2007. december 13. csütörtök

dec. 13
12:25
Parkolási zsoltárbírság (Gondola)
Zsoltáros vezeklést szabtak ki parkolási bírságként egy papra Chilében. A bíró napi hét zsoltár elszavalását írta elő három álló hónapra. Azután döntött a zsoltárbírság mellett, hogy a...
dec. 13
12:25
Kiszorult a svájci kormányból a populista Blocher (Kripto Akadémia)
Végérvényesen kiszorult a svájci kormányból a populista Christoph Blocher, miután az igazságügyi és rendőrminisztérium élére a szövetségi gyűlésben helyette meglepetésszerűen megválasztott párttársa, Eveline Widmer-Schlumpf csütörtökön elfogadta a megbízatást. Blocher nemzeti konzervatív pártja, az október 21-i választásokon győztes Svájci Néppárt (SVP) az új miniszter eskütétele után azonnal…
dec. 13
12:27
Tovább vitatkoznak az elnökválasztásról Szerbiában (Infostart)
Szerbiában az elnökválasztásról szóló döntés visszavonását követelte a parlament elnökétől Vojislav Kostunica kormányfő pártja. Szakértők szerint az időzítés miatt a Szerbiától elszakadni akaró Koszovó ügye lesz az elnökválasztási kampány középpontjában.
dec. 13
12:27
Szili elnökként nem szavaz, de elmondja egyet nem értését (HírTV)
Szili Katalin szerint egységes álláspontot képvisel majd a szocialista frakció az egészségbiztosítási törvény jövő hétfői zárószavazásán. Ő maga várhatóan mégsem fog szavazni, mert az ülés levezető elnöke lesz. Így a szocialista Szili Katalinnak csak akkor kell gombot nyomnia, ha szavazategyenlőség alakulna ki.
dec. 13
12:29
Tovább folyik a huzavona három fővárosi színház vezetőinek kinevezése körül (Infostart)
A közigazgatási hivatalhoz fordul a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, mivel jogsértőnek tartja, hogy a főpolgármester felfüggesztette a testület határozatát három fővárosi színigazgató kinevezéséről.
dec. 13
12:31
Számoljunk! Ki mennyi nyugdíjemelést kap? (Privátbankár)
Átlagosan 5 százalékkal emelkednek a nyugdíjak jövőre - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter. Bizonyos esetekben ennél magasabb emelés is várható
dec. 13
12:31
MSZP: kapcsolattartási támogatás a vajdasági és a kárpátaljai magyaroknak (Alternatív Energia)
A jövő évi költségvetésben 720 millió forint szerepel a kárpátaljai és a vajdasági magyaroknak az anyaország schengeni csatlakozása miatt megnövekedett kapcsolattartási költségei támogatására - mondta Kozma József, az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.
dec. 13
12:36
EU: egészségügyben elsők vagyunk (Piac és Profit)
Igaz negatív értelemben, hiszen a magyar lakosság egészségi állapota a legrosszabbak közé tartozik Európában.
dec. 13
12:36
EUR-NOK Folytatódik a visszaesés (HírTV)
A Norges Bank kamatemelése miatt tovább, 7,9338-ra esett vissza az EUR-NOK árfolyama. Az EU-s munkaköltségek a 3. negyedévben éves szinten 2,5%-kal emelkedtek, miközben a szakemberek 2,6%-os plusszal számoltak a legutóbbi + 2,4% után. Támogatás 7,9257-nél, míg ellenállás 7,9887-nél található. In-GFX
dec. 13
12:38
Pannon: megbízható háttér a jégkorongnak (Piac és Profit)
A Pannon meghosszabbította együttműködési szerződését a jégkorong-válogatottal.
dec. 13
12:38
GBP-USD Csalódást okozó brit CBI-jelentés (HírTV)
Csalódást okozott a decemberi brit CBI-jelentés. A jelentés szerint csökkent a feldolgozóipari termelés. A jelentés erre vonatkozó komponense +9 pontról +3 pontra csökkent. Az adatok hatására emelkedett a GBP-USD árfolyama. In-GFX
dec. 13
12:40
Ötmilliót fizetnének Csintalan brutális támadóiért (HírTV)
Ötmillió forintos nyomravezetői díjat tűzött ki Bencze József, országos rendőrfőkapitány a Csintalan Sándor brutális bántalmazása ügyében. A rendőrség internetes honlapján közzétett közlemény szerint a pénzt csak annak fizetik ki, akinek segítségével azonosítani tudják az elkövetőt, és megalapozottá válik a gyanú, hogy bűnös.
dec. 13
12:41
Magyarország támogatja Albánia NATO-tagságát (Privátbankár)
Magyarorság támogatja, hogy Albániát a 2008-as romániai NATO-csúcstalálkozón a szövetség meghívja tagjai közé - jelentette be Szekeres Imre honvédelmi miniszter, miután az albán védelmi miniszterrel t...
