Nem mindegy, hogy kell-e az embernek adót fizetnie amiatt, mert pár éve vásárolt lakását néhány millióval drágábban tudja eladni, mint amennyiért vette. Ezúttal ez az időzítésen is múlhat, januártól ugyanis több ponton módosulnak a személyi jövedelemadóról (szja), illetve az általános forgalmi adóról (áfa) szóló törvény ingatlanértékesítéssel kapcsolatos szabályai.
Másfél éves működése alatt 23 ezres taglétszámra tett szert az AXA Biztosítóhoz tartozó Premium Nyugdíjpénztár, amelynek a kezelt vagyona az idén november végére 3,3 milliárd forintról 12,7 milliárdra...
A rendszerváltás óta a 2007-es az első esztendő, amikor az egészségügyi kassza az év végére nem hoz több milliárdos veszteséget, hanem 25 milliárd forint megtakarítást tud szétosztani az ágazaton belül - jelentette ki Kóka János, az SZDSZ elnöke szabolcsi körútja első állomásán, Nyíregyházán.
Húsz-harminc emberrel lesz jelen a Magyar Gárda pénteken Kerepesen az iskolai felvonuláson. Ugyanakkor sem a Szülői Közösség sem a tanárok nem kérnek a gárdából és cáfolják, hogy ők szerveznék a demonstrációt, amely szerintük mindössze két ember akciója. Egyikőjük ellen az MTV székház ostroma miatt eljárás is indult. A roma szervezetek szerint a tatárszentgyörgyi és kerepesi történettel…
Chikán Attila szerint szükség van a megszorításokra, az államháztartási egyensúly helyreálltására, de hiányoznak a reformokat előkészítő koncepciók, a növekedés beindításának forrásai, és rejtve...
A jövő évi költségvetés 520 milliárd forint hiány lefaragását tűzte ki célul, ez azonban újabb megszorításokat jelent és tovább fékezi a gazdasági növekedést. Egyebek mellett ezt állapította meg a Nézőpont Intézet, amely másodszor készítette el a kormány költségvetési tervezetének az értékelését.
A lisszaboni Jeromos kolostorban csütörtökön az Európai Unió 27 tagállamának állam- és kormányfői, illetve külügyminiszterei aláírták az EU reformszerződését; Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök és Göncz Kinga külügyminiszter a sorban tizenhatodikként látta el kézjegyével a dokumentumot.
Újjászületés - ez az üzenete a Művészetek Palotája újévi hangversenyének. Haydn nagyszabású oratóriuma, A teremtés olyan mű, amely meseszerű, derűs kifejezőeszközökkel meséli el a világ keletkezését az őskáoszból. Az oratóriumot közel érezhetik magukhoz bármely vallást és bármilyen meggyőződést követők is.
2007 novemberében megjelent a Hungaroton kiadásában a Játék Karácsonykor című Kormorán zenealbum, amely a zenekar új adventi-karácsonyi dalait tartalmazza. A „szövegírók“ nem mások,...
Elsőként a német válogatott jutott be a szombati elődöntőbe a franciaországi női kézilabda-világbajnokságon, miután a csütörtöki, párizsi negyeddöntőben legyőzte az angolai csapatot.
A jog eszközével meg kell akadályozni mindent, ami a demokrácia ellen hat; a veszélyek elhárításához minden jó érzésű embernek, minden jó érzésű közösségnek össze kell fognia - mondta Szili Katalin...
Gerencsér Tamás készülő bulvárfilmjének mozikba kerülő előzetesében az újságíró Anettka nem hagyja, hogy eltusolják Zalatnay meggyilkolását, amivel az orosz akcentusú maffiózót, Ihos Józsefet gyanúsítják.
Összesen 4780 kilónyi lejárt szavatosságú élelmiszert foglaltak le a pénzügyőrök szerdán egy XII. kerületi üzletben, a "Csillagszóró hadművelet" egyik akciójában - közölte a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága csütörtökön.
A már hagyományosnak számító Muzsikás karácsonyi koncertet a Zeneakadémián idén Kodály szellemiségének felidézése teszi különlegessé. A Dévai Szent Ferenc Alapítvány nevében Böjte Csaba, az...
Drew Barrymore-t gyerekkori elvonókúrái után újra az alkohol rabja lehet – kongatták meg a vészharangot a színésznő barátai. Az aggódók szerint, miután szakított dobos barátjával, féktelen bulizásba kezdett, már nem képes megállni a lejtőn.
Negyedik mérkőzésén kikapott az Újpest férfi vízilabdacsapata az Alpok Adria Ligában: a lila-fehérek vendégként a horvát Kvarner együttesével szemben maradtak alul.
A Fidesz helyettes szóvivője megnézte csütörtökön a "Regionalizáció, mint a gazdasági fejlődés egyik lehetősége Magyarországon" című tanulmányt, amely miatt távozott posztjáról Pimper Richárd, a...
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője megnézte csütörtökön a "Regionalizáció, mint a gazdasági fejlődés egyik lehetősége Magyarországon" című tanulmányt, amely miatt távozott posztjáról Pimper Richárd, a miniszterelnök helyettes kabinetfőnöke. Cser-Palkovics András szerint ez néhány héten belül már a második eset, hogy vitatott tartalmú tanulmányt készíttetett közpénzből a…
A korábbi becslésekkel ellentétben nem százmillió évvel ezelőtt, hanem több milliárd éve alakultak ki Szaturnusz bolygó gyűrűi - írta csütörtök reggel a BBC internetes oldalán. A tudósok a bolygó körül keringő Cassini-űrszonda adatai alapján változtatták meg eddigi álláspontjukat.
