Elsüllyesztett az ukrán hadsereg egy vasúti kompot, fedélzetén 30 üzemanyagtartállyal, a Krasznodari területen lévő Kavkaz kikötőben. Az oltást 101 ember 34 műszaki eszközzel végezte, mégsem sikerült megakadályozni a kikötött komp elsüllyedését. A kikötőben a helyi hatóságok szerint nem keletkezett tűzfészek. Oleg Krjucskov, az Ukrajnától 2014-ben
Újabb magyar tagja lett a vívó Hírességek Csarnokának, a Hall of Fame-nek a háromszoros olimpiai bajnok Kabos Endre személyében – adta hírül a honlapján a magyar szövetség. Kabos Endre az 1936-os berlini olimpián egyéniben és csapatban, négy évvel korábban Los Angelesben csapatban nyert kardban olimpiai aranyérmet. Emellett korának legnagyobbja, ké
Megkísérelt csapást mérni az ukrán hadsereg a kurszki atomerőműre – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, az Ukrajnával szomszédos kurszki, belgorodi és brjanszki régióban kialakult helyzetről tartott tanácskozáson. "Az ellenség éjszaka megpróbált csapásokat mérni az atomerőműre" – mondta Putyin. "A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség értes
Egy ezüst-, két bronzéremmel és egy dicsérettel tértek haza a magyar diákok a 2017 óta megrendezésre kerülő Európai Junior Informatikai Diákolimpiáról (eJOI), melyet a nagy Nemzetközi Informatikai Diákolimpia (IOI) "előkészítőjeként" is emlegetnek. Az augusztus 16-22. között Moldovában megrendezett, 26 ország részvételével zajló versenyen Mihály Z
Mintegy félév halmozódás után az év 34. hetében 4,75 milliárd forintra hízott az Ötöslottó főnyereménye. Az öt szám helyes megtippeléséért minden idők 5. legnagyobb nyereményét kínálja a nemzeti lottótársaság. Utoljára március elején volt telitalálat az Ötöslottón, a szerencsés játékos akkor közel 227 millió forintot vihetett haza. Azóta azonban se
Kamala Harris "új és előrevivő utat" ajánlott amerikai elnökké választása esetére Chicagóban, amikor a demokraták elnökjelölő konvenciót lezáró beszédében hivatalosan elfogadta pártja jelöltségét. A Chicagóban tartott négynapos politikai gyűlésen a hivatalban lévő alelnök a szakmai pályáját helyezte a középpontba, ügyészi, főügyészi, szenátori pály
Az elmúlt hónapokban rosszabbra fordult a helyzet a Sajó folyónál, a korábbi másodpercenkénti 2 literről 5 literre növekedett a folyóba jutó szennyezett víz mennyisége.
Nemcsak a rákos sejtek megtámadására ösztönzi a szervezetet, de meg is megakadályozza, hogy újra kialakuljanak. Komoly áttörést hozhat a rákterápiában.
A tüdőrák elleni oltás a koronavírus vakcinákhoz hasonlóan mRNS alapú. Az oltástól azt várják, hogy ne bántsa az egészséges sejteket, miközben a rák visszatérését is megakadályozza.
Románia utolsó uralkodójának, I. Mihály királynak az 1944-es román átállásban játszott történelmi szerepét méltatta a totalitárius diktatúrák áldozatainak európai emléknapján a román államfő. Klaus Iohannis az elnöki hivatal honlapján közzétett üzenetben idén is megemlékezett arról, hogy augusztus 23-át, az – Európa keleti részének felosztását titk
Tízezer dollár értékben támogatja Ónodi Henrietta olimpiai bajnok tornász rehabilitációját Békéscsaba városa – közölte Varga Tamás (Hajrá Békéscsaba Egyesület) alpolgármester az MTI-vel. Elmondta, a döntés az előző napi vezetői értekezleten született meg, amelyen a polgármester, a három alpolgármester, a kabinetvezető, a jegyző és az aljegyző vett
Annak ellenére, hogy a nyári iskolai szünet a végéhez közeledik, a programok javarészt még mindig a szabad ég alatt zajlanak a következő hétvégén is. Kézműves sörfesztivállal Óbudán A különféle kézműves sörökön és gasztronómiai élményen felül a gyerekeknek játszóházzal készülnek, a nagyobbaknak pedig olyan remek előadók szolgáltatják majd a talpal
Hetvenhat esztendős korában rövid lefolyású, súlyos betegség után elhunyt Barabás Zsolt, a magyar női kézilabda-válogatott korábbi szövetségi kapitánya. A magyar szövetség (MKSZ) honlapjának pénteki beszámolója kiemelte: Barabás már 24 évesen, 1980-tól a női juniorválogatott szövetségi edzője lett, majd 1986-ban kinevezték a felnőtt válogatott szöv
Az Európai Bizottság pénteken jóváhagyta az mRNS-alapú mResvia oltóanyag használatát az RSV vírus okozta alsó légúti megbetegedések kezelésében 60 év felettiek esetén - derült ki a testület brüsszeli közleményéből.
