A fő jegybankok újabb tőkeinjekciói nem hárítják el a világgazdasági recesszió rémét, de pozitív üzenetet hordoznak a pénzpiacok számára – véli az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. A múlt héten bejelentett összefogás jegyében az Európai Központi Bank tegnapi aukcióján 50 milliárd eurót kínált fel a bankoknak, a Fed mára 20 milliárd dolláros árverést hirdetett. Szántó András úgy véli, hogy…
Az infláció mértékével megegyező, de legfeljebb 10 százalékos BKV díjemelést tartana elfogadhatónak jövőre a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület. A szervezet szóvivője szerint a közlekedési társaságnál tervezett 13 százalékos díjnövelés biztos nem járna együtt a bevételek hasonló mértékű emelkedésével. Vitézy Dávid az utasok szempontjából kifejezetten károsnak tartja az éjszakai jegyek…
Jövőre a magyarországi infrastruktúrafejlesztés robbanásszerű felfutását várja a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő elnök-vezérigazgatója. Reményik Kálmán szerint a közlekedési útvonalak bővítése és korszerűsítése lehet a kulcsa annak, hogy az ország felzárkózzon a fejlett gazdasági térségekhez. A társaság idén 270 milliárd forintot fordított közlekedési fejlesztésekre, főként a gyorsforgalmi utak…
December 17-én délután lezajlott az "Eszterházy Károly Főiskola Bora 2008" borverseny, és a szakmai zsűri, majd az intézmény társadalmi zsűrije kiválasztotta a nevezett borok közül a főiskola fehér- és vörösborát a 2008-as évre.
A busehri erőművet 2008 vége előtt nem helyezik üzembe - közölte csütörtökön az első iráni atomerőművet építő orosz cég, az Atomsztrojexport elnöke, cáfolva a korábbi beindítást ígérő teheráni...
Decemberben a várt szerint változatlanul 1,6%-on állt a norvég munkanélküliségi ráta. Ma is erösödést mutat a dollár, és emelkedett az USD-NOK árfolyama. Ellenállás 5,5997-nél található. Ha sikerül átlépni az értéket, 5,6500-ig nyílhat potenciál. Az érték elött nem találhatók jelentösebb ellenállások. In-GFX
Megtiltotta a pécsi közgyűlés, hogy a város területén katonai radart építsenek. A képviselők úgy módosították a szabályzatot, hogy az a folyamatban levő ügyeket is érinti. Így, amennyiben a bíróság új eljárásra kötelezi a Honvédelmi Minisztériumot a pécsi Tubes-hegyre tervezett radar építésének ügyében, azt már meg tudja akadályozni a most elfogadott pécsi rendelet.
Szerdán informális találkozón egyeztetett egymással Gyurcsány Ferenc miniszterelnök és Simor András a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - erősítette meg a kormányszóvivő. Daróczi Dávid elmondta: bár szó volt az euró bevezetésének technikai feltételeiről, de céldátum nem került szóba.
Javul a német fogyasztói bizalomban: a GfK nemzetközi piackutató intézet indexe januárra 4,5 pont lett a már felülvizsgált decemberi 4,4 pont után. A GfK kétezer fogyasztó megkérdezése alapján sz...
A svájci termelöi-, és importárindex 3,0%-kal emelkedett, meghaladva ezzel a +2,9%-os elörejelzést a legutóbbi +2,7%-os értéket. A kereskedelmi mérleg többlete 1,40 milliárdról 1,89 milliárdra emelkedett, miközben a szakemberek csupán 1,44 milliárdos értékre számítottak. A kedvezö adatok hatására csökkent az EUR-CHF árfolyama, és 1,6595-ön jegyzik. Ellenállás 1,6615-nél és 1,6650-nél, míg…
Jövőre várhatóan a 100-700 milliárd forint kifizetésére kerül sor az Új Magyarország Fejlesztési Terv idén kiírt pályázatainak sikeres projektjeire - közölte Molnár Csaba, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács elnöke.
A Bank of Japan (BOJ) kamatdöntő tanácskozásán a jelenlegi 0,5 százalékos szinten tartotta az irányadó kamatot, összefüggésben a globális hitelpiaci zavarokkal és a japán üzleti klíma romlása indokolt...
Nem szállt ki egyelőre a Hídépítő Zrt a metróépítésből, de az InfoRádió úgy tudja, hogy a BKV a közeljövőben felmondhatja a megbízási szerződést és új kivitelezőt keres a Fővám téri megálló megépítésére. Az ok: a cég tulajdonosai elismerték, hogy az állomást csak egy év késéssel tudják befejezni.
A 2007. január 1-je előtt nyomdai úton legyártott nyugtákat és számlákat ez év június 30-áig lehetett forgalomba hozni és csak december 31-éig lehet felhasználni
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a Népszabadság információjára. A közlemény szerint a Népszabadságban tévedésen alapuló hírek jelentek meg a Fővám téri metróállomás építésével kapcsolatban. Szerdán ugyanis nem volt tárgyalás a főváros és a Hídépítő…
Alföldi Róbert lesz 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
Alföldi Róbert lesz 2008. július 1-jétől a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten.
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta a BKV
Bejelentették az 50. Grammy-díjkiosztó jelöltjeit. A kitüntetettek névsorát tegnap tették közzé, és február 9-én, egy nappal a nagy díjkiosztó előtt adják át Los Angelesben.
Az afganisztáni hatóságok szerint egy családi viszály áldozata lehetett a vasárnap elrabolt német férfi - olvasható az Osnabrücker Zeitungban. A lapnak nyilatkozó afganisztáni kereskedelmi miniszter elmondta: letartóztattak négy férfit az üggyel kapcsolatban, akik a férfi afgán feleségének rokonai.
