2024. május 21. kedd

máj. 21
15:36
A Gvh elkapta a hazai vezető influencereket, hirdetőket, reklámügynökségeket (Tudás.hu)
A népszerű hazai influenszereket követő fogyasztók alapvető érdeke, hogy egyértelműen értesülhessenek az egyes tartalmak reklámjellegéről. A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) évek óta figyelmeztet ennek jelentőségére, illetve edukatív módszerekkel felhívja a figyelmet a jogkövetésre, illetve a lehetséges jogkövetkezményekre. A GVH nemrég lefolytatott
máj. 21
15:38
Szír, afgán, venezuelai menedékkérők a toplista élén (Tudás.hu)
Februárban az előző év azonos hónapjának adataihoz képest két százalékkal több, 75 445 nem uniós állampolgár nyújtott be első alkalommal nemzetközi védelem iránti kérelmet az Európai Unió valamely tagállamában- közölte az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat. A februári menekültügyi adatokat tartalmazó jelentés szerint a vizsgált hónapba
máj. 21
16:30
ENSZ-bíróság: A párizsi klímaegyezmény önmagában nem elegendő az óceánok védelmére (hirado.hu)
A bírósághoz kilenc, az éghajlatváltozás miatt tengerszint-emelkedés fenyegette szigetország nyújtott be keresetet.
máj. 21
20:00
Orbán a labdarúgásról nyilatkozott (Tudás.hu)
Múlt nélkül nincs jövője a magyar futballnak – jelentette ki a miniszterelnök kedden Felcsúton Zsohár Melinda és Oláh János Szerelemfoci című, a felcsúti labdarúgás százéves történetét összefoglaló könyvének bemutatóján. Orbán Viktor azt mondta: a kiadvány elsősorban a helyieknek fontos, de a magyar futball számára is általános tanulságokat fogalma
máj. 21
20:06
A németek szerint Zelenszkij a törvényes elnök (Tudás.hu)
Volodimir Zelenszkij "legitim és törvényes" elnök, mert választásokat nem lehet hadiállapot idején tartani – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter Kijevben, ukrán hivatali partnerével, Dmitro Kulebával tartott közös sajtótájékoztatóján. A német politikus leszögezte: Ukrajna szabad, nem pedig megszállt ország akar lenni, és az egyetl
máj. 21
20:12
Orosz hadgyakorlat kezdődött: taktikai nukleáris fegyverek alkalmazására készülnek (Tudás.hu)
Megkezdődött a taktikai nukleáris fegyverek előkészítésére és alkalmazására kiképző hadgyakorlat első szakasza Oroszországban – közölte a védelmi minisztérium. "Az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői Legfelsőbb Főparancsnokának parancsával összhangban az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői Főparancsnokságának vezetésével a Déli Katonai Körzetbe
máj. 21
20:18
Brüsszelben vitáznak az Európai Bizottság elnökjelöltjei – Ők azok (Tudás.hu)
Az Európai Bizottság (EB) elnöki posztjára pályázó csúcsjelöltek csütörtöki vitájával folytatódik az európai parlamenti (EP-) választás kampánya. A vitát az Európai Parlament plenáris üléstermében tartják, csütörtökön 15.00-16.45 között, a vitát az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) szervezi, az európai politikai pártokkal és az Európai Par
máj. 21
20:20
Lengyel miniszterelnök: az oroszok szervezik a Lengyelországba tartó migrációt (Tudás.hu)
A Lengyelország keleti határán át érkező illegális bevándorlók több mint 90 százaléka orosz vízummal rendelkezik, a migráció nem spontán módon zajlik – jelentette ki keddi varsói sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő. A kormányülést követő sajtókonferencián a miniszterelnök nyugtalanítónak nevezte, hogy megerősített információk szerint a
máj. 21
20:42
A Csok Pluszról minden – bankokra lebontva (Tudás.hu)
Egy 25 évre felvett 15 millió forintos lakáshitelért havonta csaknem 30 ezer forinttal fizet többet az család, aki ezt a hitelt nem CSOK Plusz keretében igényelné. A futamidő alatt visszafizetendő összeg pedig majd 10 millió forinttal több egy normál lakásvásárlási hitel esetében. Az tehát nem kérdés, hogy anyagi szempontból megéri a CSOK Plusz, de
máj. 21
20:48
A luxusmárkák többsége még mindig európai – Meddig? (Tudás.hu)
Az amerikai luxusipar szívesen felvenné a versenyt a nyugat-európaival, de ebben az iparágban még a francia és az olasz divatmárkák, a német autók, illetve a svájci órák erősebbek, mint a tengerentúliak. Most majdnem összeállt egy izmosabb vetélytárs, de a hatóságok elmeszelték a tervezett fúziót. A luxusipar amúgy köszöni jól van, bár a kínai gazd

2024. május 22. szerda

máj. 22
0:12
Mikroműanyagot kerestek herékben egy kutatás során, mindegyikben találtak is (Telex)
Emberi és kutyaheréket is vizsgáltak, és előbbiben jóval több szennyezést találtak.
