2024. május 19. vasárnap

máj. 19
13:06
Az eredeti Apádra ütök már évekkel korábban elkészült, és azóta rejtegetik (Telex)
A kilencvenes évek elején Greg Glienna aprópénzből leforgatta a filmet a balfék vőlegényről, aztán Hollywood kopogott az ajtón. A chicagói komikus kinyitotta az ajtót, amit aztán örökre kulcsra zártak előtte.
máj. 19
13:24
Újabb két izraeli katona esett el a Gázai övezetben szombaton (Tudás.hu)
Újabb két izraeli katona esett el a Gázai övezetben szombaton – közölte az izraeli hadsereg (IDF) szóvivője vasárnap. A két húszéves katona Rafahtól keletre, egy pokolgép felrobbanásakor vesztette életét. Az incidensben három másik katona súlyosan megsebesült. A háború kezdete óta az IDF 630 katonája esett el, körülük 282 a Gázai övezetben. Az ENSZ
máj. 19
14:06
Hajóbaleset Verőcénél – három férfit és két nőt még keresnek (Tudás.hu)
Hajóbaleset történt szombat éjjel a Dunán, Verőce közelében, a balesetben ketten meghaltak, három férfit és két nőt még keresnek – közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap délelőtt a rendőrség honlapján. Vélhetően egy kisgéphajó egy szállodahajóval ütközött. A BRFK tájékoztatása szerint szombat éjszaka arról érkezett bejelentés, hog
máj. 19
15:24
Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal (Tudás.hu)
A brit védelmi miniszter szerint az orosz fegyveres erők Harkiv környékén észlelt előrenyomulása is jelzi, hogy Ukrajna katonai segélyezését egy pillanatra sem szabad szüneteltetni. Grant Shapps hangsúlyozta ugyanakkor, hogy Nagy-Britannia nem akar konfrontációba kerülni Oroszországgal. Shapps a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában –
máj. 19
16:18
Iszonyatos mennyiségű olajat találtak az oroszok egy kényes helyen (Infostart)
Oroszország 511 milliárd hordónyi kőolajat fedezett fel az Antarktiszon.
máj. 19
16:18
Izraeli csapatok megölték a gázai polgári hírszerzés parancsnokát (Tudás.hu)
Az izraeli csapatok megölték a gázai polgári hírszerzés parancsnokát az övezet középső részén, Dir al-Balahban vasárnap. Palesztin jelentések szerint Dir al-Balahban dróntámadással kivégezték az övezet polgári hírszerző rendszerének parancsnokát, Zahar Hamed Alkolit, és egy társát. Egy másik, az iszlamista Hamász terrorszervezet felügyelte gázai eg
máj. 19
17:30
Fotók a Verőcei hajóbalesetről (Tudás.hu)
Szállodahajó 2024. május 19-én a Dunán, amelyet a rendőrök állítottak meg Komáromnál. Május 18-án éjjel Verőcénél egy motorcsónak szállodahajóval ütközött. A kisgéphajóban nyolcan utaztak, egyet közülük súlyos sérülésekkel kórházba vittek, két holttestet találtak. Fotók: MTI/Krizsán Csaba…
máj. 19
17:42
Önzetlenül segít embertársainak a roma intézményvezető (Tudás.hu)
Rostás Norbert élete a segítségnyújtásról szól. A dóci születésű fiatalember Indiában ismerkedett meg az igazi mélyszegénységben élők mindennapjaival, majd Angliában dolgozott, ahol rövid idő alatt intézményvezető-helyettes lett egy idősek otthonában. Miután Norbert hazatért Magyarországra, úgy döntött, szülőfalujában alapít nyugdíjasházat, ahol kü
máj. 19
18:36
Oroszok szerint öt frontszakaszon nyomultak előre (Tudás.hu)
Folytatta a behatolást az ukrán védelembe Harkiv megyében az orosz hadsereg az elmúlt nap folyamán, és másik négy frontszakaszon is sikerült kedvezőbb állásokat elfoglalnia – közölte vasárnap az orosz védelmi minisztérium. Az orosz hadijelentés szerint az orosz haderő az elmúlt nap folyamán 15 ukrán ellenrohamot vert vissza, az ukrán hadseregnek pe
máj. 19
21:18
Az újságírók ritkaságszámba menő hatalmas tapssal jutalmaztak egy filmet Cannes-ban (Tudás.hu)
Egy spanyol nyelvű zenés thriller, Jacques Audiard francia rendező Emilia Perez című filmje a harmadához érkezett 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál első igazi revelációja. A két világsztár, Selena Gomez és Zoe Saldana főszereplésével készült, független költségvetésű, részben a Saint Laurent divatház által finanszírozott musicalfilmet szombat es

2024. május 20. hétfő

máj. 20
5:36
Szokatlan, vattacukorszerű bolygót fedeztek fel a csillagászok (hirado.hu)
Lenyűgöző égitestre bukkantak a csillagászok körülbelül 1200 fényévnyire a Földtől.