dec. 13
12:42
Rossz helyen parkoltál, mondj el napi 7 zsoltárt (Blikk)
dec. 13
12:42
VIII. BME Nemzetközi 24 órás Programozóverseny (HírTV)
A Challenge24 idén újra megnyitja kapuit a kihívást kereső programozók előtt, akik ismét összemérhetik tudásukat a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen. A VIII. BME Nemzetközi 24-órás Programozóversenyt a Magyar Villamosmérnök- és Informatikus-hallgatók Egyesülete (MAVE) és a Simonyi Károly Szakkollégium szervezi.
dec. 13
12:47
Különös munkaerőhiány Szlovákiában (Infostart)
Szlovákia egyre nagyobb munkaerőhiánnyal küzd. A nagy ipari létesítmények a hiányt külföldi dolgozókkal akarják megoldani. A jelenség azért is különös, mert a szlovákiai 7 százalékos munkanélküliségi ráta magasabb az uniós tagországok többségében mért adatnál.
dec. 13
12:47
Kihűlés miatt meghalt egy férfi Törökszentmiklóson (Blikk)
dec. 13
12:52
Orosz lapok: a Mol csalogatja a Gazpromot (Privátbankár)
A Mol meghívta a Gazpromot Európa egységes gázszállítási társaságába - írja a tekintélyes moszkvai gazdasági lap, a Kommerszant. A tekintélyes moszkvai gazdasági lap, a Kommerszant a Gazprom sajtós...
dec. 13
12:53
Mégis megmaradhat a Pátria Rádió (Infostart)
Mégis megmarad a közszolgálati Szlovák Rádió nemzetiségi adója, a Pátria Rádió - döntött a közszolgálati médium tanácsa azt követően, hogy a kulturális minisztérium megemelte a rádiónak nyújtott pénzügyi támogatás összegét.
dec. 13
12:53
Bőhm András a közigazgatási hivatalhoz fordul a főpolgármester döntésével szemben (Alternatív Energia)
A közigazgatási hivatalhoz fordul Bőhm András (SZDSZ) a Fővárosi Közgyűlés Kulturális Bizottságának elnöke, mivel jogsértőnek tartja Demszky Gábor (SZDSZ) főpolgármester azon döntését, amellyel felfüggesztette annak a testületi határozatnak a végrehajtását, amellyel a múlt héten három színigazgatót több évre kineveztek.
dec. 13
12:58
Színházigazgató lett Bujtor és Eperjes (Blikk)
dec. 13
13:00
Kelemen Anna: Havas megint csak kihasznál engem! (Blikk)
Nem érti, hogy Havas Henrik miért jelentette fel
dec. 13
13:01
Tamás Gáspár Miklós: "A kormány ebbe már belebukott" (Infostart)
Válaszúton címmel nyílt levelet írt több mint 140 társadalomtudós, szakszervezeti vezető, környezetvédő, művész és aktivista. Az aláírók a levélben azt kérik a kormánypárti parlamenti képviselőktől, hogy utasítsák el az Országgyűlés előtt fekvő és zárószavazás előtt álló egészségbiztosítási törvényjavaslatot. A petíciót jegyző Tamás Gáspár Miklós az InfoRádiónak azt mondta: a kormány már csak a…
dec. 13
13:04
Sztrájkot tervez januárra a Vasutasok Szakszervezete (HírTV)
Sztrájkot hirdethet januárban a Vasutasok Szakszervezete is. A jövő heti országos sztrájktól egyébként visszalépő szakszervezet elnöke szerint ugyanis a MÁV Cargo vezetése nem hajlandó új kollektív szerződést kötni a dolgozókkal a december 31-én lejáró régi helyett.
dec. 13
13:06
Orbán: Ne kapjanak jutalmat az önkormányzatok vezetői (HírTV)
A rátok bízott város érdekében végzett munka jutalma most nem a közgyűlés által megszavazott jutalom lesz, hanem hogy a mostani nehéz időkben is működnek az önkormányzati intézmények – tudatta levelében Orbán Viktor a Fidesz–KDNP színeiben politizáló város- és megyei vezetőkkel.
dec. 13
13:06
Csángó Karácsony utoljára (Infostart)
Hatodik alkalommal - egyben utoljára - rendezik meg a Csángó Karácsonyt az Almássy Téri Szabadidőközpontban szombat éjjel. A jövőre bezáró központ programjában moldvai és gyimesi csángó muzsikát játszó zenekarok koncertjei, kiállítás és hajnalig tartó táncház is szerepel.