máj. 22
0:16
Van még bármi értelmük a közvélemény-kutatásoknak? (Telex)
Kutatók, szociológusok, politológusok beszélgetnek erről a CEU rendezvényén. Nézze nálunk élőben!
máj. 22
0:20
Rejtély, hogy a kardszárnyú delfinek miért süllyesztenek el hajókat (Telex)
Tanulékony, többtonnás állatok a kormánylapát és a tőkesúly ellen: fix egyes. A delfinek valószínűleg nem akarnak rosszat a rongálással, de az egyik elméletben egy traumatizált nőstény is szerepel.
máj. 22
5:42
A bevándorlás szabályozása miatt indított pert az amerikai kormány az egyik állama ellen (Tudás.hu)
Az amerikai kormányzat beperelte Oklahoma államot, amivel a szövetségi állam által az illegális bevándorlók ellen hozott törvényt támadta meg. Az amerikai igazságügyi minisztérium által benyújtott bírósági kereset Oklahoma állam törvényének megsemmisítését akarja elérni, ami bűntetőjogi következményeket helyez kilátásba az Egyesült Államokba illegá
máj. 22
5:44
Amerika után a szomszédunkban nyitott először külföldi videójáték-fejlesztőt az Amazon (Tudás.hu)
Bukarestben nyitott videójáték-fejlesztő stúdiót az Amazon. Ezt maga az amerikai vállalat közölte kedden. "Az európai fejlesztési csapatunk bővítése természetes lépés volt a teljes portfóliónkat tekintve. Bukarest a fejlődő piacok egyik legfontosabb városa a játékfejlesztés terén" – idézi az economedia.ro Christoph Hartmannt, az Amazon Games alelnö
máj. 22
5:48
Otp: Miért ennyire jó ez a magyar papír? És meddig maradhat így? (Tudás.hu)
Az OTP csak a szokásosat hozta szép eredményt, hasító árfolyamot. De mi az a paraméterrendszer, amely miatt valójában évek, évtizedek óta ez a number one hazai részvény? És meddig folytatódhat a "házibuli"? Megszokhattuk már, hogy az OTP a jelenlegi környezetben szép eredményeket ér el, és ezt a részvényárfolyam is tükrözi. A most éppen18 ezer fori
máj. 22
5:50
Kémkedéssel vádolt 37 éves tengerészgyalogos holttestét találták meg Angliában (Tudás.hu)
Holtan találtak Angliában egy volt brit tengerészgyalogost, akit Hongkong javára végzett kémkedéssel vádoltak. A területileg illetékes rendőrkapitányság – Thames Valley Police – kedd esti tájékoztatása szerint a 37 éves Matthew Trickett holttestét a Londontól nyugatra fekvő Maidenhead város egyik parkjában találták meg, és formális azonosítási eljá
máj. 22
5:54
Csák János: Az amerikai géniusz (Tudás.hu)
Bemutatták Csák János Az amerikai géniusz című könyvének kiegészített angol nyelvű kiadását kedden Budapesten. A The Genius of America az Egyesült Államok 250 éves szellemiségét, értékeit, a szabadságeszmét tanulmányozza a napjainkban zajló folyamatok tükrében. "Az egész nyugati civilizációt lélekvizsgálat jellemzi arról, kik is vagyunk, milyen éle
máj. 22
6:00
Börtön helyett a frontra mennek 3000-en Ukrajnában (Tudás.hu)
Már több mint háromezer elítélt kérte a büntetés letöltése alóli feltételes szabadlábra helyezést, hogy részt vegyen Ukrajna védelmében – hozta nyilvánosságra Olena Viszocka igazságügyi miniszterhelyettes egy tévéműsorban. A tisztségviselő szavai szerint ez a szám megfelel a tárca előzetes várakozásainak. Felhívta ugyanakkor a figyelmet arra, hogy
máj. 22
6:18
Majdnem 400 négyzetkilométeres jégtábla tört le az Antarktiszról (Telex)
A britekhez tartozó terület egy nagyon aktív időszakon megy keresztül, az elmúlt három évben ez a harmadik nagyobb blokk, ami leszakad.
