Sophia Flörsch azzal vádolta a vezető autósportokat, köztük a Forma-1-et is, hogy a női tehetségek támogatását illetően csak beszélnek, de nem tesznek semmit. A 21 éves német versenyző 2018-ban a legendás Makaói Nagydíjon vált ismertté, amikor hatalmas balesetet szenvedett, és a fotósok bunkerébe csapódott, ahol eltört a gerince. Azóta azt állítja,
Békéscsaba – Idén is ott lesz a labdarúgó-Magyar Kupa legjobb négy csapata között az Újpest, miután a címvédő a negyeddöntőben 3-2-re győzött az NB II-es Békéscsaba vendégeként.
Zak Brown brutálisnak és kegyetlennek nevezte a Red Bull Junior Programot. Pato O’Ward, a McLaren IndyCar versenyzője is tagja volt a Bikák programjának 2019-ben, ám hat hónappal később megváltak tőle. 2020-ban csatlakozott a wokingi cégcsoport amerikai csapatához, és azóta húzónévként szerepel a márkánál a tengerentúlon. A mexikói pilóta tavaly a
Hailie Deegan, Tony Stewart és Matt Kenseth is ott lesz a Superstar Racing Experience versenyzői között idén. Stewart, aki társalapítója volt a sorozatnak és tavaly megnyerte a bajnokságot, ismét a teljes szezonban versenyez majd. Deegan a Stafford Motor Speedwayen és az I-55 Racewayen indul majd el. Jelenleg második szezonját tölti a NASCAR Campin
Jos Verstappen meglepő győzelemmel debütált első rally versenyén, a belga bajnoki Haspengouw Rallyn, ahol megnyerte a Master Cup értékelését. Az egykori F1-es versenyző, Jos Verstappen, az F1 tavalyi világbajnokának, Max Verstappennek édesapja a hétvégén debütált a rallysportban a belga bajnokság Rally van Haspengouw versenyén. A holland versenyz
Varsó – A Przeglad Sportowy című lengyel lap szerint a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség nem kér fel más válogatottat a 2022-es világbajnokság európai pótselejtezőjére az ukrajnai háború miatt kizárt Oroszország helyett.
A világ legnépszerűbb konzolos autós sorozatának legújabb kiadása, a Gran Turismo 7 lenyűgözte az autós és gaming újságírókat. A Sony ezúttal sem spórolt: Olyan technológiai újításokat vettettek be, amely minden játékosnak kedvére lesz. Ahogy a külföldi Traxion.gg írja, a cím egy “óda az autóhoz”. Korábban már írtunk róla, hogy milyen forradalmian
Az Andretti Autosporttal kooperáló Steinbrenner Racing társtulajdonosa nemrég Julia Steinbrenner lett, aki úgy érzi, küldetése van. A Steinbrenner családnak két üzlete van: a New York Yankees baseballcsapata, valamint az IndyCar-istálló. Ez utóbbi jelenleg “csak” az Andretti partnereként szerepel Devlin DeFrancesco esetében, de ettől még egy egyre
Jövőre jöttek volna az IndyCar hibrid erőforrásai. Erre végül csak 2024-ben kerül sor, így döntött a bajnokság. Tulajdonképpen a teljes autóipart sújtja a jelentősen lelassuló ellátási lánc, nem kivétel ez alól az autósport sem. Ezzel küzd az IndyCar is, immár több mint egy éve. A leginkább érintett részek az energiavisszanyerő rendszer (Energy Rec
Helmut Marko szerint jól döntött az FIA, mikor hagyta Nikita Mazepint versenyezni. A Motorsport Világtanács kedden tartott rendkívüli ülést az orosz-ukrán háborús helyzet miatt. Mivel több sportág és bajnokság kizárta az orosz és fehérorosz versenyzőket és csapatokat, a sport ezen szakágának is lépnie kellett. Mohammed Ben Sulayem elmondta, hogy en
A Hyundai Motorsport korábbi csapatfőnöke, Andrea Adamo elárulta, ha nem sikerült volna a 2020-as WRC szezonra leszerződtetni Ott Tänakot, akkor Elfyn Evans érkezett volna a koreai gyártóhoz. A 2019-ess világbajnoki cím után meglepetésre Ott Tänak a Toyotát elhagyva a Hyundai csapatához igazolt, azonban, ha ez a koreai gyártónak nem sikerült volna
Rory Byrne, aki leginkább arról ismert, hogy kulcsszerepet játszott a Ferrari 2000-es évek eleji bajnoki sorozatában, a RacingNews365.com értesülései szerint meghosszabbította tanácsadói szerződését a csapatnál. További három évvel hosszabbították meg a kontraktusát, és a dél-afrikai születésű mérnök/autótervező már 1996 óta dolgozik a Scuderiánál,
Egy jókora jótékonysági alappal és élen töltött körönként 2000 dollárral járul hozzá a Hendrick Motorsports Ukrajna megsegítéséhez a Las Vegas-i NASCAR Cup-futamon. Korábban IndyCar-versenyzők szólaltak fel Ukrajna mellett közösségi médiaprofiljukon. A szolidaritási mozgalomból pedig most a NASCAR sem maradhatott ki. Egészen pontosan az egyik sztár
Az Uralkali első embere, Dmitrij Mazepin azzal fenyegette meg a Haast a 2021-es szezonban, hogy ha nem cserélnek karosszériát Nikita Mazepin és Mick Schumacher között, akkor nem fogja többet támogatni őket anyagilag. Mazepin – aki az orosz-ukrán háború miatt az ülését is elveszítheti az amerikai kiscsapatnál – a tavalyi szezonban azt gondolta, hogy
Ez a verseny volt az, ami megindította Kyle Larsont a bajnoki cím felé, hiszen itt nyerte első versenyét a Hendrick Motorsport színeiben. Kyle Larson a 2021 március 7-én megrendezett Las Vegas Motor Speedway-i versenyenen nem bízott semmit a véletlenre, 103 kört töltött az élen, és meggyőző, 3,156 másodperces győzelmet aratott a NASCAR Cup Series k
Daniel Ricciardo elmondta, nem rejt el semmit Lando Norris elől, ugyanis együtt kell rájönniük az új autó “titkaira”. Andreas Seidl napokkal ezelőtt világossá tette, hogy a McLarennél nem lesz első és második számú pilóta. Hiába hosszabbított a brit versenyző 2025-ig, attól még nem fogják előnybe részesíteni az ausztrállal szemben. A csapatfőnök az