Az elmúlt napokban már naponta 6 millió palackot, üveget és dobozt váltottak vissza a vásárlók, néhány hét alatt 150 millió darabra nőtt a visszaváltások száma Magyarországon – közölte a MOHU Mol Hulladékgazdálkodási Zrt. az MTI-vel. A vállalat közleményében hangsúlyozta: a visszaváltási rendszer a pozitív környezetvédelmi hatásai mellett hosszú t
A háromszoros olimpiai bajnok Hosszú Katinka még nem döntötte el, hogy folytatja vagy befejezi úszó-pályafutását. "Jelenleg még abban a fázisban vagyok, mint akik kijutottak az olimpiára, hogy a pihenőidőmet töltöm. Aztán meglátjuk" – mondta ezzel kapcsolatban az Eurosportnak nyilatkozva, hozzátéve, ezt a kérdést még nyitva hagyja. A normál medencé
Mindennek előfeltétele a szuverén gazdaságpolitika, anélkül nincsen stabilitás – jelentette ki a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter Tihanyban a Tranzit fesztiválon. Rogán Antal A magyar gazdaság esélyei a veszélyek korában című előadásában az elmúlt csaknem másfél évtized eredményeit bemutatva azt mondta: a munkaalapú gazdaság, a hozzá
Az Európai Bizottság pénteken jóváhagyta az mRNS-alapú mResvia oltóanyag használatát az RSV vírus okozta alsó légúti megbetegedések kezelésében 60 év felettiek esetén – derült ki a testület brüsszeli közleményéből. A Moderna gyógyszergyártó által kifejlesztett mResvia az első mRNS-alapú vakcina, amelyet az Európai Unió a koronavírus okozta Covid-19
A magyar víziközmű-hálózat óriási veszteségekkel üzemel, a vezetékek és közművek gyatra állapota miatt az országnak vannak olyan területei, ahol több mint 70 százalékos a hálózati veszteség. Miközben mi élvezzük az alulárazott ivóvizet, a felújításokhoz ezermilliárdok kellenének. Most kap egy mentőövet az ágazat, ami a rezsicsökkentés foglya is.
Az UHS maglev közlekedési rendszer építését 2022-ben kezdték el a kínai Jangkao megyében, és a célja, hogy a vonatközlekedést a repülők sebességével ötvözzék.
Türelmes kőelefántok, amelyeket gyerek kezek milliói simogatnak, büszke lovas szobrok, amelyek sosem lehetnek biztosak a sorsukban és országszerte paloták százait védelmező bozontos kőoroszlánok. Vadállatok között járunk-kelünk, de nemhogy félnénk tőlük, ellenkezőleg, nyugtalanító, ha nincsenek mindannyian a helyükön. Igen tisztességesen végzik a m
Az Európai Bizottság elutasította Magyarország és Szlovákia azon kérését, hogy közvetítsen Budapest és Pozsony, valamint Ukrajna között a Lukoil orosz olajtársasággal szemben bevezetett kijevi szankciók ügyében – közölte az uniós bizottság illetékes szóvivője pénteken. A tájékoztatás szerint a bizottság arra az előzetes következtetésre jutott, hogy
Bármikor megtörténhet az első átültetés a magyar élődonoros vesecsere programban, már a recipiens (befogadó) párok kivizsgálása zajlik – mondta az InfoRádióban az Országos Vérellátó Szolgálat transzplantációs igazgatója. Mihály Sándor azt is jelezte, jogszabály-módosítási javaslatot nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy ne csak két pár között, hanem
Az Európai Bizottság fellépésének hiánya azt támasztja alá, hogy Brüsszelből küldhették az utasításokat Ukrajnának arra, hogy okozzon problémákat Magyarország és Szlovákia energiaellátásában is az orosz Lukoil kőolajtranzitjának ellehetetlenítésével – reagált a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szombaton Tihanyba
Az ellenzéki párt az MTI-vel azt közölte: teljeskörű tisztújítást tartott az LMP – Magyarország Zöld Pártja Budapesten, ahol a párt megválasztotta új országos elnökségét. Szabó-Kellner Katalint és Ungár Pétert választották az LMP társelnökeivé a párt tisztújításán. Titkárnak Vida Attilát, elnökségi tagoknak Baloghné Bartus Viktóriát, Hohn Krisztiná
Derekas helytállásnak nevezte Orbán Viktor miniszterelnök a Nemzeti Sportnak adott interjúban a magyar olimpikonok által elért eredményeket, köztük a hat aranyérmet, és úgy vélte, hogy a magyarok helye az első tízben van. Az interjúban a kormányfő elmondta, hogy titokban nyolc aranyéremben reménykedett, de az elért hat első helyet is derekas helytá
Az idén is nyüzsgő fesztivállá alakult a főváros Magyarország születésnapján. A Szent István-napi ünnepségsorozat programjait ezúttal is fokozott figyelem övezte, a mintegy húsz rendezvényhelyszínen több százezren fordultak meg négy nap alatt. Az időjárás sem tántorította el a vendégeket – Európa legnagyobb fény- és tűzijátékát kiemelt érdeklődés ö
Kevés olyan vár van Magyarországon, ami nem a történelem tragikumát tárja elénk, hanem az igaz, hitvesi szerelemnek állít emléket. A fantáziadús varázsvilág és múzeum egy nádtetős kunyhó helyén épült fel hosszú évtizedek alatt, és mind a két világháborút túlélte. Az 1879-es, székesfehérvári születésű Bory Jenő történetével kezdődött a váré is. A ma
Barry Wilmore és Sunita Williams júniusban indult az ISS-re, ahol egy hetet kellett volna eltölteniük, de űrkapszulájuk meghibásodása miatt ott rekedtek.
