkőzését.
jan. 3
10:51
Átigazolás: Berbatovra és Diego Costára vadászik az Arsenal (Agroinform)
Arsene Wenger csatárral erősítene, Diego Costa tűnik az első számú célpontnak, mellette Dimitar Berbatov jöhet szóba.
jan. 3
11:01
Williams-Ivanovic döntő lesz az aucklandi tenisztornán (Sport365)
A hétszeres Grand Slam-tornagyőztes Venus Williams és a szintén volt világelső Ana Ivanovic jutott be a 250 ezer dollár összdíjazású aucklandi női keménypályás tenisztorna döntőjébe.
jan. 3
11:03
Videó: a Real fiatalja a szögletzászlóval szerencsétlenkedett a PSG ellen (Sport365)
Vicces jelenet játszódott le a PSG-Real Madrid barátságos mérkőzésen. A blancók fiatal védője, Dani Carvajal a szögletzászlónál akart megszelídíteni egy labdát, ám ez nem ment neki olyan egyszerűen. Sőt.
jan. 3
11:09
Kikapott a címvédő St. Louisban (Metropol)
A St. Louis Blues szétlövés után győzött a címvédő Chicago Blackhawks ellen az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) bajnoki alapszakaszának legutóbbi játéknapján.
jan. 3
11:09
Adria Liga: Folytassa, Szolnok! (Agroinform)
Pénteken Szkopjéba látogat a Szolnoki Olaj gárdája az Adria Liga keretén belül.
jan. 3
11:27
Juventus-Roma csúcsrangadó szombaton (Metropol)
A listavezető Juventus az egyedüli veretlen AS Roma együttesét fogadja.
jan. 3
11:33
NHL: mesterhármassal nyert hosszabbításos meccset a Carolina - eredmények (Sport365)
A Carolina Hurricanes Jeff Skinner mesterhármasának, köztük a hosszabbításban szerzett gólnak is köszönhetően 4-3-ra nyert a Washington Capitals vendégeként az észak-amerikai profi jégkorongliga legutóbbi játéknapján.
jan. 3
12:03
Federer elődöntős a brisbane-i tornán (Metropol)
Az első helyen kiemelt svájci sztár mindössze két játékot veszített.
jan. 3
12:03
Kézilabda: A csehek ellen a Mocsai-csapat (Agroinform)
Folytatja felkészülését a hamarosan rajtoló Eb-re a kéziválogatott, a Provident Kupán a csehek ellen kezdenek Császárék.
jan. 3
12:05
Barcelona: Messi edzésbe állt, de az Elche ellen még nem játszik (Agroinform)
Lionel Messi csütörtök délután visszatért Argentínából Spanyolországba, este pedig részt vett a Barcelona edzésén.
jan. 3
12:06
NBA: a Miami 237 pontos meccsen kapott ki - eredmények (Sport365)
A Golden State Warriors pontgazdag mérkőzésen 123-114-re nyert a címvédő Miami Heat otthonában az észak-amerikai kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján.
jan. 3
12:08
Fotók: újabb látványos elem a rohamtempóban épülő Fradi-stadionon (Sport365)
Továbbra is gőzerővel dolgoznak a Ferencváros új stadionjának építésén. Az aréna kivitelezése most újabb fázisához érkezett, elkezdték ugyanis felszerelni a létesítmény külső borítását. Az Új Albert Stadion Facebook-oldal fotói.
jan. 3
12:39
Videó: dögös női fenekeken próbálgatják a pontos lövéseket a belga focisták (Sport365)
Sajátos módon gyakorolják a minél pontosabb lövéseket a belga Royal Antwerp játékosai, akik gyönyörű modellek formás fenekeire lövöldöznek.
jan. 3
12:41
Tenisz: házi döntő Sencsenben (Sport365)
Az első helyen kiemelt Li Na és az ötödikként rangsorolt Peng Suaj révén két hazai játékos jutott be az 500 ezer dollár (109 millió forint) összdíjazású sencseni női keménypályás tenisztorna döntőjébe.
jan. 3
12:57
Profi boksz: Összejöhet a Mayweather - Pacquiao álommeccs (Agroinform)
Brit sajtóhírek szerint 2014-ben megvalósulhat a profi boksz jelenlegi két legnagyobb sztárjának egymás elleni ütközete.
jan. 3
12:59
Magyar válogatott: Pintér nekivágott, az NB I-es edzőkkel egyeztetett (Agroinform)
A tervek szerint január 6-án találkozik első alkalommal a magyar válogatott keret.