Alföldi Róbert, a Bárka Színház eddigi igazgatója, a Heti Hetes rendszeres szereplője váltja Jordán Tamást a Nemzeti Színház élén 2008. július elsejétől. A döntést Hiller István oktatási miniszter jelentette be.
Szili Katalin aláírta és az államfőnek megküldte az egészségbiztosítási törvényt - közölte Altorjai Anita, az országgyűlés sajtófőnöke csütörtökön az MTI-vel. Az egészségbiztosítási...
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát csütörtökön Budapesten.
A 3. negyedévi brit GDP-t 3,2%-ról 3,3%-ra módosították, miközben változatlan +3,2%-os értékkel számoltak a szakemberek. Az M4-es pénzmennyiség novemberben 11,1%-kal emelkedett, elmaradva ezzel a +11,6%-os elörejelzéstöl a legutóbbi +11,8% után. Az EUR-GBP-t 0,7200-on jegyzik. Ellenállások 0,7215-nél és 0,7230-nál, míg támogatások 0,7194-nél és 0,7175-nél találhatók. In-GFX
Októberben 2,3%-kal emelkedtek az olasz kiskereskedelmi forgalmak, miközben +0,7%-os értékkel számolnak a legutóbbi -0,6% után. Az euró némiképp profitált az adatokból, és összeszedte magát. Az EUR-USD idöközben tesztelte a csökkenö trendcsatorna alsó oldalát, mely 1,4326-nál fut. Támogatások 1,4326-nál és 1,4300-nál találhatók. In-GFX
Az a fő baj és fő gond, hogy a betegek szoronganak, a betegek félnek attól, hogy kiesnek a társadalombiztosítás által finanszírozott ellátásból. Kiesnek azért, mert a vizsgálat drága, a gyógyszer drága, a vizsgálat fájdalmas. És csak a remény élhet bennünk, hogy ezután is a társadalombiztosítás téríti költségeiket.
A Channel 4 televíziócsatorna nem adásban, hanem a Myspace-en vetíti a Shameless című sorozat új évadjának első epizódját – írja a MediaWeek. A premiert a tartalomszolgáltató online kampánnyal támogatja: a film előzetesét eddig több mint 50 ezren tekintették meg.
Életben találták szerdán azt a férfit és három gyerekét, akik még vasárnap tűntek el Kalifornia északi részén - tudta meg az AFP francia hírügynökség csütörtökön. A család a tökéletes karácsonyfát próbálta kiválasztani, de közben eltévedtek a fenyőerdőben. Végül a keresésükre küldött helikopter mentőcsapata észrevette az integető családfőt és a HELP (segítség) feliratot a hóban.
Bár már szerdán is drámai mértéket öltött a légszennyezettség Magyarországon, csütörtökre a helyzet tovább romlott. A Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium főosztályvezető-helyettese szerint a levegő szennyezettsége már nemcsak a forgalmas helyeken haladja meg az egészségügyi határértéket, hanem több félreeső mérőállomáson is.
A Hídépítő Zrt. nem szállt ki a metróépítésből, de írásban bejelentette, hogy a Fővám téri munkákat több mint egy év késéssel tudja csak befejezni - tudatta csütörtökön a BKV, reagálva a...
Egy Belgrád és Brüsszel közötti megállapodás alapján Szerbiának január 1-jétől az EU területéről kitoloncolandó - jogtalanul ott tartózkodó - menekülteket kell visszafogadnia, s ebben a vajdasági magyar politikai vezetők a helyi magyarokat fenyegető súlyos veszélyt látnak.
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát csütörtökön Budapesten. A bírói testület ne...
A rendőrség szerint a bizonyítékok alapján egyértelmű, hogy N. László és nem egy szerb háborús bűnös volt a móri mészáros. N. László idén nyáron a Venyige utcai büntetés-végrehajtási intézetben öngyilkosságot követett el.
19 éve egy bérelt pincéből indult, mára pedig vezető pozíciót vívott ki magának a Gulliver és Star Toys Kft - most egy befektetési társaság vásárolta fel.
Alföldi Róbert lesz a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter csütörtökön Budapesten. A bírálóbizotts...
Szaloncukor nélkül nem ünnep a karácsony, a választás azonban nem egyszerű - a szép csomagolás nem feltétlenül rejt finom tartalmat, és az is lehet, hogy kedvencünk sehogy sem passzol a fa díszítéséhez.== Tesztcsapatunk utánajárt, melyek a legfinomabb és legszebb szaloncukrok.tovább
Elhalasztotta a Fővárosi Ítélőtábla a Postabank-ügyben megvádolt Princz Gábor, a Postabank volt elnök-vezérigazgatója és társainak másodfokú ítélethozatalát. A bírói testület nem jutott döntésre,...
A lakota indiánok (közismertebb nevükön a sziúk), Ülő Bika és Őrült Ló utódai felmondták az őseik által másfél évszázada aláírt egyezményeket és már nem tekintik magukat amerikaiaknak. Mi több: saját külképviseletet akarnak nyitni több országban.
Három magyar, egy horvát és egy spanyol rohant egymásba az M0-ás autópályán a diósdi kihajtónál, az M5-ös autópálya felé tartó szakaszon. Az érintett szakaszon fél pályán engedik a forgalmat. Személyi sérülésekről egyelőre nem érkezett hír.
Az évről-évre egyre vaskosabb Felsőoktatási felvételi tájékoztató immár csaknem 1000 oldalon sorolja fel a választható alapszakok, egyre bővülő mesterszakok, és felsőfokú szakképzésben oktatott szakok listáját.