máj. 20
6:12
Rendkívül érdekes tényeket állapított meg az avarkutatás (Tudás.hu)
Nem mindennapi kutatásról számolt be a Nature című tudományos szaklap, amely eddig nem látott mértékben és mélységben világított bele az avar társadalom felépítésébe. Az egyik szerzőt Rácz Zsófiát az ELTE BTK Rékészettudományi Intézetének egyetemi docensét kérdezte a tudás.hu. Manapság már nem is lehet egyetlen tudomány talaján állva komoly kutatás
máj. 20
6:54
A TikTok borsot törhet a YouTube orra alá (Infostart)
A platform elkezdte tesztelni az akár 60 perces videók feltöltésének engedélyezését.
máj. 20
7:18
Az iráni elnök és az iráni külügyminiszter is meghalt helikopterbalesetben (Tudás.hu)
Ebrahim Raiszi iráni elnök és Hoszein Amirabdollahián külügyminiszter meghalt az őket szállító helikoptert ért balesetben vasárnap – jelentette a Mehr iráni félhivatalos hírügynökség hétfőn. A bejelentést az alelnök, Mohszen Manszúri is megerősítette az X-en. Az iráni törvények értelmében az átmeneti elnök az addigi első alelnök, Mohszen Mokber les
máj. 20
7:24
10 perces űrhajózást adott ismét néhány turistának a milliárdos vállalkozó űrkapszulája (Tudás.hu)
Ismét elindult Texasból a Blue Origin űrturistákat szállító kapszulája. Jeff Bezos milliárdos üzletember űrhajózási vállalkozásának járműve 10 percen át tartó űrélményt és a súlytalanság átélését kínálja ügyfeleinek. Ez volt a hetedik útja, amely fizető turistákat jutatott el a világűrbe. A Blue Origin űrkapszulája 2022 óta első hivatalos útján rés
máj. 20
7:30
Joe Biden támogatottsága az utóbbi időben csökken az afroamerikai szavazóknál (Tudás.hu)
Joe Biden azonnali tűzszünetet sürgetett a Gázai övezetben, Izraelt ennek végrehajtására szólította fel, valamint a kétállami megoldást említette az egyetlen járható útként a szembenállás megszüntetésére Georgia államban egy főiskolai diplomaosztón. Az elnök Atlanta városában, az afroamerikai diákok által látogatott Morehouse Főiskola ünnepségén ve
máj. 20
8:30
Oroszok: A Nyugat a viszonyok harctéren történő tisztázásáról döntött (Tudás.hu)
Ukrajnának el kell ismernie a háború következtében a terepen kialakult realitásokat – jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a Rosszija 1 televízió Moszkva. Kreml. Putyin című műsorában. "Itt az ideje, hogy a kijevi rezsim elismerje a terepen kialakult realitásokat. Remélem, hogy ezt a sokszor elismételt üzenetet felfogják, és hogy a Ny
máj. 20
8:36
Reménykeltő magyar bejelentés a heredaganat gyógyításáról (Infostart)
Több magyar kutatócsoport, így a Pankotai Tibor vezetése alatt működő HCEMM Genom Instabilitás és DNS Hibajavítás kutatócsoport, valamint Beöthe Tamás, a Budapesti Péterfy Sándor Utcai Kórház- Rendelőintézet urológiai osztályának főorvosa közreműködésével olyan kutatás született, amely szerint komoly műtét válhat elkerülhetővé előrehaladott stádium
máj. 20
8:48
A világ egyik legritkább állatát sikerült felnevelniük tudósoknak (Infostart)
Tudósoknak sikerült egy tojásból kikeltetni, életben tartani és felnevelni a világ egyik legritkább állataként számon tartott, Brazíliában honos kékszemű galambocska egy példányát - közölte pénteken az angliai Chester állatkertje, amelynek szakértői részt vettek a projektben.