dec. 13
13:09
Járatritkításokat eszközöl a BKV (HírTV)
Egyelőre nem tudni, mely BKV-buszok szűnnek meg jövőre. A konkrétumok nélküli, csak irányelveket tartalmazó, 48 oldalas tervezet azt sem részletezi, hogy az adósságban úszó közlekedési vállalat honnan teremti elő a 2008-ra becsült, több mint 8 milliárdos veszteségét.
dec. 13
13:14
EUR-CZK Erösödés (HírTV)
Az euró ma összeszedte magát a cseh koronával szemben szerzett veszteségei után. Az EUR-CZK árfolyama 26,277-on állt. Rövidtávon további emelkedés várható, mielött a jövö héten a cseh Jegybank szerdára várt kamatemelése elött ismét csökkenne az árfolyam. Ellenállás 26,275-nél, míg támogatás 26,005-nél található. In-GFX
dec. 13
13:16
850 Magyar Telekom alkalmazott kerül utcára (HírTV)
A Magyar Telekom 850 dolgozója kapott előzetes értesítést munkaviszonya megszüntetéséről, és ezzel még nem fejeződött be az idei létszámleépítés a társaságnál. A távközlési cég közlése szerint csak a negyedik negyedévben 24 milliárd forintot kell elkülöníteniük az elbocsátottak végkielégítésére.
dec. 13
13:17
Csillagzene a Néprajzi Múzeumban (Infostart)
Csillagzene címmel rendeznek adventi éjszakát a Néprajzi Múzeumban szombaton. A fellépők között lesz Palya Bea, Sebestyén Márta, a Kaláka együttes és Lovasi András is.
dec. 13
13:20
Összefogtak Majka ellen (Blikk)
Összefogtak Majka (28) ellen, és hat óra alatt kijátszották a 250 millió forintos összdíjazású pókerpartiból. Az ózdi hős a prágai Európa-bajnokságra hetekig készült, de a négynaposra tervezett versenyből mindössze néhány órát töltött az asztalnál
dec. 13
13:20
FÁÜ - mozis kampány a Schweppesnek (Kreatív Online)
A Fővárosi Ásványvíz és Üdítőipar (FÁÜ) moziban hirdeti a Schweppes üdítőitalokat. A kreatív elkészítésével ügynökséget bízott meg a társaság, amely nem írt ki tendert a feladatokra.
dec. 13
13:25
Sanoma - új főszerkesztő a Meglepetésnél (Kreatív Online)
Új főszerkesztőt nevezett ki a Sanoma Budapest a Meglepetés című női hetilap élére. A lapnál korábban vezető szerkesztőként dolgozó Hegedűs Noémi december 1-jétől látja el új feladatkörét.
dec. 13
13:26
Kiss Péter: átlagosan 5 százalékos lesz a nyugdíjemelés jövőre (Alternatív Energia)
Átlagosan 5 százalékkal, vagyis a tervezett inflációt meghaladó mértékben emelkednek a nyugdíjak jövőre - jelentette ki Kiss Péter kancelláriaminiszter csütörtökön Egerben. Ennek fedezete, illetve a megkezdett nyugdíjkorrekciós program folytatása érdekében, az elmúlt évhez képest, 8,4 százalékkal több jut a központi költségvetésből nyugellátásra - közölte a Miniszterelnöki Hivatalt vezető…
dec. 13
13:30
Összejött az álomdöntő a klub-világbajnokságon (Infostart)
A Bajnokok Ligája-győztes AC Milan bejutott a Japánban zajló labdarúgó klub-világbajnokság döntőjébe.
dec. 13
13:31
Fico: Tárgyalással lehet javítani a szlovák-magyar kapcsolaton (HírTV)
A szlovák kormányfő szerint csak tárgyalással lehet javítani a Szlovákia és Magyarország közti viszonyt. Egy felvidéki magyar nyelvű internetes oldal az állami hírügynökséget idézve azt írta szerdán, hogy Robert Fico optimistán nyilatkozott a két ország kapcsolatáról.
dec. 13
13:33
Egyre több hazánkban a munkanélküli (HírTV)
November végén csaknem 420 ezer volt a nyilvántartott álláskeresők száma az Állami Foglakoztatási Szolgálatnál (ÁFSZ). Egy hónap alatt 7 ezerrel, az elmúlt évhez képest pedig 36 ezerrel, vagyis 8 százalékkal nőtt a létszámuk.
dec. 13
13:34
A kormány 720 millió forinttal enyhítene a határon túli magyarok beutazásán (Infostart)
Jövőre enyhítené a kárpátaljai és a vajdasági magyaroknak a schengeni csatlakozás miatt megnövekedett beutazási költségeit a kormány. Erre a célra 720 millió forint szerepel a költségvetés tervezetében.