jan. 3
13:12
Fotó: Neymar pisztolyt tartott Messi hasához a Barcelona edzésén (Sport365)
Az új esztendő első napjaiban újra edzésbe állt Lionel Messi a Barcelonánál. Az argentin csillagot egy kis bolondozással köszöntötte brazil csatárpárja, Neymar, aki egy ujjaiból formázott pisztolyt tartott társa hasához.
jan. 3
13:14
Nincs változás: Schumi élet-halál között tölti 45. születésnapját (Sport365)
Hatodik napját tölti pénteken a grenoble-i klinikán élet és halál között a rendkívül súlyos síbalesetet szenvedett Michael Schumacher. Ez a nap egyben a Forma-1 koronázatlan királyának 45. születésnapja.
jan. 3
13:15
Forma-1: Magyar sebész segítene Schumacheren (Agroinform)
Dr. Csókay András nemzetközi hírű baleseti idegsebész a világhálón keresztül kereste meg a grenoble-i egyetemi klinikát
jan. 3
13:33
Pintér Attila kéthetente összehívná a válogatottat (Metropol)
Az új szövetségi kapitány klubokkal való párbeszéd hibáit okolja az elmúlt évek sikertelenségéért.
jan. 3
13:45
Jótékonysági estélyen gyűjtenek Ocskay életnagyságú szobrára (Sport365)
Fiatal jégkorongozó emlékére jótékonykodnak szombaton Miklósa Erikával Székesfehérváron - tájékoztatta az önkormányzati kommunikációs iroda pénteken az MTI-t.
jan. 3
13:48
Az összefogás lehet a magyar futball sikerének kulcsa (Infostart)
A tavaszi szezonban várhatóan kéthetente tartana összetartást az NB I-es klubokban szereplő játékosokkal Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
jan. 3
13:51
Átigazolás: Varga Szabolcs a Heerenveenhez igazolt - hivatalos (Agroinform)
Az MTK 18 éves középpályása, Varga Szabolcs négy évre a holland Heerenveenhez szerződött.
jan. 3
14:18
Válogatott: Pintér kéthetente összehívja a keretet tavasszal (Sport365)
A tavaszi szezonban várhatóan kéthetente tartana összetartást az NB I-es klubokban szereplő játékosokkal Pintér Attila, a magyar labdarúgó-válogatott új szövetségi kapitánya.
jan. 3
14:20
Tenisz: francia-lengyel döntő a Hopman Kupán (Sport365)
A lengyelek csütörtöki sikere után a B csoportból a franciák jutottak be a döntőbe a Hopman Kupán, a teniszezők Perth-ben zajló nem hivatalos vegyescsapat-világbajnokságán.
jan. 3
14:45
Döntős Brisbane-ben a világelső (Metropol)
Serena Williams küzdelmes mérkőzésen jutott tovább.
jan. 3
14:47
Varga Szabolcs a Heerenveen labdarúgója lett (Metropol)
A 18 éves szélső négy és fél éves szerződést kötött a holland klubbal.
jan. 3
14:51
Federer esélyeshez méltóan menetel Brisbane-ben (Sport365)
A volt világelső, 17-szeres Grand Slam-tornagyőztes Roger Federer könnyedén jutott be az elődöntőbe a brisbane-i keménypályás tenisztornán.
jan. 3
14:53
Hollandiába igazolt a magyar csatártehetség - van Basten lesz az edzője (Sport365)
Varga Szabolcs a holland labdarúgó-bajnokságban szereplő Heerenveen együttesében folytatja pályafutását.
jan. 3
15:00
Megnősült a leszbikus német diszkoszvetőnő (Blikk)
Zwenkau – Újabb sztársportoló, a világbajnoki ezüstérmes német diszkoszvetőnő, Nadine Müller (29) vállalta másságát a nyilvánosság előtt – az elmúlt év utolsó napján feleségül vette barátnőjét, Sabinét (25).
jan. 3
15:03
Chelsea: Mourinho cáfol, nem tettek ajánlatot Higuaínért (Agroinform)
Szigetországi hírek szerint a Chelsea 50 millió fontos ajánlatot tett a Napolinak Gonzalo Higuaínért.
jan. 3
15:18
Cristiano Ronaldo a legmagasabb kitüntetésben részesül (Infostart)
A legmagasabb portugál állami kitüntetésben részesül Cristiano Ronaldo, a Real Madrid aranylabdás futballistája.
jan. 3
15:21
Nem semmi kitüntetést kap CR7 (Metropol)
A legmagasabb portugál állami kitüntetésben részesül Cristiano Ronaldo, a Real Madrid aranylabdás futballistája.
jan. 3
15:21
Kézilabda: Sterbik után újabb spanyol sztár maradhat le az Eb-ről (Agroinform)
Megsérült a spanyol válogatott világklasszis beállósa, Julen Aguinagalde.

Keresés