máj. 20
9:12
Zombit csinál a fiatalokból egy nyugat-afrikai drog, és még emberi csont is lehet benne (Telex)
Sierra Leonéban hatalmas kushprobléma van, volt fiatal, aki mindenét eladta, csak hogy meg tudja venni az aznapi adagot.
máj. 20
16:18
Lengyel és európai védelmi vaskupola első lépése történt meg (Tudás.hu)
Lengyelország 300 millió eurós hitelt vesz fel az Európai Beruházási Banktól (EIB) az európai légvédelmi projekt részét képező lengyel-francia műholdprogramra – jelentette be Donald Tusk lengyel kormányfő Varsóban, Nadia Calvino EIB-elnökkel közös sajtókonferenciáján. Lengyelország "nagyon olcsó, előnyös hitelekre számíthat" azon beruházások esetéb
máj. 20
16:24
Ezer év is kell ahhoz, hogy egy-két centiméter termőföld jöjjön létre (Tudás.hu)
A regionális és globális hatalmi vetélkedést, valamint a világszinten tapasztalható vízválságot állította szembe Áder János volt köztársasági elnök a tizedik Víz Világfórum megnyitóján, Balin elmondott beszédében. A politikus Sulyok Tamás hivatalban lévő államfő és Han Seung Su, az ENSZ-főtitkár különmegbízottjának felkérésére vesz részt az indonéz
máj. 20
16:36
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adhat ki az izraeli vezetők ellen (Tudás.hu)
Erkölcsi vakság egy sorba állítani az izraeli vezetőket és a Hamász palesztin terrorszervezet vezetőit – írta Beni Ganz izraeli miniszter, a hadikabinet tagja hétfőn X (volt Twitter) fiókjában, válaszul annak lehetőségére, hogy a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság elfogatóparancsot adhat ki Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Gal
máj. 20
16:38
A Nemzetközi Büntetőbíróság főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte az izraeli miniszterelnök és a Hamász ellen (Tudás.hu)
Karim Khan, a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, Joáv Galant izraeli védelmi miniszter és a Hamász palesztin iszlamista terrorszervezet több vezetőjével szemben háborús és emberiesség elleni bűnök feltételezett elkövetése miatt. Karim Kh
máj. 20
16:54
Putyin máris felvette a kapcsolatot az iráni ügyvezető elnökkel (Tudás.hu)
Telefonbeszélgetést folytatott Vlagyimir Putyin orosz államfő Mohamad Mokber ügyvezető iráni elnökkel – közölte a Kreml sajtószolgálata. Putyin a moszkvai tájékoztatás szerint mély részvétét fejezte ki Ebrahim Raiszi elnök és más tisztségviselők helikopter-balesetben bekövetkezett halála miatt. Hangsúlyozta, hogy jól ismerte és nagyra értékelte az
máj. 20
17:00
Oroszok: zuhan Zelenszkij népszerűsége az új mozgosítási törvény miatt – ez aggasztja a Nyugatot (Tudás.hu)
