Irakban 13 halottja van az újabb öngyilkos merényletnek. A hatóságok attól tartanak, hogy a halottak száma még emelkedik. Egyelőre nem tudni, hogy vannak-e az áldozatok között amerikai katonák.
Ebben az évben mintegy 140 millió forintot fizettek ki a pályázóknak az Új Magyarország Fejlesztési Terven belül és 350 millió forintba került a program bevezető imázskampánya. A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség kommunikációs igazgatója szerint jövőre ez az arány radikálisan megfordul.
A kezdeti nyugodt kereskedés után az EUR-USD ismét áttörte lefelé csökkenö tréncsatornájának alsó oldalát, és így oldották az eladási utasításokat. Miután 1,4388-on nyitott a devizapár, visszaesett árfolyama 1,4308-ra, majd 1,4320-on jegyezték. Támogatás 1,4300-nál és 1,4280-nál találhatók. A közzétett adatok alig voltak hatással a jegyzésekre. A német Ifo-üzleti hangulat indexe 103,0 pontos…
A kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a Tárki és az Image Factory novemberi országos reprezentatív kutatása szerint; a felmérés összegzését csütörtökön ismertették.
Alföldi Róbert lesz a Nemzeti Színház főigazgatója - jelentette be a vezetői tisztségre kiírt pályázat eredményét Hiller István oktatási és kulturális miniszter.
A tipikus talajképzés után ma tovább emelkedett a CAD-CHF árfolyama. A devizapár ma 6 hetes csúcsot ért el 1,1629-nél, és 1,1616-on jegyzik. Ellenállás 1,1629nél található. Fölötte 1,1700-ig nyílik potenciál. Támogatás 1,1501-nél található. A MACD és az RSI is tovább emelkedö jegyzésekre utal. In-GFX
Jövőre lényegében befejeződik a MÁV Zrt. holdingtársasággá alakítása, a nagyobb üzletágak kiszervezése önálló cégekbe. A MÁV 2008-ban 1200 fős létszámcsökkentésre készül, a tarifákról viszont még nincs döntés, erről zajlanak a tárgyalások a kormánnyal - mondta Heinczinger István, a MÁV vezérigazgatója.
Megfontolásra érdemesnek tartja a pénzügyminiszter a Gazdasági Versenyképességi Kerekasztal több javaslatát is, így például az áfa módosítására és az adókedvezmények szűkítésére vonatkozó kezdeményezést.
Indítson vizsgálatot a kancellária az Ország Karácsonya rendezvény ügyében, amelyet szerinte "súlyos visszásságok és pazarlás" kísér - szorgalmazta Almássy Kornél MDF-es képviselő Budapesten, az esemé...
Tony Parker amerikai kosárlabdázó tagadta, hogy félrelépett volna a francia modellel, aki egy hírességek magánéletével foglalkozó honlapon számolt be állítólagos kapcsolatukról a múlt héten. A...
A PBoC a magas inflációra való tekintettel 7,47%-ra emelte az 1 éves futamidejü kölcsönök kamatát. Januárban még 2,2%-os infláció mutatkozott, novemberben pedig már 6,9%-os rátáról adtak számot. A kamatemelés pénteken lép érvénybe, és ez a 6. emelés az év eleje óta. In-GFX
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy éjfél után kelet felé kibővülnek a schengeni határok.
A büntetés-végrehajtás országos parancsnoka szolgálati jogviszonya közös megegyezéssel történő megszüntetését és nyugállományba helyezését kérelmezte december 31-ei hatállyal Takács Albert igazságügyi és rendészeti miniszternél - közölte csütörtökön a parancsnokság közleményben. Csere László vezérőrnagy csütörtöki bejelentését a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának sajtóosztálya tette…
Idén 27 milliárd forint lesz a MÁV üzemi vesztesége, jövőre azonban nullszaldós évet vár a társaság vezérigazgatója. Heiczinger István évértékelő tájékoztatóján elmondta: az idei négy sztrájk több, mint egymilliárd forint kárt okozott a társaságnak.
Az elmúlt év első 11 hónapjához képest 12 %-kal nőttek az adó- és illeték bevételek Észak-Magyarországon - jelentette az APEH regionális igazgatója. Országosan jobban emelkedett az összeg
A kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a Tárki és az Image Factory novemberi országos reprezentatív kutatása szerint; a felmérés összegzését csütörtökön ismertették az...
Karácsonykor a hagyományos írásbeliség még mindig jelentős szerepet kap, a Szonda Ipsos által megkérdezettek 39 százaléka küld ismerőseinek, barátainak képeslapot, levelet. A karácsonyi üdvözletek legelterjedtebb eszköze azonban a mobiltelefon.
De semmi gond, majd ők sok-sok pénzért (a mi pénzünkért) elmagyarázzák, és akkor utólag hálásak leszünk, amikor végre felfogjuk (azzal a bunkó, sötét agyunkkal), hogy minden, de minden a mi érdekünkben történik, és a mi javunkat szolgálja.
A régiós és a nyugat-európai indexek emelkedése ellenére sem tudott a Budapesti Értéktőzsde indexe zöld tartományba kúszni. A BUX nemsokkal déli tizenkettő előtt közel 1 százalékos mínuszban, 25 477 ponton állt.