máj. 22
6:42
Nem tudni, mikor indulhat el a Boeing első emberes űrmissziója, szivárog a hélium a meghajtórendszerből (Telex)
A Boeing mérnökeinek május 7-e óta nem sikerül megszerelniük a meghibásodott rakétát.
máj. 22
7:36
Óriásit nőtt a lakosság vagyona rövid idő alatt itthon (Tudás.hu)
Az első negyedévben 4 ezer milliárd forinttal, vagyis családonként átlagosan 1 millió forinttal nőtt a magyarországi háztartások vagyona. A legjobban a vagyonos vállalkozók, cégtulajdonosok járhattak, és sokat kerestek a befektetési alapokba, részvényekbe fektetők is – derül ki a Bank360.hu elemzéséből, amely szerint a lakosság készpénz- és hitelál
máj. 22
9:36
A NASA ismét elhalasztotta a Boeing első, embert szállító űrhajójának indítását (hirado.hu)
Az űrhajó eredetileg május 6-án kelt volna útra Floridából.
máj. 22
9:48
Érdemes használni az e-receptet és az online időpontfoglalást az egészségügyben (Tudás.hu)
Magyarországon öt emberből négy használja az e-receptet, a páciensek kétharmada pedig kért már online vizsgálati időpontot, beutalót – derült ki a Semmelweis Egyetem (SE) Digitális Egészség kutatócsoportjának legújabb felméréséből, amelynek részleteit közölték az MTI-vel. A közlemény szerint 2021-ben a koronavírus-járvány alatt a lakosság egyharmad
máj. 22
10:24
Veszélyesebbek a gyalogosokra az elektromos autók, mint a hagyományosak, főleg városi környezetben (Telex)
Kutatók feltételezik, hogy ez legalább részben amiatt van így, mert az elektromos autók sokkal halkabbak, a gyalogosok nehezebben veszik észre őket.
máj. 22
10:54
Egyre nyitottabbak vagyunk a digitális egészségügyre (Telex)
Használjuk az e-receptet, online kérünk időpontot az orvoshoz, és a közösségi médiát is használjuk tájékozódásra. A Semmelweis Egyetem friss kutatása szerint már az idősebb generáció is ismerkedik a digitális egészségüggyel.
máj. 22
11:24
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász Lászlót (Telex)
Az MTA volt elnökének kombinatorikában végzett úttörő munkásságát ismerték el a címmel.
máj. 22
12:24
Valószínűleg nem az inváziós tigrisszúnyog, hanem hazai faj felelős a nyugat-nílusi lázért itthon (Telex)
Garamszegi László Zsolt biológus szerint az, hogy a tigrisszúnyog elterjed hazánkban, nem jelent feltétlenül járványügyi kockázatot, a nyugat-nílusi láz kórokozóját még nem találták meg befogott példányban.