Aggasztja a nyugati kormányokat az ukrán vezetés támogatottságának katasztrofális csökkenése, Volodimir Zelenszkij elnök támogatottsága már csak 17 százalék – közölte az orosz Külső Hírszerző Szolgálat (SZVR) sajtóirodája. Az SZVR abból az alkalomból adott ki közleményt, hogy Zelenszkij ötéves mandátuma május 21-én este lejár, és sokan az ukrán alk
máj. 20
17:06
Hollywoodot nem érdekelte, ezért Kevin Costner maga finanszírozza westernfilmjét (Tudás.hu)
Francis Ford Coppolához hasonlóan Kevin Costner is saját vagyonából finanszírozta legújabb filmjét: a Horizont: Egy amerikai eposz című westernfilmsorozatának első részét, amelynek versenyen kívüli világpremierjét vasárnap este tartották a 77. Cannes-i Nemzetközi Filmfesztiválon. Senki sem lelkesedett (Hollywoodban) azért, hogy ilyen filmeket készí
máj. 20
17:08
Madrid kiadó apartmanjainak tizede legális (Tudás.hu)
Térképet tett közzé weboldalán a legálisan működő turisztikai apartmanokról a spanyol főváros. Az dokumentumból kiderült: Madridban 1008 ingatlan rendelkezik a szükséges engedélyekkel, miközben a piacon több mint 13 ezer apartman érhető el a városba látogató turisták számára. A főváros vezetése a hónap elején jelentette be, hogy rendezni kívánja a
máj. 20
17:12
Közel negyven százalékkal csökkent a kínai autógyártó nyeresége (Tudás.hu)
A Li Auto Inc. kínai elektromosautó-gyártó bevétele 36,4 százalékkal nőtt, adózott eredménye ugyanakkor 36,7 százalékkal esett a március végével záródott ide első negyedévben. A cég honlapjára fölkerült adatok szerint az adózott eredmény 592,6 millió jüanra (82 millió dollár, 1 jüan=49,5 forint) csökkent az egy évvel korábbi 929,7 millió jüanról. A
máj. 20
17:36
Robotpilóta–ember 5:0 – pilóta nélküli vadászrepülők csaphatnak össze a jövő légi csatáiban (hirado.hu)
Az amerikai hadsereg azt tervezi, hogy ezer repülőgépből álló mesterséges intelligencia irányította légi flottát állít fel.
máj. 20
18:12
A családomban volt alzheimeres, mi lesz velem? – idegsebész vizsgáltatta meg magát (Tudás.hu)
Dr. Sanjay Gupta, a CNN vezető orvosi tudósítója gyakorló idegsebész és az agy egészségéről szóló bestsellerek szerzője. Családjában már volt Alzeimer-kór. Vajon mennyire veszélyeztetett? Sanjay Gupta a CNN-en megjelent cikkében azt írja: Több mint két évtizede foglalkozom az Alzheimer-kórral, és az e téren elért előrelépés a legjobb indulattal is

2024. május 21. kedd

máj. 21
4:18
San Franciscóban még mindig floppylemezeket használnak a metrókocsik vezérléséhez (Telex)
És ez minimum 2029-ig még így is marad. Pedig már nagyon lecserélnék őket.