A Fidesz frakcióvezetője arra kéri az államfőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az adatvédelmi, illetve a jövő nemzedékek ombudsmanjának megválasztására
A karácsonyi misztériumot, a közösségteremtést és a hagyományt igyekszik körüljárni a Ghymes együttes december 26-i koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
A közigazgatási hivatalhoz fordul Bőhm András (SZDSZ) a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, mivel jogsértőnek tartja Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester azon döntését, amellyel felfüggesztette annak a testületi határozatnak a végrehajtását, amellyel a múlt héten három színigazgatót több évre kineveztek.
Sikeresen pályázott Rakamaz a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnál egy ipari park létesítésére, a beruházás megvalósítását tavasszal kezdik - közölte Rakamaz polgármestere sajtótájékoztatón. "...
Megtervezte hazája fővárosát, új fejezetet írt az építészetben, száműzetésbe kényszerült, s még filmet is forgattak életéről. 99 évesen újranősült, december 15-én pedig századik születésnapját ünnepli Oscar Niemeyer, a modern építészet mestere.
Chikán Attila szerint szükség van megszorításokra, az államháztartási egyensúly helyreálltására, de hiányzanak a reformokat előkészítő koncepciók, a növekedés beindításának forrásai, és rejtve maradnak a jövő évi költségvetés társadalmi céljai.
A félidejéhez érkezett Csillagszóró hadművelet során eddig több mint félmilliárd forint bírságot szabtak ki a hatóságok - jelentette be Budai Bernadett kormányszóvivő csütörtökön Budapesten.
Hamis diákbérletek után nyomoztak, de helyi kisboltok kirablását akadályozták meg a dunaújvárosi rendőrök. Az egyik bérleteket hamisító fiatalkorú lakásán, fegyvert, és lopott gépkocsialkatrészeket találtak a nyomozók. Mára az is bebizonyosodott, hogy a banda egyik tagja két embert leütött és kirabolt az utcán.
Az amerikai részvénypiac egyelőre nincs meggyőzve arról, hogy működőképes lehet-e a likviditásszűke megszüntetésére irányuló egyeztetett jegybanki beavatkozás; aggasztja a befektetőket a Lehman Brothers most esedékes - a nagy befektetési bankok közül elsőként megjelenő, vélhetően már a hitelválság következményeit megjelenítő - időszaki jelentésének üzenete is.
Philippe Rebboah francia producer Jézus életéből forgatna filmet Sweet Baby Jesus címmel, és úgy gondolta, az énekesnő rendkívül alkalmas lehetne Szűz Mária szerepére.
December 31-én lejár a biztosítási jogviszony rendezésével kapcsolatos moratórium. E moratórium arra szolgál, hogy minden érintett, akinek rendezetlen a társadalombiztosítási jogviszonya, azt rendezze. Erre biztosított időt idén áprilistól december végéig a kormány azt követően, hogy megváltoztak a jogszabályok, és megkezdődött az egészségügyi szolgáltatások igénybevételénél a jogviszony…
Pénteken többfelé várható havazás, hózápor. Az északi, északkeleti szelet erős, a Dunántúlon és északkeleten viharos lökések kísérik. Pénteken nyugaton helyenként hófúvás is kialakulhat. A...
Mégis emelkedik kenyér és pékáruk ára, mivel emelkedtek, illetve emelkednek a pékek költségei is - tájékoztatta az MTI-t Ilonka Boldizsár, a Magyar Pékszövetség elnöke a szövetség év végi elnökségi ülését követően.
Különválik a Pókerarc című vetélkedő csapata: Sebestyén Balázs A széf címmel vezet műsort, Vágó István pedig a kissé átszabott Legyen Ön is milliomossal jelentkezik majd; a két, hétköznapokon adásba kerülő műsor négyhetente váltja egymást a képernyőn - hangzott el az RTL Klub csütörtöki sajtótájékoztatóján.
A Gazdasági Versenyhivatal szerint a CIB Bank Zrt. nem megfelelő tájékoztatást adott hitelkártya termékeiről, ezért a pénzintézetnek 15 millió forint bírságot kell fizetnie
Hamarosan ismét kampány elé néz az ország. A nagy pártok már készülnek a jövő évi népszavazásra, amelyen a vizitdíjról, a kórházi napidíjról és a tandíjról szavazunk majd.
Az Európai Bizottság elnöke közös erőfeszítésre szólította fel az európai intézményeket és tagállamokat csütörtökön a Lisszaboni szerződés ünnepélyes aláírásakor mondott beszédében. José Manuel Barroso kiemelte: a reformszerződés lehetővé teszi, hogy a 27 tagú közösség megvalósítsa célkitűzéseit.
Az Opera webböngésző fejlesztői a Microsoft elleni panasszal fordultak az Európai Bizottsághoz (EB), amelyben kérik a testülettől, hogy a redmondi szoftveróriás Windows operációs rendszerét...
Az idei tanévben először hajléktalanok számára is indított képzést a Wesley János Szakiskola. A diákok az alapkészségek elsajátítása mellett viselkedéskultúra, beszédművelés, pszichodráma és egészségtan órákon vettek részt, hétvégén pedig kézműves foglalkozás és testnevelés várta őket. A program résztvevői jövőre OKJ-s képzéseken folytathatják tanulmányaikat.
Az AC Milan is bejutott a klub világbajnokság döntőjébe, miután csütörtökön legyőzték a japán Urawa Red Diamonds együttesét. Az olasz csapat óriási főlényben játszotta végig a találkozót, gólt azonban csak egyet tudtak rúgni, méghozzá a 68. percben, Clarence Seedorf révén.