máj. 22
13:24
Most engedték szabadon a kínait, aki a járványról tudósított saját felületein (Tudás.hu)
Szabadon engedték Kínában azt a sanghaji vloggert, akit 2020-ban négy év börtönbüntetésre ítéltek azzal a váddal, hogy a koronavírus-járványról tudósított és "hamis információkat" terjesztett. Csang Csan egykori ügyvéd a vád szerint a Vuhanban kitört koronavírus-járványról kritikus és "hamis tartalmú" riportokat, videókat tett közzé az interneten a
máj. 22
13:30
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták a "zseniális" magyar matematikust (Tudás.hu)
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnökét a kombinatorikában végzett úttörő munkásságáért – közölte az MTA az MTI-vel.   A Yale Egyetemen 1702 óta hagyomány, hogy a kimagasló teljesítményért vagy a közjóhoz való példaértékű hozzájárulásért tiszteletbeli doktori címe
máj. 22
13:36
19 millió forintot lopott a barátjától, most elítélték (Tudás.hu)
Vádat emelt a Budapesti XI. és XXII. Kerületi Ügyészség egy 24 éves férfi ellen, aki ellopta barátja mobiltelefonját, majd netbankon keresztül 19 millió forintot utalt át a saját számlájára, amelyből félmilliót elköltött – közölte a Fővárosi Főügyészség az MTI-vel. A közlemény szerint a férfi 2022. augusztus 24-re virradóan a barátaival, köztük a s
máj. 22
14:30
Az online térbe költözik a Pöttyös olimpiai arcképcsarnoka (Tudás.hu)
2024-ben minden sportszerető ráérezhet a szurkolás ízére! A Pöttyös és a Magyar Olimpiai Bizottság megújult partnerségének keretében a Pöttyös olimpiai arcképcsarnok kártyacsomagja beköltözik az okostelefonokba, hogy applikáción is elérhető legyen a szurkolók számára. Az új formátumhoz igényes és megkapó tartalom dukál, gazdag információval a magya
máj. 22
14:32
Hová megyünk idén nyáron? – Az első három top célország (Tudás.hu)
Legyen délen, ne legyen túl távoli, legyen könnyen elérhető és olcsóbb, mint Nyugat-Európa. A Groupama Biztosító és az OTP Bank megbízásából készült országos reprezentatív kutatás eredménye szerint idén ezek a szempontok a meghatározók a külföldi nyaralást tervező, magyar lakosság körében az úti cél kiválasztásakor. Az utasbiztosítás megkötésekor p
máj. 22
14:48
Ha írónak készül, most próbálja meg! – Drámapályázatot hirdetnek (Tudás.hu)
A József Attila Színház nyílt drámapályázatot hirdet József Attila közelgő 120. születésnapja alkalmából. A nyertes pályaművek alkotóit összesen 5 millió forintos díjazásban részesítik, amelynek elosztásáról a zsűri dönt. A győztes mű 2025. szeptember 21-én, a Magyar Dráma Napján bemutatásra kerül a József Attila Színházban. A pályázat egyedi és er
máj. 22
14:50
Még mindig kevés nő dolgozik természettudományi területen – ösztöndíjprogram indul (Tudás.hu)
Május 22-től lehet jelentkezni a Yettel és az Óbudai Egyetem IT és mérnöki területen tanuló nők számára meghirdetett ösztöndíjprogramjára. Az ösztöndíj a diákok tudományos terveinek megvalósításához járul hozzá; a program keretösszege egy évre összesen 5 millió forint és szemeszterenként 4 diák nyerheti el. Több tanulmány is bizonyítja, hogy a term
máj. 22
15:00
Csehországban rekordon az autógyártás, de nem a tisztán elektromos (Tudás.hu)
Csehországban az év első négy hónapjában 14,4 százalékkal 531 355 darabra nőtt a legyártott személyautók száma, ami új rekord – közölte a cseh autógyártók szövetsége Prágában. A közlemény rámutat: a félmilliós határt az autógyárak az idén egy hónappal korábban lépték át, mint tavaly. Áprilisban 134 912 autót gyártottak, az éves növekedés 24 százalé
máj. 22
15:02
Fociszerelmesek figyelem! (Tudás.hu)
Budapesten a Puskás Arénában rendezik a labdarúgó Bajnokok Ligája 2026-os döntőjét az európai szövetség (UEFA) végrehajtó bizottságának döntése értelmében. Magyarország története során először adhat otthont a klubfutball legrangosabb mérkőzésének, amelyre eddig 15 ország 28 városának 32 stadionjában került sor. A 2019-ben átadott Puskás Arénában ez
máj. 22
15:30
Kína és az Usa békéjének alapja a Tajvani kérdés békés megoldása (Tudás.hu)
Egy renitens brit politikus közreműködésével dokumentumfilm készült a tajvani-konfliktusról. Az alkotás legfőbb tanúsága, hogy Kína nem hagy teret a találgatásoknak és a kételyeknek, amikor területi integritását éri fenyegetés. A CGTN nemrégiben rendhagyó módon, egy brit parlamenti képviselő, George Galloway együttműködésével mutatta be Taiwan Unta
máj. 22
16:06
Hollandia azonnali hatállyal leállítja a külföldről történő örökbefogadást (Tudás.hu)
Hollandia azonnali hatállyal leállítja a külföldről történő örökbefogadást, a továbbiakban nem fogadnak el új kérelmeket, a folyamatban lévő eljárások azonban lezárulhatnak – jelentette be Franc Weerwind jogvédelemért felelős ügyvivő miniszter a parlamentnek írt feljegyzésében. A holland kormány 2021-ben ideiglenesen felfüggesztette a külföldről tö
máj. 22
16:30
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász Lászlót (hirado.hu)
A Yale Egyetemen 1702 óta hagyomány, hogy a kimagasló teljesítményért vagy a közjóhoz való példaértékű hozzájárulásért tiszteletbeli doktori címet adományoznak.