máj. 21
5:48
Meddig növelhető még a turizmus? – Sok helyütt elviselhetetlen a tömeg (Tudás.hu)
A turizmus eddigi legjobb évét, vagyis 2019-et már újra elérik a számok, elsősorban a magánturizmus visszaépült. Ennek rengeteg szállodás, éttermes, boltos és sok-sok egyéb munkavállaló is ürül, ugyanakkor Velence, Bolzano, Gibraltár, vagy Bled példája azt is megmutatja, hogy sok helyre ki kellett tenni a "megtelt" táblát. A turizmus nagy áldás, re
máj. 21
6:12
Rusvai Miklós: tehén fertőzött meg embert madárinfluenza-vírussal, és ez nem jó jel (Infostart)
Egy tehéntől kapta el a madárinfluenza vírusát egy tejtermelő az Amerikai Egyesült Államokban. A fertőzést idejében megállították, ezért a gazda megúszta egy szemgyulladással; még felső légúti tünetek sem alakultak ki nála. Ez az első bizonyított eset, hogy a H5N1 szarvasmarháról emberre terjedt át, emberről emberre viszont még mindig soha – mondta
máj. 21
6:36
A szavazás technikai részletei (Tudás.hu)
A választópolgárok egy, két, három, négy vagy öt szavazólapon adhatják le szavazataikat június 9-én, a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, valamint az európai parlamenti (EP-) képviselők választásán. A nemzetiségi választásra regisztrált szavazók pedig akár további három szavazólapot is kaphatnak. Azok a választópolgárok, akik június
máj. 21
6:42
Több tűzesetet is orosz szabotázsnak gondolnak Lengyelországban (Tudás.hu)
A lengyel hatóságok eddig kilenc személyt – lengyel, fehérorosz és ukrán állampolgárokat – gyanúsítottak meg orosz megrendelésre végzett szabotázsakciók, ezen belül gyújtogatás elkövetése miatt – közölte hétfőn Donald Tusk lengyel kormányfő. Tuskot a TVN24 lengyel kereskedelmi hírtelevízióban azon korábbi bejelentéséről kérdezték, hogy a hét folyam
máj. 21
6:48
Az izraeli elnök is megszólalt az ellene kiadott elfogatóparancs kapcsán (Tudás.hu)
A hágai ügyész abszurd és hamis kérése egész Izrael ellen irányul – fogalmazott az  X-en (volt Twitter)  megjelent üzenetében Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő hétfőn, arra reagálva, hogy a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze elfogatóparancs kiadását kérte a bíróság illetékes kamarájától az izraeli miniszterelnök és védelmi miniszter
máj. 21
6:54
A belga külügyminiszter mást gondol az izraeli vezetők elleni elfogatóparancsról, mint Amerika (Tudás.hu)
A büntetlenség elleni küzdelem, bárhol is történjenek a bűncselekmények, prioritás Belgium számára; a bűncselekményekért felelősségre vonásnak kell járnia, függetlenül attól, hogy ki áll azok mögött – jelentette ki a belga külügyminiszter. Hadja Labhib közleményében arra reagált, hogy Karim Khan, a hágai székhelyű Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) fő
máj. 21
8:00
Hamarosan egyetemen lesz tanulható a fenntartható rovartenyésztés (Infostart)
A rovarok, jelen esetben a fekete katonalégy lárvája sokkal kevésbé környezetterhelő takarmányfehérje-forrást jelentenek, mint az állattenyésztés. A győri Szent István Egyetemen egy együttműködés keretében hamarosan ennek rejtelmeit tanulhatják ki a hallgatók.
máj. 21
8:30
A Nyugat most is orosz kőolajat vásárol, csak India közbeiktatásával és drágábban (Tudás.hu)
A magyar kormány elutasít mindenféle politikai nyomásgyakorlást azt illetően, hogy milyen forrásokból vásároljon energiát, és mindig is a nemzeti érdek szempontjából legjobb megoldásokat fogja választani – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Tokióban. A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Globális Energiabizton
máj. 21
8:32
Ma le kell adni az szja bevallást (Tudás.hu)
Éjfélig lehet kiegészíteni, illetve elfogadni az szja-bevallási tervezetet, de nem éri meg az utolsó percekre hagyni hívta fel a figyelmet kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Kedden még a NAV összes központi ügyfélszolgálata 18 óráig, valamint a 1819-es számon ingyenesen hívható NAV Infóvonal 20 óráig, hosszított nyitvatartással várja azokat
máj. 21
9:24
Először bocsátottak fel 5G-műholdakat Oroszországban (hirado.hu)
A Rasszvet-2 misszió keretében felbocsátott műholdak kifejlesztése mintegy 14 hónapig tartott.