A Fővárosi Közgyűlés több kormánypárti képviselő és az ellenzék szavazataival leszavazta a főpolgármestert, így további négy-négy évig Márta István az Új Színház, és Szirtes Tamás a Madách Színház, Sas József pedig három évig a Mikroszkóp Színpad igazgatója lesz. Érdekesség, hogy a tízfős SZDSZ-frakcióból is csak hárman szavaztak Demszky Gábor mellett.
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos...
Gyurcsány Ferenc szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal ér többet most, mint 2001 végén. A miniszterelnök erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt csütörtökön Budapesten. A kormányfő az összehasonlítással a Fidesz által korábban hangoztatott "szociális válságra" utalt.
A MÁV Zrt. az idei üzleti tervét 27 milliárd forint mérleg szerinti veszteséggel zárja, a megelőző év 93 milliárd forint hiányával szemben - mondta Heinczinger István, a MÁV Zrt. vezérigazgatója...
Négy palesztin életét vesztette izraeli katonákkal lezajlott fegyveres összecsapásokban csütörtökön a Gázai övezetben - jelentették palesztin kórházi források. Az áldozatok közül hárman az...
Jelképesen lebontott egy vámsorompót csütörtökön a Berg-Petrzalka osztrák-szlovák határátkelőnél Alfred Gusenbauer osztrák kancellár és Robet Fico szlovák kormányfő, s ezzel háromnapos ünnepségsorozat vette kezdetét abból az alkalomból, hogy éjfél után kelet felé kibővülnek a schengeni határok.
Csökkent a torlódás a József körúton, ahol csütörtökön reggel egy vízcső meghibásodása miatt két sávot lezártak az autóforgalom elől a Petőfi híd irányában - közölte a BKV és a Fővinform....
Kétszáz állami gondozott gyermeknek tartanak karácsonyi vetítést szombat délelőtt a budapesti Puskin moziban. A kicsik a Macskafogó II. című rajzfilmet, Ternovszky Béla alkotását láthatják. Az egerekről szóló rajzfilm első részét 1986-ban készítette a rendező.
A miniszterelnök szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40 százalékkal ér többet most, mint 2001 végén. Gyurcsány Ferenc erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt. A kormányfő az összehasonlítással a Fidesz által hangoztatott "szociális válságra" utalt. Az ellenzéki párt szerint Gyurcsány Ferenc elvesztette józan ítélőképességét.
Az egészségügyi miniszterrel ellentétben a szocialisták egészségpolitikusa elismeri, hogy további kórházbezárások várhatóak az új egészségbiztosítási modell miatt.
A Wizz Air diszkont légitársaság jövőre az idei 4,3 milliós utashoz képest 45 százalékos forgalombővüléssel számol, de a magyar piacon mindössze 22 százalékkal nőhet az utasforgalom - mondta el...
Egy novemberi közvélemény-kutatás szerint a kórházakban kevesebben, a háziorvosoknál többen adnak hálapénzt a vizit- és kórházi napidíj bevezetése óta.
A schengeni övezet kiterjesztése alkalmából ünnepi megemlékezést tartottak csütörtökön a magyarországi Fertőrákos és az ausztriai Szentmargitbánya (Sanktmargarethen im Burgenland) közötti...
A mai napon Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta Balog Zoltánt, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökét.
Munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók december 15-i heti száma: 356.000- elörejelzés: 335.000- elözö heti érték: 333.000. Részletek következnek in-GFX
Pécs város képviselő-testülete rendkívüli ülésén egyhangúlag elfogadta Pécs Építési Szabályozási Tervének módosítását, hogy a város közigazgatási területén ne épülhessen lokátor
A mai napon Sólyom László köztársasági elnök hivatalában fogadta Balog Zoltánt, az Országgyűlés Emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottságának elnökét. Balog Zoltán beszámolt a köztársasági elnöknek arról a munkáról, melyet a tavaly őszi brutális rendőrtámadás ártatlan áldozatainak védelme és kárpótlása érdekében végzett.
Gyurcsány Ferenc szerint a jövedelmek reálértéke 30-31, a nyugdíjaké 40%-kal ér többet most, mint 2001 végén. A miniszterelnök erről évértékelő sajtótájékoztatóján beszélt. A kormányfő az...
December 20-án mutatják be a magyar animációs kultfilm, a Macskafogó második részét. A produkciót kiterjedt kampány támogatja, a bemutatószponzor, a Vodafone pedig exkluzív szolgáltatásokkal és honlappal jelentkezett a premier alkalmából – tudta meg a Kreatív Online.
A december 15-i héten 334.000-röl 346.000-re emelkedett az amerikai munkanélküli segélyért elsö alkalommal folyamodók száma, miközben a szakemberek csupán 335.000-es értékkel számoltak. Az EUR-USD-t 1,4364-en jegyzik. Támogatás 1,4308/00-nál és 1,4280-nál, míg ellenállás 1,4388-nál található. In-GFX
A társadalom különféle csoportjait és sokféle szempontot képviselő civil, szakmai és tudományos szervezetek példátlan egyöntetűséggel utasították el a törvényhozói szándékot; tiltakozásukat, megoldási javaslataikat azonban a döntéshozók az eljárás során figyelmen kívül hagyták.