máj. 22
16:48
A csökkenő érdeklődés miatt a Mercedes kénytelen volt törölni néhány villanyautó-fejlesztését (Telex)
A cég nem látja biztosnak a nagyobb villanyautók jövőjét, ezért több milliárd euró értékű fejlesztésről mondtak le, a benzines és dízelmotorok gyártását viszont akár 2030 után is folytatni fogják.
máj. 22
19:54
Románia is ráfordul a hadiiparra – Európa legnagyobb gyárát építik (Tudás.hu)
Csaknem 400 millió eurós beruházásból Romániában, Brassó megyében épül meg Európa legnagyobb lőporgyára – erősítette meg Nicolae Ciuca szenátusi elnök, volt kormányfő Bukarestben, a Black Sea Defense and Aerospace (BSDA-2024) elnevezésű nemzetközi hadifelszerelés-kiállítás megnyitóján. A politikai pályára lépett korábbi vezérkari főnök azt is közöl
máj. 22
20:00
Elhunyt Sámsondi Kiss György (Tudás.hu)
Életének 90. évében elhunyt Sámsondi Kiss György, a bős-nagymarosi vízlépcsőrendszerért felelős egykori kormánybiztos – tudatta a család az MTI-vel. Sámsondi Kiss György Zilahon született 1934. szeptember 26-án. A Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán szerzett diplomát. Állami tervező irodákban dolgozott, majd az Építésügyi és Városfejlesz
máj. 22
20:30
Lovász Lászlót a Yale tiszteletbeli doktorává avatták (SzMo)
A kombinatorikában végzett úttörő munkája miatt kapta a címet. Lovász korábban több mint öt éven át tanított és kutatott is a Yalen.

2024. május 23. csütörtök

máj. 23
0:12
A Yale Egyetem is meghajolt a zseniális magyar matematikus előtt (Infostart)
A Yale Egyetem tiszteletbeli doktorává avatták Lovász László matematikust, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) korábbi elnökét a kombinatorikában végzett úttörő munkásságáért.
máj. 23
5:24
Halálosan mérgező halat találtak a horvát Adrián (Infostart)
Ezerszer mérgezőbb anyag van az ezüst csikóhalban, mint a cián.
máj. 23
5:42
A chipek óriási függést jelenthetnek, a legnagyobb felhasználók saját gyártásba kezdenek (Tudás.hu)
A félvezetőipar és a chipgyártás néhány igazán nagy óriás kezében van. Ezek közül a tajvani TSMC a legnagyobb, de Ázsiából koreai és kínai gyártók is vannak az éllovasok között. Az Egyesült Államok nem szereti ezt a kiszolgáltatottságot, ezért erősíti a saját ágazatát, de a nagy Big Tech cégek (Google, Amazon, Microsoft) azért azt sem szeretik, ha
máj. 23
6:06
Nem is a tigrisszúnyog a veszélyes, hanem egy másik (Infostart)
Ha a nyugat-nílusi láz felelősét keressük, nem biztos, hogy az inváziós tigrisszúnyogot kell okolnunk - erre jutott egy magyar kutatócsoport.
máj. 23
6:36
Bejelentette, Trumpot támogatja utolsó párton belüli ellenfele is (Tudás.hu)
Donald Trump volt elnököt támogatja az amerikai elnökválasztáson Nikki Haley – ezt Washingtonban jelentette be a korábbi republikánus elnökjelölt, aki utolsóként szállt ki az elnökjelölti előválasztásból. Az Egyesült Államok korábbi ENSZ-nagykövete, egykori dél-karolinai kormányzó a washingtoni kül- és biztonságpolitikai elemzőközpontban, a Hudson
máj. 23
7:00
Óriási intézkedés Amerikában, rengeteg embert érint (Tudás.hu)
Az amerikai elnök újabb 7,7 milliárd dollár (mintegy 2750 milliárd forint) értékű diákhitel elengedését jelentett be. A Fehér Ház közleménye szerint a döntés nyomán 160 ezer ember válik jogosulttá hitelének törlésére, többségükben szövetségi alkalmazottak, akik személyenként átlagosan 35 ezer dollárnyi (12 millió forint) hiteltörlesztési kötelezett

Keresés