máj. 21
10:42
Magyarországon is megkerülhetetlen lesz a mesterséges intelligencia (hirado.hu)
A válaszadók várakozásai szerint az MI-megoldások miatt meg is szűnhetnek bizonyos munkahelyek.
máj. 21
12:30
"Aljas és undorító a főügyész Hamász terrorszervezet és Izrael közötti párhuzama" (Tudás.hu)
A hágai Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) főügyésze meg akarja tagadni Izrael jogát az önvédelemhez – írta Joáv Galant izraeli védelmi miniszter X-en, miután Karim Khan főügyész előző nap elfogatóparancs kiadását kérte ellene és Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen is. Galant szerint "aljas és undorító" az a párhuzam, amelyet a bíróság Izrael és a
máj. 21
12:36
"Nem tudnak majd nyaralni" – Az olimpia miatti pluszmunka bónuszáért sztrájkolnak (Tudás.hu)
Az olimpiai időszak alatti munkáért járó bónuszok kiharcolásának céljával sztrájkot hirdettek a legnagyobb francia vasutas szakszervezetek. A munkabeszüntetés – az insidethegames.biz portál szerint – Franciaország két fő repülőtéri csomópontját is érinti. A bérsztrájk miatt csak minden ötödik ingázó vonat közlekedik egyes fővárosi vonalakon. Súlyos
máj. 21
12:42
Konditerem, kozmetika, fodrászat, étterem egész közel – Ezek már a jó iroda előfeltételei (Tudás.hu)
Az elmúlt időszakban jelentősen átalakultak az irodahasználati szokások, ráadásul belépett a munkaerőpiacra a Z-generáció, amelynek tagjai nagyobb szabadságot, rugalmasságot várnak el az őket foglalkoztató vállalatoktól, valamint az irodákban is élményekre vágynak. Mindez kettős kihívást jelent a megfelelő munkahelyi környezet kialakításával, fennt
máj. 21
12:42
Közel 100 kilométerrel is hajlandóak többet repülni a vándorló sasok, hogy kikerüljék a frontot (Telex)
A hím fekete sasok Afrikából repülnek Belaruszba, de a háború miatt nemcsak kitérőket tesznek, hanem kevesebbet is pihennek költözés közben.
máj. 21
14:12
Nem a magyar külügyminisztériumot ért hekkertámadásról írt az ESET (Telex)
A kiberbiztonsági cég elemzésében szereplő, orosz hekkercsoport által megtámadott EU-s külügyminisztérium, és a hasonló támadást kapott magyar külügy csak véletlen egybeesés.
máj. 21
15:24
Kamatdöntés: nem változott jelentősen a forint árfolyama (Tudás.hu)
Érdemben nem változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben azután, hogy a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 50 bázisponttal, 7,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot keddi ülésén, és a kamatfolyosó két szélét is ilyen mértékben csökkentette. A kamatdöntés után 15 perccel az euró jegyzése 385,15 forintra csökkent a közvetlen
máj. 21
15:30
Hiperszonikus témákkal foglalkozó tudósokat ítélnek el szivárogtatásért Oroszországban (Tudás.hu)
Hazaárulás címén 14 évi fegyházbüntetésre ítélte Anatolij Maszlov 77 éves novoszibirszki fizikust egy szentpétervári bíróság. Maszlovot, aki a fizikai és matematikai tudományok doktora, 2022 nyarán tartóztatták le azzal a gyanúval, hogy államtitkot tartalmazó adatokat szolgáltatott ki hiperszonikus eszközökről. Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgá

Keresés