1954-ben volt az első, az ünnepi csapolás a dunaújvárosi vasműben, akkori nevén a Sztálin Vasműben. Sajnos 2024-ben, 70 év elteltével gyakorlatilag már csak a problémákról, a kokszoló kemence leállításáról, illetve a kapun belüli munkanélküliségről érkeznek hírek. Örkény István, az 1912-ben született csodálatos groteszk írónk zsidó és polgári szárm
Az izraeli hadsereg (IDF) vasárnap helyi idő szerint reggel 5 előtt megelőző támadást indított Dél-Libanonban, majd rövid időn belül a libanoni síita Hezbollah mozgalom háromszázhúsz lövedéket és drónt indított Izrael északi része felé, válaszul Fuad Sukar július 30-i célzott kivégzésére Bejrútban. A szervezet közölte, hogy bosszújának ez csak az e
Amikor olvasónk jelezte, hogy nem kéri a 17 millió forintos akkumulátorcserét, egy akkujavítással foglalkozó szakszervizhez irányították. Az importőr szerint viszont hivatalosan csak a típus fiatalabb példányaiban javítható az akkumulátor.
Megdőlt a fővárosi hajnali melegrekord szombaton – közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján. Azt írták: szombaton is folytatódott a kánikula, egyes területeken hajnalban is 20 Celsius-fok felett maradt a hőmérséklet. Hozzátették: szombaton reggel a fővárosban a János-hegyen csak 23 Celsius-fokig hűlt le a levegő, így 0,2 fokkal megdőlt az erre a napra
Joáv Galant izraeli védelmi miniszter telefonon egyeztetett Lloyd Austin amerikai védelmi miniszterrel Izrael vasárnap reggeli, Libanont ért csapásáról. "Pontos csapásokat hajtottunk végre Libanonban, hogy ezzel meghiúsítsuk az Izrael polgárai elleni közvetlen fenyegetést. Szorosan nyomon követjük a történéseket Bejrútban, és eltökélt szándékunk mi
A halevős vega étrend a legegészségesebb az időseknek egy új kutatás szerint. A második legjobb a tejterméket és tojást is fogyasztó vegetáriánus étrend, de a tiszta vegaság is elodázhatja a halált, bár kicsit problémásabb.
Elárasztják az online boltok véleményszekcióit meg úgy általában az internetet a hamis, MI által generált vagy vásárolt vélemények, ami azért is nagy baj, mert kutatások szerint nagyon is hallgatunk rájuk. Az USA-ban most egy új törvény miatt könnyebb lesz elkaszálni az ilyeneket alkalmazó cégeket.
1918 őszén hetekig tartó fosztogatás- és romboláshullám söpört végig a háborúban vereséget szenvedett Magyar Királyság területén. Legnagyobb arányban a falvak zsidó származású lakosai váltak az erőszak célpontjaivá. Miért és hogyan történhetett mindez?
Öt civil életét vesztette, további 13 pedig megsebesült a Belgorod megyei Rakitnoje községet ért ukrán tüzérségi támadásban – közölte Vjacseszlav Gladkov, a régió kormányzója. A sebesültek közül hatnak, köztük egy 16 éves lánynak az állapota súlyos. Rakitnoje vasárnapra virradóra történt lövetése során tíz lakóház, valamint az elektromos és a gázve
Kamala Harris elnökválasztási kampánya 540 milliárd dollár támogatást kapott öt hét alatt – közölte a demokrata elnökjelölti kampányszervezet. Jen O’Malley Dillon kampányfőnök közleménye szerint a beérkezett adományok összege a demokrata elnökjelölő konvenció napjaiban lépte át a félmilliárd dollárt, és az elnökjelölt beszédét követő órában rekordm
Nem ő repülte át először az óceánt, de mégis ő volt a repüléstörténet legünnepeltebb hőse. Charles Lindbergh repülése nyitotta meg a nagy távlatokat a légiközlekedés előtt. Első gyermekének elrablása és megölése felzaklatta az egész világot. Hitler és a nyugati hatalmak antikommunista szövetségének híve volt, és antiszemita kijelentéseket tett. Ötv
Izrael és a libanoni Hezbollah augusztus 25-én lőni kezdték egymást. Libanonban nagyon régóta meghatározó ez a síita politikai és félkatonaiszervezet. Amióta vélhetően ez a csoport indított rakétatámadást izraeli gyerekek ellen, szinte minden állam hazahívta Libanonban tartózkodó állampolgárait, és csak idő kérdése volt a térség konfliktusának kisz