dec. 13
13:35
Negyedmillió magyar örülhet (Piac és Profit)
A UPC a duplájára növelte a magyarországi központi világhálós adatforgalmi kapacitását, így elsőként 20 gigabites redundáns (azaz 2x20Gb-es) kapcsolatot alakított ki a többi szolgáltatóval összeköttetést teremtő BIX (Budapest Internet Exchange) központban.
dec. 13
13:36
Kiirtottak egy teljes erdőt illegálisan Borsodban (Blikk)
dec. 13
13:42
Megkezdődött az EU-reformszerződés aláírási ceremóniája (Gondola)
A lisszaboni Jeromos kolostorban csütörtökön az Örömóda hangjaira megkezdődött az Európai Unió reformszerződésének aláírási ceremóniája. A huszonhetek állam- és kormányfői - köztük Gyurcsány...
dec. 13
13:42
A szegedi szocialisták felélik a városi vagyont? (HírTV)
A városi vagyon felélésével vádolja a szegedi ellenzék a kormánypárti városvezetést. Ezen a héten több ingatlanügyben is döntés születhet Szegeden, amelyek révén egy helyi építőipari cég 10 milliárd forint értékű beruházást végezhet el, a 6 milliárd forintosra tervezett új fürdőkomplexum pedig az ellenzék szerint Leisztinger Tamás érdekeltségébe fog kerülni.
dec. 13
13:42
Fidesz: továbbra is időhúzásra játszik a kormány (Alternatív Energia)
A Fidesz azt feltételezi, hogy a kormány továbbra is időhúzásra játszik, és az Alkotmánybíróságnál megtámadják majd a december 17-én meghozandó parlamenti döntést a népszavazás elrendeléséről - mondta csütörtöki, fővárosi sajtótájékoztatóján Répássy Róbert, az ellenzéki párt frakcióigazgatója
dec. 13
13:44
Kerepes elítéli a megkülönböztetést (Alternatív Energia)
Kerepes nagyközség önkormányzata elítél minden társadalmi, faji, illetve politikai és vallási alapon történő megkülönböztetést - tartalmazza a település polgármesterének a képviselő-testület nevében tett nyilatkozata, amelyet csütörtökön juttattak el az MTI-nek.
dec. 13
13:45
A kórházakban is sztrájkolnak hétfőn (Infostart)
Az Egészségügyi és Szociális Ágazatban Dolgozók Demokratikus Szakszervezete (EDDSZ) hivatalosan is csatlakozott a hétfőn kezdődő országos sztrájkhoz. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke azt mondta: hétfőn az ország számos egészségügyi intézményében két órára sztrájkolni fognak. Gaskó István, a Liga Szakszervezetek vezetője szerint minimális az esély arra, hogy elmaradjon a munkabeszüntetés.
dec. 13
13:46
Sötét árnyék a közeljövőn (Infostart)
Az Egyesült Államok vezető szerepe fokozatosan csökken és ezzel egyidőben Kína, valamint Oroszország is a nagyhatalmak élvonalába kerül. Erre a megállapításra jutott a német Bertelsmann Alapítvány megbízásából készült nagyszabású közvéleménykutatás.
dec. 13
13:47
Jogszerűtlenül bírságolnak a hatóságok? (Infostart)
Több kereskedelmi cég is bírósághoz fordul a hatóságok karácsonyi ellenőrzési gyakorlata miatt - mondta az InfoRádióban az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Vámos György szerint az ellenőröknek néhány esetben kizárólag az a céljuk, hogy minél több bírságot szabjanak ki.
dec. 13
13:47
A Magyar Gárda mégsem vesz részt a kerepesi tüntetésen (HírTV)
A korábbi elképzelésekkel ellentétben mégsem vesz részt a Magyar Gárda a Pest megyei Kerepesen péntekre szervezett cigányellenes megmozduláson. A nagyközség önkormányzata csütörtöki közleményében arra kért mindenkit, hogy jelenlétével ne akadályozza a civil kezdeményezést.
dec. 13
13:47
Svéd egyházi igen a melegek esküvőjére (Gondola)
A svéd lutheránus egyház nem zárkózik el az együttélő homoszexuális párok kapcsolatának szentesítésétől, ezzel csatlakozott a kormány által benyújtott kezdeményezéshez, mindössze azzal a...
dec. 13
13:48
Bujtor Istvánt választották a veszprémi Petőfi Színház igazgatójává (Spa Trend Online)
Bujtor István színész-rendezőt választotta meg csütörtöki ülésén Veszprém Megyei Közgyűlése a veszprémi Petőfi Színház igazgatójává; a tisztséget a művész január elsejétől öt éven át tölti be. A testületi ülésen az öt pályázó közül már csak Bujtor Istvánt és a színház jelenlegi megbízott igazgatóját, Majzik Tímeát hallgatták meg. Bujtor István Eperjes Károly színművésszel, míg Majzik Tímea Pozsgai…

Keresés